A klímatörténeti kutatás az Országos Széchényi Könyvtár állományának tükrében

Február 28-án „Középkori arab kéziratok segítségével kutatják a klímaváltozást” címmel megjelent egy cikk az Index internetes folyóiratban, mely spanyol tudósok klímatörténeti kutatásainak közreadásáról számol be. A cikk kapcsán szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani néhány témába vágó dokumentumot könyvtárunk állományából.

Utolsó rész

Végül bemutatjuk Wolfgang Behringer „A klíma kultúrtörténete a jégkorszaktól a globális felmelegedésig” című, 2010-ben megjelent kötetét.

A kötet történeti kontextusban mutatja be az emberiség éghajlati-környezeti szempontból igen változatos történetét. A mű hat fejezetre bomlik fel. Az első fejezet szól a klímatörténet alapjainak tisztázásáról. Behringer ugyanazt a három fő forrástípust említi, mint Rácz Lajos, azonban a természettudományi módszerekről jóval részletesebben szól. A korábban említett dendrológiai kutatáson, oxigén izotópos módszeren és a fauna analízisen kívül megemlíti még a rádiokarbon-módszert, a szedimentációelemzést, továbbá a mélytengeri és jégmagfúrás fejlődése miatt lehetővé váló talajelemzéseket. Bemutatja a természetes éghajlatváltozások mechanizmusait, majd felvázolja a paleoklíma fejlődését a Föld keletkezésétől a jelenkorig.

A második fejezetben a homo sapiens sapiens korszakát tekinti át a kezdetektől a középkori meleg periódusig. Az emberi faj születésének idejét a jégkorszakban jelöli meg, majd az első globális felmelegedést hozza összefüggésbe az első civilizációk kialakulásával. A fejezet érdekessége, hogy a könyvről a Korall folyóirat 44. számában recenziót közlő Rácz Lajos szerint ez a rész a leggyengébb. Rácz Lajos alapvetően a magyar fordításról írt kritikát, ennek a fejezetnek a kapcsán azonban magát a szerzőt is bírálja. Véleménye szerint Behringer a római kor kapcsán kizárólag Lamb korábban említett munkájára támaszkodik, amit azonban a tudomány számos helyen meghaladott azóta. A középkorról szóló részt szintén kritizálja, szerinte a Behringer által rajzolt kép az 1990-es évek végének tudományos konszenzusát tükrözi.

A harmadik fejezetben a kis jégkorszak változásait fejti ki a szerző. A globális lehűlés lehetséges okainak vizsgálata után beszámol a környezeti változásokról, illetve annak az élővilágra gyakorolt hatásáról. Utóbbi maga után vonta a mezőgazdaság termékenységének csökkenését is, amely jelentős hatást gyakorolt a társadalomra, mind az élelmiszerhiány, mind a föld értéktelenedése révén, amely a gazdasági élet átalakulását lehetővé tette. Hosszú távon tehát a klímaváltozásban látja a feudális viszonyok kapitalistákká válásának okát.

A szerző a negyedik fejezetben a lehűlés kulturális hatásait vizsgálja, melyben felhasználja korábbi történeti antropológiai kutatásait. Az ötödik fejezetben az iparosodás koráról értekezik. Az iparosodást szokás manapság a globális felmelegedés okozójának tekinteni, azonban Rácz Lajos és Wolfgang Behringer is rámutat arra, hogy a két jelenség között nem áll fent szoros ok-okozati összefüggés, minthogy a hőmérséklet ingadozásának tendenciája a Föld története során végig jellemző volt. Behringer sorra veszi a globális felmelegedésről szóló elméleteket, áttekintésük kifejezetten jó útmutató napjaink ökológiai vitáihoz. A két tudós álláspontja tehát az, hogy az emberi tevékenység ugyan hozzátesz a felmelegedéshez, de nem közvetlen kiváltó oka annak.

Ugyanezt a logikát viszi tovább a hatodik fejezetben, mely egyben a könyv zárófejezete. Rövid áttekintésünket e fejezet utolsó bekezdésének idézetével zárom:

„A klíma változik. A klíma mindig változott. A kultúra kérdése, hogy hogyan reagálunk rá. Ebben a történelem ismerete segíthet nekünk. Az emberek sokszor fenyegetőnek érezték a klímaváltozásokat. Hamis próféták és erkölcsi vállalkozók mindig is megpróbáltak hasznot húzni ebből. A klímaváltozás interpretációját ne bízzuk a kultúrtörténetben járatlanokra. Az emberek nem állatok, amelyek passzívan ki vannak szolgáltatva környezetük változásainak. Az újkori történelem során a klímaváltozás pozitív fejleményeket eredményezett. Ha a mostani klímaváltozás hosszú ideig tartana – amivel pillanatnyilag nagy valószínűséggel számolhatunk -, csak a higgadt hozzáállást ajánlhatjuk. A világ nem fog összedőlni. Ha melegebb lesz – alkalmazkodni fogunk hozzá. Emlékezzünk csak a klasszikus latin bölcsességre, amely így hangzik: Tempora mutantur, et nos mutamur in illis. Változnak az idők, és velük együtt mi is.” (282. oldal)

