„egész Budapest illuminálva volt” – Ezredéves álmok

2016. május 30. 12:10 - nemzetikonyvtar

1896-ban ünnepelte Magyarország a honfoglalás ezeréves évfordulóját. Az esemény megünneplése az egész történelmi Magyarország területére kiterjedt. Országszerte adtak át emlékszobrokat, ültettek emlékfákat, s tartottak kongresszusokat. Az ünnepségek csúcspontja azonban az 1896. május 2-a és november 3-a között, a Városligetben, 520 000 négyzetméternyi területen megrendezett Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás volt. Közel 240 pavilonban mutatták be Magyarország történelmének, iparának ezeréves örökségét, amely az ország tündöklését és anyagi jólétét volt hivatott reprezentálni.

A kiállítás célja a múlt bemutatása mellett az akkori jelenben elért eredmények ismertetése és ebből következően egy olyan jövőkép kialakítása volt, amely előrevetíti Magyarország jövőbeni gazdasági és kulturális életének sikerességét.

Ezt az eseményt kívánja megörökíteni az VII. emeleti Katalógusterében, 2016. április 20. és július 16. között nyitva tartó Ezredéves álmok címmel jelentkező tárlatunk.

kiallitasplapakt_ezredeves_nemzetikonyvtar.jpgAz Ezredéves álmok című kiállítás plakátja

A 8 tárlóban bemutatott anyag tematikusan, több nézőpontból sorakoztatja fel a millenniumi kiállítással kapcsolatos fontos és érdekes dokumentumokat, látnivalókat.

klap_mill_05_ezredeves_nemzetikonyvtar.jpgA millenniumi kiállítás egy részlete a millenniumi képeslapsorozat egyik darabján: az Iparcsarnok és a Korzó – Plakát- és Kisnyomtatványtár 

A Törzs-, és Különgyűjteményeinkben található könyvek, újságok, képek, kották, képeslapok segítségével az előzményeknek számító világ- és országos tárlatok mellett, a millenniumi kiállítás előmunkálatait is megismerhetjük. 1896 májusa és novembere között két kiemelkedő, több napon át tartó ünnepségsorozatot rendeztek; a május 2-ai kiállításmegnyitót és másnap a hálaadó szentmisét a Mátyás-templomban, valamint a június 6-8-ai koronázó ünnepélyt. A programokra szóló hivatalos meghívókon kívül a városligeti kiállítás helyszínrajza is betekintést enged a pavilonok elrendezésének tematikájába.

klap_os_budavara8_ezredeves_nemzetikonyvtar.jpgŐs-Budavára – Színháztörténeti Tár

Az Ős-Budavára mulatónegyed belépőjegyei és fényképei mellett, a Godard kapitány ballonját ábrázoló plakát is a korabeli szórakozást kívánja reprezentálni.

pkg_1914e_0252_ezredeves_nemzetikonyvtar.jpgBallon Captif Godard – A kötött léghajót ábrázoló plakát – Plakát- és Kisnyomtatványtár

„A Godard-féle ballon áldozatul esett az augusztusi nagy viharoknak, s ízre-porrá tépett selyem testének rommaradványait nagy nehezen szedték össze itt-ott. Ezután az 50.000 forint értékű gömb rongyai néhány száz forintért szállottak ószeresek kezére. Ez a történet példázza legjobban a világ állhatatlanságát: ma a fellegek közt, holnap az ószeres bódéjában!”

Vasárnapi Ujság, 1896. október 11. 686. o. – Elektronikus Periodika Archívum 

A léghajó bár ugyanúgy elszállt, mint ahogy néhány éven belül az ország ezredéves álmai is, de a korszak hangulatát még ma is őrzik az akkor épült épületek, s az ünnep alkalmából kiadott könyvek és újságok, amikor – ahogy egy korabeli, s az egyik vitrinben is kiállított naplóban olvasható – „egész Budapest illuminálva volt”.

kny_b_1205_012_ezredeves_nemzetikonyvtar.jpgPillanatkép a millenniumi kiállításból – Plakát- és Kisnyomtatványtár 

Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása (2016. április 20. – július 16.) az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás 120. évfordulója alkalmából.

Helyszín: VII. emelet, Katalógustér

A kiállítás a könyvtár nyitvatartási idejében kedd–szombat 9 és 20 óra között látogatható. Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják. A látogatás tervezésekor kérjük, vegyék figyelembe, hogy a pénztár 19 órakor bezár.

Simon Bernadett 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr668748118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása