A Mátyás-templom harangjainak rekonstrukciója

2020. december 16. 08:40 - nemzetikonyvtar

Történet, asszociációk, analógiák

Tíz évvel ezelőtt, 2010. december 16-án szép számú érdeklődő várta a Szentháromság-téren és a Halászbástyán, hogy a nagyszabású harangrekonstrukciós program keretében, a passaui Perner műhelyből visszaérkezzen a Mátyás-templom négy új és két felújított harangja.

foto_01.JPG

Kivilágított kamionon érkeznek a megújult harangok a templom elé. A szállítást a DHL Magyarország jelképes 1 forintért vállalta

2009 és 2011 között a Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvány és az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tára két éven keresztül dokumentálta a budavári Nagyboldogasszony-templom harangjainak újjászületését. A két történelmi harang elszállítását Passauba, ahol megtisztították és áthangolták őket, az új harangok öntési munkálatait a passaui Perner műhelyben, az új és megújult harangok ünnepi visszaérkezését, a 2011. január 23-i harangszentelési ünnepséget, melyet Erdő Péter bíboros végzett, majd a beemelésüket és beépítésüket az új tölgyfa harangszékbe.

foto_02.JPG

A négy új és két felújított harangot egy hónapig az érdeklődők közelről tekinthették meg a Mátyás-templom előtt

A harangok hivatalos első megszólalása 2011. április 23-án, nagyszombaton éjjel, a feltámadási szertartáson történt.

foto_03.JPG

A megújult, egyedülálló technikával készült elleningás fa harangszék

A 4500 kg-os Krisztus harang (Nagyharang) a II. világháborúban rekvirált 5900 kg-os harang helyett készült. A 3230 kg-os felújított Szent Károly harangot Walser Ferenc mester öntötte 1891-ben. A 2000 kg-os XII. Piusz pápa harang különleges hangzású, új harang. Az 1500 kg-os II. János Pál pápa harang, új harang. A templom legrégebbi harangja a 900 kg-os felújított Szentháromság harang, amelyet Zechenter Antal öntött. az 1723-as nagy budavári tűzvész után. Az 110 kg-os új Szent Margit lélekharang a pasaui Perner műhely ajándéka.

foto_04.JPG

A megsemmisült történelmi harangok rekonstrukciója és lengéscsillapító szerkezet elhelyezése a Mátyás-templomban. Plakátrészlet

A képi dokumentáció mellett az egyórás filmösszeállításban, melynek megvalósítását a Budavári Önkormányzat támogatta, részleteket láthatunk a Mátéffy Balázzsal készült interjúból, aki a templom akkori igazgatója és a harangrekonstrukció koordinátora volt, a tervezéstől a „plenum”-ig, azaz a hat harang együttes megszólalásáig.

A Mátyás-templom harangjainak rekonstrukciója. Filmösszeállítás 

Rendező: Hanák Gábor
Operatőr: Ballagó Gergely, Petrik András
Vágó: Hanák Luca
Szakértő: Mátéffy Balázs
Munkatársak: Ács László, Baumgartner Bernadette, Bánfalvi Adrienne, Csentei Réka, Hajdu Lászlóné, Lukács Bea, Nyíri Béla, Nagy Gábor Tamás, Stráner Zoltán, Szepesi Csilla, Szécsényi Anikó, Váczi Márta

Lukács Bea, Hanák Luca (Történeti Fénykép- és Videótár)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr4016340492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása