„Az augusztus régi neve a rómaiaknál »Sextilis« volt, mert a hatodik (sextus) hónapja volt az esztendőnek. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Amikor azonban Augustus császárnak Krisztus előtt 7-ben az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, akkor ennek a hónapnak a nevét is megváltoztatta: miután életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le, azért a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot.”

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek, részlet (Magyar Elektronikus Könyvtár)

–––

Hőség izzó párája leng a tájon
s a változatlanság fensége,
s benne az ember tűnékenysége,
mulandósága hogy ne fájjon?

Hogy ilyen volt itt minden 1000 éve
s ilyen leszen 1000 év múlva is.

Jékely Zoltán: Hőség izzó párája leng a tájon…, Töredék – In. Uő: összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988, 261. o. (Törzsgyűjtemény) 

[Augusztus]. Falinaptár egy lapja. Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára falinaptár-gyűjteményének legkorábbi, 1897-ben kiadott, díszes darabja.

„Augusztus, nyárutó…
A Göncöl tengelye,
Mint roppant égi óramutató,
Némán, merőn mutat már ősz fele”

Reményik Sándor: Augusztus, nyárutó, részlet – Reményik Sándor összes versei (Magyar Elektronikus)

–––

„Augusztus régi magyar neve Kisasszony hava, Szűz hava egyképpen utalnak a hónap asztrológiai jegyére és a nagy augusztusi Mária ünnepre, Nagyboldogasszony napjára. A »Kisasszony hava« elnevezés nyilván abból az időből való, amikor a »nagyboldogasszony« még Szent Anna volt. A tulajdonképpeni Kisasszony (Kisboldogasszony) napja ugyan még a Szűz havába, de már szeptemberbe esik.”

Jankovics Marcell: Augusztus, részlet – In. Uő: Jelkép-kalendárium  (Magyar Elektronikus Könyvtár)

Napraforgó – fotó: Mohácsi Elvira (Digitális Képarchívum) 

„Lassan véget ér a nyár.
Rézsút súrolja a napfény a kertet, hónalj-árnyékot
növeszt a leveleknek, a mézarany parkettán elömlik
a nagyszoba hátsó faláig, a fehér tükörben tűnődve
visszadereng: örök hófalról az örökös napfény.
Tudjuk, de még nem törődünk vele, látjuk, de még másfelé
nézünk, az út közepén túl, a nyár közepén túl,
de már hibátlanul együtt, mint a szél és a lomb.”

Csukás István: Nyárutó, részlet In. Uő: Összegyűjtött versek, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1996, 264. o.(Törzsgyűjtemény)

–s–