Bővülő történelem. Emigrációs iratok gyűjtése a Mikes Kelemen Program keretében.

2016. november 11. 09:16 - nemzetikonyvtar

A Mikes Kelemen Program eredményeit bemutató rendezvényt a Magyar Nemzeti Levéltár rendezte meg 2016. november 3-án, a „Nyitott Levéltárak 2016” című programsorozat keretében. A diaszpóra hagyatékainak szakszerű hazaszállításában és itthoni kezelésében az Ithaka programmal már tapasztalatot szerző Nemzeti Levéltár 2015-ben szakmai partnerként csatlakozott a Miniszterelnökség által koordinált Mikes Kelemen Program lebonyolításához, ezzel is támogatva az emigrációból hazaérkező irathagyatékok szakszerű és széles szakmai konszenzuson alapuló elhelyezési lehetőségét.

A Bécsi kapu melletti Országos Levéltár épületében közel százfős érdeklődő jelenlétében a rendezvényt dr. Rácz György, a levéltár főigazgató-helyettese nyitotta meg. Beszédében az Itahaka és Mikes Program közötti párhuzamot emelte ki, ugyanis mindkét elnevezéshez egy-egy rejtély fűződik, a programok pedig rejtett kincseket igyekeznek felkutatni a diaszpóra magyarságának körében.

2016_11_03_bovulo_tortenelem_ithaka_mikes_014.jpgNyitott Levéltárak 2016 – Fotó: Czikkelyné Nagy Erika

A Miniszterelnökség részéről dr. Kádár Zoltán, a Nemzetpolitikai Államtitkárság kabinetfőnöke köszöntötte a jelenlévőket. Dr. Arany Krisztina főlevéltáros, a Hungarika-munkacsoport vezetője, a Levéltár Mikes Kelemen Programba való csatlakozásáról, valamint a Széchényi Könyvtárral való együttműködéséről beszélt. Kovács Eleonóra főlevéltáros, korábbi Ithaka-küldött, a diaszpórában eltöltött tapasztalatiról számolt be. Részleteket mutatott Jeszenszky Imréné Gaál Mária naplójából, mesélt a naplóírás körülményeiről, a szerző személyéről, személyiségének, stílusának változásairól. Megosztotta a közönséggel, miként került a levéltár kapcsolatba a napló örökösével, Gaál Mária lányával, aki fontosnak érezte, hogy közkinccsé tegye ezt a dokumentumot. Horváth Réka kiemelte a Mikes Program kezdeti nehézségeit. Előadásában többek között kitért arra, hogy miként alapozta meg a bizalmat, hogyan építette a kapcsolatát a közösségekkel, hangsúlyozta a magánszemélyek Mikes Kelemen Programmal kapcsolatos pozitív attitűdjét.

2016_11_03_bovulo_tortenelem_ithaka_mikes_055.jpgNyitott Levéltárak 2016 – Fotó: Czikkelyné Nagy Erika

Rényi Mátyás, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, aki 2014 és 2016 között több alkalommal végzett Ausztráliában hungarikafeltárást, előadása bevezetőjében ismertette az ausztráliai magyarság rövid kutatástörténetét, majd az ausztráliai magyar hagyatékok felhasználásnak csoportosításáról, az adományozók motivációiról és elvárásairól beszélt. Mindezt a 2016-ban hazaérkezett Csapó Endre-, Vimláti, Török Zsuzsa-, Vászolyi Erik- és Barcza György-hagyaték bemutatásán keresztül. Bakó Zsigmond segédlevéltáros az iratanyagok feldolgozásnak mikéntjét és állomásait szemléltette látványos prezentációjában.

Az előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte, ahol az előadók – az esemény főszervezőjével Marton-Szabó Dorottya moderálásával – közösen próbáltak válaszokat keresni a felmerült kérdésekre. Az esemény zárásaként a vendégeket körbevezették az iratajándékozási rendezvénysorozathoz készült kiállításon, ahol már a Mikes Kelemen Programmal hazaérkezett dokumentumokat is megtekinthette a közönség.

Rényi Mátyás Attila

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr7411946791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.