Szőts Zoltán Oszkár 
Retrospektív Feldolgozó Osztály 

A klímatörténeti kutatás az Országos Széchényi Könyvtár állományának tükrében

Február 28-án „Középkori arab kéziratok segítségével kutatják a klímaváltozást” címmel megjelent egy cikk az Index internetes folyóiratban, mely spanyol tudósok klímatörténeti kutatásainak közreadásáról számol be. A cikk kapcsán szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani néhány témába vágó dokumentumot könyvtárunk állományából.

2. rész 

Az első jelentős korszak a Kr. e. 1. századtól a Kr. u. 4. századig tartó római optimum éghajlat volt, amely meleg éghajlatával és rendszeres csapadékával optimális körülményeket biztosított a mediterraneumban. Ezt követte a népvándorlások korának „glaciálisa”, amely a 8. századig tartott. Ebben a korszakban Belső- és Közép-Ázsiát, továbbá az Arab-félszigetet szárazságok sújtották, ami megmagyarázza a nomád törzsek vándorlási kényszerét.

A népvándorlás korának lezárulását újabb meleg időszak követte, melyet a szerző középkori optimum éghajlatnak nevez, s amely a 14. századig tartott. Erre az időszakra tehető a viking kirajzás az Atlantikumba, amely alapvetően határozta meg a peremterületek fejlődését. Lezajlott azonban egy Európa története szempontjából sokkal nagyobb horderejű változás is. A tengerpartokon lakó népesség szárazföld belseje felé húzódásáról van szó, amely a hőmérséklet növekedése miatt jöhetett létre. A kontinentális területek meghódítása a termelési módok átalakulását is maga után vonta. Ekkoriban jelent meg a két-, majd a háromnyomásos gazdálkodás, a szügyhám, továbbá a nehézeke, amelyek nagyobb termésátlagot eredményeztek, aminek következtében az európai népesség lélekszáma a 9. és a 14. század között nagyjából megkétszereződött.

A 14. században beköszöntött az úgynevezett „kis jégkorszak”, amely a 19. századig tartott. A lehűlés következtében a 14. században általános válság bontakozott ki. Az északi és a hegyvidéki agrártájak művelésre alkalmatlanná váltak, és teljesen elnéptelenedtek. Az alacsonyabb átlagos hőmérséklet és a csapadékviszonyok megváltozása a továbbra is művelésre alkalmas agrártájak termésátlagát komoly mértékben csökkentette. E két következmény miatt általános élelmiszerhiány alakult ki, amely éhínséghez és a lakosság alultápláltság miatti legyengüléséhez vezetett. Ebben a helyzetben söpört végig Európán történetének legnagyobb pestisjárványa, mely tovább tizedelte a lakosságot. A 19. század végére az éghajlat újra elkezdett melegedni, és ez a tendencia mind a mai napig tart.

Rácz az általános áttekintés után a negyedik fejezetben Magyarország éghajlati jellemzőit vázolja fel. Az ötödik fejezetben a hónapok, majd a hatodikban az évszakok éghajlati változását elemzi főleg Réthly adatai alapján, Pfister módszerét használva. Az adatsorokat a hetedik fejezetben összegzi, zárógondolatai a következők: „Az évek egészének hőmérsékleti és csapadék idősorait vizsgálva úgy tűnik, elemzésünk időhatárain belül a kis jégkorszakra jellemző hűvös-csapadékos éghajlati karakter a 17. század elejétől a 18-19. század fordulójáig volt meghatározó a Kárpát-medencében. A 19. század első felének éghajlata valamelyest enyhébbé és kevésbé csapadékossá vált. A buda(pest)i műszeres mérések idősorai alapján a 19. század második felében rövid időre még visszatért a hűvös-csapadékos klíma, a jelenkori felmelegedés meleg-száraz éghajlati karaktere pedig a 20. század derekától határozta meg az egész év időjárásait Magyarországon.” (271. oldal)

Míg az előbb ismertetett kötet szigorúan éghajlattörténettel foglalkozott, addig a „Magyarország környezettörténete az újkorig” című munka, szintén Rácz Lajos tollából Magyarország környezettörténetét vázolja fel. Az első fejezet (Környezettörténet vagy történeti ökológia) rövid bevezetőt ad a tudományág történetébe. A fejezet címében szereplő fogalmak alatt azt a tudományterületet értjük, amely az ember és a természeti környezet együttélését vizsgálja a történeti korokban. A természeti környezet társadalmi hatásait több irányzat is elemezte. Friedrich Ratzel és Karl Ritter a 19. században kidolgozta a földrajzi determinizmus elméletét, mely szerint a földrajzi környezetnek meghatározó szerepe van a különböző népek történelmének alakulásában. A 20. században ennek az irányzatnak a képviselői bekapcsolódtak a náci fajelmélet kidolgozásába, ennek következtében ez az iskola teljes mértékben szalonképtelenné vált, követőit stigmatizálták, és kizárták a tudományos életből.

A földrajzi determinizmus ellenében fogalmazta meg nézeteit a „posszibilizmus” iskoláját megalapító Paul Vidal de la Blache. Szerinte a természeti környezet passzív keret, amely lehetőségeket kínál, illetve korlátokat állít, de a döntés joga és lehetősége az ember kezében van. A társadalomtudósok többsége mindkét irányzattal szembefordult, és az 1960-as évek végéig azt a szkeptikus megközelítést vallotta magáénak, hogy a természeti környezet és az emberi társadalom két különböző szféra, amely egymástól majdnem teljesen izolált.

Mindhárom iskolának volt néhány közös prekoncepciója. Egybehangzó vélekedésük szerint a történeti korokban nem történtek környezeti változások, az esetleges hosszú, geológiai léptékű ingadozások pedig nem befolyásolhatták a korabeli gazdaság és társadalom működését. Ez a nézet tarthatatlanná vált a 20. század közepére, ugyanis a természettudományok és a társadalomtudományok fejlődése is rácáfolt erre a tézisre. Megállapítást nyert, hogy a természeti környezet aktív részese az emberi történelemnek. Elsőként az Amerikai Környezettörténeti Társaság alakult meg 1977-ben, majd jókora késéssel az Európai Környezettörténeti Társaság 2001-ben. A második fejezetben, mely „A szereplők” címet kapta, részletesen bemutatja a Kárpát-medence földrajzát és a magyar nép kialakulását, őstörténetét.

A további fejezetekben folytatja le a téma részletes tárgyalását, követve a magyar történelem kronológiáját. A négy fejezet: 3. Honfoglalás és megtelepedés. 4. A késő középkor. 5. A török háborúk kora. 6. Az újjáépítés évszázada, a 18. század. Mind a négy fejezet az éghajlati változások bemutatásával kezdődik. Kitér a vízgazdálkodási változásokra, majd az erdőkkel foglalkozik, hangsúlyt fektetve a vadászatra és a vadgazdálkodásra. Ezt valamennyi fejezetben a mezőgazdálkodás és az állattartás korabeli formáinak bemutatása követi. A harmadik fejezetben még nem foglalkozik a bányaműveléssel, de a negyediktől kezdve az erre vonatkozó összefoglaló követi a mezőgazdaság bemutatását. A 18. századra vonatkozó fejezetben közvetlenül a bányaművelés után kitér Magyarország energiagazdálkodására, a korábbi fejezetekben azonban értelemszerűen ezzel a kérdéssel még nem foglalkozik. A bányászatot minden esetben a demográfiai változások bemutatása követi, majd a településszerkezet és a közigazgatás felvázolása. A kötet név- és helységnévmutatóval és tárgymutatóval záródik.

Holnap következik az utolsó rész, mely Wolfgang Behringer "A klíma kultúrtörténete a jégkorszaktól a globális felmelegedésig" című kötetét ismerteti.

Szőts Zoltán Oszkár 
Retrospektív Feldolgozó Osztály 

A klímatörténeti kutatás az Országos Széchényi Könyvtár állományának tükrében

Február 28-án „Középkori arab kéziratok segítségével kutatják a klímaváltozást” címmel megjelent egy cikk az Index internetes folyóiratban, mely spanyol tudósok klímatörténeti kutatásainak közreadásáról számol be. A cikk kapcsán szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani néhány témába vágó dokumentumot könyvtárunk állományából.

Az éghajlattörténet egyik legjelentősebb hazai kutatója Rácz Lajos. Akadémiai doktori fokozatát 2004-ben szerezte meg. Értekezésének alapját a „Magyarország éghajlattörténete az újkor idején” című, 2001-ben, Szegeden megjelent kötet adta. A könyv első fejezetében általános bevezetést kapunk az éghajlattörténet historiográfiájába. A klímaváltozásokat empirikus kutatások eredményeként kimutató tudományág az 1960-s években született meg. Első képviselője az angol Hubert Horace Lamb volt, aki régészeti, levéltári és meteorológiai forrásokra támaszkodva kimutatta és körülhatárolta a „középkori optimum éghajlat” és a „kis jégkorszak” éghajlattörténeti korszakait.

