A grúz dombokra ráterül
S üzetve édes hajlamától
A démon arra átrepül.
Lermontov: A Démon, 1841., Radó György fordítása – Magyar Elektronikus Könyvtár
Két részes írásunk megjelenéséhez az apropót Zichy Mihály (Zala, 1827. október 14. – Szentpétervár, 1906. március 1.) és Mihail Jurjevics Lermontov (Moszkva, 1814. október 15. – Pjatyigorszk 1841. július 27.) egymást követő születésnapja alkalmából A Démon című költemény híres illusztrátorának és költőjének közös szellemi öröksége adja.
A Zichy megrajzolt hősei című kiállításunkon fő helyet kapott a Démon című költemény. A vers megszületésének előzményeiről szólunk az alábbiakban, kiemelve a két művész életéből néhány figyelemreméltó, lényeges párhuzamot.
A két, egyaránt október közepén született alkotót kortársakként aligha említhetjük, hiszen Zichy – társai között második eminensként – épp az ötödik osztályt fejezte be (akkoriban az első humanitas tanulójának számított) abban az évben a budapesti Piarista Gimnáziumban, amikor Lermontov Oroszországban meghalt. A kis Zichy tehetsége azonban már ekkor megmutatkozott. 1840-ben készült Önarckép című művén sajátos humorral ábrázolta magát ünnepi öltözékben, büszke fiúként. Lermontov egy régi legenda szerint apai ágon skót nemesi származású és a család eredeti neve Learmonth volt. Miután kisgyermek korában elvesztette édesanyját, irodalomban jártas apai nagyanyja nevelte kastélyában. Zichy szintén nemesi család sarja, és bár a Zichy-család a 13. századig tudja visszavezetni családfáját, Mihály már az elszegényedett nemesi ág tagjaként látta meg a napvilágot. A nagyszülői támogatás azonban nála sem hiányzott, az azonos nevű alispán foglalkozású nagyapának, Zichy Mihálynak is hatalmas könyvtára volt a Somogy megyei Zicsen, úgy mint Lermontov nagyanyjának Tarhaniban. Az ifjú Zichy gyakran húzódott vissza ide, leginkább a népviseletekkel kapcsolatos albumok tanulmányozása vonzotta. Mindkét művész sokat merített gyermekkoruk helyszínének, a falu világának sokoldalúságából, ami később művészetük alapját is biztosította.
Lermontov tizennégy éves korában egy moszkvai bentlakásos iskolába került, ahol kitűnt zenei és képzőművészeti tehetségével. 1830-ban a Moszkvai Egyetemen tanult irodalmat, történelmet, klasszikus és élő nyelveket. A szabadelvű fiút konzervatív tanárai eltávolították az iskolából. A szintén konvenciók ellen lázadó Zichy, szembeszállva anyja akaratával, Antal bátyjával ellentétben egy évet sem végzett el a jogi egyetemen Bécsben, amikor hivatalosan is a képzőművészetnek szentelve az életét, felfogadta magántanárának a neves osztrák biedermeier festőt Ferdinand Georg Waldmüllert. Mai szóhasználattal éve, ő lett a fiú mentora, aki néhány évvel később a húsz éves fiút maga helyett küldte, hogy szolgáljon az orosz cár öccsének, mint a cár unokahúga, Katalin hercegnő magántanára.
Zichy Mihály kaukázusi illusztrációja A Démonhoz
I. Miklós érdekes, ambivalens szerepet játszott mindkét művész életében. Lermontov Puskin-halálára írta meg 1837-ben A költő halála című művét, amely a cári udvar felelősségét tárgyalja Puskin halálának kapcsán, cáfolva az öngyilkosságot. A költemény megjelenése után Lermontovot elkapták, de a cár megkegyelmezett neki, ezért nem ítélték el, csupán száműzték őt, neki többé nem volt felhőtlen viszonya az uralkodóval. A száműzetés Zichy esetében csak a cári udvarból történt, aminek körülményeit több legenda övezi. Elképzelhető, hogy a fiatal rajztanárt azért mentették fel hivatalából, mert túl szoros kapcsolatba került a hercegnővel, de sokkal valószínűbb az a nézet, hogy Zichynek nem tetszett, hogy I. Miklós jelentős szerepet vállalt az ekkor zajló magyar szabadságharc leverésében.
Zichy Mihály: Önarckép, 1840, forrás: Zichy Mihály élete és munkássága: 1827-1906 / Berkovits Ilona – Budapest : Akadémiai Kiadó, 1964
A siker Zichyt és Lermontovot is Szentpétervárott érte el. A költő kadétiskolát végezve kezdetben a testőr huszárezred tisztje, majd lovashadnagy lett, így került be a pezsgő, szentpétervári társasági életbe. Hamarosan a közönség is megismerhette Lermontov korai verseit, aminek egy része száműzetése ideje alatt a Kaukázusban született. Zichy is a tisztekkel kialakított jövedelmező kapcsolatai révén tett szert a „cári udvari örökös tagságra”, amikor portréfestést is vállalt Wenninger fotográfusnál, és dagerrotípiák retusálásával biztosította megélhetését havi 90 rubel fizetésért. Az első kevéssé sikeres próba után Zichy, még többször visszatért a cár udvarába, összesen négy uralkodó mellett dolgozott személyes festőként, megörökítve azok mindennapi életét. Az igazi orosz sikert II. Sándor cár koronázási albumának illusztrálásával érte el, ennek folyományaként 1858-ban az Orosz Művészeti Akadémia tagjává választották és 1859-ben Őfelségének, az Imperátornak udvari festője címet kapott.
Zichy Mihály tanítványa, Mary által készített portréja
A kor és családjuk elvárásának megfelelően, mind Lermontov, mind Zichy már fiatalon magas szinten beszélt angolul, franciául, németül, latinul, így a költő – a pályája csúcsán lévő Puskin alkotásai mellett – már fiatalkorában megismerkedett a lírájára nagy hatást gyakorló Byron költészetével is. A dacos ifjúban ekkor még gyakran támadtak disszonáns érzelmek nagy példaképei iránt, a következő versben például elhatárolódik attól, hogy Byron örökösének kiáltsák ki:
bennem a szó s égnek lobog,
Mint ő, vészverte, büszke vándor,
de én orosz lélek vagyok…”
Lermontov: Nem Byron vagyok…, 1832., Szabó Lőrinc fordítása – Magyar Elektronikus Könyvtár
Zichy ifjúkorában inkább Voltaire és Rousseau műveit, Schiller drámáit forgatta, de mint ismeretes, felnőtt korában olvasta Byront, Puskint, Gogolt, és Lermontov művei mellett, az ő alkotásaikat is lelkesen illusztrálta az 1880-as évektől Szentpétervárott.
Szűts-Novák Rita, a kiállítás kurátora
