Tavasszal, a természet megújulásával, újjászületésével egyidőben napjainkban sokan tartanak tisztító-, méregtelenítő- és fogyókúrát, illetve elvégzik a tavaszi nagytakarítást a lakásban, a kertben és a ház körül is.
Tavaszra gondolva. Fotó: „Terézia” – Digitális Képarchívum
A katolikusok közül sokan – noha az egyház böjti fegyelme ezt a szigorúságot ma már nem is írja elő – nagyböjt heteiben végig böjtölnek, azaz a tápálék megszorítását a lelki, szellemi megújulással, Jézus szenvedéstörténetére való emlékezéssel és a feltámadás ünnepére, a legnagyobb keresztény ünnepre való személyes várakozással kapcsolják össze. (Napjainkban a katolikus egyház csak a nagyböjti péntekeken írja elő a hústilalmat 14 éves kortól, illetve hamvazószerdán és nagypénteken kell ún. szigorú böjtöt tartani, ami háromszori étkezést enged meg azzal a megkötéssel, hogy ebből csak az egyik lehet bőséges.)
A régi idők böjti fegyelme napjaink egyházi előírásaihoz képest drákói volt, különösen a paraszti társadalomban.
„A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Mutatja azonban azt is, hogy a nép vallásos életében is döntő a hagyományok kultusza. A hivatalos enyhítések következtében már nem volna kötelezve a szigorú böjtre, különleges kikötésekre, de apáinak jámbor élete megszentelte, és így ő is a legújabb időkig megtartotta őket. Nálunk is akadtak még a múlt század végén is faluk, illetőleg paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot vettek magukhoz. Még tejnéművel sem éltek. Nem zsírral, hanem olajjal főztek. Annyira mentek, hogy a böjtös eledelek számára több helyen, még nem is régen, külön edényeket használtak. Kiszombor helyi hagyománya szerint a nagyböjt péntekjein még főtt ételt sem ettek.
Ókeresztény regula szerint a húsfélék mellett lacticinium, keleti, görögkatolikus szóhasználat szerint fehér eledel (tej, túró, vaj, sajt, tojás) sem kerülhetett ilyenkor a hívek asztalára.”
A protestáns felekezetekben elsősorban lelki böjtről beszélnek, amelynek nincsenek konkrét szabályai, s így személyes döntés, hogy a böjtöt a hívő hogyan éli meg. A személyes útnak egyfelől része lehet, ugyanúgy, mint a katolikusoknál, bizonyos táplálékok (hús, édesség, alkohol) megvonása is, de például a kevesebb internethasználat vagy kevesebb sorozatnézés is stb., másfelől pedig több imádság és több Istenre figyelő csendesség. Tőkés István református lelkész, egyházi író így fogalmazza meg a személyes böjt és Jézus böjtölésének kapcsolatát:
„Mindössze arra kell vigyázni, hogy nem a mi böjtünk, a mi passiónk áll a középpontban, hanem az Úré; nem az, amit mi tettünk vagy tehetünk érte, hanem amit ő már végképpen megcselekedett miérettünk. Ő az; aki valóban böjtölt és sokféleképpen szenvedett, hogy minket megszabadítson a kísértő Sátán tőrbecsalásától és a halál fullánkjától.”
A különbség óriási tehát a különböző tisztítókúrák és a keresztény ember böjtje között. Utóbbi nem saját magára (szépségére, egészségére), hanem Istennel való kapcsolatára irányul.
Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
kit sok kín fúr!
Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
vesztségére!
Nem kicsiny munkával, fiad halálával
váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet
teljesíts meg!
Bűnbánat. Szobor a Kerepesi temetőben. Fotó: Varga József – Digitális Képarchívum
A nagyböjt – a hamvazószerdától húsvétvasárnapig terjedő hathetes időszak – a húsvéti előkészület ideje az egyházi évben. Negyvennapos böjtnek is emlegetik, mivel a vasárnap, Jézus feltámadásának napja, ünnepnap lévén, a régebbi korokban sem számított soha böjtös napnak. (A protestáns felekezetek az első böjti vasárnappal kezdik a böjti időszakot, ami húsvétvasárnap ér véget.)
„Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalómé illatszereket vásároltak, s elmentek, hogy bebalzsamozzák. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Egymás közt így beszélgettek: »Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?« De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült. Megrémültek. De az megszólította őket: »Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely, ahová tették! De siessetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek.« Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről.”
Az ókeresztény századokban kétnapos böjtöt tartottak húsvét előtt, ez bővült később egyhetesre, míg végül a XI. századtól vált általános előírássá a nyugati rítusú kereszténységben, hogy az ún. böjttiltó vasárnapokon kívül hamvazószerdától a feltámadásig hétköznap 40 napon át böjtöt tartottak. A negyvenes szám az ószövetségi könyvekben is sokszor előfordul: Mózes negyvennapos böjtje a törvény kihirdetése előtt, a választott nép negyven évig tartó pusztai vándorlása, Illés próféta negyvennapos útja a Hóreb hegyére és Jónás negyvennapos bűnbánati felhívása Ninive lakói számára. De a kereszténység számára a legfontosabb szentírási forrás Jézus negyvennapos böjtje.
„Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor így szólt hozzá a sátán: »Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!« De Jézus ezt felelte: »Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.« Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát. »Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom – mondta –, mert hisz én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.« Jézus elutasította: »Írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!« Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította és így szólt: »Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét! Hisz írva van: Angyalainak parancsolta felőled, hogy oltalmazzanak, és: Kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad. « De Jézus ezt válaszolta: » Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!« Miután a sátán minden kísértést végbevitt, egy időre elhagyta Jézust.”
A megkísértés története reális valóságként tűnik fel. A kísértő meghasonlásra akarja csábítani Jézust a kérdéseivel: Ha Isten Fia vagy… – mondja többször. De Jézus, noha utóbb ezreket táplál a csodás kenyérszaporítás története szerint, önmagáért nem tesz csodát, hiszen küldetése nem öncélú. Jézus ellentmond a világi hatalom kísértésének és a világi dicsőségnek is. Ha látványosan (ahogy a kortársak várták a Messiás érkezését) jelenne meg a társadalomban, akkor elkerülhetné a vesződést az írástudókkal és a tanítványokkal, és elkerülhetné a szenvedést is, s nem Isten akaratát, sokkal inkább az emberek vágyait teljesítené be.
Jézus megkísértésnek története a keresztény emberek számára példa volt évszázadokon át, és sokak számára napjainkban is az. Nemcsak a húsvét előtti böjt kapcsán, hanem az élet, a hivatás és a hétköznapok küzdelmei kapcsán is, mert kifejezi, hogy az ember élete is fölötte áll a gazdasági, fizikai létezésnek. A történet zárlata, mely szerint a sátán egy időre elhagyta Jézust, egyszersmind azt is jelzi, hogy, ahogyan az ő életébe visszatért a kísértő (a kísértés), úgy az minden ember életében is újra és újra megjelenik.
A mennyedbe vivő
létrát
naponta használt
szerszámokból ácsolják
Rába György: Rovás. In. Uő: Rovások, Budapest, Magvető, 1980. – Digitális Irodalmi Akadémia
Tavaszi falukép. Fotó: „HuntHerr” – Digitális Képarchívum
A böjt valójában annak eszköze, hogy az ember ne csak a világ színes és hangos hívásaiban éljen, hanem – korlátozva érzékeit – befelé figyeljen, elcsendesedjék, s ebben a csendben meghallja a saját lelkében elnyomott hangokat. A keresztény ember számára a böjt mindezek mellett segítség, hogy a talán elkényelmesedett, netán vasárnapi/kulturális keresztény vagy éppen sérült, elsatnyult istenkapcsolatát is megújítsa. Ebben az értelemben kapcsolódik a böjthöz a bűnbánat fogalma is, amelynek célja túlmutat az erkölcsi vétségek tudatosításán és megvallásán, lényegi, egzisztenciális célja Isten és az ember harmonikus viszonyának helyreállítása.
„A modern világ többek közt két rendkívül fontos dolog jelentését mosta el bennünk. Az egyik a bűné, a másik a vezeklésé.” – írja Pilinszky János A nagyböjt című esszéjében.
–s–
