A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából készült összeállításunkban könyvtárunk egykori munkatársára, Honti János (Budapest, 1910. október 19. – Kópháza környéke, 1945. március) folkloristára, mesekutatóra, irodalomtörténészre emlékezünk.

Honti Rezső nyelvész és műfordító fia. A budapesti egyetemen germanisztikai, nyelvészeti és néprajzi tanulmányokat folytatott. 1930–32-ben önkéntes gyakornokként a Nemzeti Múzeum néprajzi tárában dolgozott. 1933-tól óraadó helyettes tanárként német és angol nyelvet tanított a Szent Imre Gimnáziumban és a Madách Imre Gimnáziumban. A klasszikus filológus Kerényi Károly tanítványaként a tudomány és művészet viszonyának új megfogalmazását kezdeményező Stemma-kör tagja volt, mely a II. világháború után felvette Honti nevét és 1948-ig Honti János Társaság néven működött. 1934-ben próbaszolgálatos díjtalan gyakornokként Fitz József, az OSZK akkori főigazgatója alkalmazta katalogizálási munkák végzésére a nemzeti könyvtárban. 1936 októberétől 1944. március 14-ig az OSZK-ban dolgozott. Számos értékes magyar és idegen nyelvű tanulmánya elemzi a népmesék, mondák magyar és európai kérdéseit. Alkotó tevékenysége a magyar és a nemzetközi folklorisztika máig elismert értéke.

Honti János Magyar néprajzi lexikon, főszerk.: Ortutay Gyula, Budapest, Akadémiai, 1977–1982. – Magyar Elektronikus Könyvtár 

1928-ban mindössze tizennyolc évesen, a budai reáliskola érettségiző diákjaként jelent meg első tanulmánya. E korai művét, amely a magyar népmesék típusokba sorolásával, rendszerezésével foglalkozik, s amely az Antti Aarne és Stith Thompson szerkesztette világszerte használt mesekatalógust egészítette ki a magyar népmesekinccsel, a finnek híres Folklór Szövetsége, az FFC jelentette meg németül. Ugyancsak Finnországban jelent meg a népmese és a hősmonda összefüggéséről írt könyve (1931), amelynek középponti gondolatai az ősmese fogalma köré kapcsolódnak. „Mint a mitológiabeli kis Hermész, aki félnapos korában lantot készít, aztán teheneket hajt el, vív, szónokol és győz, úgy jelentkezett ő a világban, szinte azonnal féltucat ország tudós társasága tagjaként, mely társaságok még jó, hogy csak levelezésből ismerték, másképp ki tudja, meghívják-e tagjukul a cingár gimnazistát.” – írta Tavaszi angyal. Honti Jánosról című rá emlékező esszéjében barátja, Devecseri Gábor. 

Honti János: A mese világa, [Budapest], Pantheon, [1937]. Címlap – Törzsgyűjtemény 

1937-ben magyar állami ösztöndíjasként egy évet Párizsban főként kelta és izlandi témájú kutatásokat végzett, mely munkájában Fitz József is melegen támogatta. A következő évre sikerült egy rangos francia alap támogatását is megkapnia megkezdett munkája folytatásához. Számos idegen nyelvű publikációja született és meghívásokat kapott a tengeren túlról is. 

Tizenhat évi munkálkodása alatt legfőbb kutatási feladatának a népmese belső törvényszerűségei történeti fejlődésének, európai összefüggéseinek feltárását tekintette. Szerinte az európai mese kialakulásában döntő szerep jutott a kelta kultúrának. 1937-ben jelent meg fő műve, A mese világa, „bevezetés a mese filozófiájába”.

