„Generációk nőttek fel a meséin. Életének 84. évében elhunyt Csukás István Kossuth-díjas költő, író, akinek meséin, televízióban is bemutatott rajzfilmjein generációk nőttek fel. Neki köszönhetjük többek között a Süsü, a sárkányt, a Mirr-Murr kandúr kalandjait, a Pom Pom meséit és A nagy ho-ho-horgászt is.
Csukás István az 1960-as évek közepén Kormos István biztatására fordult a gyermekirodalom felé. Verseskötetei mellett egyre-másra jelentek meg gyermekregényei, mesekönyvei. (…) Az ifjúsági irodalomért nemcsak a könyvkiadásban tevékenykedett, hanem a gyermeklapok szerkesztésében is részt vállalt. 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapta a fesztivál nagydíját és az Év Legjobb Gyermekfilmje címet. A nyarakat Balatonszárszón töltötte, a balatoni település díszpolgárává is fogadta. Mindig szeretettel beszélt a helyiekről és a nyaralótulajdonosokról, akik páholyjegyeket árultak, és az ebből származó bevételből megnyithatta kapuit a Csukás Színház, mely hatalmas népszerűség mellett szórakoztatja a gyermekközönséget. A Csukás Színház sikere abban áll, hogy különös csodát művel: kilenc éve csábítja el a gyerekeket a képernyő elől, s nemcsak a kicsik, hanem a felnőttek is boldogabban nézik az itt bemutatott produkciókat, mint a televíziót. Csukás Istvánt, a Kossuth- és Prima Primissima díjas írót 2013-ban a Somogyi Hírlap szerkesztősége az év somogyi emberének választotta. Csukás István nyolcvan felett sem pihent, forgatókönyveket írt, színházak játsszák darabjait.”

MW: Generációk nőttek fel meséin: Az ország jobbik fele ismerte és szerette – elhunyt Csukás István meseíró. In: Kelet Magyarország, [Nyíregyháza], 77. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 12. – Törzsgyűjtemény

„Mi minden fog hiányozni nekünk! A lesből támadó szárítókötél, a madárvédő golyókapkodó, az órarugó-gerincű felpattanó, a szomorú szamovár (melyet még talán Kassák hajított el), a híres egyfejű, a papucs orráról a pamutbojt. Mégsem fognak hiányozni, mert nem létezik, hogy Csukás István lényei és szavai, mint régen a lápi lidérc, »ki ne elevenedjenek« a nyelviképi valóságból, megborzolva ma születők és a régebben születettek kobakját. Szeretjük a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, minden csokoládét, amit csak készítenek a világon. Csukás Pista óta verbálisan a nem édesszájúak is. Csokoládékedvelők és -nemkedvelők visszatalálnak nemzeti totemmadarunkhoz, Gombóc Artúrhoz. Ő a túlsúlyos magyar testvér, a sebzett lábú gólya, a vízumkényszerrel nyomorított állampolgár, aki nem tud elrepülni Kaliforniába, sem Horvátországba, groteszk módon itt marad tehát, és bánatában még több csokit eszik. Csukás István nemzedékeket gyúrt ki a képzelet tornaóráin. Nem azért tanított, mert nem tudta csinálni (aki tanítani sem tudja, az a tornatanár, mondta Woody Allen). Inkább azzal tanított, ahogy csinálta, ahogy formálta, kanyarította a mesét, a valóságot. Neki köszönhetően tudjuk, hogy nemcsak az vagy, akinek leírnak és törzskönyveznek (átlagos kinézetű, közepes termetű, különös ismertetőjel nélküli, blabla...), nemcsak az, amit megeszel (tíz deka párizsi, tizenhárom maradhat?), hanem mindaz, ami lehetnél, amire legvérmesebb álmaidban is félve gondolsz. Azzal vagyok teljes ember, amivé a képzeletem, vágyam, emlékezetem tehet. Teuton lovag vagyok és Hanyi Istók, láthatatlan ember és látható jövedelem, fejedelem és koldus, Lúdas és Döbrögi, hamvas Rómeó és lemart III. Richárd, minden, ami nagyszerű, szép, nemes, és minden, ami ijesztő, rettenetes és szokatlan. Csukás megtanított, hogy ne sikáljuk ingyombingyom tündérkisasszonyosra a világot, hogy ne nyomjunk minden sárkány pofájába leheletillatosítót, ne sminkeljünk topmodellé minden banyát, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az a gonosz, aki annak látszik. És ne feledjük, hogy a most távozó Csukás Pista nemcsak zseniális gyermekirodalmat hagy ránk, hanem nukleáris horderejű kortárs költészeti életművet is, olyan hangütést, mely megismételhetetlen és a legjelentősebbekéhez mérhető. »Vad versenyfutás a bőröm alatt, / legelöl merészen a szív halad« – versei húsbavágók, tekintetköszörülők, képzeletrobbantók. »Isten kioltott nyelve vagyok« – mondja érzékletesen, pimaszul és megrendítően. »Egyszerre voltam nő és férfi, / növény is, ásvány is és isten-sziluett, / az idő markában szunnyadva / bátran végigképzeltem minden életet.« És végig is érezte, végig is szenvedte, végig is ámulta, végig is dühöngte. Lüktetően eleven, harsány és sodró látleleteket varázsol elénk. Akad agyat zsongító piaci orrbeszámoló, őrjítően édes nyári szeretkezések, bánat ellen receptre felírt bogáncsos pofájú kutyahűség, éhgyomorra megevett nyarak, bevásárlószatyros albatroszok, semmibe nyúló libikókák.”

Lackfi János: Friss életmű, friss gyász: Nekrológ Csukás István halálára. In: 168 óra, 32. évf. 9. sz. (2020. február 27.), 64. – Törzsgyűjtemény

„Ha nem is ismerjük személyesen, családtag volt. Bensőséges terekben, helyzetekben vannak jelen történetei és alakjai: gyerekszobában, esti mesénél. Csukás István az ártatlanság szerzője. Egészen csodálatos az, ha valaki egy érvényes – vagyis nem süketen és vakon – végigcsinált életút során nem keseredik meg, ellenben szert tesz a megértő, megbocsátó, bölcs derűre. És mivel ismeri a dolgok helyét és idejét, pontosan tudja, hogy mindenki másnak is erre a derűre van szüksége. Különösen a gyerekeknek. Meséiben nem volt helye posztmodern, intertextuális tripla csavaroknak, rejtett szarkasztikáknak, keserű titkoknak. Boldog, ártatlan gyermekkorunk kibélelésében Csukás István komoly szerepet vállalt. (…) Süsüvel, aki egyfejűként éli világát, és vidám lelkét senki se érti, a Nagy Ho-ho-ho-horgásszal, aki soha nem fog halat, Pom Pommal, aki bámulatosan tudja változtatni az alakját, vagy a legkisebb Ugrifülessel, aki milyen okos, milyen ügyes. Kedves, ártatlan, abszurd világok ezek, és Csukás István képes volt arra, amire kevesek: úgy tudta figuráit és történeteit izgalmassá tenni, hogy a konfliktus, a dráma sosem volt sötét. Soha egy gyermeknek sem volt álmatlan éjszakája, mert aggódott, hogy Főkukacot megeszik a halak. A halak miatt meg aztán pláne. Mégis figyeltünk, nevettünk, mert ártatlanságában is érdekes, egyszerűségében is fordulatos és főleg vicces volt a mese. A Süsü Sárkányfűárusa a világ meseirodalmának egyik legaranyosabb ellenlábasa, pedig a Sárkányellátó Vállalat (Sárkányfűárus próbál félelmetes sárkányt faragni a vajszívű Süsüből, hogy ne menjen tönkre az üzlet) története nem nélkülöz némi társadalomkritikai mellékzöngét, még sincs a dolog túlgondolva. Felnőtt fejjel is nagyot lehet nevetni, mikor a Sárkányfűárus nézőt toboroz Süsü, a rettentő produkciójára: »Ülőhely, állóhely egyforma!« Fantasztikus írói arányérzék kell ahhoz, hogy valaki ne is váljon unalmassá, és ne is lépjen ki az ártatlan gyermekvilág maga teremtette keretei közül. No meg a fent említett bölcs derű és életszeretet. Csukás István 2011-ben így töprengett Süsü kapcsán: »Meghatottan, de azért vidáman nézek utána, minden teremtményem közül ő az egyik legkedvesebb, sokáig hordtam a fejemben, míg megszületett s most íme, jár, beszél és énekel! Ne tessék mosolyogni, ez nem klinikai eset, ez teljesen normális és természetes írói agyműködés. És emberi is, mert hiszen benne van életem része, plusz a lelkem, plusz a rengeteg papír és magányos óra, de nem panaszkodom, én választottam ezt a mesterséget minden örömével, kínjával! S milyen az ember, a kínokat elfelejti, s marad az öröm, az alkotás öröme, a munka öröme, kell is ez az egészséges felejtés s pici diadal, hogy elviseljem a fáradtságot, mert most olyan vagyok, mint egy kifacsart citrom. De összességében egy boldog citrom, s többet nem is kell tudni az íróról. « Olyan ember ír így, aki nem a saját személyét, hanem a szolgálatot helyezi előtérbe. Ugyanitt arról is beszélt, hogy a védtelen, világot megismerni s világban helyét keresni kezdő gyermek megismerési útjában közreműködni milyen hatalmas felelősség. Olyan ember ír így, aki vállalta ezt a felelősséget, vállalta ezt a szolgálatot: ő lett a mi bölcs, kedves, derűs mesemondónk.”

Juhász Kristóf: Bölcs, derűs mesemondónk: Elhunyt Csukás István Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze. In: Magyar Nemzet, 83. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 18. – Törzsgyűjtemény

„Kormos István terelte gyermekírói pályára Csukás Istvánt, amikor megrendelt tőle egy mesekönyvet. Azóta felfelé szállt a karrierje. A televízió nagyban hozzájárult a sikerhez, mivel sorra rendelte a meséket, amit a közönség megszeretett. Meséiben meghatározó a humor.
Idézet az írótól: »Ami az én derűmet illeti, az elszánás. Én egyszer elhatároztam magamat, és azóta lehetőleg csak derűs, életvidám meséket próbálok írni. Annyi életörömet kell belegyömöszölni a gyerek fejébe, amennyit csak lehet, hogy 45-50 éves koráig kibírja valahogy.«”

Tóthné Szűcs Éva: Csukás István meséinek éltető humora, [Győr], [Palatia], 1999, 55–60. – Törzsgyűjtemény

„»Számomra egy cél volt, amikor elkezdtem gyerekeknek írni, hogy derűs hangon szólaljak meg. A gyerekekbe annyi életörömöt kell belegyömöszölni, amennyi beléjük fér. Az élet, ami utána következik, már úgysem lesz feltétlenül vidám« – fogalmazott korábban a Magyar Hírlapnak Csukás István. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, József Attila- és Kossuth-díjas költőt, számos népszerű gyermekmese íróját hétfőn nyolcvanhárom éves korában érte a halál. Csukás István 1936. április 2-án látta meg a napvilágot Kisújszálláson, egy kovácsmester fiaként. Lapunknak ezzel kapcsolatban arról beszélt, szerencsésnek érezte magát, hogy egy kovácsműhely udvarába született, az ott megforduló emberek történetein keresztül ugyanis »élő meséket« hallhatott. Születésnapja egy napra esett a dán meseíróéval, Hans Christian Andersenével. E tény szimbolikus jelentőségét később gyakran hangoztatta. A háborút követően hegedűművésznek készült, az érettségit egy békéstarhosi zeneiskolában tette le. Tehetsége ellenére jogi egyetemre felvételizett, később pedig bölcsészkarra is beiratkozott. Tizenhét éves korában már tudta, hogy költészettel szeretne foglalkozni. »A hegedülés is művészet, de interpretálás. (...) A versírás pedig alkotás. Bennem az alkotói tevékenység volt az erősebb, ezért akartam minél messzebb kerülni a zenétől« – mesélte az interjúban. Életében a döntő fordulatot az hozta, amikor a Magyar Rádió egy diákköltők részére meghirdetett pályázatán verseivel elnyerte az első díjat. A Hungária Kávéház törzstagjaként megismerkedhetett az irodalmi élet kiemelt szereplőivel, mások mellett Vas Istvánnal, Weöres Sándorral, Csurka Istvánnal, Réz Pállal, Déry Tiborral és Abody Bélával. Kormos István költő biztatására kezdett gyermekirodalommal foglalkozni. (…) »A jó mese nem sokban különbözik a jó verstől, mindkettő elemelkedik a földtől és felrepül, és mindkettőt legalább akkora erőfeszítéssel, koncentrációval, ihlettel kell írni« – mondta a Magyar Hírlapnak. Felnőtteknek írott alkotásait a szakma éppúgy elismerte, ahogy gyermekeknek szóló műveit is. A hollywoodi X. Televíziós Fesztiválon, 1977-ben elnyerte az Év Legjobb Gyermekfilmje díját, de nem utazhatott ki átvenni az elismerést. Többek közt kétszer kapta meg a József Attila-díjat, 1977-ben és 1987-ben, 1999-ben pedig »magas színvonalú költészetéért, közvetlen szavú, ember- és természetszeretetre nevelő műveiért és a kortárs gyermekirodalom megújításáért« Kossuth-díjjal is elismerték. Prima Primissima díjat kapott 2011-ben, és ugyanebben az évben Budapest díszpolgára lett. Csukás Istvánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti, akárcsak a közmédia, ahol a hírre reagálva művész alkotásaiból készült műsorokat sugároztak tegnap este. Pályatársai, barátai, tisztelői megrendülten búcsúztak az írótól, köztük Balog Zoltán, az EMMI volt minisztere, Mikó István és Bodrogi Gyula is, akinek hangját Süsünek köszönhetően egy ország ismeri. A nemzet színésze így emlékezett: „Csukás István figurái és kalandjaik egyszerűen belemosódnak az emberi lelkekbe, kitörölhetetlenül. (...) Meselélek volt, egy igazi csuda, mindig mosolygott.”

Varga Bence: Elhunyt Csukás István. In: Magyar Hírlap, [Budapest], 53. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 13. – Törzsgyűjtemény

„Irigylem az angyalokat a mennyben, mert Csukás István már nekik mesél. Őket vidítja fel mérhetetlen derűje. Mi pedig, a sok-sok volt, jelenlegi és jövőbeni Picur hiába keressük iskola után Pom Pomot azon a bizonyos faágon, már nem vár ránk. Egy kicsit mindannyian árvábbak lettünk nélküle. »Meghalt és itt hagyott minket magunkra« – jutnak eszembe Kosztolányi sorai, ahogy a számat lefelé görbíti a sírás és az önző gondolat, hogy mi lesz az én születendő gyermekeimmel Csukás István meséi nélkül? Aztán gyorsan el is szégyellem magam, hiszen ő egész életét nemcsak meseíróként, hanem költőként is - arra tette fel, hogy vidámságot és örömöt adjon, elsősorban a gyerekeknek, de a felnőtteknek is.

Sárdi Krisztina: Égi mese. In: Magyar Hírlap, [Budapest], 53. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 13. – Törzsgyűjtemény