185 évvel ezelőtt, 1836 júniusa nevezetes hónap volt a Nemzeti Múzeum és a múzeum könyvtára, a Széchényi Könyvtár életében. E hónapban, június 17-én és 23-án ugyanis hivatalos, jogi eljárás keretében a múzeum számára meg-, illetve átvették Jankovich Miklósnak (1772–1846), a korszak, de talán minden idők legjelentősebb magyar gyűjtőjének a már akkor Európa-hírű könyv-, kézirat-, régészeti és művészeti gyűjteményét. Folytatjuk összeállításunkat. Az első rész itt olvasható.
1483-ban és 1484-ben Bernard von Breidenbach (1440 k. – 1497) mainzi kanonok Erwin Reuwich (aktív 1460 k. – 1490) utrechti festő társaságában zarándokutat tett a Szentföldön. Nem sokkal a hazatérésüket követően elkészítették a Peregrinatio in terram sanctam című kiadványukat, amely az európai könyvkiadás első illusztrált útikalauza. A mű életképek, a zarándokok számára fontos jeruzsálemi épületek és a vidék lakóit ábrázoló metszetek mellett Reuwich személyes megfigyelései és vázlatai alapján készült Szentföld-térképet is tartalmaz. A mű első három kiadását 1486 és 1488 között maga Reuwich nyomtatta Mainzban. A kötet metszetei közül kétségtelenül a legszebb a Reuwich helyszíni rajzai alapján készített hat nagy méretű városlátkép, de a mű igazi ékessége a Szentföld három fadúcra metszett, 27,5x128 cm-es méretű térképe.
B Breydenbach & E. Reuwich: Peregrinatio in terram sanctam. Speyer, P. Drach, 1502. Szentföld-térkép. Részlet – Régi Nyomtatványok Tára, Inc. 1239
A hatalmas perspektívájú, a térkép és a látkép erényeit ötvöző műalkotást minden idők legszebb Szentföld-térképei között tarjuk számon. Alkotója olyan eredeti művészi megoldásokkal élt, amelyet ma már igencsak idegennek tartanánk egy megbízhatónak tekintett térképi alkotástól. Reuwich ugyanis annak érdekében, hogy Jeruzsálemnek a zarándokok számára fontos épületeit minél élethűbben bemutathassa, a város ábrázolását oly mértékben felnagyította, hogy a teljes művet topográfiailag eltorzítva, annak mintegy harmadát elfoglalja. A leghatásosabb nézet érdekében még azt a ’vakmerőséget’ is elkövette Reuwich, hogy a térkép keleti tájolásától eltérően, magát a várost nyugati irányból mutatja be. A Peregrinatio hatalmas siker volt a maga korában, különböző városokban, több nyelven, mintegy negyedszázadon át kiadták. A Jankovich-példány Speyerben jelent meg Peter Drach (1445 k.–1504) kiadásában. Drach ehhez az 1502-ös kiadáshoz azonban már nem az eredeti mű fadúcairól nyomtatta az illusztrációkat, hanem az eredetiekről hű másolatokat készíttetett. A Jankovich-példány Szentföld-térképe sajnos igen rossz állapotban van, ezért annak csupán egy, a központi, Jeruzsálemet ábrázoló részét tudjuk bemutatni.
A neves erdélyi szász reformátor, Johannes Honterus (1498–1549) által készített Erdély-térkép a második legkorábbi olyan térkép, amelyet a történelmi Magyarországon született tudós készített. A brassói születésű Honterus az 1521 és 1525 közötti években a bécsi egyetemen szerezte földrajzi-térképészeti ismereteit. Erdély-térképének első változatát bázeli tartózkodása idején 1532-ben készítette, ahol a térkép mellett két csillagtérképet is fába metszett. Az Erdély-térkép első változatával Honterus azonban nem volt megelégedve, ezért azt 1546-ban vagy nem sokkal azt követően, az eredeti nyomódúcokat használva és a tartalmat módosítva Brassóban újra kiadta. A módosítás legfeltűnőbb elemeiként a térképet két nagy méretű, díszkeretbe helyezett latin és német nyelvű verses, vallásos tartalmú fohásszal, valamint a nagyszebeni városi tanácsnak tett ajánlással egészítette ki. Mivel az első kiadásnak csupán töredékei ismertek, a ma meglévő egyetlen, teljes példány, amely egykoron a Jankovich-térképgyűjteményhez tartozott, könyvtárunk térképgyűjteményének egyik pótolhatatlan kincse.
J. Honterus: Chorographia Transylvaniae. Brassó. J. Honterus, 1546/49. – Régi Nyomtatványok Tára, RMK III. 296
Johannes Honterus legnagyobb hatású kozmográfiai-kartográfiai műve a Rudeminta cosmographica volt. Első kiadása, amely 1530-ban Krakkóban jelent meg, csupán két kis méretű térképet tartalmazott, a szöveges részek pedig prózában íródtak. Az elsősorban tankönyvnek készült mű az oktatási cél érdekében a kozmosz, az égi jelenségek és a földiek tömör leírását célozta. Honterus szülővárosában az iskolai oktatást is megrefolmálva, úttörő módon az egykori brassói plébániai iskolát humanista középiskolává fejlesztette. Az új szellemű oktatáshoz a szintén Honterus ösztönzésére alapított brassói nyomdában készült el a Rudimenta jelentősen bővített, térképekkel kiegészített változata. Ezt az új változatot Honterus, a nagy mennyiségű földrajzi ismeret könnyebb memorizálása érdekében verses formában, hexameterben írta. A négy részre tagolt anyag a csillagászati és földrajzi ismeretek tömör összegzése, segítségével, élvezetes képzeletbeli utazás keretében a tanulók bejárhatták Európa országait, Ázsia és Afrika távoli tájait.
Ennek az új, 1541-ben, majd némileg módosított, végleges változatában 1542-ben elkészült műnek igazi újdonsága azonban annak a tizenhárom térképnek az együttese, amely szisztematikus rendben bemutatja az ókorban és Honterus korában ismert világot. Honterus tudott Amerika felfedezéséről, de önálló térképet még nem szentelt az újonnan megismert földrésznek. Az ókorban nem ismert nyugati szárazföld kontinens vagy sziget volta felett évtizedeken át vitáztak a földrajz tudósai. Honterus Peter Apian (1495–1552) 1520-ban Bécsben megjelent világtérképét használva mintának, Amerikát még déli szigetként ábrázolja.
J. Honterus: Rudimentorum cosmographicorum. Zürich, C. Froschauer, 1549. Világtérkép. – Régi Nyomtatványok Tára, RMK III. 387 (1)
A honterusi kozmográfiai tankönyv a kora újkor egyik legnagyobb hatású kozmográfia műveként, tankönyveként 1692-ig, egész műként vagy részleteiben használva, 126 kiadást ért meg. A Jankovich-kötet Zürichben Christoph Froschauer (1490 k.–1564) nyomdájában először 1546-ban készült másolat, amelyhez a térképek új nyomódúcait a kor kiváló metszője, a dillingeni születésű idősebb Heinrich Vogtherr (1490–1556) metszette. Nevének monogramját a világtérkép bal alsó részén láthatjuk.
Jankovich Miklós első gyűjteményének eladását követően is folytatta, szenvedélyét követve, a könyvek, kéziratok gyűjtését. Az így létrejött második könyvtárának anyagát 1844-ben ajánlotta fel a Nemzeti Múzeumnak. A múzeum azonban anyagi okokból csupán az állam pénzügyi támogatással vásárolhatott Jankovich újabban gyűjtött anyagából, elsősorban kéziratokat, okleveleket, 8000 forintért. Meglepő módon azonban az 1852. januári átverés alkalmával az európai kartográfia egyik legkiválóbb művének, Bajorország első országfelmérése alapján készült, 24 lapos, de kötetbe kötött pompás térképének egy példányát is megvették.
Vételi bejegyzés a Ph. Apian: Bayrische Landt-Taflen című mű kötéstábláján. Részlet – Térképtár, TA 152
A Bayrische Landt-Taflen című térképmű az európai regionális kartográfia bizonyosan legszebb alkotása. Alkotója az írásunkban már említett ingolstadti csillagász, matematikus és nyomdász, Peter Apian fia, Philipp Apian (1531–1589) volt. Philipp csodagyerekként már 11 évesen egyetemi hallgató, majd 21 évesen, apját követve az ingolstadti egyetem matematikai tanszékének élére került, annak professzora lett. A művészet- és tudománykedvelő V. Albert (1528–1579) herceg 1554-ben a fiatal tudóst megbízta, mérje fel országát és a felmérés alapján készítse el annak korszerű térképét. Philipp, öccsével, Thimoteussal hat év munkájával valóban bejárta és modern felmérési módszerekkel felmérte az országot. Az első ca. 1:45 000 léptékű, nagy méretű falitérkép változat alapján, ismét csak a herceg kérésére, Philipp elkészítette a 24 lapos, 1:135 000 méretarányú, kötetbe köthető változatot is.
Ph. Apian: Bayrische Landt-Taflen. 13. szelv. Augsburg és környéke – Térképtár, TA 152
A mű kétségkívül a reneszánsz kartográfia egyik, ha ugyan nem a legkiválóbb alkotása. A helyszíni felmérés okán nagy pontosságú és részletekben is gazdag, ráadásul életképi hatású mű született. A 24 lap nyomódúcának igényesebb, díszítésekben gazdag részeit a kiváló zürichi metsző, Jost Amman (1539 k.–1591) művészi módon készítette el, az egyszerűbb tartalmi elemek alkotója pedig Wolf Strauss és Hieronymus Wolff voltak. A térkép mintegy kétszáz évig alapvetően befolyásolta Bajorország térképi ábrázolástörténetét, s mivel a nyomódúcokat megőrizték, még a 19. században is nyomtattak róla. A Jankovich-példány különlegessége, hogy szelvényeit pergamenlapokra nyomtatták, nem sokkal az első, 1568-as kiadás után, Münchenben.
A modern kori atlaszkartográfia két alapműve az Abraham Ortelius (1527–1598), illetve a Gerard Mercator (1512–1595) által készített két világatlasz. Ortelius műve, a Theatrum orbis terrarum 1570-ben jelent meg először, a mercatori Atlas sive cosmographicae meditationes de fabrica mundi et fabricati figura című atlasz első fejezetei pedig 1585-ben. Ortelius és Mercator atlaszai szöveges és térképi tartalmukkal döntően befolyásolták a kor földrajzi és térképi ismereteit. Azonban nagy méretű, drága ún. foliokötetek voltak, így csupán a tehetősebb felsőbb társadalmi rétegekhez juthattak el. Ennek hátrányait többen felismerték a korban, és hamarosan megszülettek a kisebb, zsebatlasz méretű és tömörebb, kivonatosabb szöveges leírásokat és kisebb méretű, vázlatosabb térképeket tartalmazó ún. atlas minorok is. Ezek első változatát Filips Galle (1537–1612) Ortelius művére alapozva 1577-ben készítette és jelentette meg Antwerpenben, mely mű mindjárt nagy piaci siker lett. Számos németalföldi kiadó utánozta, vagy éppen versenyre kelt vele megjelentetve saját változatát.
Atlas minor... Amsterdam. J. Janssonius, 1634. Címlap – Térképtár, TA 23
Így tett az amszterdami atlaszkartográfia egyik legnagyobb 17. századi alakja, Jan Janssonius (1588–1664) is, aki apósa, idősebb Jodocus Hondius (1563–1612) 1607-ben készült Atlas minorját másolva 1628-ban jelent meg a piacon saját zsebatlaszával. A mű ekkor már egyáltalán nem volt kisméretűnek mondható, hiszen mind szöveges, mind térképi része jelentős méretűre duzzadt. A Jankovich-kötet, a janssoniusi változat 1634-es kiadása, már 651 oldalas és 146, Pieter van den Keere (1571–1646) és Abraham Goos (1585 k.–1643), a 17. század első felének kiváló rézmetszői által készített térképeket tartalmazott.
Magyarország szisztematikus, terepi felmérésekre alapozott modern térképének elkészítésére a 16–17. századi török hódítások miatt, Mohács után, a három részre szakított országban lényegében a 17. század végéig nem volt lehetőség. Ennek ellenére számos térkép készült az országról, döntően közép- és nyugat-európai térképkiadók műhelyeiben, elsősorban a hadi események iránt érdeklődők számára. A Habsburg Birodalom hadmérnökei azonban időről időre készítettek, legalább részben helyi felmérésekre, illetve személyes bejárásokra támaszkodva ország- és országrésztérképeket is, elsősorban a hadvezetés számára mint a hadszíntér áttekintését biztosító műveket. A Jankovich-térképgyűjteményhez tartozónak tekintjük Martin Stier (1620–1669) császári hadmérnök 1661-ben készített és 1664-ben nyomtatásban is megjelent 12 lapos országtérképének egyik példányát (a térképen, bizonnyal a restaurálás és vásznazás miatt, nincs nyoma az egykori Jankovich-tulajdonnak).
Stier: Landkarten des Kőnigreichs Ungarn... – Térképtár, TR 2.504
A kiváló hadmérnököt 1657 januárjában a hadvezetés a stájer és a horvát határőrvidék felülvizsgálatára rendelte. Ennek eredményeképpen, még ugyanabban az évben több kéziratos határőrvidék-térképet is készített, személyes tapasztalataira és helyi felméréseire támaszkodva. A császár, I. Lipót (1640–1705) Stiert még abban az évben a magyarországi határőrvidékek hasonló hadmérnöki bejárására és térkép készítésére rendelte. Stier jelentését és az elkészített, szintén 12 lapos kéziratos térképet 1661-ben nyújtotta be a haditanácsnak, egyúttal engedélyt kért a térkép nyomtatott változatának kiadására. Az engedélyt megkapva, Stier a térkép 12 szelvénye réznyomólemezeinek elkészítésével a bécsi Moritz Lang (1620 k.–1700 k.) rézmetszőt bízta meg, aki a nyomólemezeket 1663-ban el is készítette. A török ellenes visszafoglaló háború (1683–1699) időszakában az 1664-ben megjelent térképnek két további kiadását (1684, 1687) is közreadta Martin Endter (1653–1741) neves nürnbergi kiadó, aki lemásoltatta Stier 1664-es eredeti térképét. Könyvtárunkban az 1664-es kiadásnak négy példánya is megtalálható – két példány Széchényi Ferenc, egy-egy Apponyi Sándor (1844–1925), illetve Simontsits János (1783–1856) adományaként –, a Jankovich-példány ezek között a legrosszabb állapotú.
Blogbejegytésünk első része itt olvasható.
Irodalom:
- Barna Ferdinánd: A Magyar Nemzeti Muzeumi Széchenyi Országos Könyvtár rendezéséről. In. Magyar Könyvszemle, 1876. 3. sz., 127–134., sz. 173–183.
- Belitzka-Scholtz Hedvig (szerk.): Jankovich Miklós, a gyűjtő és mecénás (1772–1846). Tanulmányok. Művészettörténeti füzetek, 17. Budapest, Akad. K. 1985.
- Berlász Jenő: Az Országos Széchényi Könyvtár története 1802–1867, Budapest, OSZK, 1981.
- Berlász Jenő: Jankovich Miklós könyvtári gyűjteményeinek kialakulása és sorsa. In. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1970–1971, Budapest, OSZK, 1973, 109–173.
- Berlász Jenő: Kísérletek a Könyvtár elhelyezésére a XIX. században. In. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1986–1990, Budapest, OSZK, 1994, 149–168.
- Hormayr u. Mednyánsky (hrsg.): Taschenbuch für die vaterländische Geschichte. 2. Jahrgang. Wien, A. Strauss, 1821, 329–365.
- Kelecsényi Gábor: Múltunk neves könyvgyűjtői, Budapest, Gondolat, 1988.
- Mátray Gábor: A Magyar Nemzeti Muzeum korszakai, különös tekintettel a közelebb lefolyt huszonöt évre, Pesten, Bucsánszky, 1868.
- Mikó Árpád (a kat. szerk., a kiáll. rend.): Jankovich Miklós (1772–1846) gyűjteményei: kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. 2002. november 28 – 2003. február 16. [kiáll. katalógus], Budapest, MNG; Pannon GSM, 2002.
- Patay Pálné: Az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárának története (1802–1946). In. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1986–1990, Budapest, OSZK, 1994, 277–297.
- Somkuti Gabriella: A Széchényi Könyvtár állományának alakulása 1867–1874. In. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1991–1993, Budapest, OSZK, 1997, 177–212.
- Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár elhelyezése 1867–1918. In. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1986–1990, Budapest, OSZK, 1994, 169–195.
- Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár története 1802–1918, Budapest, OSZK, 2002.
- Wix Gyögyné: Rég elfelejtett gyűjtőkről. In. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1984–1985, Budapest, OSZK, 1992, 179–203.
Danku György (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)