Horváth Ignác (1851–1911) a dualizmus kori nemzeti könyvtár kitűnő szakemberei közé tartozott.
„… tagja volt annak a könyvtáros-nemzedéknek, amely a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának – a jelenlegi Országos Széchényi Könyvtárnak – korszerűsítését a múlt század negyedik negyedében keresztülvitte, mint bibliográfus pedig olyan sorozatot indított el és olyan szakkönyveket adott ki, melyek új fejezetet nyitottak a magyar könyvészet történetében”.
Galambos Ferenc: Horváth Ignác 1851–1911. In. Könyvtáros, 29 (1979), 8. sz. 491. – Törzsgyűjtemény
1851. január 21-én született Tatán. Magyaróvári iskolai évek után Pannonhalmán folytatta tanulmányait, és 1869. szeptember 8-án belépett a bencés rendbe. Horváth Ignác – szerzetesi nevén Villebald – fogadalma rövid ideig tartott: 1872. július 12-én távozott a közösségből. Világi papnövendékként folytatott teológiai tanulmányokat az esztergomi szemináriumban. 1875-ben végleg elhagyta az egyházi pályát, és a kincstári jogügyek igazgatóságánál vállalt állást. 1876. január 1-től a budapesti Egyetemi Könyvtár díjnokaként vett részt a gyűjtemény rendezésében. 1876 szeptemberében került a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárába gyakornoknak. Későbbi sokirányú, kiváló szakmai munkáját elméleti szinten ekkor alapozta meg: 1879-től a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán folytatott tanulmányokat, 1881-ben diplomázott. 1882. május 27-én nevezték ki a Széchényi család javaslatára könyvtári segéddé. 1886-ban segédőr, 1898-ban őr, 1910-ben igazgatóőr lett. 1911. augusztus 17-én tragikus körülmények között bekövetkezett halála egy több mint három évtizedes, tevékeny és sokoldalú pályának a végét jelentette.
1867 után a Magyar Nemzeti Múzeum szervezetén belül működő könyvtár újjászervezése Eötvös József (1813–1871) vallás- és közoktatásügyi miniszter művelődéspolitikájának részeként, könyvtárügyi elképzeléseinek megfelelően valósult meg az ő és főként utódja, Trefort Ágoston (1817–1888) hivatali idejében. Első lépésként a nagyszámú, feldolgozatlan dokumentumot a korabeli nyugat-európai könyvtárrendezési kritériumoknak megfelelő müncheni rendszer szerint katalogizálták, és helyezték szakrendbe a könyvtár polcaira. Az így kialakított, egységes gyűjtemény 1875-re hozzáférhetővé vált az olvasók és kutatók számára, a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára bekerült a hazai tudományos- és kulturális élet áramába. Somkuti Gabriella könyvtártörténeti monográfiája (Az Országos Széchényi Könyvtár története 1802–1918, Budapest, OSZK, 2002.) tudósít arról, hogy az immár állami felügyelet alatt és állami költségvetésből működő múzeumtól, és így a könyvtártól is a fenntartó:
„…a megnövekedett pénzügyi lehetőségeknek megfelelő aktív gyűjtést, szakszerű feldolgozást, minél szélesebb körű használatot és a munkatársak tudományos tevékenységét kívánta meg.”
A szigorúbb szakmai elvárásoknak megfelelően újjászervezett és működtetett nemzeti bibliotéka munkafolyamataiban, tudományos és publikációs feladataiban fontos helyet foglalt el Horváth Ignác könyvtárosi és bibliográfusi tevékenysége. Halálakor a Magyar Könyvszemlében megjelent nekrológ elsőként rajzolta meg egy sokoldalú szakember profilját. E szerint Horváth Ignác tevékeny évtizedeinek jelentős részét „láthatatlan” könyvtárosi munkával töltötte. Galambos Ferenc pedig a gyakorlati szakembert méltatta személyében:
„…szakmai felkészültségével, lankadatlan szorgalmával olyan feladatokat látott el és olyan problémákat oldott meg, amelyek nem látványosak ugyan, de a könyvtár zökkenésmentes működéséhez nélkülözhetetlenek”
Galambos Ferenc: Horváth Ignác 1851–1911. In. Könyvtáros, 29 (1979), 8. sz., 491. – Törzsgyűjtemény
Horváth Ignác szakirodalmi munkássága főként a Nemzeti Múzeum könyvtárának dokumentumaihoz, különböző gyűjteményegységeihez kapcsolódott, publikációi kevés kivétellel az első könyvtári szakfolyóiratban, a Magyar Könyvszemlében jelentek meg. Pályakezdőként, 1881-ben kapta a feladatot, hogy Tipray Tivadar utódjaként állítsa össze a nemzeti könyvtár gyűjtőköréhez kapcsolódó kurrens könyvészetet, vagyis a magyar és magyar vonatkozású nyomtatványok (hungarikák) jegyzékét. A kurrens nemzeti bibliográfia összeállítását, mint nemzeti könyvtári feladatot az intézmény részéről a Széchényi-könyvtár újjászervezése utáni első igazgatója, Fraknói Vilmos (1843–1924) határozta meg. Publikációs felületeként a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára kiadványaként megjelenő Magyar Könyvszemlét jelölte meg a folyóirat első számának beköszönő soraiban:
„összeállítandja a magyarországi sajtó irodalmi érdekű termékeinek és a hazánkat érdeklő külföldi munkáknak lehetőleg teljes és pontos jegyzékét.”
A szerkesztő ígérete szerint az éves sajtótermésről készített összegzések a Magyar Könyvszemlében a folyóirat indulásától (1876) helyet kaptak, 1878-tól a szaklap mellékleteként (Magyarországi könyvészet) jelentek meg.
A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára a kurrens nemzeti bibliográfia összeállításával Széchényi eredeti szándékához kapcsolódott, aki a bibliotéka éves gyarapodását folyamatosan katalógusokban kívánta közzétenni. A gróf az intézményalapító okirata 2. pontjában emellett rögzítette az országos könyvtár kötelespéldányhoz való jogát is. Széchényi életében a bibliotéka alapjául szolgáló hungarika-gyűjtemény katalógusait (1799; 1800) mindössze két pótkötet (1803; 1807) egészítette ki. A Széchényi-könyvtár kötelespéldányjogát az 1848-as sajtótörvény (1848. XVIII.tc. 40.§), és ennek alapján 1867. július 17-én az igazságügyminiszter rendelete is megerősítette. Eötvös József ez utóbbihoz kapcsolódó körrendelete (15.856/1867.) a törvényhatóságoktól a sajtótermékek negyedévenkénti beküldését kérte, hogy a nemzeti könyvtár vezetése minél teljesebb képet kapjon a hazai kiadványtermésről, és az évenkénti magyar könyvészetet a munkatársak minél pontosabban szerkeszthessék meg. E korszak kurrens nemzeti bibliográfiatörténetét feldolgozó munkájában Kégli Ferenc a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletével kapcsolatban megjegyezte, hogy:
„Eötvös a kötelespéldány-szolgáltatást magától értetődően kapcsolta össze egy évenkénti könyvészetnek a Széchényi Könyvtárban való megszerkesztésével”.
A Magyar Könyvszemle mindössze 16 évig, 1876 és 1891 között adta közre az évenkénti magyar könyvészetet, ennyi ideig tudta a nemzeti könyvtár teljesíteni a kurrens nemzeti bibliográfia összeállítására vonatkozó feladatát a dualizmus időszakában. Horváth Ignác 1881 és 1891 között szerkesztette az akkor már a folyóirat mellékleteként megjelenő jegyzékeket a könyvtárba érkező könyvek, térképek, zeneművek – főként a kötelespéldányként beküldött kiadványok – alapján. A Magyar irodalom cím alatt a bárhol magyar nyelven megjelent nyomtatványok (nyelvi hungarikumok), a Hazai nem magyar irodalom a Magyarországon idegen nyelven (területi hungarikumok) kiadott művek, a Hazánkat érdeklő külföldi munkák a magyar vonatkozású, külföldön, idegen nyelven megjelent dokumentumok (tartalmi hungarikumok) bibliográfiai adatait sorolta fel. A magyar könyvészet jegyzékei kiegészültek az Iskolai értesítők, az Egyházi névtárak és direktóriumok (1883-tól önálló csoport) és a Naptárak a magyar és idegen nyelvű kiadványokat együtt közlő összegzéseivel. (A Naptárak bibliográfiájában 1879-től szerepeltek csak az idegen nyelvű nyomtatványok).
A kurrens gyarapodást regisztráló könyvészet lajstromai kezdetben számonkénti bontásban jelentek meg a szakfolyóirat hasábjain, 1884-től éves bibliográfiaként láttak napvilágot a jegyzékek. Kégli Ferenc a magyar könyvészet leírásait így értékelte:
„A címleírások mai szemlélettel is megfelelő részletezettségűek.”
Kégli megállapítása szerint a kötelespéldányként beérkező dokumentumokról két leírás készült, egy a könyvtár katalógusa, és egy a bibliográfia számára. A magyar könyvészet szerkesztése nem munkakörbe tartozó feladat volt, hanem önálló publikációnak számított. „Horváth Ignác díjnok” neve először Majláth Béla (1831–1900) a könyvtár 1880–1881 évi munkájáról a Magyar Könyvszemle 1881/4-5. számában megjelent igazgatói jelentésében szerepel a publikáló munkatársak között. A Horváth által szerkesztett kurrens nemzeti bibliográfiák hazai kiadású dokumentumokat leíró tételei nem fedték le a teljes kiadványtermést. A törvényi szabályozás ellenére a kötelespéldányok beküldése akadozott, a nyomdák egy része nem tett eleget kötelezettségének. Horváth könyvészetének adatait igyekezett minél teljesebbé tenni, figyelte az újonnan megjelenő könyvekről hírt adó sajtóközleményeket, és a kezdetektől a szerzők és kiadók közreműködését is kérte bibliográfiái bevezető, tájékoztató szövegében:
„Hogy ezen jegyzéket lehetőleg teljesen és pontosan lehessen összeállítani, felkéretnek a szerzők és kiadók, hogy kiadványaik egy példányát, az ár megjelölése mellett, a Nemzeti Múzeum könyvtárához beküldeni szíveskedjenek”
Magyar Könyvszemle, 1881/1. melléklet, 1. – Elektronikus Periodika Archívum
1893-ban a Magyar Könyvszemlét 1879 óta szerkesztő Csontosi Jánost Schönherr Gyula váltotta a folyóirat élén. Schönherr Fejérpataky László (1857–1923) levéltáros, múzeumi őr véleménye alapján elhagyta a magyarországi könyvészetet az új évfolyammal induló szaklapból, mert:
„...az ez idő szerint rendelkezésünkre álló eszközök mellett sem mint a hazai irodalom könyvészete, sem mint a múzeumi könyvtár évi gyarapodásának jegyzéke, nem léphetett fel a teljesség igényeivel.”
Változást hozott az 1897. XLI. tc. a nyomdai kötelespéldányok beküldéséről szóló újabb rendelet, amely 1898. február 1-én lépett életbe. E törvényi szabályozás szigorúbb volt, szankciókat alkalmazott a kötelezettségüket nem teljesítő nyomdákkal szemben. A Széchényi-könyvtár Nyomtatvány osztályán a kötelespéldányok nyilvántartó irodájának vezetője Horváth Ignác lett. A hazai nyomdák nyilvántartásának elkészítése Horváth vezetésével készült el, aki ezt követően különböző források (bibliográfiák, sajtóközlemények) felhasználásával is figyelmeztette a tipográfiákat. A Széchényi-könyvtárba – közvetlenül a nyomdáktól – beküldött kiadványok száma megközelítette a teljes hazai sajtótermést. Ennek ellenére a kurrens magyar és magyar vonatkozású könyvek, térképek és zeneművek jegyzékei a Széchényi-könyvtárhoz köthetően a dualizmus időszakában többet nem jelentek meg. Horváth Ignác még közreadta A külföldi irodalom magyar vonatkozású termékei című, az 1892-ben és 1893-ban megjelent tartalmi és szerzői hungarikákat összegző lajstromait a Magyar Könyvszemle 1892–1893-as, az 1894/1. és az 1894/2. számaiban.
Bibliográfusi minőségben, modern irodalomra vonatkozó jegyzékek összeállítójaként továbbra is feltűnt neve a szakfolyóirat hasábjain. Szerkesztésében jelentek meg 1904-től A magyarországi bibliográfiai szakirodalom negyedéves összegzései. 1901 és 1909 között a kurrens nemzeti sajtóbibliográfiában a folyóiratokat dokumentáló rész összeállítója volt. Horváth 1900-tól haláláig szerkesztette a Századok könyvészeti rovatát, ő állította össze Pulszky Ferenc (1814–1897) politikus, régész, a Nemzeti Múzeum igazgatója (1869–1894) műveinek bibliográfiáját, a fél évszázados írói működése alkalmából szerkesztett, tisztelgő kötetben. Nagyobb lélegzetű munkája a millennium alkalmából, a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának felkérésére a karon 1780 és 1895 közötti időszakban végzett tudományos munkáról összeállított bibliográfia volt. A kötet egyik recenzense a Magyar Könyvszemle 1896/4. számában a kétszázhetvenöt egyetemi tanár irodalmi tevékenységét összegző könyvtári segédőrt így méltatta:
„Horváth Ignácz ez alkalommal is bebizonyította, hogy a leglelkiismeretesebb és legszakavatottabb bibliográfusaink közé tartozik.”
Az intézménytörténeti bibliográfia méltatója minden bizonnyal ismerte és forgatta Horváth szakirodalmi munkásságának legjelentősebb alkotását is, az egy évvel korábban (1895) kiadott ősnyomtatvány-katalógust. Ez a kötet Horváth Ignác könyvtárosi, bibliográfusi működése egy másik fontos területének lenyomata: a régi nyomtatványok tudományos feltárásában jártas szakemberé.
„...nemcsak a modern, hanem a régi nyomtatványok leírása terén is jelentős munkásságot fejtett ki. Ilynemű munkálatai közül első helyen említjük meg A M. N. Múzeum Könyvtárának Ősnyomtatványai ez. kötetét, mely a múzeumi könyvtár katalógusainak sorát nyitotta meg s áttekinthetőségével, pontosságával az ilynemű hazai kiadványok közt jelentős szerepet tölt be.”
Horváth Ignác ősnyomtatvány-leírásait először a Magyar Könyvszemle 1892/1893. és az 1894/1., 1894/2., 1894/3. és 1894/4. számai közölték. Önálló kiadványként a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára nyomtatott katalógusainak sorát nyitotta meg 1895-ben.
Horváth Ignác ősnyomtatvány-katalógusának borítója
1881-ben A Radvánszky Béla vezette parlamenti vizsgálóbizottság jelentésben tette közzé a Magyar Nemzeti Múzeum működésére vonatkozó észrevételeit és a jövőre vonatkozó javaslatait. A könyvtárat többek között figyelmeztette az 1878. évi londoni nemzetközi könyvtárosi és bibliográfusi kongresszus határozatára, amelyben a nyilvános könyvtárak kötelezték magukat az általuk őrzött kódexek és ősnyomtatványok katalógusainak közzétételére. A Radvánszky-jelentés összeállítója külön pontban hangsúlyozta nyomtatott katalógusok közreadásának fontosságát a könyvtár gyűjteményrészeiről:
„Végül pedig, miután múzeumi könyvtárunk e nemben legnagyobb és legelső nemzeti intézményünk; és habár annak rendszeres felállítása és hozzáférhetősége meg is felel részben az igényeknek, de a tudósok és közönség által tökéletesen használható csak akkor lesz, ha annak tartalmát ismertetik. Ez pedig csak a szaklajstromok kinyomtatása által érhető el;”
Ehhez kapcsolódott Fejérpataky László (1857–1923) – ekkor már a könyvtár igazgatóőre – Horváth katalógusához írt bevezetőjében, az ősnyomtatványok jegyzékét egy újonnan meginduló kiadványsorozat első köteteként nevezte meg.
Horváth Ignác katalógusa rövid bevezetőjéből tudjuk, hogy az ősnyomtatvány-gyűjtemény első szakszerű feldolgozása, „végleges rendezése” 1888-ban történt. A kötetekről szerzői, év- és nyomdahely szerinti repertórium és cédulakatalógus készült. Az alapításkor szerénynek mondható ősnyomtatvány-állományt a könyvtár későbbi gyarapodásai (Jankovich- és Illésházy-gyűjtemény, Horvát István könyvtára, Farkas Lajos hagyatékából vásárolt kötetek) tették mennyiségben jelentékeny gyűjteménnyé. Horváth Ignác 897 mű és a duplumpéldányok leírását készítette el.Drakulát ábrázoló fametszet a történetét feldolgozó munka unikumpéldányából (Széchényi Ferenc gyűjteményéből). Horváth Ignác katalógusának 705. tétele. In. Historie von Dracole Waida, [Lübeck], [Bartholomaeus Gothan], [ca. 1485.]. – OSZK Digitális Könyvtár. W. Salgó Ágnes: Drakula vajda tetteinek krónikája egy ősnyomtatvány lapjain, [Budapest], [s.n.], 2002. – Magyar Elektronikus Könyvtár
Soltész Zoltánné, a magyarországi közgyűjteményekben őrzött ősnyomtatványok katalógusa (CIH) egyik szerzője, több tanulmányában (Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1995. szept.; Az OSZK Évkönyve 1963–1964.) is elismerően írt Horváth Ignác a legrégibb nyomtatványok a kor színvonalán álló és „sokoldalú” feltárását tartalmazó katalógusáról:
„A címleírások nemcsak a maguk korában korszerű, hanem a ma is általánosan elfogadott ősnyomtatvány-katalogizálási elv szerint készültek. A Hain »Repertórium bibliographicum«-ában részletesen leírt kiadványokról csupán az alapvető bibliográfiai adatokat közlik: a szerzők nevét, a mű címét, impresszumadatait, rétnagyságát és terjedelmét, a megfelelő Hain-számra való hivatkozással. A Hain által nem publikált ősnyomtatványokról viszont betűhív leírást közöl a katalógus a rövidítésjelek és a sorvégek pontos jelzésével. Így ezek a címleírások is megbízható alapot nyújtanak a kiadás azonosításához. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy Magyarországon Horváth Ignác alkalmazta legelőször ezt az ősnyomtatvány-katalogizálási szabályt.”
Horváth Ignác az ősnyomtatványok leírását időrendben közölte, az egyes éveken belül a megjelenési helyek betűrendjében szerepelnek a kiadványok. A datálatlan nyomtatványokat Horváth – Soltész Zoltánné megállapítása szerint ma már szokatlan módon – önálló csoportként kezelte, a szerzők betűrendjében sorolta fel műveket. Az egyes tételek leírásában Hain bibliográfiáján kívül nem tüntetett fel szakirodalmi hivatkozást, a magyar vonatkozású művek esetében azonban jelezte a hazai forrásokat. Horváth felsorolta a művek valamennyi könyvtárban található példányát, közölte a nyomdajegyekre, a possessorokra (tulajdonosokra) vonatkozó bejegyzéseket, a fontosabb kéziratos szövegeket. A proveniencia-adatok (a kötetek származására vonatkozó adatok) közlésének értékét tudta Horváth, bevezetőjében így írt:
„a jegyzék kiváló figyelmet fordít a példányok provenientiájának kérdésére és közli azokat az egykorú vagy későbbi bejegyzéseket, melyek a könyv vagy tulajdonosai sorsáról felvilágosítást nyújtanak, vagy történeti, irodalomtörténeti s bármi egyéb szempontból érdekkel bírnak…”
A katalógusban való tájékozódást négy mutató segítette (a szerzői betűrendes mutató, a nyomtatási helyek és nyomdászok szerinti mutató, és a könyvtulajdonosok mutatója). Az állomány gyarapodásával Horváth Ignác a Magyar Könyvszemle 1900/4. számában közreadta katalógusa újabb 130 tételt leíró pótlását.
Historia Alexandri Magni, Argentine (Strassburg), 1494. 2o (Jankovich Miklós gyűjteményéből: Inc. 219) egy oldala. Horváth Ignác katalógusának 443. tétele – Régi Nyomtatványok Tára
Schönherr Gyula szerkesztő a következő sorokkal ajánlotta a kutatók figyelmébe Horváth Ignác ősnyomtatvány-katalógusát:
„Meg vagyunk róla győződve, hogy könyvtárunk barátai örömmel fogják azt fogadni, nemcsak mint egy sok fáradsággal végzett munka tényleges eredményét, de úgyis, mint oly kezdetet, mely nagy lépéssel közelebb hozza a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárát tudományos hivatásának betöltéséhez”.
A nemzeti könyvtár legrégibb nyomtatott könyveinek első katalógusa ma is alapvető forrás az Országos Széchényi Könyvtár állományában őrzött ősnyomtatványok, kutatói számára.
„Az ősnyomtatványok meghatározásának mai segédeszközei és módszerei révén ugyan számos esetben módosultak az impresszum nélküli nyomtatványok általa meghatározott címleírási adatai, de katalógusa ma is értékes forrásmű a könyv-, könyvtár- és művelődéstörténeti kutatás számára.”
Könyvtári vonatkozású publikációi közül Horváth kisebb könyvtártörténeti forráskiadásai (Magyar Könyvszemle, 1883. 1–4. sz.; 1905. 3. sz.), régi nyomtatványok bibliográfiai közlései és Szabó Károly Régi Magyar Könyvtárához közölt adalékai (Magyar Könyvszemle, 1890. 1–2. sz., 1891. 1–2. sz., 1895. 2. sz., 1895. 3. sz., 1895. 4. sz., 1896. 1. sz., 1898. 1. sz., 1899. 3. sz., 1911. 1. sz., 1912. 2. sz., 4. sz. érdemelnek figyelmet. A Bécsben, 1900-ban megjelent Adressbuch der Bibliotheken der Osterreich-Ungarischen Monarchie című kiadványban német nyelven ismertette a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárát.
A cím idézetének forrása: Vegyes közlések. [Nekrológ Horváth Ignácról]. In. Századok, 45(1911) VII. füzet, 561.
Felhasznált irodalom:
- Berlász Jenő: Az Országos Széchényi Könyvtár alapítólevele. In. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1965–1966, Budapest, OSZK, 1967, 182–192.
- W. Salgó Ágnes: Drakula vajda tetteinek krónikája egy ősnyomtatvány lapjain, [Budapest], [s.n.], 2002.
- Galambos Ferenc: Horváth Ignác 1851–1911. In. Könyvtáros, 29(1979.) 8. sz., 491–492.
- Horváth Ignácz. In. Magyar Könyvszemle, 19(1911) 3. sz., 280–281.
- Kégli Ferenc: A kurrens nemzeti bibliográfia a dualizmus korában – különös tekintettel az Országos Széchényi Könyvtárra. 1867–1918, Budapest, OSZK, 1996.
- Magyar Könyvszemle, 1876–1911.
- A Pannonhalmi Szent Benedek-rend névtára. 1802–1986. Összeáll. Berkó Pál, Legányi Norbert, Pannonhalma, 1987.
- Radvánszky Béla: A Nemzeti Múzeum ügyeinek megvizsgálására kiküldött országos bizottság jelentése. In. Magyar Könyvszemle, 6(1881), 1. sz., 31–63.
- Schönherr Gyula: A Magyar Könyv-Szemle új folyama. In. Magyar Könyvszemle, 1(1892), 93. sz., 376–377.
- Soltész Zoltánné: Száz éve jelent meg az Országos Széchényi Könyvtár első ősnyomtatvány-katalógusa. In. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 4(1995) 9. sz., 37–41.
- Soltész Zoltánné: Az Országos Széchényi Könyvtár ősnyomtatvány-gyűjteménye. In. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1963–1964, Budapest, OSZK, 1966, 109–128.
- Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár története, 1802–1918, Budapest, OSZK, 2002.
- Vegyes közlések. [Nekrológ Horváth Ignácról]. In. Századok, 45(1911.) VII. füzet, 561.
- Horváth Ignác: A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának ősnyomtatványai. 1465–1500, Budapest, M.N.M. Könyvtára, 1895. (A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának címjegyzéke 1.)
- Sajó Géza–Soltész Erzsébet: Catalogus incunabulorum quae in bibliothecis publicis Hungariae asservantur, Budapest, Akadémiai, 1970.
- Új Magyar Életrajzi Lexikon. 3. köt. Főszerk. Markó László, Budapest, Magyar Könyvklub, 2002, 367.
Borvölgyi Györgyi (Könyvtártudományi Szakkönyvtár)