Százharminchárom éve, 1881. március 25-én született Bartók Béla, zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató, a 20. századi magyar és egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb klasszikusa. Születése napja Gyümölcsoltó Boldogasszony napjára esett, amely – Kodály szép szavaival – „egész életét e naphoz fűződő képekben varázsolja elénk. Rügyfakadás, gyümölcsoltás, magvetés, megújulás, újjászületés”. Szavak, melyek akár az életpálya, akár az életmű vonatkozásában megannyi asszociációra késztethetik valamennyiünket. Mi e jeles napon a könyvtár Zeneműtárában található Bartók-kéziratok közül a Zongoraszonáta és a Magyarországi népzenei kutatások című előadás: a megújulás és magvetés egy-egy dokumentumával ismertetjük meg olvasóinkat.
Bartók Béla 1926-ban. Fénykép – Zeneműtár. Jelzet: Bartók Béla 1/8
Bartók szólózongora-zenéjének zöme, ahogyan Somfai László rámutatott, általában akkor készült, ha a zeneszerző éppen stílusának megújításán dolgozott. Így volt ez 1926 nyarán is, amikor első zongoraversenyének írásához készülődve több rövidebb-hosszabb darabot komponált párhuzamosan. „Eddig valami 5 zongoradarabba fogtam bele, 2 már készen is van, a többi – na majd meglátjuk. Amit itt küldök az az a bizonyos valami amibe jun. 1.én fogtam. Mindjárt akkor ezt a vázlatot írtam le ...vajjon valamennyire kiigazodsz rajta? Most ez van munkában talán holnapra már be is fejezem” – írta feleségének, Pásztori Dittának június 17-én kelt levelében. A nyár folyamán összesen mintegy húsz zongoratételt írt le, de időbe telt, míg eldöntötte, milyen sorozatba rendezi azokat. Elsőként egy hagyományosabb forma, a Szonáta született meg. Többször is lejegyezte, mire kialakult ma ismert tételsorrendje: I. Allegro moderato, II. Sostenuto e pesante, III. Allegro molto. A kompozíció nálunk őrzött példánya a másodszori „autográf végig-írás”, s mint ilyen az alkotófolyamatnak egy különleges pillanatát ragadja meg. A kéziratban a darab rondóformájú harmadik tétele ugyanis még tartalmazza azt a dudazene-epizódot, amelyet a zeneszerző utóbb kiemelt belőle. Némileg átigazítva Musettes címmel a Szabadban ciklus része lett, melynek lazább szvitformában rendezett darabjai ugyancsak 1926 nyarán készültek el.
Bartók Béla: Zongoraszonáta (1926), Musette – a harmadik tétel részlete a szerzői kéziratból. Kottakézirat – Zeneműtár. Jelzet: Ms. Mus. 998
Bartók a Zongoraszonátát – A magyar népdal című tanulmányának kéziratával és egy Amerikában készült arcképével egyetemben – 1928 májusában ajándékként adta át a Zenei Osztálynak. A gyűjteményt vezető Isoz Kálmán – akinek egyik fő célkitűzése volt, hogy „hazai szerzőink eredeti, saját kezűleg írt műveinek minél tekintélyesebb sorozatát” a könyvtárban összegyűjtse – érthető örömmel fogadta a kéziratokat, s „jelentős nagy becsüket” az intézmény igazgatósága felé több alkalommal is jelezte.
Mintegy fél évvel később került be a gyűjteményünkbe Bartók újabb kézirata, a Magyarországi népzenei kutatások című előadásának magyar nyelvű szövegváltozata, amely a Népszövetség Szellemi Együttműködési Bizottsága (az UNESCO elődje) által kezdeményezett Nemzetközi Népművészeti Kongresszusra készült. Bartók az 1928 őszén Prágában megrendezett tanácskozás IV. (népzenei) szakosztályában olvasta fel értekezését. Rövid áttekintést adott a magyarországi népzenegyűjtés gyakorlati módszereiről, a dallamok fonográf általi rögzítéséről, lejegyzéséről valamint a magyar, szlovák és román anyag tudományos feldolgozásának, rendezésének-rendszerbe foglalásának pillanatnyi eredményeiről. Összefoglalójában külön hangsúlyozta, hogy munkatársaival a háború előtti Magyarországon – mely „zenefolklore szempontjából egyike volt a legérdekesebb és legváltozatosabb területeknek” – a gyűjtőmunkát mindenekelőtt azért terjesztették ki a nemzetiségek lakta országrészekre is, hogy ezáltal a népzenekutatás egyik legfőbb célja az „összehasonlító zenefolklore-tanulmányok elvégzése” lehetővé váljon.
Magyarországi népzenei kutatások (1928). Kézirat – Zeneműtár. Jelzet: Ms. Mus. th. 4
Fontos megneveznünk a kézirat átadóját, Lajtha László zeneszerzőt is, aki Bartók közbenjárására szintén részt vett ezen a kongresszuson. A magyarországi népies játékokról és táncokról tartott nagy figyelmet keltő előadásának kutatástörténeti szempontból fontos érdeme, hogy elsőként fogalmazza meg a filmfelvevő (kinematográf) használatának szükségességét. 1929. január 30-án, a Néprajzi Társaság megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából tartott rendkívüli közgyűlésen, a hazai érdeklődők is meghallgathatták Bartók értekezését. Dr. Madarassy László, a Társaság főtitkára így fogalmazott: „Szűkkörű belső házi ünnepségnek szántuk ezt az évfordulót, hogy mégis nagyobb esemény lett belőle, azt Bartók Béla választmányi tagtársunknak köszönhetjük, aki ez alkalommal átengedte azt a beszámolóját, amit a prágai nemzetközi népművészeti kongresszuson tartott. ... Bartók Béla minden zenei megnyilatkozása ma már ünnepnapja a magyar zenei életnek, ezért érthető, hogy előadásának hírére a főváros közönsége a M. T. Akadémia kistermét zsúfolásig megtöltötte. Bartók Béla személyét, sajnos, nélkülöznünk kellett, mert külföldi hangversenykörútjáról nem érkezett meg idejében […]”, így a korábban beküldött kéziratot – Hóman Bálint elnöki megnyitóbeszéde után – Lajtha László olvasta fel.
A Magyarországi népzenei kutatások című előadás egyik hangzó illusztrációja: a „Kemény kősziklának könnyebb meghasadni” kezdetű magyar népdal szerzői kézirata. – Részlet A magyar népdal (1924) dallampéldáiból. Kottakézirat – Zeneműtár. Jelzet: Ms. Mus. th. 5
A hozzá tartozó magyar dallamokat Medgyasszay Vilma énekelte, a román és szlovák dallampéldák pedig „eredeti hengerekről fonográf útján kerültek bemutatásra. Az előadást a közgyűlés közönsége szűnni nem akaró zajos tetszésnyilvánítással fogadta.”
Kelemen Éva
Zeneműtár
