Berek Kati (Makó, 1930–) színésznő 1952 és 1970 között a Nemzeti Színház tagja volt.

Forrás: Berek Katalin-szócikk. In. Magyar színházművészeti lexikon, [főszerk.] Székely György, Budapest, Akadémiai, 1994 – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Október 26-án délben éppen otthon voltunk. Csengettek, Hont Ferenc és Horváth Ferenc álltak az ajtóban.
– Gyere velünk!
– Hová?
– A Parlamentbe!
Lent várt egy orosz autó. Amikor anyám meglátta, nem akart elengedni. Andris sem. [Simor András, Berek Kati férje.] De elmentem velük. Mint kiderült , azért szedték össze a művészeket, hogy csináljunk műsort, mert addig egyfolytában csak zene szólt, időnként szakították meg a hírek. Megérkeztünk a Parlamentbe, rögtön fogadott minket Nagy Imre. Ott volt Gobbi és Major is. Nekem kellett elmondanom az Altatót és a Mamát, Gobbi szavalta a Szózatot.
Az egész forradalomra jellemző, hogy mire megjelenik egy újság, már semmi nem aktuális. A Rádió az egyetlen, amely percről percre készen tudósít. De az események akkor már maguktól görögtek, nem lehetett őket irányítani.
Este nem mehettünk haza. Kaptunk ennivalót, bent töltöttük az éjszakát. A kiskatonák halottsápadtan őrizték a parlamentet. Gyerekek voltak és féltek. Leültünk közéjük. Tildy Zoltán mesélt nekünk a házifogságáról. Hogy az unalom meg ne ölje, paprikát termesztett, ami óriási méretűvé nőtt. Locsolta, gondozta azt az egyetlen paprikát. Kimegy egy reggel és látja, hogy a kertész vígan eszi a paprikát a szalonnához.
– Tildy úr, hogy ez milyen finom! – mondta gyanútlanul.”

Berek Katalin: Tájkép magammal, lejegyezte Ézsiás Erzsébet, Bp., Papirusz Book, 2004, 110–111. – Törzsgyűjtemény 

Id. Magyar Bálint (Bp., 1910–Bp., 1992) író, színháztörténész, színházigazgató volt. 1945 és 1955 között a Nemzeti Színház főtitkári, 1955-től 1958-ig A Magyar Néphadsereg Színházának igazgatója volt.

Forrás: Magyar Bálint-szócikk. In. Magyar színházművészeti lexikon, [főszerk.] Székely György, Budapest, Akadémiai, 1994 – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Bementem a színházba. A színházban is alakult félig-meddig Forradalmi Bizottság. Velem nem nagyon beszéltek róla, nem is igen funkcionált, azt viszont egy okmányból tudom, hogy tagja volt a párttitkár és a szakszervezeti titkár is. A Bizottság lelke Szakáts Miklós volt, ez a furcsa, ellentmondásos ember, akiről még lesz szó, a leghangosabb a Bizottságban pedig Ajtay Andor. Ajtay a színpadon kívül mindenütt bottal járt, esetleg, ha a szerep megengedte, a színpadon is. A színház társalgójában szokás szerint a falon lógott egy szovjet tárgyú fényképekkel teli, beüvegezett tabló. Ajtay Bandi ezt botjával leszaggatta, és rátiport, miközben azt ordította: »Ezt én téptem le, Ajtay Andor, mindenki tudja meg!« Nálam az igazgatói irodában nemigen célzott senki ilyenféle témákra.
A Szabad Kossuth Rádió jelentkezése után feldúltan rohant be igazgatói szobámba Szakáts Miklós, és ezt kiabálta: »Hát ezért csináltuk mindezt, hogy megint a Major és megint a Gobbi?« Aztán elviharzott.”
„Levettük a csillagot is (a vörös csillagot) a színház homlokzatáról. Akkoriban vezető intézményeken, gyárakon, középületeken neon pálmákból formált vörös csillag volt mindenfelé. Levétele indulatomból fakadt. Bejött ugyanis hozzám a színpadmester, kérve, igazgató elvtárs nem kellene-e nekünk is levennünk a vörös csillagot? »Nem« – Mondtam, de ebben a pillanatban belépett a titkárnőm, és közölte a Honvédelmi Minisztérium üzenetét, vegyük le a csillagot, »ne ingereljük a népet«. Nekem eszembe jutott a Čapek Fiaim előadását követő jelenet, amikor ugyanez a telefonáló tábornok minősített defetistának a darabbal együtt. »Hát akkor vegyük le!« – mondtam.”

Magyar Bálint: Bukásra ítélt siker. A Vígszínház élén 1955–1958, Bp., Mundus, 2004, 112–113. – Törzsgyűjtemény