Régi kedves ismerősünk, segítőnk Legeza Ilona, hosszú súlyos szenvedés után pénteken meghalt. Ilona könyvtárosként dolgozott eleinte, 20-as éveiben veszítette el a látását. Vakon számítógéppel megtanult dolgozni, életereje lenyűgözött bennünket, amikor néha találkoztunk. Még tavasszal is szerkeszetette a Magyar Elektronikus Könyvtár szolgáltatásában működő Könyvismertetők adatbázisát, melyet a Könyvtári Intézet Új Könyvek kiadványához kezdett el készíteni, később A KELLO is átvette.
Debrecenben születtem.
Gyermekkoromban szerettem szerepelni.
Tanulmányaim végeztével könyvtáros lettem.
Férjhez mentem, született egy fiam,
- életem nagy többlete.
Idõvel lépésváltásra kényszerültem:
szemembõl kifelé vakság lett a részem,
de amit így látok, azt is szebbé nézem.
Már régen nem szerepelni akarok,
hanem megalkotni magam
az út egy-egy fázisában.
Vagyok, aki voltam; leszek, aki vagyok:
kérésre tárult tenyér, adni kinyújtott kéz.
Az ismertetők címsorában elhelyezett hiperlinkek minden esetben az adott műnek a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) állományában megtalálható és onnan letölthető elektronikus változatára mutatnak.
A "Tallózó" programban a könyvismertetők mérete eredetileg 2000 bájtra korlátozódott a várható felhasználók sok esetben szűkös háttértárkapacitása miatt (abban az időben - 1994 - általában 40 MB volt). Ez nagyon megnehezítette az irodalmi szempontból fontos, összetett művek ismertetését.
Legeza Ilona - Móricz Zsigmond - Rokonok könyvismertető
Az MVGYOSZ Hangoskönyvtára és a MEK állománya jelentősen eltérnek egymástól - főleg a szerzői jogi megkötöttségek miatt, melyek a Hangoskönyvtár gyarapodását nem korlátozzák - emiatt néhány esetben a több alkotást is összefoglaló ismertetőkön belül, a szövegbeli említés helyére helyezett hiperlinkek utalnak a MEK anyagaira.
Az esetek nagyobb részében azonban egy adott művet tárgyaló ismertető szövegében elhelyezett hiperlink a vele irodalmi kapcsolatban lévő s a honlapon elhelyezett mű recenziójára mutat.
- Aki ismeri önt és a munkáját, könnyen meggyőződhet arról, hogy adott esetben nincs különbség egy látó és egy nem látó teljesítménye között, de hogyan bizonyítsanak azok, akik nem jutnak lehetőséghez?
– A vakok iránt érzett évezredes idegenkedés, előítéletes félelmek csak nagyon erélyes és hatékony propagandamunkával küzdhetőek le. A legnagyobb felelősség pedig e téren az írott és elektronikus sajtót terheli. A sajtó a látássérültek témájához csak nagy idegenkedéssel és sok esetben teljesen hibás attitüddel nyúl hozzá. Magyar Nemzet 2006.