Sorozatunk színészek, színházi emberek visszaemlékezését idézi fel az 1956-os forradalom napjaira a hatvanadik évforduló alkalmából.
1956. november 21., Szabó Sándor
A beszélő – Mario Vargas Llosa azonos című regényében – az egymástól távol, szétszórtan élő amazonasi indián törzs kis csoportjait járja sorra. Mindig úton van. Amikor megérkezik valahová, valakikhez, leül és beszél. Szimbólumokkal teli történeteit hallgatósága feszült figyelemmel követi, elbeszélése összeköti az egymástól térben is időben távol élőket.
Mi is történt 1956 októberében a színházakban és a színházak körül? Szöveg, adatokat tartalmazó forrás kevés maradt, összeszedegetve sincs. Blogsorozatunk színészek, színházi emberek memoárjait – emlékezetüket – hívja segítségül, remélve, hogy a kérdésre legalább töredékes válasz adható, és számolva azzal, hogy az idő, az egyéniség, a világszemlélet, az életutak egyéb történései, az 1956-ban elfoglalt és az 1956 utáni helyzetek és pozíciók az emlékezőket utólag is irányítják. A történetek 1956 októbere-novembere eseményeinek csak néhány részletét idézik. Az előzmények és a folytatás ott olvasható az emlékiratokban.
Forrás: Szabó Sándor-szócikk. In Magyar színházművészeti lexikon, [főszerk.] Székely György, Budapest, Akadémiai, 1994 – Magyar Elektronikus Könyvtár
Komlós Juci mint Roxane, Benkő Gyula mint Christian és Szabó Sándor mint Cyrano Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című drámájában. Bemutató: A Magyar Néphadsereg Színháza, 1952. dec. 18. Ismeretlen fényképész felv. OSZK Színháztörténeti Tár, jelzet: SZT KA 5411/2
1956. nov. 21., magyar-osztrák határ, Budapest
Reggel kilenc óra felé lassan ébredezve Barna fiam jön be hozzánk, kérdem, hogy aludtatok? Jól, de Balázs kora reggel eltávozott. Hová? Nyugatra. Hová? Fogta a biciklijét, és Nyugat felé indult. Tréfának hittük, az egész családot összetelefonáltuk. Sehol sincs. Jó félóra múlva szól a telefon. Egy asszony hívott, aki találkozott a fiammal az országúton Győr felé menet, a gyerek azt üzeni, ne sokat gondolkozzunk, hanem menjünk utána. Szentséges ég! Mit csináljunk? Székely András barátom adta az utolsó lökést: – Azonnal gyertek, itt lenn várnak már Ferrari Violettáék. (Székely András barátom nagyon szerette bütykölni az autókat, éppen ezért már hetek óta használta az akkor még itthon alig ismert új Opel Rekordomat.) A körülmények úgy szorultak össze körülöttünk, mint egy bilincs. Az ajtót be sem zártuk, a Madách téren szemben lakó anyósomat fel sem hívtam, elindultunk, becsapva az ajtót magunk mögött.”
Szabó Sándor: „Országom visszanyertem én…”. Visszaemlékezés, Bp., Nap Kiadó, 1994, 9–10. – Törzsgyűjtemény
Rajnai Edit (szerk.) – Színháztörténeti Tár
