Januárban egymást követi a naptárban Remete Szent Pál (január 15.), Remete Szent Antal (január 17.) és Esztergomi Boldog Özséb (január 20.) napja. A három katolikus szentet a remete hagyomány köti össze az emlékezetben. Szent Pál (Egyiptom, 228. – 341/343.) és Szent Antal (Egyiptom, 251/252.–356.) az ókeresztény időszak ún. sivatagi atyái közé tartozik, Boldog Özséb (Esztergom, 1200 körül – Pilisszentkereszt, 1270. január 20.) pedig a magyar föld szentje; a tatárjárás után remeteségbe vonult esztergomi kanonok, akit – az utóbb Remete Szent Pálról elnevezett – egyetlen magyar alapítású és máig működő Pálos Rend megszervezőjének tart a hagyomány.
Peer-kódex, a 18 versón Remete Szent Pál élettörténetének kezdete olvasható. (A Peer-kódex Szent Elek és Remete Szent Pál legendáin kívül imádságokat tartalmaz.) – Kézirattár, MNy 12.
„Pál remete, másként Remete Szent Pál sivatagi remete […], akit a magyar pálosrend szellemi őseként, példaképe gyanánt tisztel. Őt választotta névadójának is. Nagy Lajos az ország védőszentjei közé sorozta.
Pál – írja a Peer-kódex – gazdag egyiptomi szülők gyermekének született, hamar árvaságra jutott. Húgát férjhez adván, a rér, azaz sógor vagyonára és életére tört. Ezért a kietlen pusztába menekült: kételenséggel megyen vala oda, de immár önnön jó akaratja szerént meg akara maradni... lele egy kősziklát és tövében egy likat. Nyílását egy pálmafa ágainak levelében födözte be. Valának kedég ennek fölötte azon kősziklán némely lakóhelyek és hajlokok, kibe leletnek vala üllők és verők, faragások és egyébnemű készségek. Kibe tetszik vala pénznek jegyzése, és ez helyett szerecseneknek írási régi időben pénzverő helynek mondják. Látván azért Szent Pál, ez helyet megszereté, hogy az Istentől neki ajánlott, avagy adatott volna.
Szent Jeromos tanúsága szerint ez kőlikban embereknek esmeretlen, hatvan esztendeig lakozott, magát isteni imádságban és böjtökben és egyéb nemő isteni édességben foglalva... Őneki eledelt és ruházatot az pálmafa ad vala. Az pálmafa gyümölcsével él vala, és az leveléből ruhát kötött vala magának...”
Bálint Sándor: [Január 15.], részlet – In: Uő. Ünnepi kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár
A budaszentlőrinci (ma Budapest, Budakeszi út), egykori pálos főmonostor megmaradt záróköve Remete Szent Pál képével – In: A Budapesti Történeti Múzeum, főszerkesztő: Buzinkay Géza, Budapest, Corvina, 1995, 55. oldal, fotó: Bakos Ágnes és Tihanyi Bence – Magyar Elektronikus Könyvtár
Remete Szent Antal alakját a Debreceni-kódex is megörökíti. A kódex szövegét Bálint Sándor idézi:
„Antal jámbor nemes szülék gyermekeként született, korán elárvult. Vagyonát elosztotta a szegények között, húgát monostorba ajánlá, maga pedig a pusztába vonult. Egy remete oktatta, majd teljes egyedüllétre vágyva, továbbment. Nagy sok háborúságokat szenved vala ördögöktől, melyeket böjtölésökkel, imádságival és vigyázásival mind meggyőz vala. S mikoron a bujaságnak lölkét meggyőzte volna, neki jelönék az ördög és lábai eleibe esvén, mondá: én vagyok a bujaságnak ördöge, meggyőzél immár. Kit Szent Antal elűze előle szent keresztnek jegyével és azután úgy mondá a pusztába lakozóknak: oly igen undok állat az ördög, hogy soha továbbá immár őtőle nem félök. S ennek utána keményebb életöt foga magának, mert gyakorta mind az teljes éjet vigyázásba és imádságba múlatja vala el. Egyszer eszik vala napjában vecsernye után, csak kenyeret, egy kevés sóval meghintvén, vizet iszik vala. Néha harmadnapég sem eszik vala. Mindönkoron a mezítelen földön fekszik vala és ciliciumba jár vala.”
Bálint Sándor: [Január 17.], részlet – In: Uő. Ünnepi kalendárium – Magyar Elektronikus Könyvtár
Remete Szent Pál és Remete Szent Antal életének egyik legismertebb részlete találkozásuk, majd Remete Szent Pál halálának története.
A Fráter György pálos szerzetes által kiadott misekönyv címlapjának részlete [Remete Szent Pál és Remete Szent Antal találkozása], 1537 – Régi nyomtatványok tára
„Ebben az időben történt, hogy Antal úgy vélte, a szerzetesek között ő az első remete. Álmában azonban megtudta, hogy él a pusztában egy nála sokkal kiválóbb remete is. Elindult, hogy megkeresse. […] Pál, aki már előre tudta Antal érkeztét, bereteszelte az ajtót. Antal kérlelte, hogy nyissa ki; bizonygatta, hogy inkább kész ott helyben meghalni, mintsem hogy távozzék. Ezzel meggyőzte Pált, kitárta az ajtót, és rögtön megölelték egymást. Antal elcsodálkozott, hogy amikor eljött az étkezés ideje, egy holló két rész kenyeret hozott nekik. Pál azt válaszolta, hogy Isten mindennap így látja el őt, és most vendége miatt kétszerezte meg az adagot. Jámbor vita támadt köztük, vajon ki méltóbb megtörni a kenyeret. Pál a vendégnek, Antal az idősebbnek ajánlotta föl a kenyérszegést. Végül mindketten megfogták és két egyenlő részre osztották.
Antal hazatérőben már közel járt saját cellájához, amikor észrevette, hogy Pál lelkét angyalok viszik. Gyorsan visszatért: imádkozó testtartásban, térdre borulva lelte Pált, úgyhogy azt hitte, él. Mikor rájött, hogy már meghalt, így szólt: »Ó, te áldott lélek, halálodban is megmutatod, amit egész életedben tettél.« Nem volt nála semmi, hogy megáshassa Pál sírját, de íme, ott termett két oroszlán, ástak egy gödröt, és miután Antal eltemette Pált, visszatértek az erdőbe.” […]
Jacobus de Voragine: Remete Szent Pál, részletek, fordította: Sarbak Gábor – In: Legenda Aurea, Budapest, Helikon, 1990 – Magyar Elektronikus Könyvtár
Remete Szent Pál és Szent Antal – In: Magyar Anjou Legendárium, sajtó alá rendezte Levárdy Ferenc, Budapest, Magyar Helikon, 1973, LV. 161. (v: 98.r) – Magyar Elektronikus Könyvtár
Esztergomi Boldog Özséb (Esztergom, 1200 körül – Pilisszentkereszt, 1270. január 20.) nevéhez fűződik a magyar eredetű szerzetesrend, a pálos rend megszervezése, amely mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak hazánk, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is. A végleges egyházi jóváhagyást 1308-ban kapta meg a rend. Ekkor tértek át a Szent Ágoston szabályai szerint való életre.
„Ballagdálok a vén Pilisen,
Az ezredes erdő lelkét lesem.
Málló köveken, zörgő avaron
Régvolt magyarok nyomait kavarom.
E kövön tán a táltosok
Regesajkú népe áldozott.
Amott a völgyben szíthatta tüzét
Remeték apja, boldog Özséb.”
Sík Sándor: Ballagás a Pilisen, részlet – Uő. Összegyűjtött versei – Magyar Elektronikus Könyvtár
Boldog Özséb, szentkép, ante 1945 – Plakát- és Kisnyomtatványtár
„Kék forrásvizet ittak, barlang mélyin aludtak,
rögbe-merült remeték – atyjuk Boldog Özséb.
Lettek pálosok aztán erdei Klastrompusztán:
porló lépteiket rejti a ritka liget.”
Szepesi Attila: Pilisi barangoló /Remeték nyomában, részlet – In: Uő.: Széltorony, Tevan Kiadó, Békéscsaba, 1999 – Törzsgyűjtemény, szabadpolcos állomány
–s–
