120 éve született Lengyel József író
A Kassák avantgarde mozgalmából indult és az első világháború után nyugat-európai emigrációban élő író a magyar kommunista párt egyik alapító tagja, meggyőződéses kommunista volt. 1930-ban Moszkvában telepedett le, ahol 1938-ban a sztálini tisztogatások keretében koholt vádakkal letartóztatták. A háború kitörésekor Szibériába, a Gulágra vitték. Később kiszabadult a munkatáborból, azaz száműzöttként az északi-sarkköri tundravidékről délebbre, a szibériai erdőségbe költözhetett. 1947-es szabadulása után két évvel, 1949-ben azonban ismét száműzetésre ítélték. Négy év múlva, 1953-ban szabadult, de csak 1955 nyarán térhetett haza Magyarországra. Magyarországon Lengyel József szólt először műveiben a kommunizmus nevében elkövetett szörnyűségekről, a munkatáborok világáról, melyet a szemtanú hitelességével ábrázolt. Novelláiban örök mementóként idézte fel a sztálini szovjet önkényuralom és terror idejéből származó tragikus emlékeit.
A Dunánál. magyarok a 20. században (1918–2000) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001 (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektonikus Könyvtár
Kulcs című (1956) kötete az emigrációban írt novelláit tartalmazza. Az Igéző (1961) című újabb novelláskötetében a fogságról és a száműzetésről szóló elbeszéléseket olvashatjuk. A száműzetés súlyos magányába kényszerített, környezetüknek kiszolgáltatott emberek tragédiáját legmegrázóbban a kötet címadó novellája, az Igéző ábrázolja. Ez a világirodalmi mércével mérve is kiemelkedő remekmű a jó és a gonosz összecsapását filozofikus mélységgel jeleníti meg.
Olyan volt ez az ember, mint a faúsztatáskor megfeneklett gerenda a folyó szélén. Még erős, de ott fog elpudvásodni. Ám meglehet, hogy továbbviszi az első áradás. Épületfának már nem jó, tüzelőnek nedves, itt van és nincs itt, se barát, se ellenség, tegezik, de nem becézik. Egy hét múlva már idősebb özvegyasszonyoknak se jutott eszébe, hogy gazda helyett gazda lehetne a háznál. Nem úgy járt, nem úgy nézett, mint aki tűzhely mellé telepedne egy házban. Száraz ételt evett, vagy zsírból, lisztből kotyvasztott magának, pedig ha megkér valakit – nem éppen özvegyasszonyt, akárkit –, egy asszony se sajnálta volna a fáradtságot, hogy a traktorosok ebédjével neki is küldjön főtt ételt. Hiszen értették: nékik jó, akik itt születtek, s maguk szándékából élnek itt, és ők, ha elmennének is, visszakívánkoznának. De neki rossz lehet muszájból itt élni, furcsa, nem szeretett, érthetetlen és kegyetlen muszájból, magányosan, férfikora végén. Mert annyit persze tudtak, hogy nem magaszántából került ide ez az idegen.
Csak az nyugtatta meg őket, hogy biztosan gonosz ember lehet, erre vall mogorvasága, busa szemöldöke, sötét tekintetű fekete szeme. Ámbár ha valaki megfigyeli, láthatta volna, hogy az idegen bozontos szemöldöke alól valójában kék szemmel néz a világba – igaz – mogorván. Annyit mások is tudtak, hogy nem magaszántából van itt, de hogy miért, azt ő maga se tudta volna szavakba foglalni. Valahol, valahogy, valami nagy igazságtalanság történt vele, a legnagyobb, mikor igazság válik igaztalanná, és túlnő az emberen. Bűnös ebben a bűntelen, az áldozó az áldozat, aki már csak azt kívánja, hogy sebzett vadként elfeküdhessen a bozótban, csendesen, kihűlőn, szabadon.
Lengyel József: Igéző. In. Uő.: Mérni a mérhetetlent. Válogatott írások. Első kötet, Budapest, Szépirodalmi (Lengyel József összegyűjtött munkái), 1966.– Magyar Elektonikus Könyvtár
Lengyel szibériai élménykört lezáró elbeszélése, az Elejétől végig (1963) megjelenése egybeesett Szolzsenyicin írásának, az Ivan Gyeniszovics egy napjának megjelenésével. Lengyel is, miként Szolzsenyicin a puszta tényeket közli. A vallomásos forma csak keret – a legszigorúbb tárgyilagosság kerete. Helyzeteket és figurákat jelenít meg, magatartást és gondolkodást jellemez, rendkívül szűkszavúan és mégis gazdagon, elképesztő tapasztalati anyagot halmozva fel. Impressziók helyett az impressziók tömegéből megőrzött leglényegesebbet adja elő, olyan tényeket, amelyeknek az evidenciája abszolút, félreérthetetlen. A személyi kultusz bűneiről fest feledhetetlen freskót az olvasó emlékezetébe.
Vannak, akik mindennap mahorka-dohányra cserélik kenyerük felét. Vannak, akik csak másodnaponként teszik ezt. Fél porció kenyér ellenértéke egy gyufaskatulyányi mahorka, más szóval, négy kis cigaretta. Két százasért ugyanennyi dohányt kapni, de a pénz ritka, és pénzért nem is mindig lehet dohányt venni. Csak a kenyér és a dohány az igazi valuta. A dohányt a kocsisok hozzák be a táborba, a vízhordó, a kenyérszállító kocsisok. Némelyik ápoló is dohánykereskedő. Akik naponta eladják a fél kenyerüket, gyorsabban meghalnak. Akik másodnaponként, azok lassabban. De mind meghal, kivétel nélkül.
A felcser teljhatalmú helyettese vagyok. A dohánnyal spekuláló ápolót, ha tetten érem, kidobatom a kórházból. Az ápolók maguk is lábadozó betegek, de ha spekulálnak, az orvos egészségesnek írja őket. Könyörtelenül. Hadd menjenek erdőt irtani, ha a betegek kenyerén akarnak meghízni. Velük elbánni nem nehéz. De a betegek egymás közt is kereskednek. Finom mérlegeken mérik a kenyeret, tízdekás adagokban. A mérleg egy pálcikából és az ing végéből kihuzigált cérnaszálakból készül. Vannak ingás és vannak rovátkákkal ellátott tizedes mérlegek, grammnyi pontosságúak. Elkobzom a mérlegeket, összetöröm őket, dühösködöm, kiabálok... Másnap új mérlegeket találok a matrac alatt... És az orvos is hiába fenyegeti őket:
– Éhen haltok, megdöglötök.
– Minél előbb, annál jobb! – Ez a felelet. Ha egyáltalán felelnek.
Lengyel József: Elejétől végig. In. Uő.: Mérni a mérhetetlent. Válogatott írások. Első kötet, Budapest, Szépirodalmi (Lengyel József összegyűjtött munkái), 1966. – Magyar Elektonikus Könyvtár
Lengyel József: Elejétől végig. Válogatott novellák. Visegrádi utca, Budapest, Magvető, Szépirodalmi, 1975. – Törzsgyűjtemény
Iván Timofeics öreg bolseviki volt. Most is az. Kondrát Ivanovics szektás istenkereső volt. Most is az. Iván Timofeics szakállas, jól megtermett ember, valamikor kovács volt egy leningrádi gyárban, és a kezei inasak, ujjai vastagok. Kondrát Ivanovics szakállas, de kicsi, sovány, és az ujjai csúzosan begörbültek - mintha mindig úgy állnának, mint mikor a magot vetette a tavaszi szántásba, háziszőttes vászonlepedővel a nyakán, egy lépés, egy szórás, egy lépés, egy szórás. Iván Timofeics és Kondrát Ivanovics együtt dolgoznak. A zabbal kevert borsót rostálják és lapátolják most egész nap egy hideg fészerben. Munka után együtt esznek, egy csajkából. Aki fürgébb, aki gyorsabban kész a mosakodással, azé az elsőbbség, ő elhozhatja a konyhából mindkettőjük ételét. Egymás mellett fekszenek a priccsen. Egymás hátát dörgölik, szappanozzák, ha fürdőbe viszik a brigádot.
Mindig van kenyerük. Pontosan három részre osztják a napi adagot. És mindig van egy tartalékkenyerük. Több soha, mert a felesleget elosztják. Most már hónapok óta egy fiatal fiút segítenek kenyérrel, egy szelíd és gyenge legénykét, tollatlan madárfiókát. A két öreg sohasem káromkodik. Egymást nem agitálják. De a kisfiút, aki az iskolapadból került ide, mind a ketten a maguk eszméjének akarják megnyerni. Iván Timofeics azt szeretné, ha marxista materialista lenne. Kondrát Ivanovics meg Istenben való hitet szeretne belé oltani. De akárhogy is, a fiúnak két apja van itt, két komoly és magához szigorú példaadó.
Lengyel József: Elejétől végig. In. Uő.: Mérni a mérhetetlent. Válogatott írások. Első kötet, Budapest, Szépirodalmi (Lengyel József összegyűjtött munkái), 1966. – Magyar Elektonikus Könyvtár
Az Igéző (1961) című novelláskötetének a fogságról és a száműzetésről szóló, valamint az emigrációban született elbeszélésein kívül az Oldás és kötés című záróciklusában a szerző jelenkorának erkölcsi kérdéseivel, a társadalom belső konfliktusaival foglalkozó történeteket olvashatunk. Az Oldás és kötés című novellából 1963-ban Jancsó Miklós filmet készített.
Egy furcsa mondat jutott eszébe, amit a felesége olvasott fel egy este, néhány hónappal azelőtt. „Egy órám, egy napom, kiszakítva az egészből, talán még logikus... mégis az egész élet egy óriási káosz...”
Ő akkor csak bólintott; a szavak rettenetes értelme csak most buggyant ki... Nem volt felületes ember, de mással, mint orvosi dolgokkal nem ért rá foglalkozni. Se most, se az egyetemen. Neki nehezebb volt a dolga, mint azoknak, akik „jó gyerekszobából” jöttek. De az, hogy néki nehezebb, ösztökélte is. Tudta, hogy nem különb a bátyjainál, és nélkülük, vagy ha korábban születik, nem lehetett volna orvos. Ez megóvta az elbizakodottságtól, munkára szorította, úgy, hogy évfolyamtársai közül belőle lett a legjobb sebész, akinek az útja még tovább vezet. Most, itt az autóban, elhatározta, hogy az apját felhozza magával. A felesége meg fogja érteni, hogy kötelessége ez. És micsoda orvos volna ő a saját szemében is, ha éppen az apja iránt nem tartaná be a mindenkinek tett orvosi fogadalmát?...
Hajnalra akart megérkezni, mikor felkelnek. A még vetetlen ágyakat akarta látni. Ádámfi ágyát Margit nővér tartja szép rendben. Vajon tiszta ágyban alszik-e az apja? Manapság már nem rövidítik meg az öregembereket ételben, italban; apjának nyugdíja van, becsülete, minden. De az ágyon ő meglátja a szeretetet vagy egykedvűséget... Ámbár, akárhogy is van, nem lehet olyan jó helye, hogy el ne vigye magával...
Lengyel József: Oldás és kötés. In. Uő.: Mérni a mérhetetlent. Válogatott írások. Első kötet, Budapest, Szépirodalmi (Lengyel József összegyűjtött munkái), 1966. - Magyar Elektronikus Könyvtár
Forrás: Diószegi András: Az Igéző. In. A magyar irodalom története VI. kötet: 1919-től napjainkig. Szerk.: Szabolcsi Miklós, Budapest, Akadémiai, 1966. – Magyar Elektonikus Könyvtár
Szerk.: M. J.
Lengyel József további művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:
- Josef Lengyel: Sternekund und Reinekund. Märchen [Übers.] von Stefan J. Klein, Dresden, Verlagsanst. Proletarischer Freidenker Deutschlands, 1923.
- Bécsi portyák, úti jegyzetek, 1970; Bécsi portyák, Budapest, Magvető, 1970. (Lengyel József összes művei)
- Szembesítés. A regény egyetlen kulcsa: a kor, Budapest, Kossuth, 1971.
- Lengyel József noteszeiből, 1955-1975, [vál., sajtó alá rend. és az előszót írta Major Ottó] Budapest, Magvető, 1989.