Vezetésével 1972-ben, Norwichban, a Kelet-Angliai Egyetemen éghajlatkutató csoport alakult, melynek fő célja a történeti korok éghajlatának rekonstrukciója volt. Lamb 1977-ben lemondott a csoport vezetéséről, de a kutatásokkal nem hagyott fel. Munkái közül könyvtárunkban a „Climate: present, past and future” című található meg. Az angol éghajlattörténeti iskola mellett a francia Annales-kör tette hozzá a legtöbbet a klímatörténeti kutatásokhoz az 1960-70-es években. Közülük Emmanuel Le Roy Laduriet kell kiemelnünk, aki a francia szüretek forrásanyagából, a német faévgyűrű idősorokból és az alpi gleccsermegfigyelésekből elkészítette Kr. u. 1000-től a modern korig Nyugat-Európa éghajlati rekonstrukcióját. Munkája eredetileg 1967-ben „Histoire du climat depuis l'an mil” címmel jelent meg Párizsban. Könyvtárunkban angol fordításban található meg.

Az Annales-kör a 80-as évekre elfordult ezektől a kutatásoktól, figyelmüket más kérdések kezdték lekötni. Ezzel párhuzamosan ebben az évtizedben megjelent a svájci éghajlattörténeti iskola a nemzetközi tudományos életben. Meghatározó tagja Christian Pfister, a Berni Egyetem professzora, aki levéltári forrásokra támaszkodva feldolgozta Svájc 1525 és 1860 közötti klímatörténetét. (Klimageschichte der Schweiz 1525-1860. Bern-Stuttgart, 1984.) Új módszert dolgozott ki, melynek lényege az volt, hogy szisztematikusan rendezte a rendelkezésre álló források különböző információ-típusait, majd utána egy minősítési skála segítségével számokká alakította őket, ezzel a műszeres észlelések korát jócskán megelőzve számszerű adatokhoz jutott.

Rácz Lajos a historiográfiai áttekintés után a második fejezetben az éghajlattörténeti kutatás forrásait mutatja be. A forrásokat több csoportja osztja. Az első csoport a természettudományi forrásokat foglalja magába, elsősorban a dendrológiai kutatást, az oxigén izotópos módszerét és a fauna analízist. A második nagy csoport a hagyományos történettudományi forrásoké. Ezek közé tartoznak a levéltári források, a forrásgyűjtemények, a krónikák, az évkönyvek, a közigazgatási feljegyzések, az uradalmi gazdasági feljegyzések, a személyes feljegyzések és a korabeli újságok. A harmadik forráscsoportot pedig a korabeli meteorológiai műszeres mérések jelentik.

A forrásgyűjtemények kapcsán meg kell állnunk egy kis kitérőre, hogy megemlékezzünk a legfontosabb magyar éghajlattörténeti forrásgyűjteményről, Réthly Antal munkájáról. A szerző 1903-tól foglalkozott éghajlatkutatással, egész életében a Magyarország területén feljegyzett időjárási események és elemi csapások adatainak gyűjtésével foglalkozott. Életművének összefoglalása a három kötetre tervezett forrásgyűjtemény, melynek első kötete „Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1700-ig” címmel 1962-ben, második kötete pedig „Időjárási események és elemi csapások Magyarországon 1701-től 1800-ig” címmel 1970-ben jelent meg.

A harmadik kötet, mely 1900-ig dolgozta volna fel Magyarország klímatörténetét, kéziratban maradt a szerző 1975-ben bekövetkezett halála miatt. Kiadására végül jóval Réthly Antal halála után, 1998-ban és 1999-ben került sor két kötetben. A kéziratot Simon Antal rendezte sajtó alá. Az eredetileg megjelent két kötet még leíró jellegű megfigyeléseket tartalmazott, azonban a tudomány fejlődése következtében a XIX. századdal foglalkozó kötetek már mennyiségi mérési eredményeket is feldolgoznak. A kézirat sajtó alá rendezésekor ketté választották a Réthly Antal által gyűjtött forrásokat. Az első kötetbe az időrendbe szedett rendkívüliségek és egyedi megfigyelések kerültek, míg a másodikba a hosszabb-rövidebb ideig egy helyben végzett mérési sorozatokat, illetve részletes leírásokat szerkesztették egybe ezek egységét meghagyva.

Megjegyzendő, hogy a Réthly Antal által elvégzett óriási munkának követője is akadt. Szilágyi Tibor „Időjárási események Kecskeméten a XVII-XIX. században” című munkája 1999-ben jelent meg. A szerző írott forrásokat használt munkájához, melyeket a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárából, az Országos Meteorológiai Szolgálat Levéltárából, az Országos Széchényi Könyvtárból, és a kecskeméti Katona József Múzeum  Történeti Adattárából gyűjtött össze.

