• A régi nyomtatott kalendáriumok nagyon értékes ritkaságnak számítanak
• Kevés maradt fenn belőlük
• Ronggyá olvasták ezeket
• Pár éve előkerült egy aukción egy 16. századi példány
• Magánkézbe került
• A tulajdonos engedélyével digitalizáltuk
• Letölthető a digitális tárunkból

Két éve vezető hír volt a magyar portálokon, hogy a közszolgálati pályára, vagy azon belül új szerepre készülő politikusok vagyonnyilatkozatai között akadt egy, ami régi könyveket is fesorolt a vagyontárgyak között. A műfajából adódóan szűkszavú vagyonnyilatkozat három különleges értékkel bíró nyomtatványt említett meg, melyek azonosítása – némi nyomozással – nem okozott különösebb nehézséget. A harmadik könyv (természetesen nem vitatva az első kettő különleges értékét) tűnik – legalábbis bibliofil szempontból – a legizgalmasabbnak. Ha hihetünk a szűkszavú leírásnak: „Kalendarium, es az ielen valo”, akkor ez a könyv egy különleges ritkaságnak számító 16. századi nyomtatványunk (RMNY 503) lehet. A naptárt és prognosztikont tartalmazó mű egyetlen egy ismert példányának kalandos története van. A jó néhány évvel ezelőtt árverésen felbukkant, másfél millió forint kikiáltási árról induló unikumról először Hodinka Antal, neves történész, a Nemzeti Könyvtár munkatársa adott hírt a Magyar Könyvszemle 1892/93. évfolyamában (más, Szabó Károly Régi Magyar Könyvtárában nem szereplő nyomtatványok mellett). Igaz, itt még számos pontatlanság szerepelt (címleírásban, nyomtatás évében), ám Hodinka megemlítette, hogy a könyv a Batthyányiak körmendi könyvtárában található.

Kalendarium es ez jelen valo 1583 - OSZK DK

Végül 2007-ben munkatársunk, Perger Péter részletesen leírta az újonnan előbukkant, majd ismét magántulajdonba került nyomtatványt. A régi magyar kalendáriumok komoly ritkaságnak számítanak, hiszen az évszázados használat során gyakorlatilag ronggyá olvasták őket tulajdonosaik, így egy-egy példány felbukkanása a magyar művelődéstörténet becses forrása. A nyolcadrét nagyságú, 43 számozatlan levelet, s magyar nyelvű kézírásos bejegyzést tartalmazó régi könyvet ma már új pergamenkötés védi. Címlapján vörös és fekete nyomással a babérkoszorúval övezett magyar címer látható.

A művet Piotr Słowacki (1588†) krakkói matematikus és csillagász állította össze, kinek kalendáriumai népszerűek voltak idehaza, míg a fordító Pál Sebestyénről mindössze annyit tudunk, hogy a nyomtatvány megjelenésekor a bécsi egyetemen tanult. A 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről 79. § kimondja, hogy „a védetté nyilvánított kulturális javakat hozzáférhetővé kell tenni a nyilvánosság és a kutatás számára. Ennek érdekében a hatóság kötelezheti a tulajdonost, hogy a védetté nyilvánított javakat kiállítás, illetve tudományos kutatás céljára közgyűjtemények számára rendelkezésre bocsássa. A tulajdonos érdekeinek figyelembevételével a kulturális javak átadásának időpontjáról, időtartamáról és feltételeiről a közgyűjtemény a tulajdonossal megállapodást köt.” A Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ segítségével felvettük a kapcsolatot a tulajdonossal, s sikerült megállapodni az unikum nyomtatvány digitalizálásában és szolgáltatásában. A könyv szabadon letölthető az Országos Széchényi Könyvtár Digitális Könyvtárából.

Kalendarium es ez jelen valo 1583 - OSZK DK

A régi könyvek ma is kézbe vehető példányait minden közgyűjtemény és bibliofil gyűjtő nagy becsben tartja. Különösen fontosak a művelődéstörténet számára azok a nyomtatványok, melyek kevés, vagy csak egy példányban maradtak fenn az utókor számára. Így vagyunk az egyik első magyarországi nyomtatványunkkal, Laudivius itáliai költő Magyarországon kiadott Szent Jeromos életrajzával – ami feltételezhetően 1478–1479 között jelenhetett meg –, melyből egyetlenegy példány ismert, s azt az ELTE Egyetemi Könyvtára őrzi. De megemlíthetjük Dévai Bíró Mátyás magyar ábécéskönyvét, amit Krakkóban adtak ki 1549-ben, s csak Széchényi Ferenc egykori példánya ismert belőle.

Farkas Gábor Farkas

Balázs napja, eredendően Szent Balázs püspök (†316), örmény származású ókeresztény vértanú ünnepe. Legendájának egyik legismertebb mozzanata szerint Balázs püspök egy özvegyasszony fiát, akinek torkában megakadt a halszálka, imájával mentette meg a fulladástól. Az asszony étellel és gyertyával fejezte ki köszönetét a püspöknek, aki ezt követően neki és mindenkinek, aki a templomba gyertyákat vitt, jólétet és egészséget ígért.

A katolikus világban ezen napon – régebben X, ma Y alakban összekötött – gyertyával adnak áldást a papok a híveknek „torokbetegség és minden más baj” ellen. Ezt nevezik balázsáldásnak.

„Legendáinak minden mozzanata – de kultusza és a nevéhez fűződő szokások is – a téli ünnepkörrel kapcsolatos ősi hiedelmeket tükröznek. Szent Balázs elsősorban a torok, a kikiáltók, énekesek védőszentje (keleten a VI., nyugaton a IX. századtól). Erre utal a halszálkától megmentett gyermek legendája. A gyermekhalandóság okai közt régen az élenjáró torokgyík (diftéria) ellen a katolikus és görög vallású anyák Szent Balázshoz fordultak. Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket, akinek a torkához a pap két keresztbe tett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a balázsáldás szavait mormolta. Ez volt a balázsolás. Ezért szokták a szent püspököt keresztbe tett gyertyákkal is ábrázolni. A legenda azonban halszálkát említ, nem betegséget, és ez arra utal, hogy Balázs már a nagyböjt szentje, a hal ugyanis böjti étel. Való igaz, hogy a böjt kezdőnapjának, hamvazószerdának legkorábbi időpontja Balázs napjára következik.”

Jankovics Marcell: „Volt egyszer egy ember, szakálla volt kender”, részlet – In: Uő.: Jelkép-kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

Balázs-járás, Szent Balázs püspök katonái, Marcali (Somogy megye), Gönyey (Ébner) Sándor felvétele, 1926, Néprajzi Múzeum, Budapest, – In: Magyar néprajz, 7. kötet, Folklór 3., Népszokás, néphit, népi vallásosság – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Emlékezzünk Szent Balázsról,
Hogy ma vagyon napja!
Többször is, hogy megérhessük,
A Jóisten adja!
Adja szent áldását,
Nyújtsa áldomását:
Gyermekektől távoztassa
Torkuknak fájását!”

[Emlékezzünk Szent Balázsról,…], részlet – In: Magyar népdalok, szerkesztette és a bevezetőt írta Ortutay Gyula, válogatta és jegyzetekkel ellátta Katona Imre, Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1976. 1975. – Magyar Elektronikus Könyvtár

–––

„Balázs évszázadokon át legtörzsökösebb keresztneveink közé tartozik, ami a szent püspök pártfogásában való jámbor bizalmat is mutatja. Családnévként sok változatban él: Balázs, Balás, Balassa, Balcsa, Balcsó, Bacsó, Bachó, Bazsó, Balics, Baló, Balló, Balsa, Blaskó, Balczó, Balaskó. A keresztnevet értelmiségünk körében ismét népszerűvé tette Babits Mihály (Balázsolás) és József Attila (Altató) költeménye.”

Bálint Sándor: Február 3., részlet – In: Uő.: Ünnepi kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

Babits Mihály Balázsolás című híres költeménye 1937 nyarán született meg, nem sokkal azután, hogy áprilisban orvosai súlyos betegséget, daganat okozta gégeszűkületet állapítottak meg nála.

„Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
aki hozzád imádkozott
fölémhajolva, ahogy ott térdeltem az
oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én
s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
életem a fojtogató
torokgyíktól, s a veszedelmes mondulák
lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
nem is gondolva tereád.”

Babits Mihály: Balázsolás, részlet, – In: Babits Mihály összegyűjtött versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Babits Mihály – a Nyugat-barátok Köre fotósorozata 1931, fotó: Rónai Dénes –Kézirattár: Fond III/2133

1938 februárjában megoperálták a költőt. Lábadozását azonban súlyos szenvedések kísérték. Eközben már munkált benne hatalmas bölcseleti költeménye, a Jónás könyve, amelyben a szenvedésen való fölülemelkedés gondolata is megjelenik.

És monda akkor az Isten: […]
»Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.
Ninive nem él örökké. A tök sem,
s Jónás sem. Eljön az ideje még,
születni fognak ujabb Ninivék
és jönnek uj Jónások, mint e töknek
magvaiból uj indák cseperednek,
s negyven nap, negyven év, vagy ezer-annyi,
az én szájamban ugyanazt jelenti.«


Babits Mihály: Jónás könyve, részlet, – In: Babits Mihály összegyűjtött versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Babits Mihály: Jónás könyve; az autográf kézirat első oldala – Kézirattár: Fol. Hung, 2287

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelző karókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kinoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy mégvakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
a régi hangot s, szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy mig az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.

Babits Mihály: Jónás imája – In: Babits Mihály összegyűjtött versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Babits Mihály 1941. augusztus 4-én hunyt el a budapesti Siesta-szanatóriumban.

–s–

„A hónap latin neve, Februarius a klasszikus szerzők szerint a szabin februm, »tisztulás« szóból ered. Való igaz, a február már az antik Rómában is a decemberi, januári vígságra következő testi-lelki purgálás idejének számított. Februa, azaz »Engesztelő« volt Mars isten anyjának, Junónak egyik mellékneve. Ahogy Februa adott életet Marsnak, úgy ad helyt február Mars havának, márciusnak.”

Február (részlet) – Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriuma a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja.

„Kisandítok a hó alól, a tél alól,
sirály sípol, beérkező vonat dudál,
kemény sarokkal hersegve csúszkál
s a jégbe monogramokat vés február!”

Csukás István: Január lekocog a lépcsőn (részlet). In. Összegyűjtött versek, Budapest, Kossuth, 1996. – Törzsgyűjtemény 

–––

„Ezek a hosszú februári éjszakák, mikor a kihűlt szobában felébredünk a szél vinnyogására, dideregve ülünk fel az ágyban, meggyújtjuk a kislámpát, rágyújtunk, megnézzük az órát – korábban virrad már, de nincs sok öröm benne, mert nappal is a tél odvában kucorgunk, betegségek, csőrepedések, füstölgő kályhák, elvégezetlen irodalmi és reménytelen, kedvetlen emberi feladatok között, rongyokba és prémekbe bugyolálva –, lila körmeinkre lehelünk, s eszünkbe jut, hogy megint elmúlt egy farsang, az ablakon kocogtat a hamvazó szerda jeges ujja, az öröm elillant és öregszünk. […]
A fényre emlékezünk, mely reménytelenül hiányzik életünkből, a fényre, melyben van valami pogány és kegyetlen, valami erkölcstelen és nagyszerű, mint az életben. Aztán arra gondolunk, hogy ez a hónap, mely telítve van zenekari hangversennyel és tüdőgyulladással. Ez a hónap, mikor egészen kis mozdulatokkal élünk, óvatosan és gazdaságosan, mint a bölcs állatok, melyek lecsökkentik ilyenkor az élet tevékenységét, mozdulatlansággal védekeznek, lassított érveréssel szunyókálnak és pislogva, rejtélyes félálomban várják a napot. E hetekben, tél vége felé, tanácsos különösebb erőpazarlás nélkül élni: rövideket írni – legföljebb négy, öt sort egyszerre –, mint a medvék.”

Márai Sándor: Február (részlet) In. Uő: A négy évszak, Budapest, Helikon, 2000. – Törzsgyűjtemény. Szabadpolcos állomány 

–––

„Odalenn a rőt berekben
jég páncélja rengve rebben;
prímet furulyál a szél,
peng a korcsolya-acél.”

Somlyó Zoltán: Hóvirág című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

A tavasz hírnöke – Digitális Képarchívum 

„Februáriusban alighanem tél lesz,
Még a sóhaja is arccsippentő szél lesz,
Édesebb piros színt adva minden rúzsnál,
Békebelibb színt már sápadt háborúsnál.”

Tóth Árpád Februárius című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

–––

„A tél végét a melegebb szelek érkezése jelzi. A jég hátán ilyenkor egyik napról a másikra megolvad a hó. A kásás jégen már nehéz korcsolyával járni. Megsüpped az acél, s elakad. Éjszaka persze újra megfagy az egész, s reggelre göcsörtös, dorozmás lesz a jég. Ez a másnapos, egyhetes jég száz és száz lábnyomot őriz. A sirályok, szárcsák, vadkacsák, rókák, nyulak és emberek lábnyomát. Csak ilyenkor látszik igazán, hogy mennyi állatnak s embernek akad dolga a jégen. A Balaton leggyakrabban december végén vagy január elején fagy be. A zajlás pedig általában február végén, március elején kezdődik.”

Bertha Bulcsu: Táj és évszakok (részlet). In. Uő.: Balatoni évtizedek, Budapest, Szépirodalmi, 1978. – Törzsgyűjtemény http://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/623934

–––

„Tegnap ércujju fagy csipkedte a fülecskét,
ma langyos olvadás csordítja az ereszt,
tegnap harapni még éreztem a telecskét
s ősz szakállára ma piszkos könyűt ereszt.”

Babits Mihály Paysages Intimes (1. Olvadás) című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

Szinyei Merse Pál: Hóolvadás című képe a Száz szép kép című összeállításban – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„A fák az égre nyujtják mezítlen karjukat,
»Ruházzatok fel minket!« kérik a mennyeket.
»Adjatok bő ruhának lobogó lombokat,
húzzatok ujjainkra zöld selyemkesztyüket.«
A domb görbítve hátát sütkérez a napon
és szól: »Tavaszi tarka ruhámat megkapom,
zöld bársony lesz a vállam, tollas a kalapom
virágos fák tollával tollas a kalapom.«
A fázós öreg föld is új ruhájára vár
s fázón röpül az űrben, mint egy vedlett madár,
szeretne napanyjához közelebb szállni már
s meleg ölébe bújni, mint egy vedlett madár.”

Babits Mihály: Paysages Intimes. 2. Tavasz előtt című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

–––

„Az egyházi kalendárium szerint a februárban kezdődő vasárnapok már a húsvétra néznek, tehát nem visszafele a karácsonyra, hanem előre a húsvétra. Vége a karácsonyi ünnepkörnek. Ez a hónap egyházilag a Böjtelő hava, illetve – Bod Péternél – a böjt előhava.”

Tőkés István: Az egyházi év és az ünnepek – Február. Részlet. In. Uő.: Hétköznapok – ünnepnapok avagy Az idő a keresztyén ember életében, Kolozsvár, Kusztos, 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

–––

„Föltámadunk megyek súgom a kertnek
(Engem az ész s a naptár megneveltek)
Föltámadunk a csappanó erő
csak bírja ki míg zúzos az idő
Meghallanak? A fű jégcsipte sárga
csontként zörög a körte görbe ága
A rügybogok ők még talán –
Akárhogyan de nem fogom be szám”

Csorba Győző Meg kell érkeznie című versének részlete a Magyar Elektronikus Könyvtárban 

MJ

A Plakát- és Kisnyomtatványtárban sok más dokumentum mellett képeslapokat is gyűjtünk. A több mint 100 ezer darabos képeslapgyűjteményünk egyik része László Mihály piarista szerzetes kb. 10 ezer darabos gyűjtése.  

A Piarista gyűjtemény egy része már böngészhető volt, az elmúlt héten ért véget a teljes feltöltés, ez egészen pontosan 5272 új képeslapot jelent, mely szabadon böngészhető a Magyar Digitális Képkönyvtár oldalain.

Lánchíd 1898 – A Lánchíd és mögötte a budai vár egy 1898-as képeslapon. – Magyar Digitális Képkönyvtár

A képeslap műfaja a 19. sz. végén alakult ki. Bécsben a postaigazgatóság 1869 októberében hivatalosan elindította a 2 krajcárért feladható Correspondanz-Karte, majd Levelezési lap feliratú postai levelezőlapot. A megjelenés napján tízezer darabot, hat hét alatt egymilliót adtak el belőle.

„Az illusztrált postai lapok elsőségéért a melki kolostor, Moszkva és Isztambul látképe, vonat, gőzhajó és többféle reklám verseng. Kicsike képek voltak ezek, ugyanis onnan vették el a helyet, ahová írni kellett: a másik oldalra csak a címzés és esetleg a feladó kerülhetett. Pár évtized alatt aztán kialakult és véglegessé vált a ma is érvényben lévő forma: az egyik oldalon a kép, a másikon a címzés és a szöveg.”

„A 19. és 20. század fordulójára Magyarországon minden, magára valamit is adó településének papírkereskedésében vagy akár szatócsboltjában ott díszelgett már az üdvözlőkártyák mellett jó néhány olyan is, amelyik a helyi nevezetességeket ábrázolta.”

A képen a kassai dóm látható 1898-ban. – Magyar Digitális Képkönyvtár

„A képeslap más, talán több mint a fénykép. Azáltal, hogy intézményesen sokszorosítják, árusítják, mintha nem egyetlen fotográfus, hanem egy egész közösség állna a lencse mögött, s tudatná velünk: ilyennek látjuk, pontosabban ilyennek akarjuk láttatni a helyet, ahol élünk; ezt és ezt akarjuk belőle megmutatni.”

Beszterce legrégibb épülete a 16. századból egy 1910-es keltezésű képeslapon. Vajon ma is áll még ez a „legrégebbi épület”? – Magyar Digitális Képkönyvtár

Ki is volt László Mihály piarista szerzetes, és hogyan került gyűjteménye a nemzeti könyvtárba? Édesapja, László Gábor Budapesten született 1878-ban. Természetföldrajzot tanult, és geológusként dolgozott, több fontos tanulmány fűződik a nevéhez. 1906-ben vette felségül Zsembery Máriát, házasságukból három fiú és egy lány született. Az első világháború alatt tartalékos főhadnagyként szolgált Galíciában, ahol 1915-ben fogságba esett. A hadifogságból 1917-ben tért haza, majd mint magyar királyi főgeológus dolgozott. 1936-ban nyugdíjba vonult, de továbbra is kapcsolatban maradt szakmájával, és gyakran tartott népszerűsítő előadásokat. 1960. március 5-én hunyt el. László Gábor egyik fia, László Mihály (1913–1989) a piarista szerzetesi hivatást választotta, és földrajz-biológia szakos tanár lett. Tanított Debrecenben, Veszprémben, Szegeden és Kecskeméten, végül 1965-től Budapesten a piarista gimnáziumban. 1974-től haláláig ő volt a magyar piarista rendtartomány könyvtárosa. „László Mihály következetes, szigorú, karizmatikus egyéniség volt és nagyon tiszteltük; egyéniség volt, akinek a vezetői stílusának egy-egy jegyét később, amikor mi is vezetők lettünk, magunkkal vittük.” – írja róla egy tanítványa.

Siófok 1912 A siófoki szállodasort ábrázoló képeslap 1912-ből való, címzettje László Mihály édesanyja. – Magyar Digitális Képkönyvtár

A képeslapgyűjtemény nagyobbik részét László Gábor gyűjtötte össze és rendszerezte, majd halála után fiához, László Mihályhoz került, aki a gyűjteményt tovább gyarapította, és a piarista rendre hagyományozta. 1989-ben bekövetkezett halála után adta át a gyűjteményt a piarista rend az Országos Széchényi Könyvtárnak. A közel 10 ezer darab képeslap döntő többsége 1896 és 1916 között készült, az akkori Magyarország tájait, városait, falvait, legérdekesebb látnivalóit örökíti meg, vármegyénként csoportosítva.

Az 1865-ben átadott Fővárosi Vigadó épülete a Duna felől 1905-ben. – Magyar Digitális Képkönyvtár

A képeslapokon megelevenednek Magyarország tájai, a fejlődő városok, a még érintetlen tájak, falvak. Izgalmas felfedezni a képeslapokon megjelenő embereket is. A különböző foglalkozások képviselői, csendőr, pap, vasutas, kereskedő, fuvaros, földműves stb., de az utcai járókelők, a játszó gyerek, a korzózó dáma, a pálcás-kalapos gavallér öltözéke, tartása, a viselkedésről, szokásokról árulkodó jelek is érdekesek lehetnek.

A századfordulón készült képeslapon egy korabeli cigánytelep látható. – Magyar Digitális Képkönyvtár

De ugyanilyen fontos lehet a szöveg is! A századforduló Magyarországának stílusa, illeme, szokásai a rövidebb-hosszabb szövegekben is megjelennek. Külön érdekesség, hogy rengeteg olyan lapot tartalmaz a gyűjtemény, melyet a gyűjtő László Gábor írt feleségének. A képeslapokat böngészve különös időutazásnak lehetünk részesei. Az általunk ismert tájak, épületek 100 évvel ezelőtti ábrázolása történelmi, művelődéstörténeti ismereteket hordoznak. De esetenként hátborzongató lehet felfedezni szülőhelyünket, vagy egy olyan épületet, ami azóta elpusztult már, és csak a képek maradtak meg róla.

A képeslap 1903-as keltezésű Zala György Szabadság-szobrát ábrázolja, melyet 1890. október 6–án avattak fel Aradon. A Trianoni döntést követően 1925-ben lebontották. A rendszerváltás után vált lehetővé újbóli felállítása. Nem eredeti helyén, hanem az ún. „Megbékélés Park”-ban leplezték le másodszor 2004. április 25-én. – Magyar Digitális Képkönyvtár 

Az idézetek A régi Magyarország képeslapokon (Bp. Osiris Kiadó, 2004.) című könyv Saly Noémi által írt előszavából valók.

Kopcsay Ágnes
Plakát- és Kisnyomtatványtár

1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája lépett be elsőként az auschwitzi haláltábor kapuján. A látvány döbbenetes volt. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán. 1942–45 között majd 2 millió ember pusztult el a legnagyobb náci haláltáborban. Az ENSZ határozata alapján január 27. 2006 óta a holokauszt nemzetközi emléknapja. A világon mindenütt megemlékeznek a népirtás áldozatairól, a körülbelül 6 millió emberről, aki már soha nem térhetett vissza az életbe.

Varga Imre: Emanuel-emlékfa a Dohány utcai zsinagóga Wesselényi utca felőli udvarán a Raoul Wallenberg-emlékparkban, Budapest, 1990. (A magyar zsidó mártírok emlékmű leveleire a holokauszt áldozatainak neveit jegyezték föl.) - Digitális Képarchívum  

„Auschwitz ma múzeum. Falai közt a múlt – és bizonyos értelemben valamennyiünk múltja – azzal a véghetetlen súllyal és igénytelenséggel van jelen már, ami a valóság mindenkori legbensőbb sajátja, s attól, hogy lezárult, csak még valódibb, még érvényesebb. Legotthonosabb tárgyaink, hétköznapi civilizációnk szinte valamennyi eszköze – az utolsó elhányt bádogkanálig – soha nem látott metamorfózison ment itt keresztül. Egyrészt puszta funkciójára süllyedt, oda, ahová annak előtte csak a kínzószerszámok, másrészt ugyanezek a tárgyak, beleértve az eredendően kínzásra szánt eszközöket, lettek végül is a század legsajátosabb ereklyéi. Valamennyit egyazon jelentés elvéthetetlen jegyei borítják. Ütések és kopások, miknek kibetűzésére alig tettünk valamit. Pedig ezek a század betűi; ezek a kor betűformái. A passé realitásába egyedül az áldozatok jutottak el. Övék ma minden jelentés. A botránykeltők eleve megrekedtek valamiféle örökös conditionnel-ben. Mindaz, ami itt történt, botrány, amennyiben megtörténhetett, és kivétel nélkül szent, amennyiben megtörtént.”
Pilinszky János: Ars poetica helyett (részlet). In. Pilinszky János összes versei, Budapest, Osiris, 1999. – Törzsgyűjtemény 

----

„Ahova estél, ott maradsz.
A mindenségből ezt az egyet,
ezt az egyetlen egy helyet,
de ezt azután megszerezted.

Menekül előled a táj.
Lehet az ház, malom vagy nyárfa,
Minden csak küszködik veled,
mintha a semmiben mutálna.

De most már te nem tágitasz.
Megvakitottunk? Szemmel tartasz.
Kifosztottunk? Meggazdagodtál.
Némán, némán is reánkvallasz.”

Pilinszky János: Egy KZ-láger falára. In. Pilinszky János összes versei, Budapest, Osiris, 1999. – Törzsgyűjtemény 

M. J.

Január 25. a pálfordulás napja; a néphagyományban időjósló nap, eredendően Szent Pál apostol (Tarzusz ? – Róma, Kr.u. 67) megtérésnek ünnepe.
A római polgárjoggal rendelkező zsidó családból származó Saul (Pál) Gamaliel rabbi tanítványa volt, s vad gyűlölettel fogott a keresztények üldözésébe. A keresztények elleni elfogatási paranccsal indult Damaszkuszba, ám a város közelében Jézus megjelent neki. Pál ekkor megtért, s ezt követően missziós útjain a kereszténység hithirdetőjévé, „a népek apostolává” lett. A szentírástudomány Pálnak a Biblia 14 levelét tulajdonítja (a Zsidókhoz írt levél páli szerzősége vitatott). A Római levélben az apostol így kezdi tanítását: „Krisztus Jézus szolgája, meghívott apostol, akit az Isten kiválasztott evangéliumának hirdetésére”.
Szent Pál megtérésének történetét az Apostolok Cselekedetei beszéli el.

„Saul még mindig lihegett a dühtől, és halállal fenyegette az Úr tanítványait. Elment a főpaphoz, s arra kérte, adjon neki ajánlólevelet a damaszkuszi zsinagógához, hogy ha talál ott embereket, férfiakat vagy nőket, akik ezt az utat követik, megkötözve Jeruzsálembe hurcolhassa őket. Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül.

Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?« Erre megkérdezte: »Ki vagy, Uram?« Az folytatta: »Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De állj fel és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.« Útitársainak elakadt a szavuk, mert hallották a hangot, de látni nem láttak semmit. Saul feltápászkodott a földről, kinyitotta a szemét, de nem látott. Úgy vezették be Damaszkuszba, kézen fogva. Három napig nem látott, nem evett, és nem ivott.”

Apostolok Cselekedetei 9, 1–9 – Szent István Társulati Biblia – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nyelvemlék-honlapunk hanganyagai között Szent Pál megtérésének szövege  is meghallgatható  a Jordánszky-kódexből (ApCsel 9, 1–9) – Előadja Lázár Csaba  – A legteljesebb középkori magyar bibliafordítást tartalmazó kódex 1516-ból és 1519-ből való. A kódexben az Ószövetség első hét könyve, valamint a szinte teljes Újszövetség olvasható. A Jordánszky-kódex oldal a nyelvemlék-honlapunkon. 

„Zsidó vagyok, a kilikiai Tarzuszban születtem, de ebben a városban nevelkedtem, s Gamáliel lábánál az atyai törvény szigorú megtartására tanítottak. Az Isten szolgálatában éppúgy buzgólkodtam, mint most ti mindannyian. Halálra üldöztem ezt az "utat" (tant), férfiakat és nőket kötöztem meg és vetettem börtönbe. Maga a főpap és a vének tanácsa a tanúm. Megbízólevelet is kaptam tőlük, azzal mentem el Damaszkuszba, a testvérekhez, hogy bilincsbe verve Jeruzsálembe hurcoljam őket, hadd bűnhődjenek. Ekkor történt, hogy amint az úton Damaszkusz közelébe értem, az égből hirtelenül nagy fényesség vett körül. A földre zuhantam, és egy hangot hallottam, amint megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? Így folytatta: Én a názáreti Jézus vagyok, akit üldözöl. Útitársaim látták a fényességet, de a hangot nem hallották. Megkérdeztem: Mit tegyek, Uram? - Állj fel, és menj Damaszkuszba - felelte az Úr -, ott majd megmondják neked, mit kell tenned. Mivel a ragyogó fényesség elvette látásomat, útitársaim kezemnél fogva vezettek, így értem be Damaszkuszba. Itt egy törvény szerint élő, vallásos férfi, Ananiás, akiről az ottani zsidók mind jó véleménnyel voltak, fölkeresett, megállt mellettem s azt mondta: Saul testvérem, láss! És abban a pillanatban visszakaptam a szemem világát. Ő meg folytatta: Atyáink Istene kiválasztott, hogy ismerd meg akaratát, lásd az Igazat, és halld szájából a szót. Mert tanúsítani fogod minden ember előtt, amit láttál és hallottál.”

Apostolok Cselekedetei 22, 4–15 – Szent István Társulati Biblia – Magyar Elektronikus Könyvtár

Marco Casagrande: Szent Pál apostol szobra, 1838, Egri Székesegyház (fotó: Hegyi Gábor) – In: Dercsényi Balázs-Hegyi Gábor-Marosi Ernő-Török József: Katolikus templomok Magyarországon, Hegyi és Társa, Budapest, 1991, 566. kép. – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány

„Három okát adhatjuk annak, hogy Pál megtérését miért ünnepeljük meg más szenteknél inkább. Először a példa miatt, hogy bármily nagy bűnös legyen is valaki, ne veszítse el reményét a megbocsátásra, látva, hogy amilyen nagy bűnös volt Pál, oly nagy kegyelmet kapott. Másodszor az öröm miatt, mert amekkora gyásza volt az Egyháznak az üldözésben, oly nagy lett öröme Pál megtérésében. Harmadszor a csoda miatt, amit az Úr cselekedett ővele, midőn legvadabb üldözőjéből leghűségesebb hirdetőjévé tette.”

Jacobus de Voragine: Szent Pál apostol megtérése [január 25.], fordította: Madas Edit részlet – In: Legenda Aurea, Budapest, Helikon, 1990 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Egy XVII. századi katolikus népének így mondja el Saul megtérésének történetét.

„»Mit üldösz, Saulus, engemet,
Te teremtet Istenedet,
Szüntelenül hiveimet,
Mindenüt az én népemet,
És az én kis seregemet?«

Földre Saulus ott le essék,
Mert ö igen meg félemlék,
Az Istennek eszedezék,
S monda: »Uram, mit mivellyek?
Nyomdokidban kövesselek?«”

De conversione Sancti Pavli apostoli XXV ianuary, részlet  – In: Katolikus egyházi énekek, Régi magyar költők tára XVII. század, a jegyzetek írta Holl Béla, Budapest, Argumentum, Akadémiai Kiadó, 1992

Ilosvai Selymes Péter: Az nagy szent Pal apostolnac életéröl es haláláról szep historia a Szent Irasbol, Versekben szereztetet Ilosvai Peter deác által, Colosvarot [Kolozsvár], 1579 – Régi Nyomtatványok Tára RMK I 155, Elektronikus hozzáférés: Digitális Könyvtár 

„Pál fordulása, pálfordulás, az Érdy-kódexben Szent Pál apostolnak megfordulatja, a Debreczeni-kódexben Szent Pál apostolnak megtérése, Beythe Istvánnál Szent Pál megtérölése napja, a szegedi nép ajkán Jóraforduló Pál az apostol megtérésének (conversio S. Pauli) ünnepe. Időjárásából a termésre, a gazdasági élet kilátásaira következtetnek, hiszen az idő is lassanként a tavaszba fordul.”

Bálint Sándor: Január 25. részlet, – In: Uő.: Ünnepi kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár

Mészöly Miklós híres kisregénye a damaszkuszi úton lejátszódó fordulatig követi a főszereplő történetét. A mű központi kérdése a hitváltás gondolata.

„Este, mikor letáboroztunk, Kedmahék elmentek gallyat keresni. Megörültem a váratlan magánynak. Először körbejártam a táborhelyünket, aztán ledobtam az egyik sarut a lábamról, és beleharaptam a talpába, mint egy kutya. Közben jöttem rá, hogy egy keményre taposott gyűrődést akarok letépni a belsejéről. A számban nyálkás péppé állt össze a por meg piszok, de ha már elkezdtem, folytattam. Később vettem észre, hogy a négy szamár hátrafordul, és figyelmesen nézi, mit csinálok. Odamentem az egyikhez, és megszagoltattam vele a sarut. A nedves orrlyukak mentén lerakódott a vörös kőpor; mintha véres húsba szagolt volna. Megpróbáltam letörölni, de elkapta a fejét. Erre a szeméhez hajoltam, de úgy, hogy szemgolyója érintse a szempillámat; s akkor már nem húzta el a fejét, csak az egész testén összerándult a bőr. Egy pillanatig azt hittem, hogy megszólal. Tétován hátrálni kezdtem.
Lehet, hogy ez volt az első lépés?
Mikor mondhatja az ember, hogy a juhom, szamaram, kecském megváltozott? Mikor mondhatja a juhod, szamarad, kecskéd, hogy megváltoztál?”

Mészöly Miklós: Saulus, részlet, – In: Uő.: Az atléta halála, Saulus, Film, Budapest, Magvető, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1977 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány 

–s–

Az idén 25 esztendeje, hogy január 22-ét A magyar kultúra napjának nyilvánították, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Hymnus kéziratát Szatmárcsekén.

Kölcsey Ferenc: Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból. – autográf kézirat – Quart. Hung. 2832

Kölcsey verse hosszú utat járt be addig, amíg hivatalosan is nemzeti „imánkká” vált.

– 1823. január 22., Cseke – Kölcsey Ferenc befejezi Hymnus a’ Magyar nép’ zivataros századaiból című költeményét;
– 1829 [valójában 1828 decembere], Pest – először jelenik meg a Kisfaludy Károly által szerkesztett Aurora című almanachban Kölcsey Ferenc verse;
– 1828, Tudományos Gyűjtemény – Toldy Ferenc recenziója az Auróra-számról, melyben rövid említést tesz a Hymnusról;
– 1832, Pest – Toldy recenziója után évekkel később, de még az 1832-es Versek megjelenése előtt a Pesti Casino első felolvasó délutánján hangzott el először nyilvánosan Kölcsey Hymnusa a frissen alakult olvasótársaságban, Bártfay László előadásában; Lásd: Bártfay László levelét Kölcseynek (1832. február 15.)
– 1832, Pest – Kölcsey Ferenc munkáinak első kötetében megjelenik a Hymnus, a’ Magyar nép’ zivataros századaiból című költemény;
– 1832 – Pázmándi Horvát Endre megemlékezése a Hymnusról, az Akadémia megbízásából. A kritika soha nem jelent meg;
– 1836 – Gaál József Szirmay Ilona című regényében ironikusan idézi fel a Hymnus 39–40. sorát;
– 1838. augusztus 24., Szatmárcseke – meghal Kölcsey Ferenc;
– 1844. február 29., Pest – a Pesti Nemzeti Színház igazgatója pályázatot hirdet a Hymnus megzenésítésére.
A pályázat benyújtásának határideje 1844. május 1. […]

A történet tovább is olvasható Erkel-honlapunkon

 D. Székely Andor: A 100 éves magyar hymnus 1823–1923, grafikai plakát, 1923 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

–s–

1823. január 21-én született Alsósztregován (ma: Szlovákia) és 1864. október 5-én –150 évvel ezelőtt – hunyt el ugyanott Madách Imre drámaíró, költő. Legismertebb műve, Az ember tragédiája című drámai költemény – minden bizonnyal a magyar irodalom legtöbbször idézett alkotása. A mű számos sorának, gondolatának önálló élete van: „A gép forog, az alkotó pihen.” (I. szín/ A mennyekben); Nem az idő halad: mi változunk, (III. szín/ Pálmafás vidék a paradicsomon kívül); „Milljók egy miatt.” (IV. szín/ Egyiptom); „Nem a kakas szavára kezd virradni,/ De a kakas kiált, mert hogy virrad.”; (VII. szín/ Konstantinápoly); „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” (XV. szín/ Pálmafás vidék a paradicsomon kívül) – és sorolhatnánk tovább az elhíresült sorokat, amelyeket sokszor mondunk a hétköznapi élet helyzeteiben, többnyire úgy, hogy nem is vagyunk tudatában, Madách gondolatait idézzük.

[Madách Imre] – In: Hegedüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka, Budapest, Trezor, 1995 – Magyar Elektronikus Könyvtár

LUCIFER

„S nem érzéd-e eszméid közt az űrt,
Mely minden létnek gátjaúl vala,
S teremtni kényszerűltél általa?
Lucifer volt e gátnak a neve,
Ki a tagadás ősi szelleme. –
Győztél felettem, mert az végzetem,
Hogy harcaimban bukjam szüntelen,
De új erővel felkeljek megint.
Te anyagot szültél, én tért nyerék,
Az élet mellett ott van a halál,
A boldogságnál a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és remény.”

Madách Imre: Az ember tragédiája, Első szín, A mennyekben, részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az ember tragédiája 1883. szeptember 21-i, Paulay Ede rendezte nemzeti színházi ősbemutatója óta nagy karriert futott be a magyarországi és a külföldi színpadokon – több tucat nyelvre lefordították – miközben mindmáig felmerül újra és újra az a kérdés is, hogy színpadra állítható-e egyáltalán Madách ún. emberiségkölteménye.

Madách Imre dolgozószobája, az „oroszlánbarlang” az alsó-sztregovai kastélyban, Szerémy Alajos rajza – In: Vasárnapi Újság, 1900. 47. évf. 42. sz. október 21. – Elektronikus Periodika Archívum

ÉVA

„Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál!
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.
Szerelem, költészet s ifíuság
Nemtője tár utat örök honomba;
E földre csak mosolyom hoz gyönyört,
Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra.”

Madách Imre: Az ember tragédiája, Tizenegyedik szín, Londonban, részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

A mű számos képzőművészt is megihletett. A legtöbbek által ismert illusztrációsorozat Zichy Mihály munkája.

Zichy Mihály: [Tizenharmadik szín, Az Űr] 1887 – In: Az ember tragédiája. Madách Imre drámája az illusztrációk és fordítások tükrében, virtuális kiállítás, 2004 – Magyar Elektronikus Könyvtár

ÁDÁM

[…]
„A célt, tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?
A cél, megszünte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.”

Madách Imre: Az ember tragédiája, Tizenharmadik szín, Az Űr, részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az ember tragédiája, 12. szín, az U alakra épült nagyszerű falanszter udvara – A Zichy Mihály rajzai nyomán, az 1892-es bécsi bemutatóra készített Francesco Angelo Rottonara műhelyében készült terv változata. A bemutató létrejöttét támogató Esterházy Miklós után, ún. Esterházy-díszletnek nevezett sorozat fényképmásolata, [ca. 1930], [Budapest] – Színháztörténeti Tár

ÁDÁM

„Ne szánjatok. – Miénk
Ez őrülés; mi józanságtokat
Nem írigyeljük. Hisz, mi a világon
Nagy és nemes volt, mind ily őrülés,
Melynek higgadt gond korlátot nem ír. -
Szellembeszéd az, mely nemesb körökbül
Felénk rebeg, mint édes zengemény,
Tanúja, hogy lelkünk vele rokon,
S megvetjük e földnek hitvány porát,
Keresve útat a magasb körökbe.”–
(Évát ölelve tartja.)

Madách Imre: Az ember tragédiája, Tizenkettedik szín, U alakra épült nagyszerű falanszter udvara, részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Kass János: [XV. szín] – In:Triptichon: Illusztrációk Madách Imre Az ember tragédiája, Bartók Béla A kékszakállú herceg vára, Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művéhez, Szeged, Mozaik Kiadó, 2005 – Magyar Elektronikus Könyvtár

AZ ÚR

„Karod erős – szived emelkedett:
Végetlen a tér, mely munkára hív,
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd
Szünetlenűl, mely visszaint s emel,
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed
Zajában elnémúl ez égi szó,
E gyönge nő tisztább lelkűlete,
Az érdekek mocskától távolabb,
Meghallja azt, és szíverén keresztűl
Költészetté fog és dallá szürődni.”

Madách Imre: Az ember tragédiája, Tizenötödik szín, [Pálmafás vidék] – Magyar Elektronikus Könyvtár

–s–

„Margit, vagyis Árpádházi Szent Margit (1242–1271), IV. Béla királyunk (ur. 1235.–1270) leánya, Szent Erzsébet unokahúga. Nevét Antiochiai Szent Margit, a középkor egyik legtiszteltebb női szentje után kapta, akinek ereklyéit nagyatyja, II. András a Szentföldről hozta magával. Az ókeresztény vértanút István király és Szent Márton mellett, népünk mindjárt patrona regni-ként tisztelte.”

Bálint Sándor: Árpád-házi Szent Margit (1242–1270) In. Uő.: Ünnepi kalendárium (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Árpád-házi Szent Margit 1500 körüli ábrázolása – Főszékesegyházi Könyvtár, Esztergom. In. Pannon reneszánsz. A Hunyadiak és a Jagelló-kor: 1437–1526, Budapest (Encyclopaedia humana Hungarica 4.), 1998. 

Margit a tatárjárás idején született IV. Béla királyunk és Laszkarisz Mária királyné (1206–1270) tíz gyermeke közül hetedikként. Szent Margit édesanyja a nikeai császár lánya volt, akinek kezét II. András király a Szentföldről hazafelé jövet kérte meg fia, IV. Béla részére. Esküvőjük és a királyné koronázása 1220-ban volt.
A tatárjárás alatt a királyi pár egy ideig Dalmáciában – Spalatóban (Split) és Spalatótól északkeletre, a Kozjak- és Mosor-hegység hágója közelében épült Klissza várában (Klis) kapott menedéket. Klissza várában született meg 1242 januárjában Szent Margit, és halt meg ugyanebben az évben két nővére, a huszonegy éves Margit és a tizenhárom éves Katalin, akiknek szarkofágja a spliti székesegyház portálja fölött látható mind a mai napig.

Spányi Béla: Klissza vára. Freskó az országháza közös éttermében. In. Dömötör István: Az új magyar országháza falfestményei, Művészet, Első évfolyam, 1902. Harmadik szám, 153–162. o. – Elektronikai Periodika Archívum és Adatbázis

„Amikor hetedik gyermeknek megszületett, királyi atyja engesztelésül Istennek ajánlotta. Már három éves korában a veszprémi klastromba vitték, ahol a boldogként tisztelt, stigmatizáltként emlegetett Ilona apáca volt a gondviselője. Tíz éves korában átkerült a Nyulak szigetén emelt Boldogasszony-kolostorba, amelyről IV. Béla alapítólevele ezt mondja: »midőn a tatárdúlás után, amely bűnhődésül bűneinkért zúdult ránk, keményen hozzáfogtunk az országújításhoz... az a gondolatunk támadt, hogy ...a Duna szigetén, kolostori életre alkalmas helyen, Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának tiszteletére templomot, és körülötte monostort alapítunk, amelyben a szerzetesi regulák követelményei szerint jámbor szüzeknek kell a királyok Királyát és a Szűznek Fiát szolgálniok. S hogy Isten előtt ismert jámborságunk, amely nem maradhat rejtekben; másoknak is példa legyen, leányunkat, Margit asszonyt, akit gyermekeim közül annál gyöngédebb szeretettel ölelünk át, minél biztosabban látjuk benne a jámbor, Isten előtt kedves életnek előjeleit, elhelyezzük őt ebben a kolostorban, hogy élte fogytáig szolgáljon Istennek és a dicsőséges Szűznek...«”

Bálint Sándor: Árpád-házi Szent Margit (1242–1270) In. Uő.: Ünnepi kalendárium (részlet) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Gömöry-kódex (1516) imádságoskönyv, mely a különböző rendeltetésű imádságokon kívül Árpád-házi Szent Margit latin nyelvű zsolozsmáját is tartalmazza. A 135 rectón a zsolozsma kezdete olvasható.

Gömöry-kódex 135 recto. Magyar Nyelvemlékek. Imádságoskönyv kódex – Kézirattár. Jelzet: MNy 5. 

„Boldogságos szűz Szent Margit királyi nemes nemzetből származott. Kinek test szerint való atyja a magyaroknak negyedik Béla nevű király[a] vala. Ő [nagyatyja] is vala harmadik András király, Szent Erzsébet asszonynak atyja. Őneki egy méhben feküdt atyjafia vala ötödik István király. Az ő anyjának neve vala Mária, görög császárnak leánya.
Midőn szűz Szent Margitot az ő anyja még méhében viselné, a tatárok kemény üldözésének idejében, szűz Szent Margitnak anyja az ő férjével, úgy mint a királlyal, fogadást tőnek néminemű áldozatképpen magoknak és az országoknak megszabadításáért. Fogadást tőnek, hogy az Úristen őnekik leány magzatot adna, a szent apáca szüzek kezére adnák azt, mivel e szent szűzön kívül soha a magyar királyok nemzetéből senki apáca nem lett vala.
Születvén pedig Szent Margit és illendőképpen mint a királyi magzatot felnevelék. Legottan még gyermekségében kezde szolgálni nagy ájtatossággal a mi Urunk Jézus Krisztusnak és az ő dicsőséges szent anyjának, Máriának. A szülei adák őtet az Istennek és asszonyunk, Szűz Máriának örökké való szolgálatára, Sámuel próféta hasonlatossága szerint. Mert miképpen Sámuel ő gyermekségében adaték templomba, az Istennek szolgálatára, azonképpen Szent Margit gyermekségében adatott a klastromba Istennek szolgálatára.
E szent szűz még kétesztendős lévén, az ő anyja kérdésére megfelelvén jövendölt az ő atyja felől, Béla király felől, hogy az ausztriai herceg ellen lévő hadban el nem vész, sőt egészségben megtér, de az ő hadának egy része eloszlik és megöletik, és hogy a királynak ő ellensége és a herceg elesik a harcon. Valamint jövendölt Szent Margit szűz, mindenek beteltek.”

Szent Margit legendája. (Részlet). In. Források, legendák, intelmek. [Szent Margit legendája Érszegi Géza által modernizált változata], [Szentendre], Interpopulart, 1993. (Populart füzetek, 5.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Varga József: Szent Margit sírhelye. Temetőn kívüli síremlékek – Magyar Digitális Képarchívum

Szent Margit magyar nyelvű legendája és a Szent Margit latin nyelvű zsolozsmáját tartalmazó Gömöry-kódex a Magyar Nyelvemlékek című tartalomszolgáltatásunkban:

• Árpád-házi Szent Margit magyar nyelvű legendája. Nyulak szigeti domonkos kolostor, 1510. – Kézirattár. Jelzet: MNy 3. 
• Gömöry-kódex. Nyulak szigete, Domonkos-rendi apácák kolostora, 1516 – Kézirattár. Jelzet: MNy 5. 

–MJ–

Mikszáth Kálmán († Bp., 1910. május 28.) író, újságíró, szerkesztő 1847-ben ezen a napon született a Nógrád megyei Szklabonyán, (1910 áprilisától 1920-ig Mikszáthfalva, ma Sklabiná). Az 1870-es évek elejétől Mauks Mátyás szolgabírónál volt esküdt Mohorán, majd ügyvédgyakornok és újságíró Balassagyarmaton, a palócság központjában, Nógrád megye irodalmi fővárosában. Írásaiban szülőföldje, Nógrád megye motívumai vissza-visszatérnek, egyforma szeretettel ír a palóc és a szlovák (tót) emberekről. A nógrádiakat és a palócokat Mikszáth Kálmán emelte be a magyar irodalmi köztudatba. Élete nagy részét más vidéken töltötte: Szeged jelentett neki menedéket nehezen induló írói pályájának elején, majd a fővárosban élt. Utolsó éveiben azonban ha csak tehette, egyre többet tartózkodott szülőföldjén. 1904-ben Horpácson megvásárolta a megüresedett Szontagh-kúriát, és a hozzá tartozó kisbirtokot. Itt érezte igazán otthon magát. Még palócos kiejtésétől sem vált meg élete végéig. 

Ellinger Ede: Mikszáth Kálmán. Fotó. Magyar Digitális Képkönyvtár – Kézirattár. Jelzet: Arckép 1234 

A Palócföld, „Palócország” vagy Mikszáth elnevezésével élve „Görbeország” a Mátrától és a Bükktől északra fekvő medence jellegű területeket, ill. az Ipoly völgyét (az Ipolyságig) magában foglaló változatos kultúrájú térség neve. Mikszáth Palócországának képzeletbeli térképén a valóságos földrajzi nevek mellett viszont olyan kitalált, fiktív nevek is szerepelnek, mint a Bágy-patak, a Gózon, a Csoltó, a Bodok, a Karancskeszi vármegye, a Litkei vármegye vagy a Királyné szoknyája nevű hegy.

„Az napról kezdem, mikor a felhők elé harangoztak Bodokon. Szegény Csuri Jóskának egész hólyagos lett a tenyere, míg elkergette a határból istennek fekete haragját, melyet a villámok keskeny pántlikával hiába igyekeztek beszegni pirosnak.
Minden érezte az Isten közeledő látogatását: a libák felriadtak éji fekhelyeiken és felrepülve gágogtak, a fák recsegve hajladoztak, a szél összesöpörte az utak porát s haragosan csapkodta fölfelé; a Csökéné asszonyom sárga kakasa fölszállt a házfedélre és onnan kukoríkolt, a lovak nyerítettek az istállóban, a juhok pedig egy csomóba verődve riadoztak az udvarokon.
Hanem a harangszó, mely fönségesen rezgett a viharban, egy kis eső híján, s az is inkább használt, mint ártott, elfordította a veszedelmet. A kísértetiesen szaladó búzavetések és kukoricaszárak megállottak, lassankint kitisztult az ég s csak a megdagadt Bágy hömpölygő vize, mely szilajan, zúgva vágtatott a kertek alatt, mutatta, hogy odafönn Majornok, Csoltó környékén nagy jégeső volt, vagy talán felhőszakadás.
No, ha most ez egyszer ki nem csap az a patak s ki nem önti a bodokiakat, mint az ürgét, akkor mégis jó dolog keresztény katolikus falunak lenni – lutheránus vidéken.”

Mikszáth Kálmán: A néhai bárány (részlet). In. Mikszáth Kálmán művei III. Novelláskötetek, rövid elbeszélések. A jó palócok, 1882. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Mikszáth Kálmán, a jó palóc. Karikatúra (Buzinkay Géza: Borsszem Jankó és társai) In. Kettős kötődés. Az Osztrák-Magyar Monarchia (1867–1918), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001 – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A jó palócok (1882) a Jókai-hatás nyomán tovább élő úri-nemesi romantikával szemben a népi ihletésű romantika jegyében született. A kötet egyben a romantikus népiesség zárókötetének is tekinthető, melyben zsánertörténetek szerveződnek egységes ciklussá. „Elbeszélni nem a regényíróktól tanultam, hanem... a magyar paraszttól” – vallotta Mikszáth idősebb korában.

„Mind együtt ültek a bírák. Ott künn a köd nekinehezedett az idomtalan épületnek s szinte összébb szorítá annak falait, ráült az ablakokra és elhomályosítá a jégvirágokat. Minek is ide a virágok? A teremben nehéz, fojtott levegő volt, ködmön és pálinkaszag, s a legfelső ablaktáblán csak lassan, lomhán forgott az ólomkarika.
A bírák fáradtan dőltek hanyatt székeiken, az egyik behunyta szemeit s kezét bágyadtan leeresztve, hallgatta a jegyző tollának percegését, a másik ásítozva dobolt irónjával a zöld asztalon, míg az elnök, letolva pápaszemét orra hegyére, izzadó homlokát törlé kendőjével. Szürke, hideg szemei fürkészve szegződtek az ajtóra, melyen most távozik az imént letárgyalt bűnügy személyzete: a beidézett tanúk és vádlottak.
– Van-e még odakünn valaki? – kérdi vontatott, rideg hangon a szolgától.
– Egy lány – mondja a szolga.
– Hadd jöjjön be az a lány.
Az ajtó kinyílt és a lány belépett. Üde légáramlat surrant be vele, mely szelíden meglegyintette az arcokat s megcsiklandozá a szempillákat: a vastag ködön át mintha egy sugár is lopózott volna az ablakhoz és ott táncolna a jégvirágok között, megsokszorozva magát a tárgyalási terem falain és bútorzatán.
Takaros egy teremtés. Délceg, arányos termet, melyre a kis virágos ködmönke olyan módosan simult, mintha szoborra lenne öntve; fekete szemei szendén lesütve, magas, domború homloka elborulva, megjelenésében báj, mozdulataiban kecs, szoknyája suhogásában varázs.”

Mikszáth Kálmán: Bede Anna tartozása (részlet). In. Mikszáth Kálmán művei III. Novelláskötetek, rövid elbeszélések. A jó palócok, 1882. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

Mikszáth Kálmán: A jó palócok. Tizenöt apró történet, Budapest, Légrády, 1882. – Törzsgyűjtemény 

A palócok tudatában ott élnek az ősi hitvilági alakok, hiedelmek, babonás képzetek, a „garabonciás gyiák”, a „tüzes emberek”, a „bolygótüzek”, a „nyavalya” és a „tudalmas halottlátó asszony”. Több helyen ma is tartják az ördög lagzi, a mátkatál, a kiszehordás, a villőzés, a májusfaállítás, a Luca-nap, a betlehemezés és a karácsonyi vesszőhordás szokását.

„A palóc nép babonás, szereti a misztériumokat, hisz az ördögben és rémlátásokban. Egy sötét holló röpdös fölötte: a végzet. Szárnya suhogását találgatja. Titkos, homályos köd veszi körül, s hova el nem lát a szem, benépesíti a helyeket árnyakkal, borzalmas, csodálatos dolgokkal. Fantasztikus népmesék elhullatott morzsáit összegyúrja s azok hitté keményednek lelkében. Én magam is dajkamesékkel szíttam be a babonát s hiszek benne. A tapasztalatok világossága csak megszürkítette a fekete háttért, de nem oszlatta el, mert emlékszem még, sohasem megy ki a fejemből a szegény Palyus.
A kocsisunk volt, s apám egyszer valami apró vétség miatt bezáratta huszonnégy órára. Egy sötét kamra volt a börtöne, hol nyugodtan töltötte az éjt. Katonaviselt ember nem is veheti sokba az ilyesmit! Reggel jelenlétemben vitt neki ételt a szolgáló. Víg volt és fütyürészett, midőn az ajtót ismét rázártuk.
Alig múlt el azonban egy óra, amint az udvaron játszogattunk mi gyerekek, egyszerre kétségbeesett, fájdalmas kiáltásokat hallunk a kamrából, mintha egy bölönbika bődült volna el.
– Palyus, Palyus! – kiáltám az ajtót megzörgetve. – Mi baja van? Szóljon kend!”

Mikszáth Kálmán: Galandáné asszonyom (részlet). In. Mikszáth Kálmán művei III. Novelláskötetek, rövid elbeszélések. A jó palócok, 1882. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Palóc menyasszony tulipános ládája. In. Malonyai Dezső: A magyar nép művészete. V. Kötet – Hont, Nógrád, Heves, Gömör, Borsod magyar népe. A palócok művészete, Budapest, Franklin, 1907–1922. – Törzsgyűjtemény

Amikor A jó palócok 1890-ben díszkiadásban megjelent, Mikszáth így írt róla: „jó volt hozzám. Sok örömet szerzett. Olyan kis mesebeli könyv lett, aki megrázkódott és azt mondta: »Gyere, kedves gazdám, a hátamra, elviszlek, ahova el akarsz jutni«. Elvitt a Kisfaludy-Társaságba, elvitt az Akadémia tudósai közé, elvitt a törvényhozási terembe” (Levele Légrády Károlyhoz, 1890. november 29.).

„– Ejnye, fiam, ide hallgass hát... – szólt a vadász türelmetlenül. – Nem jöttem én ide tréfálni, komoly vevő vagyok... a belédi gyáros.
– Az a gazdag ember – vágott bele élénken Mudrik Mihály –, akié az üveghuta meg a nagy majorság?
– Éppen az üveghuta hozott ide. A Bogát földjére szükségem van az üvegcsináláshoz. Eddig négy mérföldnyiről hozattam az anyagot, mert nem tudtam, hogy a Bogát gyomra is viselős vele. Ma megvizsgáltattam. Nekem az a hegy sokat ér, mert közel van. Megveszem tőled jó pénzen.
Mudrik arca olyan vörös lett, mint a skarlátposztó, de annál halványabb az Imréé.
– Nem tudok én megválni attól a hegytől – szólt restelkedve. – Nekem jutott, legyen az enyim.
– De ha jól megfizetném?
– Nem adom én azt még talán...
Gondolkozott, micsoda nagy dolgot mondjon:
– ...Még talán ezért az egész határért sem.
Az üveghutás elmosolyodott.
– No, jó, jó... látom, hogy igazi palóc vagy... odanőttél a röghöz, – akkor hát kiveszem árendába. Vagyis csak a belsejét. Szánthatod, művelheted a tetejét. Adok érte évenkint ötszáz forintot.”

Mikszáth Kálmán: A »királyné szoknyája« (részlet). In. Mikszáth Kálmán művei III. Novelláskötetek, rövid elbeszélések. A jó palócok, 1882. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Mikszáth Kálmánnak és Gundel Jánosnak köszönhetjük a magyar konyha jellegzetes levesét, a palóclevest. Gundel János pesti éttermében készített Mikszáth számára ürühúsból készült levest, amely kiindulásában hasonlított a gulyásleveshez, melyet azonban a végén apróra metélt zöldbab és tejfölös habarás „bolondított meg”. A nagy ínyenc Mikszáth elégedett volt a palóclevessel, amely a tejfölös habarás által nyert savanykás ízvilágának köszönhetően valóban hasonlított a palócok által kedvelt savanyú krumpli- vagy bableveshez, de magában foglalta más tájegységek jellegzetességeit is.

Mikszáth Kálmán és a Palócföld kapcsolatáról szólnak még többek között a további művek is:

• Praznovszky Mihály: Nógrádi Mikszáth-lexikon egy kötetben, két részben. 1. rész: Személyek, 2. rész: Helyszínek, Salgótarján, Mikszáth, 1991. – Törzsgyűjtemény  
• Mikszáth Kálmán: Utazás Palócországban. Válogatott írások, szerk. Pintér Nándor, [Salgótarján], Mikszáth, [1997. Átdolgozott kiadás]. – Törzsgyűjtemény

–MJ–