1241. április 11–12-én Muhi mellett ütközött meg IV. Béla magyar király az országra támadó hatalmas tatár erőkkel. A néhány évtized alatt világméretű hatalommá növekedett Mongol Birodalom támadása voltaképpen nem érte váratlanul Magyarországot. 1223-ban az alánok, a kunok pusztulásáról, majd az egyesült orosz-kun haderő vereségéről, a Kalka menti csatáról is érkezett hír. Később a kun fejedelem (Kötöny, Kuten vagy Köten néven) maradék népével bebocsátást kért az országba, felvéve a keresztény hitet. 1240/41 telén elesett Kijev is.
„Én, a Kán, az égi király küldötte, akinek hatalom adatott a földön a nekem meghódolókat felemelni és az ellenállókat elnyomni, csodálkozom feletted, Magyarország királya, hogy midőn már harmincadik ízben küldöttem követeket hozzád, miért nem küldesz vissza közülük senkit, de még követeidet és válaszlevelet sem küldesz nekem. Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, sok katonád van, és egyedül kormányzol egy nagy országot. Ezért nehéz önként alám vetned magadat; mégis jobb és üdvösebb volna neked, ha önként behódolnál nekem! Megtudtam ezenfelül, hogy kun szolgáimat oltalmad alatt tartod. Ezért utasítlak téged, hogy ezeket a jövőben ne tartsd magadnál, és miattuk ne kerülj velem szembe. Nekik könnyebb elmenekülni, mint neked, mivel nem lévén házaik, sátraikkal vándorolva talán el tudnak menekülni, de te, aki házakban lakol, váraid és városaid vannak, hogy fogsz menekülni kezeim közül?”
[Batu kán levele Magyarország királyához] – Julianus második útjáról készült jelentése 1237–38-ból a Julianus barát és Napkelet fölfedezése című kötetben a Magyar Elektronikus Könyvtárban
Magyarországon ekkor indult csak meg a kétségbeesett készülődés. 1241 márciusában a magyar határőrséget legyőzték a tatárok és a Vereckei-hágón át betörtek az országba. IV. Béla Pestre gyűjtötte össze a hadait. Közben a kunok pusztítva kivonultak az országból, mivel a magyar főurak – igaztalanul – a tatárokkal való összejátszással vádolták meg őket. A maradék magyar haderő a Sajó partján, Muhinál véres, megsemmisítő vereséget szenvedett: 1242. április 12-én hajnalban a 20-25 ezer főt számláló sereget bekerítették Batu kán seregei. A király is csak nagy nehézségek árán tudott megmenekülni.
A tatárjárás. Részlet a Képes Krónikából, 1358 után – A középkori magyar történelem eseményeit és egyéniségeit bemutató Képes Krónika 147 forrás értékű miniatúrával. Mind történeti, mind művészeti szempontból gyűjteményünk egyik legbecsesebb dokumentuma; Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár
„Maga Batu Magyarország közepébe nyomulva egy folyónál szembe találkozott a két testvérkirály hatalmas seregével: a Béláéval, aki most is uralkodik, és a megboldogult Kálmánéval, aki a folyó hídjáról saját kezűleg döntötte a halál poklába a tatárok fővezérét lovastól és fegyverestől. Így állott ellent másodszor és harmadszor is, mindaddig, amíg a tatárok futásnak nem eredtek. Időközben azonban Batu sereget küldött a folyón át, egy-két napi járóföldre magasabban, mely hátulról rohanta meg a hídnál harcolókat. Így történt, s a dolog szerencsétlen véget ért. A magyarok megvetették Kálmán király intését, s így a tatárok átkeltek a hídon. Maguk a tatárok mesélték, hogy a magyarok elől menekülő tatárokat Batu karddal kergette vissza csatára, és míg a magyarok biztonságban pihenve lebecsülték a tatárokat, az történt velük, mint az egymást lenéző és gyűlölködő lengyelekkel. A tatárok ugyanis megrohanva őket sokakat levágtak, és Béla királyt a tengerig üldözték.”
C. De Bridia jelentése 1247–ből – Julianus barát és Napkelet fölfedezése című kötetben a Magyar Elektronikus Könyvtárban
IV. Béla magyar király egészalakos, baldachin alatt trónoló képmása; a háttérben, bal oldalon a tatár seregek és az égő város. – In: Nádasdy Ferenc: Mausoleum potentissimorum ac gloriosissimorum regni apostolici regum et primorum militantis Ungariae ducum. Nürnberg, 1664; Országos Széchényi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára – A kép a Digitális Képkönyvtárban található.
Ezután kezdődött az a hatalmas vérontás, amelyet a magyar nyelvi emlékezet tatárdúlásnak, tatárjárásnak nevez. 1242 januárjában a tatárok átkeltek a Dunán. A pusztításnak egyedül a jól megerősített kővárak tudtak ellenállni, mint pl. Pannonhalma vagy Esztergom. Az egyik sereg a magyar királyt vette üldözőbe, aki végül Trau (Trogir) váráig menekült.
Ah, kegyetlen tatárok,
Odavannak a várok,
A nemes uraságok,
A szegény jobbágyok,
Ifjak és leányok!
Ti kegyetlen tatárok,
Pokolbeli hóhérok,
Jöjjön rátok az átok!
[Ah, kegyetlen tatárok, …] – Magyar népdalok (Szerkesztette és a bevezetőt írta Ortutay Gyula) a Magyar Elektronikus Könyvtárban
A kétségbeejtő helyzetben a tatár seregek azonban váratlanul kivonultak az országból vélhetően azért, mert teljesítették feladatukat: Megfélemlítették és kifosztották a hódításra kiszemelt országot. A mongol birodalom bomlásának köszönhetően nem került sor második támadásra, amellyel végleg alávetették volna Magyarországot.
Az emlékmű Muhinál (Digitális Képarchívum)
A történészek körében ma is vita tárgya, hogy mit jelentett az ország számára a tatár pusztítás. Az egykorú források arra engednek következtetni, hogy szinte csoda, hogy újrakezdődött az élet Magyarországon. Ennek az újrakezdésnek fontos szerepelője a hazatérő király, IV. Béla, „a második honalapító.”