Még egy megjegyzés idekívánkozik. Mint említettük, a XIX. századtól végeznek műszeres meteorológiai méréseket. Ennek mikéntjéről nagyon jó képet kaphatunk, ha kezünkbe vesszük Kocsis Tímea és Anda Angéla 2006-ban megjelent könyvét, mely „A keszthelyi meteorológiai megfigyelések története” címet kapta. A kötetből megtudhatjuk, hogy Keszthelyen 1865-ben kezdtek meteorológiai állomást felállítani, majd 1867-től végeztek rendszeres megfigyeléseket. 1871-ben bekapcsolódtak az országos megfigyelő-hálózatba, ettől kezdve a rendszeresen feljegyzett adatok a központi irattárba is bekerültek. A példa valószínűleg az egész országra általánosítható. Ezen kitérő után térjünk vissza Rácz Lajos 2001-es könyvére.

A források felsorolása, és a feldolgozás módszertanának leírása után a harmadik fejezetben az európai éghajlat-környezeti változásokat tekinti át az utóbbi kétezer évben.

Holnap következik a második rész, melyben Európa klímatörténetéről és a környezettörténeti kutatásokról olvashatnak.

Szőts Zoltán Oszkár 
Retrospektív Feldolgozó Osztály 

az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai és az első világháború

Az első világháború könyvtárunk személyi állományát sem kerülte el. Munkatársaink egyötöde vonult be és teljesített hosszabb-rövidebb ideig szolgálatot a hadseregben, akik közül Dr. Hupka Ödön gyakornok az orosz fronton hősi halált halt.

Az OSZK irattári anyaga és a könyvtár közlönyében, a Magyar Könyvszemlében megjelent éves jelentések alapján sikerült rekonstruálni az érintett dolgozók listáját.

A kutatás eredményét könyvtárunk munkatársa, Szőts Zoltán Oszkár mutatta be az ELTE BTK-n 2012. február 16-18. között megrendezett Politika, társadalom, intézményrendszer című nemzetközi PHD-hallgatói konferencián. A hivatkozásokkal és irodalomjegyzékkel ellátott tanulmány várhatóan megjelenik könyvtárunk egyik kiadványában az év folyamán.
Az előadás hivatkozások nélküli, rövidített változata a Nagy Háború blogon olvasható.
 

Magy. Kir. 10. honvéd gyalogezred hadikiállítása - OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár Grafikai Plakátgyűjtemény - Magyar Digitális Képkönyvtár

Nemzeti Könyvtárunk igen érdekes kéziratai közé tartozik Petőfi Sándornak Zoltán fiáról készült feljegyzése: „Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig”. Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságából egy Zoltán nevű fiúgyermek született 1848. december 15-én, azaz a szabadságharc ideje alatt. Petőfi Sándornak, aki épp katonai szolgálatot teljesített, külön is gondoskodnia kellett családjáról, hogy őket biztonságba helyezze. A három oldalas írásban szó van Petőfi Sándor szüleiről, továbbá a költő és családja kapcsolatairól, melyek érdekes fényt vetnek a „szabadságharc költője” hétköznapjaira, emberi kapcsolataira is.
Három részletben közöljük az írást. Következik a harmadik, utolsó rész:

Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig 

Apám a tél folytán egyszer Pestről Debreczenbe szökött, s ott látta Zoltánt, s határtalan gyö­nyöre telt benne. Onnan visszament ismét Pestre s nem sokára bekövetkezett haláláig beszé­dének kedvenc és fő tárgya volt unokája, s halálos ágyán, mikor már beszélni nem tudott, karjait ugy mozgatta, mintha kis gyermeket ringatna, ezzel akarván tudtára adni anyámnak, hogy a kis unokáról gondolkodik. Oh fiam, ha felnősz, légy tisztelettel és szeretettel e két szent öreg emléke iránt, kik engemet olly végtelenül szerettek, s kik tégedet is, ha meg nem halnak vala, olly végtelenűl szerettek volna, mint csak szerethet anyád és apád! ­

Eleinte nagyon jó gyermek volt fiam. Két összetett karos szalmaszék volt az ágya, s ott, ha elálmosodott, minden ringatás nélkül szépen elaludt; de később Vörösmartiné és Vahot Sándorné mindig ölbe vette és hurcolta, s ezáltal ugy meg szokta a ringatást, hogy azóta néha példanélküli vesződségekkel lehet csak elaltatni. Más bajunk is volt vele mingyárt születése után, az, hogy semmi szín alatt sem akart szopni néhány hétig. Mindig elfáradt az egész háznép, míg valahogy nagy nehezen a szájába tukmálhattuk az emlőt.

Egy hónapig anyja szoptatta, de miután én januáriusban Erdélybe mentem a hadsereghez, szegénynek a búsulás miatt megromlott és elfogyott a teje, s ekkor dajkakézre került fiam. Első dajkája egypár nap múlva elment a katonák után, második dajkája valami egy hónapig szoptatta, aztán megbetegedvén elment, a harmadik máig szoptatja.

Első bravúrja az volt fiamnak, hogy kéthetes korában fölült az ágyán. E testgyakorlat annyira megtetszett neki, hogy aztán folyvást practizálta. Persze csak néha sikerűlt neki, s akkor is olly fáradsággal, hogy elvörösült és elkékült bele.

Az utazást már kéthónapos korában megkezdte. Februáriusban Szalontára ment anyjával Arany Jánosékhoz, s ott maradtak májusig, mikor én megjöttem a hadseregtől. Onnan Pestre ment velem, s Pestről, az orosz beütéskor, júliusban ide jött Mező­Berénybe, hol most vagyunk.

Petőfi Fond-VII-60 Országos Széchényi Könyvtár

Petőfi Sándor 1849. július 31-én esett el a Segesvár melletti csatában. Valószínű tehát, hogy a hét hónapos Zoltán fiáról készült életrajz, egyben a költő egyik utolsó írása is. Petőfi Zoltán is színészettel és irodalommal foglalkozott, mint édesapja. Több verse és fordítása is fennmaradt. Nagyon fiatalon, 21 éves korában halt meg tüdőbajban 1870-ben.
A Kézirattárban több száz Petőfi Sándorral kapcsolatos levél és tőle származó vers kézirata található. Nemcsak feleségére Szendrey Júliára, testvérére Petrovics Istvánra és fiára, Zoltánra vonatkozó iratok érdemelnek említést, hanem különösen érdekesek az Arany Jánossal, Bem tábornokkal és más kortárs személlyel váltott levezése is.

Az összeállítás további részei itt olvashatók: 1. rész, 2. rész

Lipthay Endre (Kézirattár)

Nemzeti Könyvtárunk igen érdekes kéziratai közé tartozik Petőfi Sándornak Zoltán fiáról készült feljegyzése: „Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig”. Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságából egy Zoltán nevű fiúgyermek született 1848. december 15-én, azaz a szabadságharc ideje alatt. Petőfi Sándornak, aki épp katonai szolgálatot teljesített, külön is gondoskodnia kellett családjáról, hogy őket biztonságba helyezze. A háromoldalas írásban szó van Petőfi Sándor szüleiről, továbbá a költő és családja kapcsolatairól, melyek érdekes fényt vetnek a „szabadságharc költője” hétköznapjaira, emberi kapcsolataira is.
Az összeállítást három részletben közöljük. Következik a második rész:

Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig 

Én is, Juliska is végtelenűl örültünk fiam születésén, de bizonyára legnagyobb öröme volt ezen az én boldogúlt jó szüleimnek. Apám ezt írta Pestről deczember 20kán: „Szeretett gyermekeim, először is csak állandó egészséget kivánok az istentül szeretett Zoltánomnak és Juliskámnak és neked, Sándorom. Megkaptam leveledet, lelki örömet érzettem, ugy szinte édes anyád is, hogy az isten békeségesen megszabadította kedves Juliskánkat a szülés mellett. Ezután is kivánunk fris egészséget az ártatlan Zoltánomnak, hogy nagyra nőjön. Ugyan 20 kán örömemben hozattam egy itce bort, és poharat emeltem, hogy még nekem is lehet unokámról beszélni. Örömemben Gyurinak is vettem egy meszely bort, mint régi szolgádnak, fiam. Csókolunk, szeretett gyermekeim. Zoltánnak kardot kell szerezni, mert különös esztendőben született, hogy minden kis gyermek oldalán kardot kell látnunk. Eddig különös vágyásom volt a harcra, de most már tiz annyi van, hogy kedves unokám ne jusson a pogányok kezébe. Csak az isten egészséget adjon, nem maradok itthonn.” Anyám ezt írta e sorok után: „Kedves szeretetteim, bocsássatok meg, hogy az öreg annyi bohóságot írt. Nagy öröm lepte meg őtet, hogy megmaradt életök mind
Juliskának mind Zoltánkának. Kivánnék addig élni, mig az ajkaimhoz szorítanám és egy meleg csókkal illetném kedves unokámat.”

Szegény anyámnak nem teljesedett e kivánsága; meghalt, mielőtt láthatta volna. Csaknem utósó szava is az volt: „Hát én már nem láthatom az én kedves kis unokámat!”

1. rész itt

Petőfi Fond-VII-60 Országos Széchényi Könyvtár 

Petőfi Sándor 1849. július 31-én esett el a Segesvár melletti csatában. Valószínű tehát, hogy a hét hónapos Zoltán fiáról készült életrajz, egyben a költő egyik utolsó írása is. Petőfi Zoltán is színészettel és irodalommal foglalkozott, mint édesapja. Több verse és fordítása is fennmaradt. Nagyon fiatalon, 21 éves korában halt meg tüdőbajban 1870-ben.

A Kézirattárban több száz Petőfi Sándorral kapcsolatos levél és tőle származó vers kézirata található. Nemcsak a feleségére, Szendrey Júliára, testvérére, Petrovics Istvánra és fiára, Zoltánra vonatkozó iratok érdemelnek említést, hanem különösen érdekes az Arany Jánossal, Bem tábornokkal és más kortárs személlyel folytatott levezése is.

Az összeállítás további részei itt olvashatók: 1. rész, 3. rész.

Lipthay Endre (Kézirattár)

Nemzeti Könyvtárunk igen érdekes kéziratai közé tartozik Petőfi Sándornak Zoltán fiáról készült feljegyzése: „Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig”. Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságából egy Zoltán nevű fiúgyermek született 1848. december 15-én, azaz a szabadságharc ideje alatt. Petőfi Sándornak, aki épp katonai szolgálatot teljesített, külön is gondoskodnia kellett családjáról, hogy őket biztonságba helyezze. A háromoldalas írásban szó van Petőfi Sándor szüleiről, továbbá a költő és családja kapcsolatairól, melyek érdekes fényt vetnek a „szabadságharc költője” hétköznapjaira, emberi kapcsolataira is.
Három részletben közöljük az írást. Következik az első rész:

Petőfi Fond-VII-60 Országos Széchényi Könyvtár

Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig 

Született Zoltán fiam december 15. 1848. déli tizenkét órakor Debreczenben a harminczad utzcában, Ormós szabó házában, az utczára nyiló kapumelletti szobában.

Szeptemberben beállván katonának, feleségemet szüleihez vittem Erdődre, de az ottani lakás később az oláh lázadás miatt nem levén eléggé biztos, Debrecenbe szállitám őt, hol zászló­aljam­mal feküdtem. Igy érte szegény fiamat az a szerencsétlenség, hogy Debreczenben született.

Debreczenben és ami több: pénteki napon.

Azaz jobban mondva: „pénteki napon és ami több Debreczenben!” mert Debreczen még a pénteknél is veszedelmesebb, elannyira, hogy ha a magyar függetlenség balul üt ki, azt nem másnak köszönhetjük, hanem annak, hogy Debreczenben kiáltatott ki. Micsoda gondolat is volt az, egy nemzet függetlenségét ollyan városban proclamálni, hol a házak kapujára es van írva: „A ki bejön az udvarra, tegye be az ajtót, mert kimegy a disznó.” Legalább annak a háznak a kapuján, ahol fiam született, ez állott.

Deczember 14kén este Tacitusról beszélgettem feleségemmel, midőn hirtelen roszul lett. Egész másnap délig a legirtózatosabb kínokat szenvedte, miknek visszagondolása most is megráz­kódtatja lelkemet; már eszem ágában sem volt, hogy a szülést túl fogja élni szegényke, mert különben is olly kicsiny, vékony és gyönge, vagy legalább ennek látszik, hogy a szellő is könnyen elbánhatnék vele. Fiam is oly gyönge, olly hideg, olly kicsiny, mondhatnám, olly alaktalan volt, hogy az első pillanatban halvaszületettnek véltem. Harmadnapos korában megbetegedett s a betegség még inkább elcsigázta; de nemsokára fölgyógyult, s azután folyvást szemlátomást gyarapodott.

Reám és feleségemre nézve maradt volna, mint született, becsületes pogány embernek; de ipam és napam kedveért, kik igen buzgó keresztények, meg kellett kereszteltetnem. Gondol­tam hát, hogy legalább a neve legyen pogány, s lett belőle Zoltán. Keresztapja Arany János, a világ egyik legnagyobb költője s legbecsűletesebb embere; keresztanyja Arany Jánosné, a milly egyszerű asszony, olly jó feleség és anya.

Petőfi Fond-VII-60 Országos Széchényi Könyvtár

Petőfi Sándor 1849. július 31-én esett el a Segesvár melletti csatában. Valószínű tehát, hogy a hét hónapos Zoltán fiáról készült életrajz, egyben a költő egyik utolsó írása is. Petőfi Zoltán is színészettel és irodalommal foglalkozott, mint édesapja. Több verse és fordítása is fennmaradt. Nagyon fiatalon, 21 éves korában halt meg tüdőbajban 1870-ben.

A Kézirattárban több száz Petőfi Sándorral kapcsolatos levél és tőle származó vers kézirata található. Nemcsak feleségére, Szendrey Júliára, testvérére, Petrovics Istvánra és fiára, Zoltánra vonatkozó iratok érdemelnek említést, hanem különösen érdekes az Arany Jánossal, Bem tábornokkal és más kortárs személlyel folytatott levezése is.

