A könyv- és történelemszeretők itthon és a világon egyaránt ismerik Apponyi Sándor, a tudós bibiofil, a nagylelkű mecénás, a múzeumalapító nevét, aki a nemzeti könyvtárra hagyta mintegy 15.000 dokumentumot tartalmazó teljes bibliotékáját. De a nagyközönség vajon tudja-e, mi mindent köszönhetünk ennek a jelentéktelennek tűnő, kedves öregúrnak? A gróf halálának 100. évfordulója alkalmából elindított Apponyi-emlékév című, kéthetente jelentkező sorozatunk az ő munkásságának bemutatása révén a bibliofília és a régi könyvek különleges világába enged bepillantást.

A XVIII. századi hungarika-anyagnak egy kicsiny, de jellegzetes csoportját képezik a nyomtatott formában terjesztett halálos ítéletek. Magyar nyomdákból ilyenek Pozsonyból ismertek, címeik egyhangú formulákban közlik a lényeget. „[ ] fő férfi/asszonyszemély jól megérdemelt halálos ítélete, név szerint…” (Wohl-verdientes Todes-Urtheil… Manns/Weibs-Personen, namens…) s itt közlik az elkövetők nevét, családi állapotát, életkorát, vallását, majd az elkövetett bűncselekmény rövid megnevezése után a kivégzés módját és időpontját. Ezek a röplapok a még kialakulóban lévő újságírói médianyilvánosság helyett egyszerre elégítették ki a borzongásra való nagyközönség érdeklődését és reprezentálták az államhatalom hatékony működését az alattvalók felé. A lopások, rablások és emberölésbe torkolló kocsmai verekedések elkövetői között – akik valószínűleg sosem gondolták volna, hogy nevük valaha nyomtatásba kerül – nagyon ritkán bukkannak fel jelentős személyek nevei. Különleges kivételt képez egy olyan röplap, amelynek példányát Apponyi Sándor gyűjteménye őrizte meg.

Urthl der beeden Generalen Grafen von Arco und Marsigli, wie auch übrigen Officieren, wegen der an den Hertzog von Burgund geschwinden und ohne Noth per Accord übergebenen so importanten Vestung Alt-Breysach. Jelzet: App. H. 2371 – Régi Nyomtatványok Tára

Az irat terjedelme két folió, negyedrét méretű – vagyis egyetlen félbehajtott papírlapról van szó, nyomdai adatokat nem tartalmaz, de az ítéletv-égrehajtás dátuma alapján maga a nyomtatvány is 1704-re datálható. A hadbírósági ítélet a spanyol örökösödési háború eseményeihez kapcsolódik: Johann Philipp d’Arco grófot bízták meg Breisach várának védelmével, helyettese Luigi Ferdinando Marsigli gróf volt. A megbízatás szerint a kellően megerősített és felszerelt várat az utolsó emberig tartani kellett volna, azonban 13 nap ostrom után megadták magukat. A hadbíróság ezt árulásként értelmezte: d’Arco grófot 1704. február 4-én fővesztésre ítélték, és az ítéletet február 18-án végrehajtották. Marsigli büntetése a császári hadseregből való elbocsájtás és száműzetés volt.
Az ok, amiért ez a nyomtatvány Apponyi Sándor gyűjteményébe került, Marsigli személye: az olasz gróf, aki évtizedeken át szolgált a császári hadseregben Magyarországon, egészen a tábornoki rangig emelkedve, polihisztor tudós is volt, Magyarország földrajzának jelentős kutatója.

Marsigli szobra a budai várban. Másolat. Alkotó: Kisfaludi Strobl Zsigmond, 1936. Fotó: Tóth Anna Judit

Mielőtt megvizsgálnánk, hogy miképpen törte ketté Marsigli karrierjét ez az ítélet, vessünk egy pillantást magára a nyomtatványra, hogy miből is áll össze egy ilyen irat.
A dokumentum először megnevezi a vádlottakat: d’Arco és Marsigli mellett teljes tisztikarukat, majd röviden magát a tettet: Breisach várának feladását. Ezt követi személyenként az ítélet és annak indoklása. A harmadik lapon olvasható a hadbíróság tagjainak névsora, nem listába szedve, hanem a tárgyaláson az asztal körül elfoglalt helyük szerint. Az utolsó egység közli d’Arco gróf utolsó szavait a kivégzése előtt, amelyben még egyszer hangoztatta ártatlanságát. A drámai részletekkel nem fukarkodó szöveg magával a kivégzéssel és a temetés részleteivel zárul.
A bolognai születésű Marsigli gróf 1682-től állt I. Lipót szolgálatába, és az ezt követő két évtizedben szinte folyamatosan Magyarország területén katonáskodott tábornoki rangig emelkedve. Azonban nevét nem katonai érdemeiért tartja számon az utókor, hanem tudományos tevékenységéért. Számos jelentős történeti munka szerzője, amelyek részben már életében nyomdába kerültek, részben kéziratban maradtak, emellett természettudományos tevékenysége is jelentős volt. Katonai működése közben folyamatosan tudományos gyűjtőmunkát végzett. Az, hogy bármit is tudunk a török kori Buda topográfiájáról, leginkább Marsiglinak az ostrom alatt és után készült feljegyzéseinek köszönhető, továbbá ő jegyezte le a székely rovásírás írás egyik legfontosabb emlékét, valamint számos tudományos megfigyelést végzett Magyarország területén. Nyomtatott munkái közül a legszorosabb magyar vonatkozásokkal a Danubius Pannonico-mysicus bír, amelynek megjelenését negyedszázaddal késleltette a breisachi katasztrófa. Ez a könyv is megvolt Apponyi Sándor gyűjteményében (Jelzet: App. 1693/ 1–6)

Marsigli, Luigi Ferdinando: Danubius Pannonico-Mysicus, observationibus geographicis, astronomicis, hydrographicis, historicis, physicis perlustratus et in sex tomos digestus ab Aloysio Ferd. com. Marsili… Hagae Comitum apud P. Gosse, R. Chr. Alberts, P. de Hondt és Amstelodami apud Herm. Uytwerf & Franç. Changuion 1726. Az első kötet címlapja és a harmadik kötet díszcímlapja. A kép forrása: Wikimedia commons

Marsigli egész életében erősen érdeklődött a vízföldrajz iránt, egyik első tudományos felfedezése a Boszporusz áramlataival volt kapcsolatos, amelynek ellentétes irányú vízmozgásait nemcsak leírta, hanem magyarázatot is tudott adni a mozgások okára. A Marseilles-i öbölben végzett méréseivel gyakorlatilag megalapította az óceanográfia tudományát. Valószínűleg a Duna földrajza és élővilága is korán megragadta Marsigli fantáziáját, mert amikor 1691-ben felkérést kapott a londoni Royal Societytől a töröktől visszafoglalt/visszafoglalandó területek feltérképezésére, azonnal egy sokkal komplexebb, a Duna ökológiáját is bemutató mű tervezetével állt elő. Az anyaggyűjtést a ’90-es években folytatta, jobbára a hadjáratok téli szüneteiben, a század végére összegyűlt az anyag, elkészültek az illusztrációk, 1700-ban megjelentetett egy ún. Prodromust, amely a készülő mű marketinganyaga volt az egyes kötetek részletes tartalmi vázlatával. A hat kötet végül a következő témákat ölelte fel: 1) A Duna földrajza és vízrajza, 2.) a Duna mentén található római emlékek, 3.) a Magyar Királyság ásványkincsei valamint a Duna medrét alkotó és a vízzel sodródó kövek, 4) a Dunában élő halak, 5) A Duna-vidék madarai, 6) a hatodik kötet vegyes megfigyeléseket tartalmazott: meteorológiai méréseket, a Duna körül élő növények listáját, egyes állatok anatómiájára vonatkozó megfigyeléseket stb. amelyeket nem tudott a többi kötet anyagába beilleszteni. Számos első megfigyelést tartalmaznak a kötetek: Marsigli elsőként folytatott több hónapon át zajló rendszeres hőmérséklet- és légnyomásvizsgálatokat, itt adta közzé térképészeti eredményeit: elsőként ismerte fel, hogy a Duna észak-déli irányba halad át az országon, a régi térképeken jelzett északnyugat-délkelet irány helyett, közreadta a világ első ásványkincseket jelölő tematikus térképét, és elsőként tudósított a tiszavirágzásról.
A gazdagon illusztrált nagyméretű kötetek metszetei a század elejére készen álltak, a szövegek kézirata is előrehaladott készültségi állapotban volt, a nyomtatás anyagi hátterét pedig a császár hozzájárulása biztosította volna. Ezt a munkafolyamatot szakította meg a hadbíróság ítélete. Bár az eljárás egész folyamata alatt a fővesztés réme is Marsigli nyaka felett lebegett, azonban úgy tűnik, hogy bízott a felmentő ítéletben.
A rangvesztés és a Habsburg Birodalomból való kiutasítás jelentette karrierjének legsúlyosabb törését – mindazok az embert próbáló kalandok, amelyeken korábban átesett, mindenekelőtt a hosszas török fogság, bármilyen életveszélyesek voltak, hosszú távon csak elismerést szerezhettek neki. Hátralevő évtizedeit első sorban a tudománynak szentelte, bár később is elvállalt rövidebb katonai megbízatásokat pápai és velencei szolgálatban. Mindent megtett, hogy nevét tisztázza a vádak alól – többnyelvű memorandumot küldött minden európai koronás főnek, amellett érvelve, hogy Breisach vára nem olyan jól megerősített, sem úgy felszerelt, hogy egy elhúzódó ostrom során tartani lehetett volna.
A Danubius munkálatait is félre kell tennie. Az ítélet idején valószínűleg még dolgozott a szöveg végleges változatán, 1700/1701 környékén még levelezést folytatott magyar szakemberekkel, és minden reménye megvolt, hogy az országba visszatérve adatait ellenőrizni, kiegészíteni tudja, ez azonban az ítélet után lehetetlenné válik. Szerencsének mondhatjuk, hogy két évtized elteltével Marsigli végül mégis elővette ezt a régi projektjét, és nyomdába küldte a Danubius köteteit.

Tóth Anna Judit
(Régi Nyomtatványok Tára)

Irodalom:

• Nagy Levente: A kegyes hívő, a mártír, és a tudós katona. Önreprezentációs technikák Bethlen Miklós és Luigi Ferdinando Marsigli önéletírásában. In: Fajt A. – Szilágyi E. R. – Tóth Zsombor: Börtön, exilium és szenvedés Bethlen Miklós élettörténetének kora újkori kontextusai, Budapest, reciti, 2017. 175–190.
• Tóth Anna Judit: Marsigli Danubiusának könyvészeti vonatkozásai. In: Fehér Bence – Tóth Anna (szerk.): Marsigli és kortársai, Budapest, MKI, 2024, 175–192.
• Tóth Anna Judit: Luigi Ferdinando Marsigli és a Felvidék bányái. In: Fehér Bence – Tóth Anna Judit (szerk.): Barokk történetírók Magyarországról, Magyarországon, Budapest, MKI, 2022, 105–126.