A krétai számazású, Itáliában működő humanista, Georgius Trapezuntius (1395–1471/72) művét az „első humanista rétorikának” szokás nevezni. A szöveg meghatározó állomása volt az ún. Quintilianus-vitának a 15. század derekán, amely annak az eldöntése körül zajlott, hogy miben is áll a rétorika valódi célja. Lorenzo Valla, a nagy antik rétorral, Quintilianusszal egyetértésben azt vallotta, hogy a rétorika a „jó beszéd” tudománya. Vele szemben Trapezuntius azt az álláspontot képviselte, hogy a rétorika legfőbb célja a meggyőzés, ezt fejtette ki jelen művében is.
A SZULTÁN AJÁNDÉKA – FÁTYOL NÉLKÜL Az Országos Széchényi Könyvtár május 10-ig meghosszabbította az Isztambulból 1869-ben hazakerült négy corvinát bemutató kiállítását. Az esemény zárórendezvényére 2014. május 10-én, szombaton délután négy órakor kerül sor.
A kiállítás kurátora bemutatja az érdeklődőknek a négy kódexet, kivéve őket egymás után a zárt tárlókból, és érdekes oldalaikat fellapozva, értelmezve. A bemutatóra - tehát május 10-én délután 4 és 6 között - a belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A rétorika öt könyvét Trapezuntius 1433/34-ben tette közzé, megalkotva benne a klasszikus rétorikai hagyomány szintézisét, elsősorban Hermogenész, Cicero és Arisztotelész felhasználásával. Munkája igen népszerűvé vált, évszázadokig használták, elsősorban tankönyvként. Trapezuntius jelentős képviselője volt az itáliai görög humanisták ifjabb generációjának. Feltehetőleg Francesco Barbaro hívására érkezett Velencébe, de később a pápai udvar és Béssarión bíboros környezetében találjuk. Kiváló tanár hírében állt – ennek megfelelően rétorikája mellett grammaticát és dialecticát is írt – de a nyugati világ legfőképpen görög nyelvről latinra készített fordításaiért tartozik köszönettel neki. Fordítói tevékenysége az 1450-es években bontakozott ki, Arisztotelész, Démoszthenész, Platón, Ptolemaiosz, valamint számos egyházatya művét fordította latinra. Lobbanékony természete meghatározta pályafutását, számos kortársával heves szakmai vitába bonyolódott. Közülük a legjelentősebb az egykori pártogójával, Béssarion bíborossal folytatott, ún. Platón contra Aristotelész-vita, amelyben szerzőnk Aristotelész mellett tette le a voksát.
Georgius Trapezuntius: A rétorika öt könyve
Budapest, OSzK, Cod. Lat. 281.
Magyarországgal és a magyar humanizmus képviselőivel Trapezuntius az 1460-as évek második felében került kapcsolatba. Feltételezik, hogy talán a működését 1467-ben megkezdő pozsonyi egyetem tanára kívánt volna lenni. Ennek érdekében számos művét eljuttatta Magyarországra, sőt műveinek bizonyos példányait Hunyadi Mátyásnak, Vitéz Jánosnak, Janus Pannoniusnak ajánlotta. Trapezuntiust családi kapcsolat is kötötte Magyarországhoz, Kosztolányi Policarpus György, Itáliában tanult humanistánk ugyanis Trapezuntius lányát vette feleségül.
Ennek a Magyarország felé való törekvésnek az emlékét őrzi az itt kiállított kódex is. Maga a másolat már az 1460-as évek végén elkészült, minden bizonnyal Budán vagy Esztergomban. Mivel nem tartalmaz ajánlást, ezért elképzelhető, hogy oktatási célokra szánták, talán a pozsonyi egyetem számára tananyagként, de természetesen az sem kizárható, hogy a királyi könyvtár számára. 1471/72-ben azonban, amikor Vitéz János kegyvesztésével, majd halálával a hazai művelődés előmozdítását szolgáló, általa szorgalmazott kezdeményezések megtorpantak, az ezeket kiegészítő könyvprodukció is megállt, a kéziratok pedig félig készen, kifestetlenül várták a jobb idők eljövetelét. Erre a sorsra jutott Trapezuntius Rétorikájának jelen kézirata is.
Amikor körülbelül másfél évtizeddel később, 1480 körül, a nápolyi Beatrix jövetele által kulturálisan felpezsdült udvar szellemében Mátyás újjászervezte (vagy létrehozta) a budai könyvkészítő műhelyt, az Itáliából frissen érkezett miniátorok legelőször ezeket a már megírt, de kifestetlen kéziratokat vették elő, hogy mielőbb kész műveket produkálhassanak. A Trapezuntius-kéziratot valószínűleg a műhely vezetője, Francesco Castello d'Ithallico miniálta. Az Észak-Itáliából érkezett mester a lombard könyvfestészeti stílust hozta magával, és honosította meg Budán. Neki köszönhető, hogy ez a sajátos modellálással dolgozó, kissé absztrakt stílus vált a budai miniátorműhely legfőbb jellegzetességévé, amelynek évtizedekre terjedő hatása volt nem csupán a hazai, hanem általában a közép-európai könyvművészetben. A címlap iniciáléjában olvasó szerzetes látható, a körbefutó bordűrt a reneszánsz könyvfestészet tipikus motívumai, puttók, kandeláberek, növényi ornamentika tölti ki. A luxuskivitelt a gazdag aranyozát, és a kiváló minőségű ultramarin tanúsítja. A címlap alsó részének közepén Mátyás magyar és cseh királyi címere található.
A kéziratot – kor/ és sorstársaihoz hasonlóan – feltehetőleg bársonyba kötötték, metszését aranyozással, festéssel díszítették. Ebből a díszes kötésből azonban semmi sem maradt, a török pusztítás során ugyanis elsősorban a textilkötések aranyozott ezüstcsatjait tépkedték le a katonák, tönkretéve ezzel a teljes kötést.
Zsupán Edina
