185 évvel ezelőtt, 1836 júniusa nevezetes hónap volt a Nemzeti Múzeum és a múzeum könyvtára, a Széchényi Könyvtár életében. E hónapban, június 17-én és 23-án ugyanis hivatalos, jogi eljárás keretében a múzeum számára meg-, illetve átvették Jankovich Miklósnak (1772–1846), a korszak, de talán minden idők legjelentősebb magyar gyűjtőjének a már akkor Európa-hírű könyv-, kézirat-, régészeti és művészeti gyűjteményét.

Az 1825-ben indult, de elhúzódó adásvételi eljárási ügymenet végén hatalmas összegért, 150000 forintért az 1832/36-os reformországgyűlés által a rendek felajánlásából megvásárolt Jankovich-gyűjtemény mind a magyar, mind az európai régészeti, művészeti és könyvkultúra különleges értékeinek gazdag tárháza volt. Csupán csak a könyvtári állomány mennyiségét tekintve is, a maga 62000 tételével egymagában jelentősebb volt, mint nemzeti könyvtárunk alapítója, gróf Széchényi Ferenc (1753–1820) gyűjteményének és a többi, a reformkorban a könyvtárhoz került kisebb állományrészeknek az együttes mennyisége. Ezért joggal tekintették Jankovich Miklóst a múzeum és a könyvtár második alapítójának.
A Jankovich-könyvtár, mint általában a korszak jelentősebb magánkönyvtárai, térképgyűjteményt is magába foglalt. Írásunk megkísérli röviden ismertetni, mit tudunk 185 évvel a nevezetes vétel után Jankovich Miklós egykori térképgyűjteményéről. A gyűjteményfejlesztés időszakából, 1817-ből és 1821-ből maradtak fenn írásos adatok Jankovich akkori térképgyűjteményéről. 1817-ben a Tudományos Gyűjtemény című folyóirat XI. kötetében Fejér György (1766–1851) történész ismertette Jankovich akkori gyűjteményeit. Ennek részeként a térképekről is szólt:

1821-ben a Taschenbuch für die vaterländische Geschichte című évkönyvben szintén bemutatták Jankovich gyűjteményeit. Itt is szó került a térképekről (németből fordítva):

A könyvtár történetét nem ismerő olvasót bizonyára meglepi, de e két részlet mindmáig a Jankovich-térképgyűjtemény legrészletesebb ismertetője. Az elmúlt másfél hónap során áttekintettem a könyvtártörténettel és a Jankovich-gyűjtemények történetével kapcsolatos irodalmat, valamint az irattári és kézirattári forrásokat. A térképeknek már a 19. század közepén is sok ezer darabos állományáról, ezek könyvtári feldolgozásáról, a leltározási-katalogizálási munkák eredményéről azonban alig van használható iratanyag, forrás, dokumentum. Még lehangolóbb, hogy a fellelhető források adataikban nem megbízhatóak. Így például Mátray Gábor (1797–1875) egykori könyvtárigazgató 1853 körül az akkori múzeumigazgatónak, Kubinyi Ágostonnak (1799–1873) írt, a könyvtár állományrészeit ismertető jelentésében a térképgyűjteményről ezt írta: „II. Földképek. Ezek között a’ legjelesebb Atlaszok, régi ’s ujabb földképek, a’ magyar országot illető legrégibb és ujabb koriak megvannak. – Számuk mintegy ezer darab.” Ez az adat igen pontatlan, erősen alábecsült értéket ad, hiszen csupán könyvtáralapítónk térképadománya önmagában több ezer térképlapot tartalmazott. E mögött a pontatlan adat mögött azonban nem Mátray esetleges gondatlansága, hanyagsága, hanem általános, a múzeum és a könyvtár évtizedeken át fennálló súlyos anyagi, tárgyi és személyzeti gondjai húzódtak meg, amelyek miatt a könyvtár üzemszerű működésének megteremtése, s ennek részeként a leltározási és katalogizálási munkák is csupán az 1867-es kiegyezés korára voltak megvalósíthatók. (Erről a különös történetről itt nincs lehetőségünk részletesen szólni, az érdeklődők a csatolt irodalomból tájékozódhatnak.)

Jankovich Miklós térképgyűjteménye, ahogy minden más kisebb-nagyobb magánadomány, illetve vétel ma már nem vagy igen nehezen azonosítható könyvtárunk térképgyűjteményében. Ennek talán legfőbb oka az 1867 és 1875 között végrehajtott úgynevezett müncheni szakrendszert bevezető könyvtárrendezés volt, amely során a különböző adományokból és vételekből származó, addig önállóan kezelt állományrészeket egyetlen állománnyá egyesítették. Jóllehet a katalóguscédulákon, illetve -kartonokon az így összekeveredett egykori részállományok egyes műveinek, köteteinek egykori tulajdonosát feltüntették, vagy fel kellett volna tüntetni, de mint a későbbiekben látni fogjuk, ezeknek a kartonoknak a segítségével csupán csekély számú az egykori Jankovich-gyűjteményhez tartozó mű, döntően atlasz vagy atlasz jellegű mű, volt azonosítható.

