A Szabadkai Olvasókör 1937. április 29-én megrendezett Kosztolányi-emlékestjének „külön szenzációja volt, hogy először lehetett hallani azokat a zenei kompozíciókat, amelyeket Csáth Géza, ez az egyéni és finom muzsikus Kosztolányi Dezső híresen szép verseihez írt. Nagy jelentőségű szenzáció volt tulajdonképpen ezeknek a még ismeretlen, mert az idők mostohasága és Csáth Géza tragédiája miatt szinte elkallódott zeneműveknek első bemutatása.” – olvasható a korabeli szabadkai napilap, a Bácskai Napló hasábjain. Valóban, a sors mostohán bánt az író kompozícióival. Művei közül életében igen kevés lett ismertté, darabjainak elenyésző része jelent meg nyomtatásban; az irodalmi esteken alkalmanként fel-felhangzó zenei alkotásokat pedig az emlékező utókor csupán hangulatában őrizte meg.
2015. szeptember 23-án, szerdán 16 órakor kezdődik Csáth Géza író, zenekritikus eddig ismeretlen alkotóművészi oldalát, zeneszerzői munkásságát összegző: Művészetek vándora – A zeneszerző Csáth Géza című kötet bemutatója. A Magyar Kultúra Kiadó (Győr) és az Országos Széchényi Könyvtár közös vállalkozásában megjelent kiadvány szerzője Kelemen Éva, a Zeneműtár munkatársa, Csáth hátrahagyott kompozícióinak gyűjteményi gondozója.
Major Henrik karikatúrája Csáth Gézáról (A Tevan Kiadónál 1913-ban Békéscsabán megjelent kötet 2007-es, a Tevan Alapítványnál megjelent, facsimile kiadásának részlete) – Nyugat 1908–2008 honlap
Napjainkban Csáth többes-művészi megnyilatkozásának ezeket a szinte elkallódott, hosszú évtizedeken át lappangó darabjait – hátrahagyott zeneműveinek jelentős részét – az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára őrzi. Ez a különleges forrásegyüttes Székely Endre zeneszerző halálát követően, annak kézirataival együtt az 1990-es évek közepén került a gyűjteménybe. Átadója Székely özvegye, Csáth Géza leánya, Brenner-Csáth Olga volt. Tőle tudjuk, hogy a kompozíciókat a hagyaték más kézirataival együtt, az 1950-es évek közepéig az akkori Jugoszláviában őrizték, s Olga asszony emlékei szerint az évtized második felében került Budapestre: „A férjem [Székely Endre] leutazott ’56 után rögtön Újvidékre, hogy a hagyatékot feldolgozza. És meg is tette. Kosztolányi Mariska volt az, aki az összehányt dolgokat felhozta egy nagy bőröndben, és rendezte. Jász Dezső [az író gyógyszerész öccse] akkor például nagyon bedolgozott, különböző témák szerint csomagolta össze az anyagot, és ezt adtuk mi le a Széchényi Könyvtárba.”
Csáth Géza-Kosztolányi Dezső: Takarodó. Szerzői kézirat. – OSZK Zeneműtár, Csáth-hagyaték
A hagyaték szöveges része: írások, levelek, fényképek a Kézirattárban kaptak helyet, a zenei gyűjteménybe került Csáth-kottákat azonban egy véletlen adminisztrációs hiba folytán kezdetben nem különítették el Székely Endre kompozícióitól. Csak később, a művek darabonkénti számbavételekor, illetőleg a részletes feldolgozás során derült ki számomra: megtaláltam az író zeneműveinek közel száz kottakéziratát. Az immár azonosított, részben kidolgozott, részben töredékes alkotások meglepő sokszínűsége (számos dal: közte Ady- és Kosztolányi- versmegzenésítések, hegedű- és zongoradarabok, kamaraművek, kísérőzenék: a Hamvazószerda), lehetőséget adott arra, hogy a szokásos könyvtári feltáró munkán túl közelebbről is megismerkedhessek az alkotó zeneszerzővel. Vészi Margit szavaival élve: a kedves, finom, szerény emberrel, aki oly szépen hegedült s zenéről úgy tudott beszélni és írni, mint kevesen:
„A zeneszerző így a hallgatóinak külön-külön argumentumokat – ad hominem – tálal fel kinek-kinek személyes élményeire való apellálással és a hangokkal nemcsak művészi, hanem szinte testi kapcsolatba jut velük. Ilyen rejtett szólamok, ilyen összetevő hatóerők a zenedrámaírónál a színpad, a zene, a szöveg. Hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe. Egymás körül egyensúlyozódnak, egymást kiegészítik, befolyásolják, gyengítik és erősítik. A művészetek eme interferenciájában nagy óvatosságra van szükség, hogy az interferencia eredményei mindvégig tiszta impressziók, egymásba szövődő világos érzések legyenek, a hullámok egymást meg ne semmisítsék, hanem növeljék, segítsék. Puccini zenei tehetsége e tekintetben igen szerencsés természetű. Ami a tiszta muzikalitást illeti – ő nem túl öntudatos és nem túl képzett muzsikus. Ha alaposan megnézünk egy partitúráját, azt látjuk, hogy bizony ez lényegében csak egyszólamú muzsika. A kontrapunktikája ál-kontrapunktika és a szólamvezetése mintha zongora melletti improvizálás eredménye volna. A lényeges azonban az, hogy a hallgatásban a primer impresszióink éppen az ellenkező. Egy páratlanul különleges polifon gondolkodót egy szubtilis fantáziájú szólammegérzőt látunk Pucciniban sokáig. Még a zongorakivonatok vizsgálása után is. A partitúra ugyan kíméletlenül leleplezi, dehát ahhoz bajos hozzájutni és gonosz kíváncsiskodás egy olyan zeneművészet belsejét firtatni és analizálni, amelynek a külseje – a hangzás – már előre kárpótolt bennünket minden csalódásért.”
Csáth Géza: Puccini. In. Nyugat, 1908, 22. szám – Elektronikus Periodika Archívum
Kelemen Éva: Művészetek vándora. A zeneszerző Csáth Géza, Budapest, Győr, Magyar Kultúra Kiadó, 2015. Címlap – Törzsgyűjtemény
Az évek folyamán többször megszakított rendszerező-kutatómunka tanulságait a közelmúltban napvilágot látott kötet: Művészetek vándora – A zeneszerző Csáth Géza foglalja egységbe. A könyv a kuriózumszámba menő, páratlan művelődéstörténeti értékű hagyatékra alapozva tárgyalja az író alkotóművészetének eddig feltáratlan fejezetét, zeneszerzői munkásságát, jegyzékekbe foglalva a zenei életmű forrásait. A kiadványt e hagyatékból válogatott, dalokat és hangszeres kompozíciókat tartalmazó CD teszi teljessé.
Kelemen Éva
Könyvbemutató: 2015. szeptember 23., szerda, 16 óra – Országos Széchényi Könyvtár, VI. emeleti díszterem (Budapest, I. kerület, Budavári Palota F épület): További részletek az OSZK honlapján
