Az áttérés szőlőskertjében – Bátorkeszi Szegi János Szölö gerezdje

2025. június 11. 06:00 - nemzetikonyvtar

2025. április 25-én a HUN-REN–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport Kert és lelkiség a régi Magyarországon címmel megrendezte XVIII. lelkiségtörténeti konferenciáját, melynek középpontjában a XVI–XVIII. századi magyarországi irodalom nyomtatott és kéziratos lelkiségi műveinek vizsgálata állt, különös tekintettel a kertmotívum vallási és szimbolikus jelentésrétegeire.
A konferencián könyvtárunk Régi Nyomtatványok Tárának két munkatársa, Kovács Eszter és Garadnai Erika is előadott. Garadnai Erika Az áttérés szőlőskertjében – Bátorkeszi Szegi János Szölö gerezdje című előadásának ismertetőjét adjuk közre.

Garadnai Erika Az áttérés szőlőskertjében – Bátorkeszi Szegi János Szölö gerezdje című előadása a Kert és lelkiség a régi Magyarországon című XVIII. lelkiségtörténeti konferencián, 2025. április 25-én

Bátorkeszi Szegi János (1645–1675) nem tartozik az ismert katolikus szerzők, de még az ismert konvertiták, reformátusból katolikussá lett íróink közé sem. Pedig nyilván, a 17. század folyamán a lelkek megnyerése érdekében folytatott szóbeli és írásbeli teológiai vitákban különös – mai kifejezéssel élve – a lelki-egyensúlyt felborító jelenségek voltak azok a művek, amelyekben a szerzők a korábbi hitük ellenében fogalmazták meg az áttérés, a konverzió okait. Ennek talán legismertebb magyarországi alakja a Pázmány Péter tevékenysége nyomán katolikussá lett Veresmarti Mihály (1572–1645) vágsellyei plébános, később pozsonyi kanonok és bátai apát úr volt, akinek áttérése nagy nyilvánosság előtt, több évig tartó folyamatként végül 1611-ben történt meg. Veresmarti sokig kéziratban maradt, és csak az utókor által kiadott Megtérése históriájában részletesen leírta azt a folyamatot, amely során áttért a katolikus vallásra.
Természetesen a katolikus fél igyekezett nagyobb nyilvánosságot teremteni a konvertálásnak, annak érdekében, hogy a katolizálás olyan társadalmi, illetve lelki eseménnyé váljon, amely jó és követendő példa lehet a protestánsok számára.
Ennek propagálásában, a már elért áttérési eseményeknek a nyomtatott nyilvánosságban való megjelenítésében Pázmány járt az élen. Egyik legismertebb műve az 1631-ben megjelent Bizonyos okok (Pozsony, 1631, RMNY 1511) is ezt a célt szolgálta, amely már egy gyakorlatilag lezajlott katolizálást erősített meg: Poppel Éva fiának, Batthyány Ádámnak katolizálását közvetítette. A Bizonyos okok az egyik legismertebb, Pázmány életművében is fontos szerepet játszó munka volt, erről az is árulkodik, hogy a Kalauz mellett ezt a könyvet nyomtatták ki Pázmány halála után legtöbbször, sőt még a 18. század folyamán is több kiadást megért.

Pázmány Péter: Bizonyos okok, mellyek erejetül viseltetven egy fö ember az uj vallasok töreböl kifeslet, es az romai ecclesianak kebelébe szállott, Posonban [Pozsony], [typ. Societatis Jesu], M.DC.XXXI. [1631] – Régi Nyomtatványok Tára

A 17. század második felének, különösen a felső-magyarországi városokban zajló hitvitáknak a hátterét is a konvertálás határozta meg. Hiszen a korábban lutheránus főúri család sarja, a fekete bég (Nádasdy II. Ferenc) unokája, Nádasdy (III.) Ferenc országbíró 1642-es katolizálása olyan konvertálási eseménynek tekinthető, aminek nagyon nagy hatása volt az erdélyi fejedelmi család későbbi vallásváltoztatására is. Az országbíró közbenjárásával valósult meg ugyanis Báthory Zsófia rekatolizálása és fia, I. Rákóczi Ferenc 1661-ben lezajló katolizálása is. E felekezetváltás nyomán pedig több olyan teológiai traktátus, polémia is született, amelyek részben vagy egészben reflektáltak az eseményre. Elég csak Czeglédi István Barátsági dorgálás című munkájára gondolni, amely Pázmány már említett Bizonyos okok című iratával vitatkozott ugyan, de alapvetően a fejedelmi család katolizálására, hitehagyására reagáló prédikátori bírálatnak, dorgálásnak tekinthető.
Ezt a viszonylag szabad és vitáktól hemzsegő időszakot a gyászévtized (1671–1681) teljesen átrendezte. Az üldöztetés személyes élettapasztalata, a református prédikátorok gályarabsága többeket arra indított, hogy addigi hitüket, vallásukat mérlegre téve adott esetben éppen a hitelhagyás, illetve felekezetváltás mellett döntsenek.
Gályarabságot ugyan nem szenvedett (csak névrokona, az 1641 és 1692 között élt debreceni református prédikátor, Bátorkeszi István, akit 1674-ben a pozsonyi vésztörvényszék elítélt), de éppen a protestánsüldözés idején vált meg kálvinista hitétől, s katolizált Bátorkeszi Szegi János. Életéről csak szerény információkkal rendelkezünk. A reformátusnak született Bátorkeszi 1645 és 1675 között élt. Komáromban tanult, majd 1669 és 1672 között a groningeni, majd a leideni egyetem hallgatója volt. 1672 őszétől református rektorként működött Tatán. Ezután katolizált. 1674-ben és 1675-ben a bécsi Pazmaneumban tanult.
Ekkor jelentette meg a konverzió okairól is részben leírást adó, de alapvetően a katolikus egyháztani érvelést tartalmazó munkáját. Könyvének címe: Szölö gerezd, az melly le szakasztatott az Kristus lelki szölös kertében, ki az pápista igaz catholica ekklésia. Ezen szölö gerezd szemeibül csepegnek ki aztöbbi[!] között azok az igaz okok, mellyeknek meg csalhatatlan erös igasságoknak tekéntetekre nézve változtatta meg elébbeni örök halált szegény lelkének szerzö mérges cálvinusi vallását Batorkeszi Szegi Laios János (1675, Bécs, RMNY 4000).

Bátorkeszi Szegi János: Szölö gerezd, az melly le szakasztatott az Kristus lelki szölös kertében, Becsben Cosmerovius János Cristofnak bötüivel, MDCLXXV [1675]. Címlap. Jelzet: RMK I. 1173 – Régi Nyomtatványok Tára
Bátorkeszi Szegi János: Szölö gerezd, az melly le szakasztatott az Kristus lelki szölös kertében, Becsben Cosmerovius János Cristofnak bötüivel, MDCLXXV [1675]. Ajánlás. Jelzet: RMK I. 1173 – Régi Nyomtatványok Tára

A mű központi metaforája szerint az egyház a Krisztus lelki szőlőskertjében fakadó igaz szőlőtő, amelyről leszakajtható az igaz tanítás. Ennek megfelelően a szőlőszemekből kicsöppenő, tehát az egyház tanításából fakadó igazság képében tárja az olvasók elé a katolikus tanokat.
A címben megjelenő allegória részletesebb kifejtése a könyv ajánlásában olvasható. Bátorkeszi könyvét Széchényi György (1605/6–1695) karlócai érseknek ajánlotta, akit a korszak biblikus mitizációjában használt, elsősorban a protestáns szerzőkre jellemző, ószövetségi megfeleltetéseket alkalmazó beszédmód mentén Mózeshez hasonlít, aki kivezette népét Egyiptomból az ígéret földjére.
E gondolatot folytatva önmagát Józsuéhoz és Kálebhez hasonlítja, akiket Mózes küldött el Kánaán földjének kikémlelésére, s ő hozzájuk hasonlóan igaz hírnökként adhatja tudtul e munkájában a kálvinistáknak, hogy a katolikus egyház Isten tejjel és mézzel folyó Kánaánja. A kép szerint tehát Krisztus lelki szőlőskertje a pápista eklézsia, és Bátorkeszi ebben szakította le a szőlőgerezdet, amelyből kicsöpögnek azok az okok, amik vallásváltoztatásra késztették.
Mint ismert, a szerző, Bátorkeszi nem sokkal a könyvecske megjelenése után elhunyt. Noha könyve előszavában reményét fejezte ki az iránt, hogy több ilyen szőlőgerezdet is tud majd szakajtani, azaz tervében volt még hasonló teológiai munkák írása, ez végül nem adatott meg neki.
S hogy mennyire volt ismert és népszerű ez a bibliai kép a korszakban? Elég csak Nicolas Poussin (Les Andelys, Normandia, 1594. június 15. – Róma, 1665. november 19.) francia barokk festő egyik, a témát feldolgozó munkájára vetni egy pillantást.

Nicolas Poussin: Ősz vagy az ígéret földjéről visszahozott szőlőfürt. Józsué és Káleb visszatérése egy hatalmas szőlőfürttel Kánaán földjéről. A kép forrása: Louvre Mueum