A tánc világnapja – 2021

2021. április 29. 07:30 - nemzetikonyvtar

1982 óta április 29-én ünnepeljük a táncot szerte a világon. A francia táncos és koreográfus Jean-Georges Noverre (1727–1810) születésnapjára helyezett világnapot az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének (ITI) Táncbizottsága kezdeményezte, hogy nagyobb figyelmet kapjon a tánc mint művészet, mint társas tevékenység és mint az egyéni jóléthez is hozzájáruló kikapcsolódás.

bajorgizi_opti.jpg

Bajor Gizi mint Pierrette 1927-ben egy ritkán látható műtermi felvételen. A Pierrette fátyola c. előadás bemutatója 1927. április 8-án volt az Operaházban. Az előadás rendezője Márkus László, a koreográfus Guerra Miklós volt – Színháztörténeti és Zeneműtár

A tánc az emberi test ritmikus kifejező mozgása, a nonverbális kommunikáció ősi eredetű formája. Minden ismert kultúrában szerepet kapott rituális, spirituális tevékenységként, később mint önálló művészeti ág és társas szórakozás. A táncnak számtalan irányzata és stílusa alakult ki, a „szent” táncoktól a részben funkcionális mozdulatokat tartalmazó, népszokásokhoz kötődő néptáncoktól a színpadon előadott, vagy a társas együttlétekhez kapcsolódó mozdulatrendszerekig. Egyes ágai a harcművészetekkel és a sporttal is határosak (pl. a capoeira vagy a versenytánc, a ritmikus gimnasztika, a jégtánc stb.).
A test kifejező mozgásának nagy szerepe van az egyén testtudatának, kommunikációjának, empátiájának és érzelemkifejezésének fejlesztésében. A szórakozást jelentő egyéni vagy társas tánc évszázadok óta a társadalmi csoportok közti kapcsolatokkal is összefügg. Így lettek néptáncformák stilizálásából a felsőbb osztályok báli táncai s kerültek azután ezek zenés színpadi művek elemeiként újabb közönség elé (pl. a walzer, a palotás, a tangó stb.). A fiatalok saját táncirányzatai generációs divatot teremtettek a 20. században és napjainkban is a swingtől a rock and rollon át a hip-hopig és tovább.

A leginkább formalizált színpadi táncnyelv a balett, melynek kezdetei XIV. Lajos versailles-i udvari előadásaiig nyúlnak vissza, s a 19. század elejétől alakultak ki ma is ismert keretei és szabályai. A jelenleg Európában látható színpadi mozgásformák lényegében ehhez, a fehér vagy orosz baletthez fűződő viszonyukkal határozzák meg magukat a mozdulatművészeti iskolák 20. század eleji újító mozgalmaitól a modern balett, majd a modern/kortárs tánc irányzataiig.
2021-ben a világjárvány miatt ismét elszigetelve, virtuális felületeken ünnepeljük a táncot.
Hazánkban a Nemzeti Táncszínház, a Magyar Táncművészek Szövetsége, számos balett- és táncegyüttes, illetve a nemzetközi hírű és több szakirányban magas színvonalú képzést nyújtó Magyar Táncművészeti Egyetem is kezdeményezett programokat, hogy az eredeti célkitűzésnek megfelelően fölhívja a figyelmet a tánc társas és művészi formáinak értékeire, lélekgyógyító erejére.

jean-georges_noverre_opti.jpg

Jean-Georges Noverre (1727–1810) táncos, koreográfus és szakíró. Jean-Baptiste Perronneau pasztellképe (Musée du Louvre, Paris) – A kép forrása: Larousse.fr

Noverre párizsi tanulmányait követően német színházakban, majd Lyonban és Párizsban az Opéra Comique-ban működött. Itt került színre Kínai ünnepek című koreográfiája, ami a korban szokásos zenés mű volt, dramatikus cselekmény nélkül, melyben a táncosok nem karakterekként, hanem vizuális elemként, látványosságképp szerepeltek. Noverre 1756-ban Londonba szerződött, ahol David Garrickkel, a kor legjelentősebb színészével is megismerkedett. Színházi élményeinek hatására jelentette meg Levelek a táncról és a balettekről című művét. Cselekményes balettkísérleteit Párizsba visszatérve sikertelenül próbálta meghonosítani, így Stuttgartban, a württenbergi herceg támogatásával mutatta be 1863-ban Jászón és Médea című balettjét. Ehhez az előadáshoz készült első ízben a cselekményt ismertető „műsorfüzet”, hogy a közönség jobban tudja követni a táncban megjelenő történetet. Noverre 1767-ben Bécsbe költözött és Mária Terézia udvari táncmestere lett, valamint a Kärtnetor Theater balettmestere. A császárvárosban került kapcsolatba Christoph Willibald Gluckkal, aki az opera dramatikus megújításán dolgozott. Ezek után Milánóban dolgozott, majd hazatért Párizsba, ahol (egykori tanítványa, Mária Terézia lánya, Marie Antoinette immár királynéként protezsálta) a Grand Opérában bemutatták Kis semmiségek című darabját, melynek zenéjét Noverre fölkérésére Mozart szerezte. Ám sem a közönség, sem táncosai nem álltak mellé a tánc szokatlan, dramatikus, cselekményes, szinte színészi karaktereket mozgató változata láttán. A cselekményes balettekkel a következő években ismét Angliában kísérletezett, majd 1793-ban vidékre visszavonulva megjelentette korábbi könyvének bővített kiadását, s haláláig részese volt a felvilágosodás gondolkodói közt zajló élénk levelezésnek.

Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr4816515032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása