Példamutató gesztusként a Princetonban található Scheide Library elküldte a Nemzeti Könyvtárnak a náluk őrzött Budai Krónika digitális másolati példányát. Ezzel az 1990-es aukción alulmaradt könyvtárunk régi vágya teljesült, az egyetlen magánkézben lévő példány digitális másolat formájában áll mostantól a kutatók rendelkezésére. A mai értékén hozzávetőlegesen százmillió forintért leütött ősnyomtatvány kalandos történetéről is beszélt tegnapelőtti előadásában Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője a Könyvtárlaton.
Az előadás szövegét három részben közöljük.
2. rész
Elgondolkodtató a kötet egykori tulajdonosának egyik szövegkiemelése. Aláhúzta először, hogy Tolnát Pannonia városaként tartották számon (urbes Pannoniae computata), majd aláhúzta azt a mondatrészt, miszerint Tolna három nap járásnyira van Bécstől (tres rastas distat a Vienna): „Detrik látván, hogy népének milyen pusztulása esett az ütközetben a csata utáni második napon Tolna városa felé vonult, amelyet akkor Pannónia városai között az olaszok városaként tartottak számon. Tolna város Ausztriában van három napi járásra Viennától.” Ezek a kiemelések nem arra utalnak-e, hogy az egykori olvasó felfedezte a sajtóhibát, miszerint az alsó-ausztriai Tulln városa lenne három rastára Bécstől? A magyar fordításban szereplő három nappal is gond van. A két város, Bécs és Tulln mindössze 30 kilométerre vannak egymástól. Ha a korabeli német mértékegységben gondolkodunk (germanische Rasta), akkor ez nincs tizenöt kilométer sem (3 X 4900 méter), viszont, ha három régi magyar mérföldet veszünk alapul (3 X 8937,4 méter) – kézenfekvő lenne ez egy magyar krónikában –, akkor nagyjából kijön a szöveg szerinti távolság. S így már érthető Horváth János, a fordító (egyébként rossz) „megoldása”, miszerint Tolna nem feküdhet 3 mérföldnyire Bécstől. Thuróczy János már arról írt, hogy Tulln három mérföldnyi távolságra van Bécstől. De nála is megfigyelhető némi zavar ezzel kapcsolatban. Thuróczy azt írta, hogy „a hunok, vagyis a magyarok … Pannónia dunántúli vidékeit rohanták meg, birtokukba vették és igájuk alá hajtották, ideköltöztették házuk népét, majd megindultak Tulln városa felé.” A kritikai jegyzet meglepő módon ehhez a szövegrészhez a következő magyarázatot fűzi: „amíg a királyi székhely Fehérvár, Esztergom és Buda volt, addig a «Dunántúl» Duna-Tisza közét jelentette.” Nem tűnik logikusnak ez a jegyzet, a hunok először megtámadják a Duna-Tisza közét, s utána rögtön Alsó-Ausztria ellen vonulnának? Borsa kutatásaiból tudjuk, hogy mindössze két példányban, a római és a szentpéterváriban nem javította ki Hess Tolnát Tullnra. A princetoni példányban viszont megtörtént a korrekció (civitatem tullinam), ott, ahol a Budai Krónika beszámol Aba Sámuel 1042 eleji győzedelmes hadjáratáról, mikor seregével egészen az ausztriai Tullnig nyomult.
Régi tulajdonosa fontosnak tartotta kiemelni Attila címeit, s tulajdonságainak leírásakor kiírta a margóra: dispositio. Itt jegyzi meg Óbuda és Etzelburg (a körbevágás miatt csak „obuda Etzlb” olvasható) nevét is: „És bár Atila király a hunoknak és más népeknek megtiltotta, hogy ezt a várost Budavárának nevezzék, hanem Atila városának mondta, és a németek félve a tilalomtól Ecilburgnak, azaz Atila városának is hívják, a magyarok mit sem törődve a tilalommal, mindmáig Óbudának nevezik és hívják.” Egyik utolsó megjegyzése Szvatopluk-mondához kötődik: „Szavainak végeztével minden magyar felkiáltott: Isten, Isten, Isten – háromszor egymásután.” De érdekelte a Lehel kürtjének története is, itt a következő részt emelte ki: „Odavitték neki a kürtöt, és ő a császárhoz lépve – amint éppen hozzákezdene a kürtöléshez, mondják – olyan erővel sújtotta homlokon, hogy a császár ez egy csapástól szörnyethalt. Lél pedig így szólt: Te előttem mész, és szolgálni fogsz nekem a másvilágon.” Végezetül elmondhatjuk, hogy ez az első tulajdonos alapvetően a hun-magyar monda történetei iránt érdekelődött, s a magyar királyok kora – néhány apró kivételtől eltekintve – már jegyzetetlen maradt, nem tarkítják az oldalakat aláhúzások, figyelmeztető tollrajzok.
A másik kéz bejegyzése szemmel láthatóan későbbi, 16. századinak tűnik, talán azonos a már említett sziléziai Czułival. Első megjegyzése a Chronicában elbeszélt babiloni történetre vonatkozik a margón, amikor a torony méreteit részletezi a szerző. Fontosnak tartotta számmal is kiírni a hunok 40000 fős veszteségét Tulln mellett. A magyarok históriájából kiemelte Tata elnevezésének magyarázatát. A Budai Krónika – tulajdonképpen a 14. századi krónikakompozíció – szerint (a képzeletbeli) Deodatus gróf alapította meg a tatai bencés apátságot. Ő keresztelte volna meg Adalbert prágai püspökkel együtt Szent Istvánt, s első királyunk a keresztapja iránti tiszteletből nem szólította a nevén, hanem csak tatának hívta. Később Deodatus neve kiment a divatból és a helyet (innen jön az aláhúzás:) „Tatának nevezték. Ezért monostorát is így nevezik.” Egy apró javítást is tett a szövegben ott, ahol Vecellin, István oldalán Koppány ellen harcoló bajor vitézről esik szó: „Bajorországból költözött be Vecellin is, tudniillik Weisenburgból.” A Chronica szövegében „ueyzenburch” szerepel, s ezt javította át W-re, s a margóra is kiírta: Weysen(burg). Látszik, hogy a német eredetű családok izgatták az egykori olvasót, mert kiemelte az is, hogy a Keled-család a szászországi Meissenből származott: „Stephan(us) Mysnen(sis)”. Ugyancsak megjegyzésre méltónak tartotta Koppány felnégyelését, s kiemelte a margón Erdély (Erdeel), Keán bolgár fejedelem (Keain) nevét is. Az aláhúzások és a megjegyzések a Szent Jobb történeténél érnek véget: „A szentséges apa pedig aranyos erszényt szokott övében hordani tiszta ezüst dénárokkal tömve, és ha szegényeket látott, odament hozzájuk, és saját kezűleg gondoskodott róluk. És ezért van könyörületes jobbja, testétől különválva Magyarország szeme előtt mind a mai napig.” Borsa által alaposan megtárgyalt szedési különbségek közül néhányat megnéztem a princetoni példányban. Így a prágai példánytól eltérően (hasonlóan a többi nyolc példányhoz) itt is elválik a hosszú évszám a kötet végén: „Anno Domini millesimoquadrin- // gentesi moquinquagesimoseptimo” vagyis az Úr 1457. esztendejében.
Itt valószínűleg a munka vége miatt lankadó figyelem okozhatta az elcsúszó szedést a félsorban. Sajnos az 53. levélen (f1) fellelhető gens / gentes szedési illetve korrektori különbségek a princetoni példányból hiányoznak, mivel ott a Fraknói-féle facsimilekiadásból (1900) pótolták az eredeti lapot. Ugyanakkor a tipográfus – eltérően a prágai és a párizsi példányoktól – a principibus szó – bus végződését úgy oldotta meg (Hess a két említett példánynál a helyhiány miatt egyszerű-en berajzolta a következőképpen: b3), hogy a sort újraszedte, s immáron három szóban (occupatum, cum, principibus) nazális rövidítést alkalmazva nyerte meg a három szükséges betűhelyet. Végezetül a krakkói, a lipcsei és római példányban Aetius neve mellett nem csak az szerepel, hogy „romanorum Patricius”, hanem itt Hess betoldott egy rex szót is. A princetoni példányban ez a betoldás elmaradt.
A princetoni Budai Krónikáról szóló írásunk második részét olvastad.
1. rész: A legkisebb példány
3. rész: Tíz lakás ára
