A Széchényi család az egyik leghíresebb magyar történelmi család. Öröksége, története évszázadokra nyúlik vissza. Tagjai mindig is hazájuk és hivatásuk gyarapításának szentelték életüket. A 2018 október végéig látható kamarakiállításon olyan kuriózumok is helyet kaptak, amelyeket most láthat először a nagyközönség.

A tárlatunk a Kézirattár munkatársai által a 2018-as Múzeumok éjszakájára készített kalandjáték, a Széchényi-kód részeként jött létre. A játék során a könyvtár épületében elhelyezett állomásokon a résztvevők kreatív és interaktív formában ismerkedhettek meg egy-egy családtaggal. A kiállítás ennek fényében nem a teljes család hagyatékát mutatja be, hanem a játékban szereplő családtagok válogatott anyagát. 

Sorozatunkban a Széchényi család hét tagját mutatjuk be, elsőként a könyvtáralapító Ferencet, aki fiától, Széchenyi Istvántól eltérően, két hosszú é-vel írta a nevét.

A már kortársai által is tisztelt és nagyra becsült gróf Széchényi Ferenc számára egy életen át tartott elhivatást jelentetett gyűjteményei gyarapítása, széleskörű és szerteágazó mecénási és intézményalapítói tevékenysége. Mindezek egy olyan tudatos életprogram szerves elemei voltak, amelyek egyszerre táplálkoztak az arisztokrata családi hagyományokból és felvilágosult neveltetéséből.

Tanulmányait a jezsuita kollégiumban, majd a Mária Terézia által alapított, a birodalom katolikus főúri ifjainak közszolgálatra nevelését végző Teresianumban végezte, ahol a felvilágosodás szellemében sajátíthatta el a korszerű jogi, politikai és államtudományi ismereteket. Tanulmányai mellett itt tökéletesítette magyartudását, valamint könyvtártudományi és bibliofil ismeretekre is szert tehetett. Bécsben és az iskolában köteleződött el a felvilágosodás eszméivel, a közjó szolgálatát tűzve ki életcéljául.

A felvilágosodás eszméinek terjesztésében kiemelkedő szerepet játszó szabadkőműves mozgalom Magyarországon is követőkre talált Széchényi Ferenc idején. A kor társadalmi viszonya között kivételes módon a páholyokban együtt vitatkoztak grófok és bárók, köznemesek és kiváló értelmiségiek, protestánsok és katolikusok. Kazinczy Ferenc számol be egy Széchényi Ferencnél tartott titkos összejöveteléről, 1790 októberében, amelyet egy „magyar tudós társaság létesítése érdekében” hívtak össze. (Ennek megvalósulásáig azonban még több mint harminc esztendőt, a fiú, Széchenyi István 1825-ös fellépéséig kellett várni.)

A magyar tudós társaságot létrehozó nemesek, értelmiségiek maguk is lelkes könyvgyűjtők voltak. Nemzeti király hiányában Hunyadi Mátyás, mint a sikeres magyar király, és vele együtt világhírű könyvtára, a Bibliotheca Corviniana váltak a nemzeti önállóság és kultúra szimbólumává. Széchényi Ferenc kezdetektől foglalkozott a családi bibliotéka gyarapításával és rendezésével. Könyvtárát főként az európai felvilágosodás neves szerzőinek műveivel, a korabeli tudomány jelentős kézikönyveivel, francia és német nyelvű jogi, politikai és közigazgatási munkákkal, folyóiratokkal gazdagította. A Széchényi Országos Könyvtár, ahogy akkoriban nevezték, alapítóokmánya 1802. november 25-én kelt, a debreceni városi tanács így írt Széchényinek 1807-ben kelt levelében: „Excellenciád nyitott utat, sőt szárnyakat készített kedves Hazánkfiainak, hogy a Tudományok egén más Nemzetekkel vetélkedve repülhessenek”

Pártfogói működésében nemcsak az arisztokrata-udvari családi hagyományt viszi tovább, hanem a felvilágosodás eszményeit is követi. Széchényi mecénási tevékenysége még az 1770-es években, kőszegi táblabírói hivatalának időszakában kezdődött, majd a politikai szerepvállalásától időlegesen visszavonulva a kultúra-, irodalom- és tudománypártolás került figyelme középpontjába. Ő maga is alkot, különösen az irodalom, a szónoklat és a zene területein. Olyan nagyságok dicsérik költeményeit, mint Kazinczy Ferenc vagy Forgách Miklós. Kitűnően zongorázott, maga is számos dal szerzője, kastélyában zenekart tartott, és több zeneszerzőt is pártfogolt.

Széchényi Ferenc 1820. december 13-án Bécsben hunyt el. Az általa építtetett nagycenki családi kriptába december 18-án helyezték testét, minden pompát és halotti beszédet kerülve, csak a család körében, végső utasításait követve. Az utolsó napjaiban magyar nyelven készített végrendelete életének és jellemének hű foglalta, melyben éppúgy megemlékezik a könyvtár sorsáról, mint legutolsó szolgáiról: „Kedves gyermekeimtől is végbúcsút vévén, kérem őket, hogy jó anyjokhoz engedelmesek maradjanak, öreg napjaiban ápolgassák, boldogságukra czélozó feláldozását szeretettel és tisztelő szolgálatjokkal meghálálják, magok között szeretettel és segítséggel, királyokhoz és hazájokhoz hívséggel és szíves áldozásokkal, az alatta valóikkal igazságosan és kegyesen, születésekhez képest illendően, szegényekhez, özvegyekhez és árvákhoz mindenkor kész bőkezűséggel, és minden egyéb felebarátjaihoz tartozó igaz szívességgel éljenek, és ezeknek bételjesítésére atyai áldásomat vévén, kérem őket még arra is, hogy ha példám által, vagy vélek töltött életem napjai között valamiben megbotránkoztattak volna, azt megbocsássák, és azoknak Istenem előtt leendő eltörléséért is imádkozzanak.”