Zsámboky János (Joannes Sambucus) a XVI. századi Magyarország és Európa egyik legnagyobb tudósa volt. Filológus, régész, történész, költő és orvos egy személyben: igazi polihisztor, a sokoldalúan képzett európai humanista ideáltípusa.
1531-ben született Nagyszombatban. Már tizenkét éves korában külföldi vándorútra indult. Ez az európai körutazás huszonkét évig tartott. Különböző európai egyetemeken és főiskolákon végzett tanulmányai során klasszika-filológiai, filozófiai és orvostudományi képzést szerzett. Czvittinger Dávid szerint (Specimen Hungariae literatae, Frankfurt–Leipzig, 1711, 323.) tanulmányait követően nagy tudású orvos (medicus elegans), nagy műveltségű költő (poeta eruditus), jeles történész (historicus insignis) és a maga idejében csaknem páratlan ókortudós lett (antiquarius pene incomparabilis). Tanulmányai során kutatásokat végzett az ókori és középkori görög és latin irodalom területén, filológiai és költői írásokat tett közzé, humanista történetírók műveit rendezte sajtó alá, ugyanakkor humanista tudóshoz illően nagyszabású kéziratgyűjtésbe fogott: főként az ókori görög és latin auktorok, valamint bizánci történetírók műveit gyűjtötte. Felbecsülhetetlen értékű régészeti anyagot is gyűjtött, elsősorban ókori pénzeket és érméket. Ekkor alapozta meg később európai hírnevű könyvtárát is. Külföldi útjai alatt a humanista tudósok egész sorával kötött barátságot.
Tanulmányútjai befejeztével 1564-ben Bécsben telepedett le, és ott élt haláláig, 1584-ig. Itt udvari történetíróként működött, és ideje nagy részét filológiai tanulmányokkal töltötte. Elsősorban azt a hatalmas kéziratos anyagot dolgozta fel, amelyet huszonkét évig tartó külföldi útjain gyűjtött. Munkássága tehát két fő szakaszra tagolódik: külföldi utazásainak (1543–1564) és Bécsben való letelepedésének korszakára (1564–1584).
Zsámboky János mellképe, 1550–1600 k. – Kézirattár, Apponyi-gyűjtemény
Bécsi és németországi tanulmányai: 1543–1550
Az alap- és középfokú tanulmányait bámulatos gyorsasággal elvégző, igen jeles talentumú fiút atyja külföldre indította felsőbb tanulmányok végzésére. Első állomása későbbi választott hazája, Bécs volt, ahol Georg Ritheimertől görög nyelvet tanult. Innen Lipcsébe, Joachim Camerarius neves humanista tudós, emblémaköltő házába került. A görög és latin szerzők iránti lelkesedést, amely egész tudósi pályáján végigkísérte Zsámbokyt, Camerarius oltotta belé, mint ahogy kétségkívül itt ismerkedett meg az olasz reneszánszban gyökerező embléma műfajával is. 1545-ben, tizennégy éves korában beiratkozott a wittenbergi egyetemre, ahol 3–4 évet töltött, és ahol éppen ekkor tanított Melanchthon. A jónevű mester előadásain görög nyelvi tudását mélyítette el. 1549-ben Ingolstadtban tanult tovább, ahol nagy hatással volt rá Vitus Amerpachius (Amerbach), a kiváló latin filológus. Amerbach a fiatal fiúban nemcsak a szunnyadó költőtehetséget, hanem a nagyobb életmű megalkotására képes leendő tudóst is meglátja, aki ekkor már Xenophón-szemelvényeket fordít görögből latinra. Amerpachius bátorította a fiút e fordítások publikálására, illetve az utóbbi években szerzett költői műveinek közzétételére is. Ugyanitt, Ingolstadtban került közelebbi kapcsolatba Petrus Apianus (Bienewitz) neves latin filológussal és matematikaprofesszorral. Különösen komoly baráti kapcsolatokat ápolt Apianus fiaival, főként Philippusszal.
1550-ben Strassburgba ment, ahol Johannes Sturm előadásait hallgatta, akinek egyik legkedvesebb tanítványa lett. Sturm retorikája, a Sturm-iskola nevelői programja nagy hatással volt rá. Szintén ez a kiváló protestáns nevelő indította arra Zsámbokyt, hogy behatóan tanulmányozza Cicerót, és később egy tanulmányt is írjon Ciceróról (De imitatione Ciceroniana dialogi tres, Paris, 1561.)
Németországi útja során keletkezett barátsága Petrus Lotichius Secundusszal, a XVI. századi latin elégiaköltészet jeles képviselőjével. Még Ingolstadtban ismerkedtek meg egymással, pár évvel később pedig együtt hallgatták az orvostudományokat Páduában. Lotichius sokra becsülte Zsámboky első költői műveit és biztatta őt a költészet további művelésére.
Első nyomtatásban megjelent versei
Még alig volt 19 éves Zsámboky, amikor 1550-ben Strassburgban közzétette Lukianos dialógusainak szemelvényes kiadását, görög és latin nyelven. A latin fordítások nem tőle származnak, hanem korábbi keletű, közkézen forgó fordítások Jacobus Mycillus, Rotterdami Erasmus és Morus Tamás tollából. Zsámboky saját műalkotásai ebben a könyvben az a 70 vers összesen 308 sor terjedelemben, amelyeket az egyes dialógusok elé csatolt. Ez a Lukianos-kiadás elsősorban didaktikai célt szolgált: az ógörög nyelv tanulásának a megkönnyítését. A latin fordítások mellékelésével is azt kívánta elérni, hogy a tanulóifjúság így könnyebben, nagyobb kedvvel tanulmányozhassa az eredeti görög szöveget. A dialógusok elé illesztett verses argumentumok szintén didaktikai célt szolgálnak: a lukianosi dialógusok tartalmáról, mitológiai összefüggéseiről és a belőlük levonható erkölcsi tanulságokról tájékoztatják az olvasókat. Zsámboky Lukianos-kötete az első kiadást követően még legalább hét kiadást ért meg, amelyekről ma is tudunk (1554, 1556, 1563, 1572, 1576, 1602, 1619). Valamennyi kiadás tartalmazza a verses argumentumokat is. Különösen nevezetes az 1563. évi bázeli kiadás, amely már Lukianos összes műveit magában foglalja, és ebben a verses argumentumokon kívül a francia humanista teológus, Gilbert Cousin (Gilbertus Cognatus Nozerenus) kommentárjai mellett Zsámboky magyarázatait is megtaláljuk.
Első franciaországi útja: 1551–1552
1551-ben Párizsban tartózkodott Zsámboky, ahol a Collège Royal főiskolán tanult. Ebben az időben tanított itt Adrianus Turnebus, Petrus Ramus, Paschasius Hamelius. Itt elsősorban görög tanulmányokkal foglalkozott, amiben Turnebus, a hírneves klasszika-filológus volt a mestere. Ramustól filozófiát, Hameliustól pedig matematikát tanult. Ekkor ismerkedett meg Ioannes Auratusszal (Jean Dorat). Dorat, az egyik legnagyobb hatású francia neolatin költő a főiskolán tartott görög és latin irodalomtörténeti előadásain az ókori klasszikusok későbbi korokra gyakorolt hatásait, illetve a közép- és újkori latin irodalom antikvitással való összefüggéseit is vizsgálta. Ez akkoriban új, haladó szempontnak számított, mint ahogy a Collège Royal más tudósai is úttörők voltak a maguk szakterületén: Turnebus a szövegkritikában, Ramus a logikában.
Párizsi tanulmányai során foglalkozott Zsámboky először az orvostudományokkal, és itt szerzett 1552-ben filozófiából magiszteri fokozatot.
Első olaszországi útja: 1553–1557
Mielőtt Franciaországból Olaszországba ment volna, Ferdinánd király hívására Bécsbe utazott, ahol Tinódi Sebestyén Egervár 1552. évi ostromáról szóló verses magyar krónikáját dolgozta át prózában latin nyelvre. 1553 októberében már Páduában találjuk, ahol ekkor számos magyar humanista tudós végzi tanulmányait. Zsámbokynak is Pádua lesz kedvenc itáliai tartózkodási helye később, itteni tanulmányai befejezését követően is. A páduai egyetemen az orvosi tanulmányok befejezését tűzte ki magának célul, és 1555-ben meg is szerezte az orvosi licenciátust. Orvosi tanulmányai mellett nagy buzgalommal tanulmányozta a görög és latin auktorokat és ezzel összefüggésben nagyarányú kézirat-, könyv- és régiséggyűjtő tevékenységet folytatott. Kéziratbeszerző útjai során olyan neves humanistákkal ismerkedett meg, mint Paulus Manutius, Francesco Robortello vagy Marcus Antonius Muretus (Marc-Antoine de Muret) és Petrus Victorius (Pietro Vettori). Két magyar tanítványa is volt Páduában: Bona György (Oláh Miklós esztergomi érsek unokaöccse) és Istvánffy Miklós, a későbbi történész, Bonfini magyar történelmének folytatója.
Poemata quaedam (1555)
Zsámboky páduai tartózkodása alatt, 1555-ben jelentette meg ugyanott Poemata quaedam című kis verseskönyvét. A kötet tanító, didaktikus epigrammákat és néhány szatírát tartalmaz. Első önálló verseskötetét két tanítványának, Bona Györgynek és Istvánffy Miklósnak, valamint Oláh Miklós esztergomi érseknek ajánlotta. A címlap verzóján hallgatótársa, Petrus Lotichius Secundus dicsőítő epigrammája olvasható, amelyben Lotichius Secundus az ifjú költő verseinek stílusát a rózsa és viola szépségéhez hasonlítja. A két kedves tanítványnak szóló ajánlás azt is szemlélteti, hogy ezeket a tanító, nevelő epigrammákat elsősorban a tanulóifjúságnak szánta Zsámboky. A rövid, magvas költeményekből felépülő kis kötet versekben megfogalmazott aranyszabályok, filozófiai elmélkedésekkel tűzdelt hasznos tanácsok és intelmek gyűjteménye, amelyek keresztény életbölcsességre tanítanak. A kötetnyitó vers (Ad Christum) Krisztushoz intézett fohász, kérés a török hódoltság miatt szétesett Magyarország megsegítésére. A második költemény (De conversione Pauli ode) Pál apostol megtéréséről szóló óda, amely az egyház ellenségéből az egyik fő egyházépítővé vált apostol példájából kiindulva az igaz hit elfogadására és őszinte bűnbánatra inti az olvasókat.
Ez a könyv Zsámboky emblémaköltészete vonatkozásában is jelentős, ha figyelembe vesszük, hogy a Poemata quaedam didaktikus epigrammáit emblémáskönyve 1566. évi kiadásának függelékébe is fölvette, mintegy jelezvén ezzel azt, hogy ezek a tanító célú epigrammák műfaji szempontból egészen közel állnak az Emblemata képei alatt olvasható epigrammákhoz.
Zsámboky János portréja, 1679. – Kézirattár, Apponyi-gyűjtemény
Második franciaországi útja: 1560–1562
1560 márciusában ismét Párizsba ment. Fölelevenítette régi barátságát Turnebussszal, Auratusszal, Hameliusszal, Ramusszal, illetve új barátokat is szerzett: Carolus Clusius (Charles de l’Éscluse) neves botanikussal ismerkedett meg, aki később Zsámbokyhoz hasonlóan Bécsbe ment, és a két tudós itt, a bécsi udvarban működött együtt. Barátságot kötött Dionysius Lambinus kiváló klasszika-filológussal, akitől a filológiai kutatás módszereit sajátította el. Jean Grolier híres könyv- és éremgyűjtőtől értékes érméket vásárolt, úgy, mint Henricus Memmius (Henri de Mesmes) neves régiséggyűjtőtől is. Ekkor került kapcsolatba Jacques Grévin költővel is, aki később Zsámboky emblémáskönyvét fordította francia nyelvre.
A Collège Royal fentebb említett tudósai más vonatkozásban is nagy hatással voltak Zsámboky szellemi kibontakozására. Auratus, Grévin, Lambinus, Turnebus és más francia humanisták ugyanis a Pierre de Ronsard vezetése alatt álló, klasszikus és humanista irányú párizsi költői iskola, a Pléiade tagjai voltak. Ezzel az iskolával az említett tudósok segítségével Zsámboky is kapcsolatba került. A Pléiade szellemisége és költészettani eszméi Zsámboky emblémaköltészetére voltak később hatással.
Olaszországi útja 1562–1563-ban
1562-ben Franciaországból ismét Itáliába vezet az útja. Genovában Horatius Ars poeticájával foglalkozik behatóan. Ezt ki is adta 1564-ben Antwerpenben. Milánót érintve Páduába tért vissza. Innen tovább utazva Velencében Brutus János Mihállyal (Giovanni Michele Bruto), Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király későbbi udvari történetírójával kötött barátságot. Firenzében a nagy olasz humanistával, Petrus Victoriusszal (Pietro Vettori), Rómában Paulus Manutiusszal találkozott, aki ekkor már a vatikáni nyomda vezetője volt. Itáliai útjainak fő célja ekkor is további könyvek és kéziratok beszerzése volt. A legtöbb kódexet Nápolyban vásárolta. Nápolyból visszatérve ismét Rómába ment, ahol egy másik nagy olasz humanistával, Fulvius Ursinusszal (Fulvio Orsini) lépett barátságba. Ursinustól és Victoriustól sajátította el a kéziratok kollacionálásának módszerét. Szintén Rómában ismerkedett meg Antonio M. Ghislierivel, a későbbi V. Pius pápával. Rómából Páduába tért vissza, hogy az ott lévő igen becses kézirat-, könyv- és régiséggyűjteményét az újabban beszerzett tételekkel együtt bécsi otthonába szállítsa.
Flandriai, belgiumi és hollandiai út, 1563–1564
1563. szeptember végén már a flandriai Gent városában tartózkodott, és még ugyanebben az évben Antwerpenbe is eljutott. Gentben fejezte be az emblémák írását. Antwerpenben Christophorus Plantint, a híres nyomdászt kereste fel, akinek 1564. január 1-jén átadta az emblémák kéziratát kinyomtatás céljából. Plantin ettől fogva Zsámboky egyik legjobb barátja lett, kölcsönösen támogatták egymást munkájukban. Zsámboky legtöbb művét 1564-től kezdődően Plantin adta ki. 1564 nyarán Zsámboky hazatért Belgiumból Bécsbe. Ezzel fejezte be 22 évig tartó külföldi utazásait.
A metszeteskönyv díszcímlapja valószínűleg Petrus van der Borckt műve. (Első kiadása ugyanezzel a címlapképpel: Antwerpen, Plantin, 1574. RMK III. 634.) Az összetett címlapkép alkímiai és orvosi szimbólumokat tartalmaz. A címlapkeret homlokzatán középen egy szűz látható, aki a Földet ölében tartja és tejével táplálja. Ez az allegorikus ábrázolás a bölcsek köve két komponensét reprezentálja (Corpus – Terra; Anima – Lac Virginis). Jobb felől a zodiákusövvel körülvett éggömböt emelő Atlas képe a transzmutáció folyamatához, az egyes alkímiai művelethez kapcsolódó időket jelenti: annus philosophicus, mensis philosophicus, septimana philosophica, dies philosophicus. Bal felől Ceres (Démétér), a görög-római mitológiában istenasszonyként szereplő Földanya bálványa áll. A bálvány fején levő áldozati kosárban és a homlokzat más helyein ábrázolt növényi részek (levelek, virágok, termések) a gyógynövényekre mint partikuláris gyógyszerekre utalnak, az istennő ruháján négy mezőben látható alkímiai jelentéseket hordozó ábrák pedig az univerzális gyógyszerre, a bölcsek kövére. A címlapkeret négy szimbolikus állatábrázolása [a bal alsó sarokból kiindulva, az óramutató járása szerint haladva: két hal (víz), két oroszlán (föld), főnix (tűz) és páva (levegő)] az Arisztotelész filozófiájára épülő peripatetikus bölcseletből ismert őselemek körét szemlélteti (Circulus Elementorum). A négy őselemet a négy elsődleges minőség foglalja egybe. Az önmagában hideg föld a tűzhöz kapcsolódik a szárazság révén, a tűz a levegőhöz a melegség révén, a levegő a vízhez társul a nedvesség által, a víz pedig a földhöz, a hidegség által. (A leírás során a heraldikai jobb és bal oldal fogalmát használtuk.)
Bécsi munkássága, 1564–1584
Bécsi letelepedését követően, 1564-ben azonnal hozzáfogott kéziratgyűjteményének feldolgozásához. Már az először 1564-ben kiadott Emblemata Miksa császárhoz intézett ajánló emblémájában, illetve az 1566-ban publikált Aristainetos- és Diogenes Laertios-kiadásaiban megfogalmazta tudományos programját. Elsőként az ókori görög és latin írók szövegeivel akar behatóan foglalkozni. Jobb és hitelesebb szövegváltozatokat akar kiadni, továbbá még kiadatlan szerzőket és műveket kíván publikálni. Nagy értékű kézirataiból másoknak, tudósoknak, nyomdászoknak is szívesen bocsát rendelkezésre szükséges tételeket. Filológiai munkássága mellett történelemmel is foglalkozni kíván, elsősorban a korabeli hazai eseményekkel.
Bécsben udvari történetíróként kezdte meg munkásságát, emellett orvosi praxist is folytatott. Bécs ebben az időben – különösen Miksa császár uralma alatt – a XVI. századi humanizmus egyik kultúrközpontja volt. Sok híres európai tudós tartózkodott a császári udvarban, akik közül a magyar származású Zsámboky messze kiemelkedett mint orvos, költő és történetíró, majd csakhamar mint a görög–latin filológia példaadó művelője. Olyan tudós volt ő, aki a nehezen felfogható, magasan levő, fölséges dolgokat nem csupán értette, hanem lángoló szívvel, igazi szenvedéllyel érezte, interiorizálta is – amint ezt írásunk címével, Zsámboky egyik emblémájának a feliratával is próbáltuk szemléltetni. Ritka kéziratokban bővelkedő könyvtárának csodájára jártak az európai tudósok. A bécsi udvarban működő magyar humanista körnek is Zsámboky János lett a legkimagaslóbb személyisége.
Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)