Az összeállítás további részei itt olvashatók: 2. rész, 3. rész

Lipthay Endre (Kézirattár)

A Mátyás-templom négy új és két felújított harangja tavaly április 23-án Nagyszombaton szólalt meg először a 2009-ben elkezdett harang-rekonstrukciós folyamat befejezéseként. A feltámadási szertartás keretében este immár tökéletes összhangban a hat harang egyszerre jelezte: “a harangok visszatérnek Rómából”.

A Budavári Önkormányzat segítségével a Magyar Mozgóképkincs Alapítvány és az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára két éven keresztül kamerával dokumentálta a Mátyás-templom harangjainak újjászületését: a passaui Perner műhelyben az öntési munkálatokat, a két történelmi harang elszállítását tisztításra és áthangolásra, az új és megújult harangok ünnepi érkezését, megszentelését, majd beemelését és beépítését az új tölgyfa harangszékbe.

2011. január 21-én a Budavári Városházán este 17 órától várják az érdeklődőket a Mátyás-templom harangjainak rekonstrukcióját bemutató dokumentum összeállítás vetítésére.

Frisítés 01.31. A teljes összeállítás bármikor megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár VII. emeleti Médiaolvasójában.

Hamarosan 31.000 kép közül lehet válogatni a Digitális Képarchívumban!

A képalbum alkalmazásnál http://keptar.oszk.hu/html/kepalbum.php használjátok bátran az időzített képeslapküldő szolgáltatást.

Új részgyűjtemények:

• Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben (408 kép)
• Panoramio (137 kép)
   

A Digitális Képarchívum anyaga többféle forrásból származik. Egyrészt feldolgozzuk benne a MEK és az EPA egyes kiadványaiban található képeknek egy válogatott halmazát, így ezek az illusztrációk - általában jobb minőségben - önállóan is kereshetőkké és hivatkozhatókká válnak. Másrészt pedig gyűjtjük, katalogizáljuk, és hosszú távon megőrizzük az interneten (pl. képmegosztó oldalakon), továbbá a CD illetve DVD kiadványokon megjelenő digitális képeket, amennyiben azok megfelelnek gyűjtőkörünknek és a tulajdonosuk hozzájárul a DKA-ban való szolgáltatáshoz. Az ilyen irányú felajánlásokat a DKA Kapcsolat oldalán levő címeken várjuk. A célunk egy változatos tartalmú, nagyfelbontású dokumentumokból álló és jól kereshető képgyűjtemény kialakítása.

2010 áprilisában kezdődött meg a törzsgyűjteménybe 1926 előtt bekerült, elektronikusan feltáratlan dokumentumok autopszián alapuló számítógépes feldolgozásának megszervezése. A feltárás során kiemelt feladatunknak tekintjük többek között a könyvtár törzsgyűjteményébe bekerült fontosabb magángyűjtemények, így mindenekelőtt a Széchényi-féle alapgyűjtemény rekonstruálását.

A munkálatok megkezdéséről Dancs Szabolcs projektvezető röviden beszámolt korábban blogunkon. A Könyvtári Figyelőben most a rekatalogizálás megszervezésének teljes menetéről írt fontos tanulmányt. A szám további két cikket tartalmaz az úgynevezett "müncheni gyűjteménnyel" kapcsolatos munkálatokról. Szőts Zoltán Oszkár a könyvtáralapító gyűjteményének azonosításával kapcsolatban felmerülő problémákat vette sorra, Fucsik Rita pedig Kölcsey Ferenc magángyűjteményének rekonstruálásáról közölt tanulmányt.

Dancs Szabolcs: Az Országos Széchényi Könyvtár müncheni anyagainak rekatalogizálása. Könyvtári Figyelő. 2011. 4. szám. 721-732. oldal

Szőts Zoltán Oszkár: A Széchényi-gyűjteményhez tartozó dokumentumok azonosítása. Könyvtári Figyelő. 2011. 4. szám. 733-740. oldal

Fucsik Rita: Kölcsey Ferenc könyvei a nemzeti könyvtárban. A költő gyűjteményének rekonstruálási kísérlete a müncheni állomány rekatalogizálása során. Könyvtári Figyelő. 2011. 4. szám. 741-746. oldal

A  Könyvtári Figyelő WordPress alapú honlapján az 53. évfolyamtól (2007) érhetőek el a folyóirat cikkei. A korábbi archív számok ezen az oldalon olvashatók.A cikkek teljes szöveggel visszakereshetők, regisztráció után bárki kommentálhatja azokat. A Könyvtári Figyelő elektronikus felületén továbbra is 2 szám késéssel érhetők el nyilvánosan a nyomtatott lapszámok cikkei.

A Könyvtári Figyelő 2011 4. számának tartalomjegyzéke