Hogyan kutassunk klímát 2. rész - Historiográfia és környezettörténet

2012. március 03. 09:27 - nemzetikonyvtar

A klímatörténeti kutatás az Országos Széchényi Könyvtár állományának tükrében

Február 28-án „Középkori arab kéziratok segítségével kutatják a klímaváltozást” címmel megjelent egy cikk az Index internetes folyóiratban, mely spanyol tudósok klímatörténeti kutatásainak közreadásáról számol be. A cikk kapcsán szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani néhány témába vágó dokumentumot könyvtárunk állományából.

2. rész 

Az első jelentős korszak a Kr. e. 1. századtól a Kr. u. 4. századig tartó római optimum éghajlat volt, amely meleg éghajlatával és rendszeres csapadékával optimális körülményeket biztosított a mediterraneumban. Ezt követte a népvándorlások korának „glaciálisa”, amely a 8. századig tartott. Ebben a korszakban Belső- és Közép-Ázsiát, továbbá az Arab-félszigetet szárazságok sújtották, ami megmagyarázza a nomád törzsek vándorlási kényszerét.

A népvándorlás korának lezárulását újabb meleg időszak követte, melyet a szerző középkori optimum éghajlatnak nevez, s amely a 14. századig tartott. Erre az időszakra tehető a viking kirajzás az Atlantikumba, amely alapvetően határozta meg a peremterületek fejlődését. Lezajlott azonban egy Európa története szempontjából sokkal nagyobb horderejű változás is. A tengerpartokon lakó népesség szárazföld belseje felé húzódásáról van szó, amely a hőmérséklet növekedése miatt jöhetett létre. A kontinentális területek meghódítása a termelési módok átalakulását is maga után vonta. Ekkoriban jelent meg a két-, majd a háromnyomásos gazdálkodás, a szügyhám, továbbá a nehézeke, amelyek nagyobb termésátlagot eredményeztek, aminek következtében az európai népesség lélekszáma a 9. és a 14. század között nagyjából megkétszereződött.

A 14. században beköszöntött az úgynevezett „kis jégkorszak”, amely a 19. századig tartott. A lehűlés következtében a 14. században általános válság bontakozott ki. Az északi és a hegyvidéki agrártájak művelésre alkalmatlanná váltak, és teljesen elnéptelenedtek. Az alacsonyabb átlagos hőmérséklet és a csapadékviszonyok megváltozása a továbbra is művelésre alkalmas agrártájak termésátlagát komoly mértékben csökkentette. E két következmény miatt általános élelmiszerhiány alakult ki, amely éhínséghez és a lakosság alultápláltság miatti legyengüléséhez vezetett. Ebben a helyzetben söpört végig Európán történetének legnagyobb pestisjárványa, mely tovább tizedelte a lakosságot. A 19. század végére az éghajlat újra elkezdett melegedni, és ez a tendencia mind a mai napig tart.

Rácz az általános áttekintés után a negyedik fejezetben Magyarország éghajlati jellemzőit vázolja fel. Az ötödik fejezetben a hónapok, majd a hatodikban az évszakok éghajlati változását elemzi főleg Réthly adatai alapján, Pfister módszerét használva. Az adatsorokat a hetedik fejezetben összegzi, zárógondolatai a következők: „Az évek egészének hőmérsékleti és csapadék idősorait vizsgálva úgy tűnik, elemzésünk időhatárain belül a kis jégkorszakra jellemző hűvös-csapadékos éghajlati karakter a 17. század elejétől a 18-19. század fordulójáig volt meghatározó a Kárpát-medencében. A 19. század első felének éghajlata valamelyest enyhébbé és kevésbé csapadékossá vált. A buda(pest)i műszeres mérések idősorai alapján a 19. század második felében rövid időre még visszatért a hűvös-csapadékos klíma, a jelenkori felmelegedés meleg-száraz éghajlati karaktere pedig a 20. század derekától határozta meg az egész év időjárásait Magyarországon.” (271. oldal)

Míg az előbb ismertetett kötet szigorúan éghajlattörténettel foglalkozott, addig a „Magyarország környezettörténete az újkorig” című munka, szintén Rácz Lajos tollából Magyarország környezettörténetét vázolja fel. Az első fejezet (Környezettörténet vagy történeti ökológia) rövid bevezetőt ad a tudományág történetébe. A fejezet címében szereplő fogalmak alatt azt a tudományterületet értjük, amely az ember és a természeti környezet együttélését vizsgálja a történeti korokban. A természeti környezet társadalmi hatásait több irányzat is elemezte. Friedrich Ratzel és Karl Ritter a 19. században kidolgozta a földrajzi determinizmus elméletét, mely szerint a földrajzi környezetnek meghatározó szerepe van a különböző népek történelmének alakulásában. A 20. században ennek az irányzatnak a képviselői bekapcsolódtak a náci fajelmélet kidolgozásába, ennek következtében ez az iskola teljes mértékben szalonképtelenné vált, követőit stigmatizálták, és kizárták a tudományos életből.

A földrajzi determinizmus ellenében fogalmazta meg nézeteit a „posszibilizmus” iskoláját megalapító Paul Vidal de la Blache. Szerinte a természeti környezet passzív keret, amely lehetőségeket kínál, illetve korlátokat állít, de a döntés joga és lehetősége az ember kezében van. A társadalomtudósok többsége mindkét irányzattal szembefordult, és az 1960-as évek végéig azt a szkeptikus megközelítést vallotta magáénak, hogy a természeti környezet és az emberi társadalom két különböző szféra, amely egymástól majdnem teljesen izolált.

Mindhárom iskolának volt néhány közös prekoncepciója. Egybehangzó vélekedésük szerint a történeti korokban nem történtek környezeti változások, az esetleges hosszú, geológiai léptékű ingadozások pedig nem befolyásolhatták a korabeli gazdaság és társadalom működését. Ez a nézet tarthatatlanná vált a 20. század közepére, ugyanis a természettudományok és a társadalomtudományok fejlődése is rácáfolt erre a tézisre. Megállapítást nyert, hogy a természeti környezet aktív részese az emberi történelemnek. Elsőként az Amerikai Környezettörténeti Társaság alakult meg 1977-ben, majd jókora késéssel az Európai Környezettörténeti Társaság 2001-ben. A második fejezetben, mely „A szereplők” címet kapta, részletesen bemutatja a Kárpát-medence földrajzát és a magyar nép kialakulását, őstörténetét.

A további fejezetekben folytatja le a téma részletes tárgyalását, követve a magyar történelem kronológiáját. A négy fejezet: 3. Honfoglalás és megtelepedés. 4. A késő középkor. 5. A török háborúk kora. 6. Az újjáépítés évszázada, a 18. század. Mind a négy fejezet az éghajlati változások bemutatásával kezdődik. Kitér a vízgazdálkodási változásokra, majd az erdőkkel foglalkozik, hangsúlyt fektetve a vadászatra és a vadgazdálkodásra. Ezt valamennyi fejezetben a mezőgazdálkodás és az állattartás korabeli formáinak bemutatása követi. A harmadik fejezetben még nem foglalkozik a bányaműveléssel, de a negyediktől kezdve az erre vonatkozó összefoglaló követi a mezőgazdaság bemutatását. A 18. századra vonatkozó fejezetben közvetlenül a bányaművelés után kitér Magyarország energiagazdálkodására, a korábbi fejezetekben azonban értelemszerűen ezzel a kérdéssel még nem foglalkozik. A bányászatot minden esetben a demográfiai változások bemutatása követi, majd a településszerkezet és a közigazgatás felvázolása. A kötet név- és helységnévmutatóval és tárgymutatóval záródik.

Holnap következik az utolsó rész, mely Wolfgang Behringer "A klíma kultúrtörténete a jégkorszaktól a globális felmelegedésig" című kötetét ismerteti.

Szőts Zoltán Oszkár 
Retrospektív Feldolgozó Osztály 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr34284197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása