Barbinek Péter Jászai Mari-díjas színművész is részt vesz A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944 című kiállításunk zárórendezvényén. Kabos Gyula legendás jeleneteiből ad elő részleteket, megidézve a korszak filmjeinek hangulatát. 

A magyar hangosfilm plakátjai c. kiállításunk zárása

A kiállítás és annak finisszázsa kapcsán beszélgettünk a színművésszel.

Izgalmas korszaka a filmtörténetnek a hangosfilm megjelenése. Ennek az időszaknak a magyarországi történetét dolgozza fel A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944 című kiállításunk. Sok idő telt azóta, hogy a film megszólalt, sokat változott a film- és színházi színészet is. Milyennek látja a kiállítás által bemutatott időszakot?

Barbinek Péter: A múlt század első és második harmadában az akadémikus-színjátszás jellemezte a színészetet. Ezt az előadói módot – a jól formált szavakat, a nemesen és szélsőségesen eljátszott indulatokat – szokták „csortososan” parodizálni. Az alapvető különbség az akkori és a mai színészet között, hogy akkoriban a színpadon és színpadi beszédben is szavaltak. Így is fogalmaztak: kérünk egy szavalatot! Ma már verset mondunk. Meg kell mondanom, hogy ez nehéz feladat. Játszottam például Cyranot Ábrányi Emil fordítása alapján. Gyönyörű a szöveg, de memorizálni, beleverni az ember fejébe, és ráállítani a száját, nem egyszerű.

Forrás: Wikipedia

Hadd mondjak egy másik példát: a Julius Caesart Vörösmarty Mihály fordítása alapján szinkronizáltuk. Nagyon eltér a nyelvezete a mai beszédmódtól. Kérdeztem is a szinkronrendezőtől, hogy nem volt-e nehéz összeállítani a stábot és megtalálni a megfelelő színészeket, akik magukévá tudják tenni ezt a veretes szöveget. Nem véletlen, hogy egymás után fordítják újra a klasszikusokat: az Isteni színjátékot, a Hamletet és még sorolhatnánk. Ma már más a nyelvi és a kifejezési igény. Ha azzal a habitussal mennénk fel a színpadra, vagy beszélnénk a rádióban, ahogy Csortos Gyula tette, nevetségessé válnánk, holott a 20. század színészei a saját korukban nem voltak nevetségesek, magasztos, fenséges dolgot műveltek.

Régi filmek, például a Meseautó remake-je jut eszembe mindarról, amit mond. Ilyen esetben is másfajta színészi játékra van szükség?

Barbinek Péter: Meglátásom szerint ezekben az esetekben az okozza a nehézséget, hogy a néző emlékezetében ott él a film eredeti változata. Ez lehet az oka annak, hogy kevés a sikeres remake. Képzelje el például a Casablancát korunk hőse, Brad Pitt főszereplésével. Nem tudnék olyan szereposztást mondani, amit meglátva ne úgy reagálna mindenki, hogy hát gyerekek, bocsánatot kérek…!

Ebből a szemszögből megközelítve a kérdést, mi is nehéz helyzet elé állítjuk Önt, hiszen arra kértük, hogy a magyar hangosfilm plakátjait bemutató kiállításunk finisszázsán Kabos Gyula legendás jeleneteiből adjon elő.

Barbinek Péter: A felkérést követő első gondolatom ez volt: biztos, hogy ez jó ötlet? Olyan legendás részleteket is elő fogok adni, mint a Meseautó „mit sütsz kis szűcs” jelenete. Talán még magam előtt is zavarba jövök, de bízom benne, hogy megbirkózom ezzel a feladattal. Gondoljon csak bele, ezeket a filmeket mindenki látta, a legfiatalabbak is. Hiszen a nagypapa biztos leülteti az unokáját a TV elé és azt mondja: ülj le fiacskám, és nézd meg micsoda színészek voltak egykor! Eszembe jut az a jelenet is, amelyben Gózon Gyula énekli, hogy „a pénzemet én máma mind elmulatom” és még fütyül is hozzá. Ezt egy mai filmben nehezen tudom elképzelni.

Visszakanyarodva a kiállításhoz: plakátokon keresztül ismerheti meg a látogató a magyar hangosfilm kezdetének időszakát. A plakát célja a látogatók figyelmének felkeltése a film iránt. A színész számára van jelentősége annak, hogy milyen a film vagy a színdarab plakátja?

Barbinek Péter: A színházi plakátok esetében én jobban kedvelem a tárgyilagosságot: melyik színházban, melyik darabot, kik játszák, kinek a rendezésében. Ugyanakkor egy időben nagy divat volt, hogy két plakátja volt egy előadásnak: egy tárgyilagos és egy művészi. Az utóbbin a cím és a főszereplő neve szerepelt, esetleg a színházat és a rendező nevét tüntették még fel. A plakátkiállítással kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy lenyűgöző, amit itt látunk az OSZK-ban. Ilyen nagy mennyiségben ezek a régi plakátok…! Olyan filmek plakátjai is ki vannak állítva, melyek kópiája eltűnt, csak a plakát őrzi a film emlékét.