Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs otthonukban (Királyhágó utca 5/b) 1963-ban. A kép forrása: Fortepan / Hunyady József
Nemes Nagy Ágnes költő 1979. szeptembertől decemberig egy amerikai ösztöndíjprogramon vett részt társával, Lengyel Balázzsal. Akkor írta Amerikai állomás. A Grand Canyonban című versét.
„Én nem tudom miért, mindig az állomások.
A régi szétbomlók, a készülők.
Mindig az állomások. Itt is.
Ebben az újvilágban, ebben a képtelen
magasban, ahol mintha Kalevala-erdő
húzódna, vagy inkább erdőhatár,
innen a ritkás szálfák, ott már lapuló bokrok,
s ha fák, csapott-fejű, görcsös borókafák.”
Nemes Nagy Ágnes: Amerikai állomás. A Grand Canyonban. Részlet. In: Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei, Budapest, Osiris Kiadó, 1997. – Digitális Irodalmi Akadémia
Ahogy a vers kezdete is mutatja, az állomásmotívum Nemes Nagy számára nagyon fontos. A költészetében újra és újra megjelenik ez a szimbólum, és egyszer sem tipikus értelemben. Mert milyen egy „tipikus” állomás? Általában a megérkezés, az indulás, valami biztos, az úton levés, a haladás vagy a révbe érés motívumaként tekinthetnénk rá. Ehelyett Nemes Nagy verseiben mindig valami furcsa tér–idő-csúszás történik, mindig egy funkcióját vesztett állomás látható. Mi is ez az állomás, és milyen állomások voltak Nemes Nagy számára, amiből ez a furcsa motívum is épülhet? Nézzünk át néhányat, míg vissza nem térünk újra az amerikai úthoz és az ott készült versekhez, naplóhoz.
A fiatal Nemes Nagy Ágnes híresen szép arcával, nőies alakjával mindig felhívta magára a férfiak figyelmét (ahogy egyik esszéjében írja, megfordultak utána az utcaseprők), ám őt ez inkább bosszantotta, minthogy hízelgőnek találta volna. Számára az igazi dicséret az volt, ha valaki észrevette a szép arc mögött lángoló intellektusát. Sokan észrevették, hogy csak néhányat említsek: gimnáziumi tanára, Áprily Lajos, későbbi mentora, Szerb Antal, és férje, Lengyel Balázs is. Nehéz az ő kapcsolatukról, Nemes Nagy Ágnesről és a szerelemről beszélni, már csak azért is, mert olyan távol áll ez a személyes téma Nemes Nagy Ágnes lényétől. Aki mindig szigorúan a konkréthoz, a tárgyakhoz kapcsolódott. Aki végtelenül zárkózott, mégis mélységesen érző és folyton szenvedélyesen égő személyiség volt. Egy általa nem publikált esszéjében így fogalmaz a kapcsolatukról Lengyel Balázzsal:
„Aztán – bármily valószínűtlen – még a boldogságot is megismertem. Nem tartott sokáig, de mégis. Hány ember mondhatja el ezt magáról? Nem, nem a »szerelem kezdetére« vagy lángzó tetőpontjaira gondolok, azok közismerten gyönyörűek, de szembetűnően mulandók. Az én magánboldogságom ennél sokkal hosszabb volt, sokkal szilárdabb és sokkal többoldalú. Bizonyos értelemben nem is múlt el – az ilyen dolgoknak nem szokásuk az elmúlás. Az együttélés, a szerelem-szeretet, az azonosulás olyan hőfokán éltem egy darabig, amelyről ma már tudom, hogy rendkívüli ritkaság, és amely az emberi létnek egy szokatlan dimenzióját jelenti. Megértem valami nagyszabásút. Nem is megy az úgy magától; hajlam kell hozzá, képesség, no meg edzés is. Edzeni kéne rá az embereket, mint a sportteljesítményekre.”
Nemes Nagy Ágnes: Kudarc, siker, 1986. Részlet. Nemes Nagy Ágnes hagyatékából (II). Közzéteszi Ferencz Győző. In: Holmi, 20. évf. 5. sz. (2008. május), 601. – Elektronikus Periodika Archívum
Nemes Nagy Ágnes „Maszk nem takarta már”, [vál.: Ferencz Győző], [Budapest], Jelenkor, 2022. Címlap – Törzsgyűjtemény
Az első állomás – háború és házasság
Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs a második világháború alatt ismerték és szerették meg egymást. 1944 áprilisában házasodtak össze. Ágnes ekkor 22, Lengyel Balázs pedig 26 éves volt. Két rendkívül tehetséges fiatalember, két alkotó, akik mélyen egymásra találtak intellektusuk, érdeklődésük, alkotásvágyuk tengelyén. A világháború idején a fiatal házaspár igyekezett minél több zsidót megmenteni a deportálástól, iratokat és búvóhelyet biztosítva nekik. Nemes Nagy Ágnes mentorát, barátját, Szerb Antalt és költőtársát, Halász Gábort azonban bármennyire is igyekeztek, nem sikerült megmenteniük. Ez tehát az első nagy állomás, a háború élménye. Együtt tartottak ki ebben a képtelenül nehéz időszakban, együtt igyekeztek nem csupán alkotók lenni, hanem olyan emberséggel megmaradni egy embertelen környezetben, amiért később, már csak Ágnes halála után, 1997-ben az izraeli államtól a „Yad Vashem” kitüntetést kapták Lengyel Balázzsal. A háború után 1947-ben Rómába utaznak egy ösztöndíjprogram keretében. Lengyel így emlékszik vissza erre az útra:
„Rómában voltunk, nem sokkal, két évvel a háború után. Túléltem a katonáskodást, a fogolytábort, egymásra találtunk a feleségemmel, fiatalok voltunk, mindketten húszas éveinkben, és képtelenül szerettük egymást (igen, egy életre szólón), és kibontakozóban volt közös szellemi életünk is, amelynek volt már némi írói aurája.”
Lengyel Balázs: Két Róma. Emlékezés, 1948–1993. In: Uő: Két Róma. Esszék, Budapest, Balassi, 1995. – Digitális Irodalmi Akadémia
Ennek a lángoló, kezdeti időszaknak a nagy verse a Szomj, ami talán Nemes Nagy Ágnes egyik legközismertebb alkotása.
„... Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind, mohón, elégitetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.”
Nemes Nagy Ágnes: Szomj. Részlet. In: Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei, Budapest, Osiris Kiadó, 1997. – Digitális Irodalmi Akadémia
Erre a reménytelenségre később még visszatérünk, addig se feledkezzünk meg róla.
Második állomás – elhallgattatás és csalódás
A következő állomás az elhallgattatás, a csalódás időszaka volt. A fiatal házaspár 1946-ban megalapítja az Újhold folyóiratot, amely a Nyugat szellemi folytatásának indult, és rövid élete alatt az is volt. 1948-ban azonban betiltották a lapot, és ezzel együtt a két fiatal író munkái sem jelenhettek meg közel tíz éven keresztül. Lengyel Balázs 1945 áprilisától a Belügyminisztériumban dolgozott egy rövid ideig, majd rendelkezési állományba került. Egyetemi tanári állást ígértek neki, de ezt nem kapta meg. Az Újholddal együtt az általuk képviselt művészet egyre inkább kiszorult a Rákosi-korszak kulturális elképzeléseiből. 1950-ben nyugdíjazták Lengyelt, és feleségéhez hasonlóan az ő írásai sem jelenhettek meg. Mindketten sokat fordítottak, Nemes Nagy Ágnes nevével a gyerekek is találkoznak már az óvodákban is, hiszen gyerekverseket publikálhatott. Az 1956-os forradalom és szabadságharc után, 1957-ben letartóztatták Lengyel Balázst. A letartóztatásának idején derült fény hűtlenségére, melyre felesége válasza az 1958-ban kimondott válás volt.
És itt térjünk ki kicsit egy szintén Nemes Nagy élete során nem publikált esszére:
„Bőséges feljegyezni valóm van a szerelemről. Írnivalóm – valódi írnivalóm – alig. Nem születtem arra, hogy a világ szerelmi ügyeivel foglalkozzam. Ép vagyok, egészséges vagyok, mindig hittem, hogy a szerelem egyike a három-négy legfontosabb dolognak a világon, de sohasem tudtam célnak tartani. Mindig is boldog szerelemben kívántam élni, békés, nyugodt, extatikus, eltéphetetlen kötelékben – hogy azzal foglalkozhassam, ami a dolgom volna. A boldog szerelem létfeltétel és munkafeltétel, mint a kenyér, a toll, a szabadság. (...) Én a tökéletes, a sírig tartó szerelemről hiszem azt, hogy reménytelen – ennél alább nem adhatom.”
Nemes Nagy Ágnes: A szerelemről. Részlet. Nemes Nagy Ágnes hagyatékából (II). Közzéteszi Ferencz Győző. In: Holmi, 20. évf. 5. sz. (2008. május), 601. – Elektronikus Periodika Archívum
Említettem már korábban, hogy Nemes Nagy Ágnes mindig nagyon zárkózott, nehezen megnyíló ember volt. A törés számára, hogy az, akiben teljes mértékben megbízott, nem szolgált rá a bizalmára, az önátadásra, mindig fájdalommal töltötte el. De nem beszélnék az ő kapcsolatukról ebből az alkalomból, amiért most együtt vagyunk, ha nem lenne itt egy „de” is. Bár elváltak, és hivatalosan nem voltak többé férj és feleség, életük végéig sokszor úgy mutatkoztak be, mint házaspár. Nemes Nagy Ágnes el nem múlóan férjének nevezte Lengyel Balázst. A kettejük közti szellemi kötelék, a mély és eltéphetetlen kapcsolódás, szeretet nem tudott elmúlni. És nem is akarták, hogy ez elmúljon. A Szomj zárósorában idézett reménytelenség tűnik fel ebben a szövegben is. A szerelem reménytelensége. Reménytelen, hiszen bár a házasságuk véget ért, a kapcsolatuk nem. Mégsem ugyanaz volt már. De, ahogy azt 1944-ben ígérték egymásnak, sírig tartó maradt.
Nemes Nagy Ágnes otthonában (Királyhágó utca 5/b) 1963-ban. A kép forrása: Fortepan / Hunyady József
Végállomás: Az iowai ösztöndíjprogram
És elérkeztünk a végállomásunkhoz, egyben kiindulópontunkhoz, az 1979-es amerikai ösztöndíjprogramhoz. Az amerikai útjukhoz kapcsolódó dokumentumokat Kézirattárunk őrzi. Mi is volt ez az Iowai Egyetem által hirdetett íróprogram? Paul Engle, aki az Iowai Egyetemen kreatív írás kurzust vezetett, kezdte meg ezt a nemzetközi programot 1967-ben. A program célja egyfelől természetesen propagandisztikus volt, hiszen az amerikai társadalom bemutatása, promotálása sem maradt el. Ennél azonban fontosabb volt a valóban szakmai munka, a külföldi írók műveinek angol nyelvű megjelentetésében nyújtott segítség, a különböző nemzetek alkotóinak adott lehetőség, hogy találkozzanak egymással, és megfelelő körülményeket biztosítson az alkotásra. Mivel idővel egyre több kelet-európai ország alkotói is csatlakoztak, a magyar kultúrpolitika sem akart lemaradni, így magyar írók is csatlakoztak 1970-től. Paul Engle korábban, az 1972-es közép-európai útján találkozott már Nemes Nagy Ágnessel, ismerték egymást. Többször is hívta a programba, ám Nemes Nagy gyenge angoltudására hivatkozva mindig elutasította a meghívást. Paul szerette volna kiadni a költőnő verseit az Egyesült Államokban. Ezt meg is írta neki, és össze is kötötte a következő meghívással, amelyet a könyvkiadás miatt már Nemes Nagy Ágnes nem utasított vissza. Ám szabott egy feltételt, hogy magával vinné Lengyel Balázst (a férjét) is. Így 1979 őszén elindultak Iowába. Nem volt ez példátlan, hiszen a válásuk után is minden utazáson együtt vettek részt. Az amerikai napló egyes félmondatai is szépen példázzák, hogy mennyire természetes volt az ő együttlétük. Lengyel Balázs például Amerikában nem tudja megenni más főztjét, csakis Ágnesét. Balázs mondatai, felszólalásai, hogy ő hogy érezte magát egy-egy összejövetelen, mindig kiderül a naplóból.
Október 9. ...– Ma Balázst telefonon meghívták, ebédeljen Harnackékkal, illetve engem is hívtak, de fáradtságomra hivatkozva nem mentem. Balázsnak is fárasztó volt, az indonézekkel ült ott, rengeteget kellett beszélnie. Rossz volt az ebéd. Pedig szegény Balázs éhes. Nagyjából azt bírja enni, amit én főzök – pedig az én főztöm se világdíjas. Sose hittem volna, hogy szakácsságom ilyen jelentőssé emelkedik.
[…]
Szeptember 13. ... De ezt a Petőfi-ügyet nem értem. Hogyan lehetséges az, hogy eltévesztettem a Szeptember végént? Jó, jó, tudom, nem veszi észre senki. Hóttmindegy, mit darálok vers címén. Csak Balázs vigyorgott undorítóan, és a fülembe sutyorogta: mi az, te átírod a Szeptember végént?”
[…]
Október 8. Agatha mindig színvonalas a maga műfajában. Még a gyengébb könyveiben is van valami, amitől jobb, mint a hozzá hasonlók. Egyébként a könyv első felében kitaláltam, ki a gyilkos, erre tanúm van. Elmondtam ugyanis Balázsnak, aki már olvasta a könyvet és persze nem mondta meg a csattanót
[…]
Október 11. Főzök tyúklevest. Jó. De Balázs szerint sótlan. Ez örök vita tárgya köztünk. Végül agyonsózza és boldogan eszi.”
Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló Iowa, 1979, Budapest Századvég, 1993. – Digitális Irodalmi Akadémia
Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló Iowa, 1979. Kézirat. Részlet – Kézirattár
Ez a névre szóló állomás, amellyel a Grand Canyonnál találkozik, ez, ami magába foglalja a múltat, a jelent és a jövőt, ez a sötét, kibontatlan csomag maga egy olyan kibonthatatlan élet, amelyet soha, még önmaga számára sem tudott kibontani Nemes Nagy Ágnes. Aki ehhez a csomaghoz a legközelebb kerülhetett, az Lengyel Balázs volt. Az ő csomagja is különös csomag. Különös állomások az életükben, néha indulások, máskor érkezések helyszíne. De találkozások helyszíne is, közös utazások összekötő pontjai. Nemes Nagy Ágnes egy másik, szintén Amerikában íródott verse álljon itt végezetül.
„Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zuzmarásak.
Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.
Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,
a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek,
tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,
ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.”
Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell (A New York-i Hétvégi Magyar Iskolának ajánlom húszéves jubileuma alkalmából, 1979). In: Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött versei, Budapest, Osiris Kiadó, 1997. – Digitális Irodalmi Akadémia
Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell (A New York-i Hétvégi Magyar Iskolának ajánlom húszéves jubileuma alkalmából, 1979). Kézirat – Kézirattár
Feke Eszter (Kézirattár)
Az előadás elhangzott a Magyar Kultúra magazin A szerelem című lapszámának bemutatóján 2024. február 13-án könyvtárunk Alapítók terében.