Atlas minor. Amsterdam, J. Janssonious, 1634. A müncheni katalógus kartonlapja

Az egyedi térképek esetében azonban még szomorúbb a helyzet. Az elmúlt pár hétben kötelességszerűen átvizsgáltam az 1850 előtti térképtári gyűjteményrész mintegy 80-90 százalékát, megmozgatva több mint 5000 egyedi nyomtatott térképet és mintegy 500 régi atlaszkötetet. A kéziratos térképcsoport elmúlt pár hónap során elvégzett rekatalogizálása során pedig sem Samu Botond kollégám, sem magam nem találtuk nyomát az egyes műveken az egykori Jankovich-gyűjteményhez tartozásnak. Ezek alapján elmondható, hogy két térképet és három atlaszt, illetve atlaszok között tárolt művet leszámítva (l. az alábbi táblázatot), nem sikerült az egykori Jankovich-gyűjteményhez tartozó művet a térképtári gyűjteményben azonosítani.
Az 1817-ben és 1821-ben említett több száz térképről, vagy inkább azok egy részéről azonban valószínűsíthető, hogy ma is a térképtári állomány részét képezik. Azok között a térképek között rejtőzhetnek, amelyek hátoldalán, a Széchényi-, Illésházy-, Horvát- és más kisebb nagyobb adományok, illetve vételek térképlapjaitól eltérően nem található egykori tulajdonosi felirat vagy pecsét, továbbá az 1867 és 1875 közötti leltározás-katalogizálás idején felragasztott cédulák még megtalálhatók.

Mapp/2527. Korai katalóguscédula a Korabinszky J. M.: Novissima Regni Hungariae... c. térkép (Bécs, 1791) hátoldalán – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TR 2.304

Sajnos azonban az ezekből álló kisebb gyűjteményrész további pontosító vizsgálatának hasznát, értelmét a számos térkép esetében történt későbbi vásznazások, a régi katalóguscéduláknak a hiánya és az úgynevezett másodpéldányok rendszeres elidegenítése, kérdésessé, illetve lehetetlenné teszi.
A Jankovich-féle egyedi térképekből álló gyűjteményről az elvégzett vizsgálatok alapján tehát azt mondhatjuk, hogy számos lapja bizonyosan ma is a térképtári gyűjteményben rejtőzhet, azonban egyértelmű azonosításuk nem lehetséges. Mégis, a vizsgálat során tapasztaltak alapján, becslésem szerint, az egykori gyűjtemény „több száz” térképe valójában aligha haladhatta meg a 3-400 művet, ami azt jelenti, hogy nagyságrendileg Illésházy István (1762–1838) 208 darabos és Horvát István (1784–1846) mintegy 300 lapos térképgyűjteményével azonos méretű lehetett.
Az eredmény lehangoló, illetve lehangoló lenne... Azonban a müncheni szakkatalógus régi kartonlapjai, valamint a régi könyv- és kódexállományban megbúvó művek könyvkatalógusai segítségével sikerült több mint egy tucatnyi igen értékes, az európai kartográfia- és geográfiatörténet fontos, esetenként alapműveiként számon tartott művet azonosítani, a kötetekbe írt Jankovich-feliratok vagy a Jankovich-könyvtár pecsétjének a segítségével.

Az alábbi táblázat áttekintést ad az azonosított művekről. A művek megjelenésük időrendjében követik egymást, az utolsó előtti oszlop a jelzeteket, az utolsóban látható csillagjelölések pedig az azonosítás megbízhatóságát mutatják. A két csillag azt jelzi, hogy az adott műben Jankovich-felirat, vagy -pecsét is található, egy csillag esetében megbízhatónak tekinthető katalógus vagy irodalmi utalás alapján tekinthető a mű az egykori Jankovich-könyvtárhoz tartozónak. 

Jankovich Miklós egykori térkép- és atlaszgyűjteményének tehát ezeket a műveit sikerült azonosítani. Három térképet (7., 9., 14.), továbbá atlaszokat, illetve olyan műveket, amelyek a kora újkori világleíró, ún. kozmográfiai irodalom alkotásai. Szinte majd minden mű a korszak jelentős és többnyire ma már igen ritka alkotása.

Kartográfiai szempontból a megtalált művek között bizonyosan Klaudiosz Ptolemaiosz (Kr. u. 91 k. – 168 k.), a neves ókori csillagász Cosmographia címen Ulmban 1486-ban megjelent műve a legjelentősebb. Ptolemaiosz Geographia című művét a 2. század közepén állította össze. A mű a tudományos térképkészítés módszertanának első elméleti összefoglalása, amely a térbeli adatgyűjtés kérdéseitől a térképi ábrázolás problémájáig számos szakmai kérdést tárgyal. Emellett mintegy 8000 földrajzi hely táblázatokban rendezett koordinátaadatait is tartalmazza, amelyek segítségével bárki hozzáértő meg tudta alkotni a ptolemaioszi korban ismert világnak, illetve az egyes régióinak léptékhű térképét.
A Geographiát a 15. század elején (1406/9) Jacopo Angelo (c. 1360–1411) firenzei humanista tudós fordította görögből latinra és ő volt az, aki címét Cosmographiára módosította. A mű hatása a korabeli földrajz tudományára mással nem összevethető. Tanulmányozása és ismételt kiadása még a nagy földrajzi felfedezések után is, elsősorban a módszertani hasznossága okán, még jó egy évszázadig foglalkoztatta a világ hű leírásának tudósait.
Első nyomtatott kiadása 1477-ben Vincenzában még térképek nélkül jelent meg, majd 1478-tól a bolognai kiadás már 27 térképet is tartalmazott. Az első nem itáliai kiadása az ulmi 1482-es kiadás, amelynek második kiadása ez a Jankovich-könyvtárhoz tartozó kötet. Az ulmi kiadás a 15. század legjelentősebb kartográfusának, Geographia-szakértőnek, Nicolaus Germanusnak a kéziratos példányán alapult. A fametszésű térképek készítőjét, az armsheimi Johannes Schnitzert név szerint ismerjük, metszői feliratát a világtérkép felett olvashatjuk.

K. Ptolemaios: Cosmographia, Ulm, J. Reger, 1486. Világtérkép – Régi Nyomtatványok Tára, Inc. 78 fragm.

Az ulmi kiadás tartalmi különlegessége, hogy a ptolemaioszi világtérképet, amely az ókorban ismert világ, az oikumené ábrázolása, Észak-Európa ábrázolásával is kiegészítették. Ez a Jankovich-kötet sajnos erősen sérült, számos térképlapja is hiányzik. A mű Rómában 1490-ben kiadott változatának kötete is megvolt a Jankovich-könyvtárban, ahogy a nemzeti könyvtárban is, a századfordulón.

A Jankovich-gyűjtemény másik nagy értékű ősnyomtatványa a kora császárkorban élt legkorábbi ismert latin földrajzi író, Pomponius Mela (?-46 k.) világleíró művének példánya.

P. Mela: Cosmographia. Velence, E. Ratdolt, 1482. – Régi Nyomtatványok Tára, Inc. 976

A kis alakú, alig százoldalas kötet, amely Kr. u. 44 elején, Claudius (Kr. e. 10 – Kr. u. 54) császár uralkodása idején jelent meg, azon kevés latin nyelvű, császárkori földrajzi alkotás, amely, bár változó intenzitású érdeklődés övezte, a középkorban mindvégig használatban volt. A reneszánsz humanista tudósok, akik elsősorban az irodalom, a történelem és az ékesszólás iránt érdeklődtek, a művet újra felfedezték és minden tartalmi hiányossága ellenére nagyra értékelték vonzó klasszikus latin stílusát, amellyel tömör, de élvezetes formában összefoglalta a kora császárkor földrajzi ismereteit.
Mela, aki Seneca (Kr. e. 14 – Kr. u. 65), az író, filozófus és államférfi köréhez tartott, egy képzeletbeli utazás keretében kalauzolja el a világ tengerpartjai mentén olvasóját. Eközben nemcsak a földrajzi helyekkel, de a helyi népélettel, valamint az egyes országok és kultúrák vallási szokásaival és legendáival is megismerteti. A mű népszerűsége a kora újkorban is töretlen maradt, könyvtárunk is 18 kiadását őrzi az 1477 és 1597 közötti időszakból. A Jankovich-könyvtárban a mű két legkorábbi ősnyomtatvány kiadása található.
A műhöz először a 15. század elején mellékeltek térképet. Ez az 1482-es velencei kiadás is tartalmaz egy igen szép fametszésű világtérképet. A kis méretű térkép azonban nem a Mela által ismert és ismertetett világot ábrázolja, hanem Klaudiosz Ptolemaiosz Geographia című művének világtérképe alapján kortárs ismeretekkel is kibővített tartalmú alkotás. Kartográfiatörténeti érdekessége, hogy a legkorábbi olyan nyomtatott térkép, amely a portugálok nyugat-, és közép-afrikai partok menti, 1477 előtti felfedezéseit, ha vázlatosan is, de már ábrázolja. A térkép volt a modellje Hartmann Schedel (1440–1514) híres, 1493-ban megjelent nürnbergi világkrónikájában, a Liber Chronicarum című műben közreadott világtérképnek.

Irodalom:

• Fejér György: T. Vadassi Jankowics Miklós’ Gyűjteményeiről, és Régiségei között találkozó két isméretlen Emlékekről, eddig meg nem magyarázott Írásokról. In. Tudományos Gyűjtemény, 1817, XI. kötet, 3–46.
• Hormayr u. Mednyánsky (hrsg.): Taschenbuch für die vaterländische Geschichte. 2. Jahrgang. Wien, A. Strauss, 1821, 329–365.
• Mátray Gábor: A' Széchényi-Országos Könyvtár. in: OSZK Irattár, 1848-28, [1].

Danku György (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Összeállításunk folytatása itt olvasható.