„… az ellentétekből fölépült és ellentétekkel szétszabdalt világunkban a mesevilág a nem létező ellentétek, a lerombolt határok világa: határok, ellentétek sehol sincsenek, az egyes jelenségek között mindenütt váratlan kapcsolatok jönnek létre. Minden mese határ-lerombolásokat mutat. […] A mese világában ott van a világ minden valósága, teljes szabadságban és függetlenségben, törvényektől, összefüggésektől, relációktól nem korlátozva. Ott vannak a világnak nem csak a szép, hanem a borzalmas jelenségei is: ott van a túlvilág is, a halál is. A mese nem úgy válogat ezekből a valóságokból, hogy letagadná akármelyiknek is a létezését. A mese számára is van kínszenvedés, van halál, – csak nem azzal a pozitív, parancsoló, kérlelhetetlen arculatával fordul az ember felé, mint az ókori és a primitív népek mítoszaiban. A halálon keresztül a mesében mindig a föltámadáshoz vezet az út: a mese hőse nem érhet rossz véget, nem lehet a túlvilági hatalmak zsákmánya; nem halhat meg teljesen és véglegesen. Ott van a mesékben még a halál is, úgy, ahogy ősi vallások ezt a szörnyű világvalóságot megformázták és emberileg megfoghatóvá tették, de – valahogy ki van véve a méregfoga. Ilyen átalakított, ilyen sajátosan megformázott módon is még sok minden elemet éltet a mese olyan korok világszemléletéből, amelyek visszahozhatatlanul elmúltak.”

Honti János: A mese világa, [Budapest], Pantheon, [1937]. – Törzsgyűjtemény 

1939-ben hazatért Franciaországból és december 2-án házasságot kötött Szlatinszky Piroskával. Munkáját viszonylagos nyugalomban végezhette az OSZK-ban mindaddig, amíg 1943. május 8-án behívták váci munkaszolgálatra. Két hónap után ugyan hazaengedték, de szeptember 8-án megint mennie kellett, ezúttal Budafokra. Életének megmentéséért, akárcsak Halász Gáborért, Fitz József főigazgató minden hivatalos lépést megtett. Szinyei Merse Jenő vallási és közoktatásügyi miniszternek 1943. április 8-án kelt levelében mindkettejük munkaszolgálat alóli felmentését kérte.

Fitz József levele dr. Szinyei Merse Jenő vallási és közoktatásügyi miniszternek. 1943. április 8. – OSZK Irattár. Iktatószám: 99/1943

Fitz József ezt a kérvényét 1944. február 22-én megismételte és még március 19., a német megszállás után is több ízben tett lépéseket Honti megmentése ügyében – sikertelenül. Mentés céljából zároltatta Honti lakását és könyvtárát.

Keleti mesék, vál. Honti János, a könyvdíszeket rajzolta Mészáros Tamás, [Budapest], Bibliotheca, [1943]. Címlap – Törzsgyűjtemény 

Utolsó írásait Honti részben kevéssel munkaszolgálatra való behívása előtt fejezte be, részben pedig a munkatáborból küldte haza: Az ismeretlen népmese [1948] című tanulmányát és az Orestes és Hamlet (1945) című esszéjét. A magyarsághoz való tartozásáról így írt haza a munkatáborból:

„Akármennyire tragikus, nevetnem kell mindenen, ami el akarja vitatni tőlem ezt az odatartozást. Érzem, hogy a kapcsolat erősebb s én erősebb vagyok, mint minden erő, amely ezzel szembehelyezkedik. S ha megint egyszer otthon leszek, Badacsonyba és Tihanyba nagyobb áhítattal fogok zarándokolni, mint annak idején Párizsba zarándokoltunk.”

Trencsényi-Waldapfel Imre: Honti János. In. Ethnographia, 1946. 1–4. szám, 120. o. – Törzsgyűjtemény 

Szeptemberben Hontit Budafokról Ökörmezőre, majd Kassára hurcolták, ahonnan társaival együtt Ausztriába akarták deportálni. Útközben, a Sopron megyei Kópházán érte a halál, éhezés és tífuszfertőzés következtében halt meg nem messze Halász Gábor, Szerb Antal és Sárközi György halálának helyszínétől.

Köszönjük Rácz Ágnes gyűjteményszervezési igazgató segítő közreműködését.

Szerk.: Mann Jolán

Honti Jánosról az Elektronikus Periodika Archívumban:

• Haraszthy Gyula: Könyvtáros pályák és sorsok: Honti János, Hevesi András, Sárkány Oszkár. In. Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve, 1979. (1981), 123–141. o.
• Waldapfel Eszter, V.: Honti János: 1910–1945. In. Magyar Könyvszemle, 4. f., 70. évf. 1–4. füz. (1946), 97–98. o.