Példamutató gesztusként a Princetonban található Scheide Library elküldte a Nemzeti Könyvtárnak a náluk őrzött Budai Krónika digitális másolati példányát. Ezzel az 1990-es aukción alulmaradt könyvtárunk régi vágya teljesült, az egyetlen magánkézben lévő példány digitális másolat formájában áll mostantól a kutatók rendelkezésére. A mai értékén hozzávetőlegesen százmillió forintért leütött ősnyomtatvány kalandos történetéről is beszélt tegnapi előadásában Farkas Gábor Farkas, a Régi Nyomtatványok Tárának vezetője a Könyvtárlaton.
Az előadás szövegét három részben közöljük.
1. rész
1473. június 5-én, Pünkösd vigíliáján a Budai Vár egyik legboldogabb embere kétségtelenül egy német származású, Itáliából elcsábított tipográfus: Hess András lehetett. A nagyjából 200–240 példányban kinyomtatott Budai Krónikából mindössze 10 maradt fenn a világon. A budai ősnyomdász nyilvánvalóan nem is gondolhatott arra, hogy ebből egy példány a nagy tengeren túlra, New Jerseybe kerül, az 1746-ban alapított Princeton University könyvtárába. A Campus majdnem egy tucat bibliotékája közül a Firestone Library ad otthont az egyetem legértékesebb és legrégibb nyomtatványainak. Itt található a nevezetes Scheide Library, amelyet sokan Amerika egyik legszebb, magánkézben lévő gyűjteményeként tartanak számon a Scheide-család (nagyapa, fiú, unoka) bibliofíliájának köszönhetően. Az értékes Beethoven, Bach és Abraham Lincoln-kéziratok mellett kiemelkedő a könyvtár régi könyvgyűjteménye, amelyben megtalálhatók például az első négy nyomtatott Biblia példányai, illetve Amerikáról szóló igen korai és ritka 16. századi kiadványok is.
A Budai Krónika ritkasága, az európai nyomdászattörténetben elfoglalt előkelő helye mellett valószínűleg a példány igényes rubrikálása is felkelthette egykori tulajdonosai érdeklődését az évszázadok során. A korabeli díszítés végighúzódik a teljes nyomtatványon, a szókezdő nagybetűk, s a vesszők helyett alkalmazott kettőspontok piros tintával való kiemelése mind-mind a rubrikátor kezét dicséri. A középre szedett címeket keretbe zárta, s szalagokkal ékesítette. A kolofón fölé egy szerzetest rajzolt ugyancsak piros tintával. 
Ez a játékosság figyelhető meg III. István és az ellenkirályok, Vak Béla fiainak uralkodásáról szóló fejezetnél: itt egy elegánsan ábrázolt gólyát láthatunk, amint egy üllőn áll, s csőrével a fejezet címére mutat. Ugyancsak szemet gyönyörködtető az ajánlás és a biblikus kezdeteket tárgyaló oldal díszítettsége. Ez utóbbi szövegkezdő P betűje több színben pompázik, s indafonattal látta el a rubrikátor.
A könyv erős körbevágása következtében – az ismert Budai Krónikák közül a princetoni a legkisebb példány – sajnos nemcsak a fontos margináliák vesztek el, vagy csonkultak értelmezhetetlenné, hanem a díszítésén is csorba esett, például mint a már említett gólya hátsó része hiányzik. Két szép – valószínűleg nota bene funkciójú – madárábrázolás található még benne. Az egyik madár egy (sajnos nagyobbrészt levágott) ragadozó csőréből mutat a szövegre, a másik madár szintén a csőrével utal a fontos szöveghelyre, a bukott Salamon király eltűnésére: „Salamon király pedig futva menekült néhány emberével, és könnyű vágtában átkelt a Dunán, mivel a folyó be volt fagyva. És amikor egy igen nagy berekhez érkezett, azt mondta embereinek, hogy etessék meg a lovakat, pihenjenek egy keveset. Ő maga pedig letévén a pajzsát, úgy tett, mintha rögtön visszatérne, bement az erdő homályába, és ott hagyta a gyanútlanokat, és nem is mutatkozott soha többé.” 
De akad jellegzetes figyelemfelhívás is, egy tollrajz mutató keze jelöli ki a fontos szöveget az olvasónak. Érdemes megemlíteni még, hogy a princetoni példány vízjelbeosztása pontosan megegyezik az Országos Széchényi Könyvtár példányáéval.
Hogyan kerülhetett a Budai Várban található, mai Litea Könyvesbolt területén álló officinából a Chronica Hungarorum egy példánya az Egyesült Államok egyik legelőkelőbb és legrégebbi egyetemének bibliotékájába?
Az első támpontunk a Kárai Lászlónak szóló ajánlás alatt olvasható bejegyzés, nevezetesen: „M(agister) Joannis Czuly Ab ober Glogaw(iae) Siles(iensis)”. A beírás szerint egykori lengyel tulajdonosa (czuły érzékenyt jelent lengyelül) a sziléziai Głogów (német nevén Glogau), az Odera partján fekvő városban élhetett a 16. században. Talán tulajdonosához tartozó két festett címer: egy kisebb, fekete alapon aranyszínű kereszt illetve egy valamivel nagyobb, kék alapon zöld színű hármas halom felett egy szarvasagancs (vagy legalábbis annak tűnő forma) és egy függőleges osztatú vörös-arany-vörös pajzs díszíti még az első oldalt. De egy korábbi, 15. századi tulajdonosa is megjegyzetelte a krónikát szénfekete tintával, tartalmi kiemelésekkel, szövegaláhúzásokkal, néha reflektálva a szövegre. Például a Botond-mondánál megjegyezte a margón, utalva a nagy erejű hősre: fortitudo. Időnként feljegyzett egy-egy érdekességet széljegyzetként, például amikor a Togata folyó került szóba: „Egy másik igen nagy folyó a Togata nevű, a szkíták országában ered, és lakatlan erdőségek, mocsarak és hóborította hegyek között kanyarog, ott, ahol a nap soha nem világít; végül Irkánia földjére lép, és az Északi-tenger felé fordul.” Lehet, hogy a Chronica 15. századi olvasója nem ismerve az Irtis folyó régi magyar nevét, furcsállotta a római vígjátékokat is jelölő togata szóval való egybeesését, s azt egyszerű nyomdahibának gondolva a „togala” szóra javította a margón.
Említésre méltó Zeiselmauer (a margón Czeislmaur) alsó-ausztriai település kiemelése is: „Miután tehát az előbbi ütközetben kitapasztalták [a hunok] a rómaiak bátorságát és fegyveres felkészültségüket, talpra állítva seregüket Tolna városa felé vonultak, ahol ellenfeleik gyülekeztek. Detrik és Matrinus állítólag Cezmaurnál szállt szembe velük, és a reggeltől kilenc óráig tartó ütközetben a rómaiak vereséget szenvedtek.” Kinagyítva jól látható, hogy olvasója a Krónika szövegében szereplő „Cezmaur” szót pontokkal keretezte be. A rómaiak vereségének színhelye természetesen a Zeiselmauertől alig 10 kilométerre fekvő Tulln an der Donau, ami csak a hasonló hangzás miatt keveredhetett össze az ugyancsak a Duna partján fekvő Tolna városával (civitas Tolna / civitas Tulna). Borsa Gedeon már negyedszázada felhívta a figyelmet, hogy éppen ez a tévedés és a legtöbb példányban jól látható korrekció mutatja be a Budai Krónika szedésének körülményeit. Úgymint a Hess András által használt kézirat valószínűleg rontott formában őrizte meg Tulln nevét. A feltételezhetően magyar másoló az ausztriai települést nem, viszont a magyar Tolnát ismerhette. Az első füzetbe így került be tévesen Tolna háromszor a szövegben, míg a negyediket – nyomtatás közben felismerve a hibát – egy a magyar földrajzban járatos személy – talán Kárai László – kijavította. A Budai Krónika szövegét átvevő Thuróczy János már helyesen, Tulln formában hozta a Duna parti várost a kérdéses helyen 1488-ban.
A princetoni Budai Krónikáról szóló írásunk első részét olvastad.
2. rész: Hol harcoltak a hunok?
3. rész: Tíz lakás ára
