A Wesselényi-féle összeesküvés bukásának kulturális vonatkozásai

2021. május 01. 07:30 - nemzetikonyvtar

350 évvel ezelőtt, 1671. április 30-án végezték ki a Wesselényi-féle összeesküvés tagjai közül Zrínyi Pétert, Frangepán Ferencet és Nádasdy Ferencet

A Wesselényi Ferenc-féle főúri összeesküvés három vezetőjét, Zrínyi Péter horvát bánt és Frangepán Ferencet Bécsújhelyen, velük egyidőben Nádasdy Ferenc országbírót pedig Bécsben végezték ki.

zrinyi_nadasdy_frangepan_kivegzese_roplap_opti.jpg

Zrínyi Péter, Nádasdy Ferenc és Frangepán Ferenc portréja és kivégzésük ábrázolása egy korabeli röplapon (Antwerpen 1671 Gaspar Bouttats) – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka

A szervezkedés közvetlen kiváltó oka a 1663–64-es törökellenes háborút lezáró, a Habsburg és az Oszmán Birodalom között megkötött vasvári béke volt. A szentgotthárdi diadal után titokban aláírt, a magyar érdekekkel ellentétes szerződés indokolatlanul enyhe feltételeket támasztott a török féllel szemben, nekik kedvező kitételeket tartalmazott, kezükön hagyta korábbi hódításaikat. A császár engedékenységének hátterében a kereskedelmi érdekeken kívül az állt, hogy XIV. Lajos Franciaországának terjeszkedő, európai egyeduralomra törő tervei miatt a Habsburgok a 17. század második felében mind jelentősebb erőt kényszerültek összpontosítani nyugaton, a kétfrontos háború elkerülése érdekében pedig békés viszonyt kellett ápolniuk a Portával.
A török elleni háború folytatásában bízó magyar főurak azonban súlyosan csalódtak I. Lipót politikájában, és annak a lehetőségét kezdték el latolgatni, hogy miként tudnák a Habsburgok nélkül vagy akár Bécs ellenében felszabadítani Magyarországot. A mozgalom vezetőjévé a nagy tekintélyű, katonai és politikai sikereket is maga mögött tudó nádor, Wesselényi Ferenc vált.

wiedemann_elias_wesselenyi_ferenc_mellkepe_opti.jpg

Wesselényi Ferenc mellképe Elias Wiedemann: Clarissimorum Hungariae heroum icones címen emlegetett arcképgyűjteményéből (Bécs 1652). Widemann munkája megalkotásakor előképül használta Nádasdy Ferenc pottendorfi képtárának, a család mellett a kortárs politikusokat, nemeseket is bemutató festményeit is – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka digitális tartalomszolgáltatás

1666. április 5-én Stubnyán szövetséget kötött Zrínyi Péterrel, decemberben csatlakozott hozzájuk Nádasdy Ferenc. Zrínyi 1669-ben vonta be a szervezkedésbe sógorát, Frangepán Ferencet. Zrínyi Péter lánya, Ilona és I. Rákóczi Ferenc házasságával lényegében bekapcsolta a mozgalomba a hatalmas felső-magyarországi és erdélyi birtokokkal rendelkező főurat is, hamarosan pedig I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem is a szervezkedés részese lett, amely így összekapcsolta a három részre szakadt Magyarországot. A rendi mozgalom célja az ország helyzetének jobbítása, biztonságának megteremtése volt. Mindezt francia segítséggel és az oszmánokkal kötött különbékével tervezték megvalósítani. A Napkirálytól azonban jórészt csupán ígéreteket kaptak, XIV. Lajos a Habsburgokkal való békekötés után végképp elfordult az összeesküvőktől. Zrínyi kéziratos programiratában belső összefogást, az ehhez szükséges vallási toleranciát, a Magyar Királyság, Horvátország és Erdély szövetségét, a szomszédos országokkal való együttműködés tervét fogalmazta meg.
A szervezkedés kibontakozása ellenére Nádasdy továbbra is jó kapcsolatot ápolt a bécsi udvarral, 1667-ben királyi helytartónak nevezték ki, sőt elsőként a magyar főurak közül pottendorfi birtokán vendégül láthatta a császárt és családját.
Wesselényi 1667-ben bekövetkezett halála azonban megbomlasztotta a politikai mozgalmat, felszínre kerültek a tagok ellentétei. Az összeesküvést maga Széchy Mária, a nádor özvegye kezdte felgöngyölíteni, a terjedő hírek miatt kölcsönösen egymásra gyanakvó Zrínyi Péter és Nádasdy Ferenc pedig 1669 júniusában, a szervezkedés kitudódásakor, az uralkodó bocsánatának reményében mindent felfedtek Raimundo Montecuccoli, az Udvari Tanács elnöke és Johann Rottal gróf, a Titkos Tanács magyar referense előtt. Az uralkodó nagyon kegyesnek mutatkozott, és megbocsátott az ellene szervezkedő főuraknak, de ez után nagyon ügyelt arra, hogy a résztvevők minden lépéséről tudomása legyen. Így informátorai révén hamar hírt kapott arról, hogy 1670 elején Zrínyi – és biztatására Rákóczi – nyílt felkelést hirdettek. Míg a horvát területeken visszhangtalanul maradt a bán kiáltványa, Felső-Magyarországon a vármegyék és a várak magyar őrsége fegyvert fogott. Az uralkodó Lobkowitz herceg segítségével 1670. április 13-án Bécsbe csalta Zrínyit és Frangepánt. Az ekkor még vendégként kezelt Zrínyivel levelet íratott Rákóczinak, amelynek hatására hamarosan ő is beszüntette a fegyveres harcot. Nyomban ezután azonban őrizetbe vették a két horvátországi főurat, augusztusban pedig elfogták Nádasdyt is. I. Lipót kegyetlenül megtorolta a fő szervezők újabb hűtlenségét. A magyar jogrend kikerülésével felállított különbíróság 1671 áprilisában Johann Paul Hocher udvari kancellár elnökletével a három főurat fő- és jószágvesztésre ítélte. Lipót kegyessége annyiban nyilvánult meg, hogy elengedte a kézlevágás megszégyenítő végrehajtását, és saját költségén engesztelő miséket mondatott a jezsuitákkal a kivégzettekért. Hasonló sorsra jutott volna Rákóczi is, ha édesanyja, Báthory Zsófia a jezsuiták közbenjárásával, nagy váltságdíj árán nem menti meg életét.
A fő szervezők kivégzésével párhuzamosan a végsőkig való katonai ellenállást képviselő Bónis Ferenc protestáns köznemest is lefejezték Pozsonyban. Mindemellett tovább működtek a Johann Rottal által felállított lőcsei és pozsonyi bizottságok, melyek 1670–71 során összesen mintegy 300 nemest találtak bűnösnek a felkelésben való részvételben. Az ítélet minden esetben teljes birtokelkobzás volt, amellyel Lipót megrendítő csapást mért a magyarországi nemességre.
Az összeesküvés elbukásának politikai, történelmi következményei közismertek. A főurak halála után I. Lipót – a jogeljátszás elméletére hivatkozva – kísérletet tett az ország abszolutisztikus átszervezésére és a Habsburg-tartományok közé való beolvasztására. Megfosztotta Magyarországot a rendi kormányzattól, gubernátort nevezett ki irányítására, nekilátott a centralizáció és a rekatolizáció erőszakos megvalósításának. Ugyanakkor – bár meglehetősen alaposan feltárt – mégis kisebb hangsúlyt kap, hogy a három fő vezető halálával milyen kulturális veszteség érte a nemzetet.
Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc a magyar mellett a horvát történelem és művelődéstörténet jeles alakja. Zrínyi politikai elképzeléseihez tudatos kultúrpolitikai koncepciót társított, a horvát nyelvű kultúra és a horvát irodalmi nyelv megteremtését tekintette feladatának. Adrianszkoga Mora Syrena címmel lefordította és a horvát közönség elvárásaihoz igazította bátyja, Miklós Adriai tengernek Syrenaia című kötetét, megerősítette az eposz törökellenes hangvételét. Nagy szerepe volt a szigetvári Zrínyi Miklós kultuszának megteremtésében. Családja történetét, politikai küldetését feltáró genealógiai, történeti műveket jelentett meg. 1668-ban Amszterdamban A mai Illyria címmel térképet adatott ki Horvátországról. Kéziratban marad a mozgalom terveit megfogalmazó programirata és több irodalmi munkája. Az 1671-ben megindult birtokelkobzás során keletkezett vagyonleltárak szerint 200 könyve volt Ozalyon, ezen kívül fennmaradt egy lista 95 Csáktornyán őrzött kötetről. Sajnos, ma csak ez utóbbiak ismertek részletesen, eszerint retorikai, olasz irodalmi, történeti műveket forgatott, de olyan érdekességeket is őrzött, mint okkult enciklopédiák, egy divattörténeti album, városalbumok. Gazdátlanul maradt könyvtára nagyobb részét fosztogató katonák hordták szét, a többit a kamara foglalta le, ma csupán egyetlen, egykor tulajdonában lévő kötet azonosítható.
Sógora, Frangepán Ferenc irodalmi munkássága igazán a börtönben töltött időszak alatt bontakozott ki. Elkezdte horvát nyelvre fordítani Molière Georges Dandin című darabját, összeállította az Időt mulató kertecske (Gartlic za čas kratiti) című horvát nyelvű, az életvágyat és panasz hangjait megszólaltató versgyűjteményét, valamint ekkor született Az utolsó ítélet trombitája (Trumbita sudnjega dneva) című szatirikus munkája is. Mindezek azonban kéziratban maradtak.

zrinyi_es_frangepan_bucsuja_a_becsujhelyi_bortonben_opti.jpg

Zrínyi és Frangepán búcsúja a bécsújhelyi börtönben, a bécsi udvar által 1671-ben kiadott, az ítélet jogosságát bizonygató, Vera et deducta descriptio című kiadványból. Az eseményt majd’ két évszázaddal később Madarász Viktor is feldolgozta ismert festményén – Régi Nyomtatványok Tára

A nagy műveltségű, kiváló ízlésű és igen tehetős Nádasdy Ferenc Zrínyihez hasonlóan világosan látta, hogy Magyarország helyzetét javítani kívánó politikai terveinek megvalósítása, az ehhez szükséges nemzetközi kapcsolatok kiépítése megfelelő kulturális háttér nélkül kudarcra van ítélve. Rendkívül szerteágazó érdeklődése, különféle gyűjteményeinek, udvari zenekarának jelentősége, képzőművészeti és építészeti alkotásokat teremtő mecénási működése e keretek között nem is vehető számba, de még „könyves” tevékenysége is csupán címszavakban említhető. Támogatásával működött csepregi birtokán 1625 és 1643 között, egészen katolizálásáig a dunántúli evangélikusok szolgálatában álló nyomda. Németalföldről vásárolt felszereléssel saját műhelyet működtettet bécsi házában, emellett alsó-ausztriai birtokán Pottendorfban szintén alapított egy tipográfiát, majd a Lajta magyar oldalán lévő Lorettomban is, amely halála következtében szűnt meg. A neki címzett ajánlások szerint jelentős számú kegyes, irodalmi és történeti munka megjelenését támogatta, de ő maga is kezdeményezett és finanszírozott olyan kiadványokat, amelyek a Magyar Királyság jelentős múltját, politikai örökségét, megőrzendő államiságát reprezentálták. Így többek között Révay Péter koronaőr magyar koronát bemutató művének újabb kiadását (De sacrae coronae Regni Hungariae, Bécs 1652), vagy kéziratos államelméleti munkája kinyomtatását (De monarchia Frankfurt am Main 1659). Az 1663-ban kialakult katonai helyzetet bemutató Magyarország-térképet készíttetett Amszterdamban a neves kartográfusnál, Johann Blaeunál. Talán legszebb és legnagyobb hatású kiadványa az 59 hun és magyar vezér, illetve király méltatását és rézmetszetes képét tartalmazó Mausoleum (Nürnberg 1664), amely évszázadokig meghatározta uralkodóink ikonográfiáját.
Pottendorfi könyvtára itthon kora egyik legnagyobb világi magángyűjteményének számított. Kivégzése után a több mint ezer kötet szétszóródott, a teológiai művek az általa alapított lorettomi szervita rendházba kerültek, de jellemző, hogy az értékes albumokat a bécsi császári könyvtáros válogatta ki, a jogi, politikai, történeti művek pedig az udvari főkancellárnak – az ő és társai ellen folytatott per fő mozgatójának – vagyonát gyarapították. A páratlan értékű, maga idejében roppant korszerű, soknyelvű anyagból ma csupán kevesebb, mint 100 kötet azonosítható.
A jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerrel és ismertséggel bíró főurak kivégzése nagy felzúdulást keltett nemcsak itthon, hanem szerte Európában, a pápai udvarban, a Német-római Birodalom közvéleménye előtt is. Annak ellenére, hogy a kivégzések – szokatlan módon – nagyon korlátozott nyilvánosság előtt zajlottak, számos nyomtatott hetilap adott hírt az eseményekről, arcképükkel és a kivégzés ábrázolásával illusztrált röplapok, tudósítások jelentek meg. Ezekre válaszul 1671 júniusában az udvari kancelláriától két fontos nyomdaközpont egy-egy legjelentősebb nyomdászműhelye, a bécsi Matthäus Cosmerovius, illetve a nürnbergi Michael és Johann Friedrich Endter kapott megbízást és privilégiumot, hogy „hivatalos tájékoztatásként” a kivégzés történetét, a vizsgálat és a per néhány fontosabb dokumentumát Habsburg-szempontok szerint bemutatva közzé tegye. A bőségesen illusztrált, reprezentatív munka a német (Aussführliche und warhafftige Beschreibung címen több kiadásban is) és a latin (Vera et deducta descriptio) mellett olaszangol, flamand, francia, és spanyol nyelven is megjelent. Hosszabb összefoglalása látott napvilágot Drezdában, és ennek egy kiadásváltozata Milánóban. Mint látható, több egyéb, a Wesselényi-összeesküvéssel kapcsolatos munka mellett e mű számos kiadását is megszerezte Apponyi Sándor a külföldön megjelent magyar vonatkozású irodalmat összegyűjtő könyvtára számára, amely ma az Országos Széchényi Könyvtárat gazdagítja.

Perger Péter (Régi Nyomtatványok Tára, Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatócsoport )

Felhasznált irodalom:

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr1616514594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása