Lelkiismeret-vizsgáló

2021. június 19. 08:30 - nemzetikonyvtar

25 éve hunyt el Balogh Edgár közíró, a csehszlovákiai és a romániai magyar irodalom egyik nagy hatású szervezője

Balogh Edgár (Temesvár, 1906 – Kolozsvár, 1996) előbb csehszlovákiai, majd romániai magyar publicista, főszerkesztő, egyetemi tanár, a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek romániai magyar közéletében meghatározó szerepeket vállaló személyiség volt.

Édesapja Kessler Ferenc erdélyi, nagyszebeni származású szász katonatiszt, édesanyja egy pozsonyi magyar irodalom szakos tanárnő volt, akitől a Balogh családnevet 1926-ban fölvette. A pozsonyi magyar reálgimnázium elvégzése után a prágai német egyetemen folytatott filozófiai tanulmányokat. Néprajzosnak készült. Első tanulmányát az Ethnographia folyóirat közölte 1927-ben (A szűzgulyahajtás).

 

1_kep_balogh_edgar_nagy_imre_opti.jpg

Balogh Edgár portréja. Nagy Imre rajza. In. Igaz Szó, 1971/9, 451. – Törzsgyűjtemény

Újságírói, vagy amint ő szerette mondani, közírói munkásságát a Prágai Magyar Hírlapnál kezdte. Kezdeményezője és szervezője volt a csehszlovákiai magyar ifjúsági Sarló mozgalomnak. Fábry Zoltánnal közösen szerkesztette 1931-től Az Út című pozsonyi kultúrpolitikai folyóiratot. 1934-ben magyarra fordította és Pozsonyban közreadta a Barnakönyv Hitler-Németországról és a lipcsei perről című német antifasiszta művet. Ezért a csehszlovák hatóságok 1935-ben kiutasították az országból. Repatriálás jogán visszatért Erdélybe, ahol Kolozsvárott, majd Brassóban telepedett le.
1957-ben az újrainduló Korunk kolozsvári folyóirat főszerkesztő-helyetteseként ő írt vezércikket az új folyam első lapszámába, amelyben felvázolta a már jelentős hagyományokkal rendelkező sajtóorgánum szellemi arcélét. „Folytonosság és átváltás” volt a jelmondata az irodalomszervezésben ekkor és később is. A bolsevik kultúrpolitika évtizedeiben a feltétlen kommunista párthűség szerepét magára vállalva értékmentő, értékteremtő, kultúraépítő tevékenységet igyekezett folytatni. Szembefordulva a Sztálin-korszak merev, sematikus kultúrpolitikájával, publicisztikai írásaiban különböző alkalmak ürügyén „haladó hagyományként” értékelt számos irodalmi, képzőművészeti alkotást a klasszikusoktól kezdve egészen a két világháború közti transzszilvanista művekig. Kós Károly, Tamási Áron, Méliusz József, Bözödi György, Balázs Ferenc, vagy az Erdélyi Helikon és a Szépmíves Céh alapítója és fő szervezője, Kemény János báró – számos más alkotóval és közéleti személyiséggel együtt – így visszakerülhetett a kánonba. Már a prágai tavasz után, a kultúrpolitikai nyitás korszakában közölt terjedelmes kritikát Kántor Lajos és Láng Gusztáv Romániai magyar irodalom című monográfiájáról (Bukarest, Kriterion, 1971), amelyben az ötvenes évek irodalomtörténeti szakaszát dogmatizmusnak, illetve a hőskor elsatnyulásának, a hatvanas éveket pedig pezsgésnek, felvirágzásnak mondta. (Igaz Szó, 1972/1, 95.)
Mint a Korunk főszerkesztő-helyettese és a Brassói Lapok cikkírója, illetve a MADOSZ vezetőségi tagja, 1937-ben Józsa Bélával közösen megszervezte a romániai magyar ifjúság október 2–4-e között Marosvásárhelyen lezajlott Vásárhelyi Találkozóját, amely kísérletet jelentett a jobb- és baloldali világnézetet valló különböző ifjúsági csoportok közti szemléletbeli ellentétek feloldására, egyfajta szemléleti és cselekvési egység megteremtésére a magyar nemzeti erők összefogása érdekében.

2_kep_balogh_edgar_katona_opti.jpg

Balogh Edgár katonaképe a harmincas évekből. In. Balogh Edgár, Szolgálatban, Bukarest, Kriterion, 1978. – Törzsgyűjtemény

Intelmek című kis kötete, amelyet vitairatnak is szánt, a hetvenes évek romániai magyar ifjúságához szóló, gyakorlati célú útmutatásokat, főként erkölcsi tanításokat tartalmaz. Félti a felnövekvő ifjúságot:

„… attól az elidegenedéstől és lebegéstől, mely eredeti vállalásainkkal, konkrét honi feladatainkkal szemben bizonyos világpolgári fölényeskedésbe, nyugatos divatokba menekült, a materialista gondolkodást egzisztencialista kételyekbe oldotta, és a közösségi szellemmel, a humánum szocialista formáival, a nemzetiségi és állampolgári elkötelezettséggel mintegy egyenrangúsította az anarchikus egyén, a liberális felelőtlenség hol filozófiai, hol szociológiai, esetenként művészi-allegorikus játékait.”

Balogh Edgár: Intelmek, Bukarest, Kriterion, 1972, 5. – Törzsgyűjtemény

A „demográfiai robbanás” nyugati eredetű katasztrófaelméletét társadalomellenesnek tartja, és szót emel a hatvanas években Romániában is tömegessé vált abortusz és az egykézés ellen. Pozitívan méltatja Kenéz Ferenc, az egyik fiatal Forrás-költő „magzatféltő gólyaversét”, amelyet a verseskötet (valószínűleg a Homok a bőröndben, Bukarest, Kriterion, 1972) egyik szerkesztője törölni akart a kéziratból (i. m. 59–60.).
A Korunk folyóirat szerkesztőségéből ment nyugdíjba 1971-ben, hatvanöt éves korában. A kolozsvári rádió szeptember nyolcadiki magyar adásában az alábbi szavakkal búcsúzott a folyóirattól: „Most, hogy tizenöt évi munka után a Korunk szerkesztőségében fiatalabbaknak adom át a helyemet, semmi sem érdekel jobban, mint az, milyen eredményekig jut tovább e másfél évtized alkotó törekvése.” Sütő András pedig, akinek első írását korszakalkotónak minősítve szintén Balogh Edgár adta le a kolozsvári Világosság című napilapban 1945-ben, így búcsúztatta őt a marosvásárhelyi Igaz Szó hasábjain:

„A hatvanöt esztendő ellen nincs kifogásom. Kételyem volt ugyan: ezt a rengeteg időt ismeretség útján szerezhette, sohasem észleltük rajta. Sem a tervezésben, sem a kivitelezésben. Még mindig ő biztat: gyerünk Székelyudvarhelyre, utazzunk Pusztakamarásra, irtsuk ki a tövist Kemény Zsigmond sírjáról. Három szál Korunk-olvasónak is úgy tart előadást, mint egy egész Akadémiának. Biztonság okából tehát a rémhírnek tűnő közlést, miszerint az öregség őt utolérte, a lexikonban ellenőriztem. Az is a pártján van: 1906-ban született. Hát ezért még nem kellene a Korunktól elbúcsúznia. (...) Balogh Edgár – említett rádióbeszédében – azt ígéri, hogy a frontvonalat kiigazítja; tüzelő fegyvereivel otthoni íróasztala mögé vonulva óhajtja szolgálni az ügyet, amelyre az életét tette föl. (...) Három évtizede múlt, hogy Íratlan történelem című könyvecskéjében – a második világháború küszöbén – hármas hangzatú szavára oly sokan fölfigyeltek. A sorsközösség: románok, magyarok, szászok egymásra-utaltságának gondolata, a népiségben megújuló nemzet Móricz Zsigmond-i igénye, a fasiszta veszély felismerése – még előbb, a Vásárhelyi Találkozó létrehozatalában véghez vitt szerepe – oda helyezi őt a kornak legjobbjai közé.”

Sütő András: Romlatlan hűség. In. Igaz Szó, 1971/9, 451–452. – Törzsgyűjtemény

3_kep_balogh_edgar_1972_opti.jpg

Balogh Edgár az Írók Országos Konferenciáján, 1972-ben. In. Igaz Szó, 1972/4, 477. – Törzsgyűjtemény

Emlékiratait négy kötetben adta közre. Az első kötet Hét próba cím alatt főként a felvidéki Sarló-nemzedék történetét eleveníti fel 1924–1934 között (Bp., Szépirodalmi, 1965). A második kötet, a Szolgálatban a háború előtti és második világháborús élményeit, a repatriálás történetét összegzi (1935–1944; Bukarest, Kriterion, 1978). A harmadik kötet Férfimunka cím alatt a bolsevik hatalomátvétel és a Sztálin-korszak eseményeit tartalmazza 1945 és 1955 között (Bp., Magvető, 1986). A negyedik kötet Számadásom címmel már csak posztumuszként látott napvilágot (Kolozsvár, Komp-Press, 1999). Ebben az 1956 és 1993 közti eseményekről számol be, vagyis a bolsevik rendszerben betöltött közírói, közéleti szerepvállalásairól és a rendszerváltás nyugdíjasként való átéléséről. Ezen kötet végén, anélkül, hogy teljes felmentésre tartana igényt, önmagát sokszor csalódottnak, túlzottan hiszékenynek, színvaknak nevezi. Nyugdíjas „kolozsvári remeteként” lelki egyensúlyt, megbékélést keresve II. János Pál pápa egyik találónak, magára is vonatkozónak érzett nyilatkozatára is hivatkozik, amely a római La Stampa hasábjain látott napvilágot: „...számos értelmiségi vállalta az együttműködést a kommunista hatóságokkal. Ám egy meghatározott pillanatban rá kellett döbbenniük, hogy a valóság eltér elképzeléseiktől.”

1996-ban régi barátja, Jakab Gábor pápai káplán, kolozsvár-kerekdombi plébános kísérte utolsó útjára, és halotti prédikációjában kiemelte, hogy „századunk utolsó erdélyi nagyöregje”, a mindvégig baloldali szocialista Balogh Edgár utolsó leheletéig nemes eszmékért küzdött: szeretetért, emberségért, a népek testvériségéért. (Jakab Gábor: Balogh Edgár koporsójánál, Helikon, 1996/14, 2.) Erdélyiség helyett sokszor inkább a romániaiság fogalmát használva szembefordult a két világháború közti erdélyi magyar kisebbségvédelem irredenta alapú hagyományaival, és a romániai magyar nemzeti kisebbség fennmaradásának, az anyanyelvi kultúra ápolásának, a magyarság társadalmi-politikai-gazdasági érdekképviseletének a lehetőségeit a második világháború után megváltozott körülmények közt kereste fáradhatatlanul.

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr9316596598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása