De micsoda képzetek, képek azok, amelyek az életérzést hordozzák! Ismerősök meg újak is, a legjellemzőbb, a legnagyobb József Attila-képek közül valók. Micsoda versszakkezdet ez például: Én a széken, az a földön / és a Föld a Nap alatt… Az a megdöbbentő ebben a két sorban, az a gyorsaság, a gondolatoknak a fénysebessége, ahogyan a széktől a naprendszerig eljut, a kicsitől, a mindennapitól a kozmoszig. Félek némileg a „kozmosz” szót használni, húzódózva írom le, mert jó ideje már túl gyakori lett, kényelmetlenül divatossá fakult. A „kozmosz” képzetének a megjelenése azonban nem utolsósorban József Attilának köszönhető a magyar irodalomban. Az ő képzelete űrhajósfantázia. Itt is, még a naprendszeren is túlfut a kép: a naprendszer meg a börtön / csillagzatokkal halad. – A börtön és a csillag: hányszor kapcsolódik össze az ő költészetében, rakásra lehet idézni a példákat. (A csillagok, a Göncölök / Úgy fénylenek fönn, mint a rácsok…) E képekben – mint másokban is – a determináltság kínja és boldogsága jelenik meg minduntalan; a meghatározottság félelmes tudata éppúgy, mint az örök emberi szabadságvágy. Többek között e kettőnek is csatatere József Attila versvilága.

Nemes Nagy Ágnes: József Attila: „Költőnk és Kora”. (Részlet). In. Nemes Nagy Ágnes: A magasság vágya. Összegyűjtött esszék II., Budapest, Magvető, 1992. – Digitális Irodalmi Akadémia

———

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Reménytelenül. Lassan, tünődve. 1933. márc.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

———

Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

József Attila: Ars poetica. (Részlet). 1937. febr.–márc.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Thomas Mann és József Attila. In: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szállj költemény, szólj költemény
mindenkihez külön-külön,
hogy élünk ám és van remény, –
van idő, csipjük csak fülön.

Nyugtasd a gazdagok riadt
kis lelkét – lesz majd kegyelem.
Forrást kutat, nem vért itat
a szabadság s a szerelem.

Szólitsd mint méla borjuszáj
a szorgalmas szegényeket –
rágd a szivükbe – nem muszáj
hősnek lenni, ha nem lehet.

József Attila: (Szállj költemény...). 1937. márc.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980.– Magyar Elektronikus Könyvtár

József Attila: Thomas Mann üdvözlése. (Az autográf verskézirat első oldala.) – Kézirattár 

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk – ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

József Attila: A Dunánál. (Részlet). 1936. jún.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980.– Magyar Elektronikus Könyvtár

A Dunánál, 1980. Marton László szobra a pesti Duna-parton – Digitális Képarchívum

Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.

Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.

József Attila: Nem emel föl. (Részlet). 1937. febr.–márc.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

———

„Az ősfélelmek között didergő lélek szenvedélye a tisztánlátás. Minél vonzóbb a mélység csábítása, annál merészebb egyensúlyjátékokkal tesz bizonyságot fölötte szelleme erejéről. A rend zűrzavarban megvalósítható, csak makacsul hinni kell e lehelőségben és még akkor sem ábrándulni ki belőle, ha tömegmutatványként kínálják az egyén régi álmait. József Attila egy kiábrándult és fanatikus világban is hű tudott maradni az egyszerű meggyőződéshez, mert a társadalmi törvényeket éppen úgy magában hordozta, magából vonta el, mint felháborodásait és panaszát. Az ő igazságtalan és egyensúlytalan, elnyomatással, küzdelemmel és kétségekkel teli történelmi valósága a lelke volt, minden külső történés csak a belső sivárságnak felerősített, durvává nagyított képe; a külváros ő maga volt és jöhetett-e olyan forradalmi megoldás, amely ezen a sorson, alkaton, elrendeltségen segíteni tudott volna?

Halász Gábor: József Attila. Összes versei megjelenése alkalmából. Cserépfalvi kiadása. (Részlet).  In. Nyugat, 1938. 8. szám. – Elektronikus Periodika Archívum

———

Mióta éltem, forgószélben
próbáltam állni helyemen.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem
többet, mint vétettek nekem.
Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az ősz s legszebb a tél,
annak, ki tűzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.

József Attila: [Íme, hát megleltem hazámat...] (Részlet). 1937. nov.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

———

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

József Attila: [Csak az olvassa...]. 1937. máj.–jún.  In. József Attila minden verse és versfordítása, Budapest, Szépirodalmi, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár