„A szanszkrittudományok híres, ősz bajnoka”

2023. december 06. 06:00 - nemzetikonyvtar

200 éve született Friedrich Max Müller, az összehasonlító vallástörténet meghatározó alakja

Müller Miksa portréja. In:Vasárnapi Ujság, 37. évf., 45. sz. (1900. november 11.), 733. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A híres orientalista, indológus, Friedrich Max Müller (1823. december 6. – 1900. október 28.), akinek a neve a korabeli Magyarországon Müller Miksaként vált ismertté, az Anhalt-Dessau-i hercegség székhelyén, Dessauban született 1823. december 6-án. Önéletrajzi művének második részében írt arról, hogyan szerezte első ismereteit Indiáról. Emlékei szerint tízéves korában egyik iskoláskönyvében látott egy képet Benáreszről (Váránaszíról), ami nagyon megragadta a fantáziáját. A képen férfiak, nők és gyermekek lépdeltek lefelé a ghátakon, a Gangeszhez vezető lépcsőkön, hogy megfürödjenek a szent folyóban. Ekkor még nem sokat tudott Indiáról, legfeljebb annyit, hogy az embereknek sötétebb a bőrük, elégetik az özvegyeket, és ha a paradicsomba szeretnének jutni, akkor Dzsagannáth szekere elé kell vetniük magukat. A parton látható mecsetek és templomok sokkal szebbnek tűntek neki, mint a Dessauban lévő templomok és paloták. Álmodozásából tanára hangja riasztotta fel, aki fülön fogta, és azt mondta neki, hogy büntetésből másoljon le néhány oldalt a könyvből, melyen a Gangesz, a Benáresz és India szavak voltak.

Max Müller: Alte Zeiten – alte Freunde: Lebenserinnerungen; übers. von H. Groschke, Gotha, Perthes, 1901. Belső címlap a szerző fényképével – Törzsgyűjtemény

Első élménye Indiáról hamarosan szertefoszlott, majd akkor jelent meg újból, amikor 1841-ben a lipcsei egyetemen, ahol filológiai stúdiumokat folytatott, meghallotta, hogy új tanszéket állítanak fel, az indológiát, Hermann Brockhaus professzor vezetésével, aki a szanszkrit és a perzsa nyelvek nagy tekintélyű tudósa volt. Max Müller számára gyermekkori emlékei után ekkor már az indiai költők jelentették a hívószót India felé. Ahogy említett könyvében megjegyezte, korábban rövid ideig „flörtölt” az arab nyelvvel is, de most komoly szerelemre lobbant a szanszkrit iránt és a professzor irányításával együtt olvasták Kálidásza Sakuntaláját, azután a Nalát és néhány részletet a Rigvédából is. Húszéves korában adták közre első fordítását, a Hitópadésa mesegyűjteményt németül. A mű fordítása 1865-ben angolul is megjelent a szanszkrit szöveggel együtt.

The second third, and fourth books of the Hitopadeśa. Handbooks for the study of sanskrit, 2. ed. by Max Müller, London, Longman, Green etc., 1865. – Törzsgyűjtemény

Később Berlinben tanult az összehasonlító nyelvtudomány egyik megalapozójánál, Franz Boppnál, majd 1845-től Párizsban a híres francia indológusnál, Eugène Burnoufnál, akinek Rigvéda órái olyan nagy hatást tettek rá, hogy az ő ösztönzésére kezdte el 1849-ben lefordítani e mű teljes szövegét Szájana kommentárjaival együtt, amelyet 1874-ben fejezett be.
Ekkoriban már nagyon vágyott Indiába, főként Benáreszbe, s arra, hogy megfürödjön a Gangeszben, de úgy tűnt, hogy az indiai utazás abban az időben kizárólag az angolok privilégiuma volt, hiszen az út odáig nemcsak sokáig tartott, de az indiai tartózkodás is igen költséges lett volna számára. Sajnos ez a terve soha nem vált valóra, soha nem járt Indiában, ebben a „földi paradicsomban”. Amikor még elég fiatal volt, nem volt annyi pénze, hogy elmehessen, később pedig, amikor indiai barátai újból és újból hívták magukhoz, már túl öreg volt és túlságosan le volt kötve a munkájához, hogy elutazhasson Indiába. S bár soha nem jutott el oda, de szerencsére Európában számos kiváló indiai tudóssal találkozhatott, akikkel szoros barátságot kötött, róluk emlékezett meg Alte Zeiten – alte Freunde: Lebenserinnerungen című kötetében. Azzal vigasztalta magát, hogy India csodálatos irodalmi alkotásai, filozófiája, mély vallásosságának tanulmányozása által sokkal igazabb, valódibb képet tudott alkotni róla, mint amit Bombay bazárjainak felkeresése, vagy a rádzsák darbárjai nyújthattak volna számára. Lehet, hogy így túlságosan ideális képet alkotott magának Indiáról, de úgy érvelt, hogy egy jól megfestett portré néha hívebben adja vissza a karaktert, valóságosabbnak tűnhet a puszta fényképnél.
1848-ban Oxfordba költözött, hiszen nagy horderejű munkájához, a Rigvéda lefordításához csak ott találhatott megfelelő segítséget, kéziratokat, kézikönyveket, szótárakat. A fordítás tudományos előmenetelére is nagy hatással volt. A huszonöt évig tartó munka során Christian Charles Josias von Bunsen német tudós és diplomata volt a segítségére, aki a mű kiadásához megszerezte a Kelet-indiai Társaság pártfogását és teljes anyagi támogatását is. 1850-ben Max Müllert kinevezték a modern európai nyelvek helyettes professzorává („deputy professor”) az Oxfordi Egyetemen. Amikor 1854-ben megkapta a rendes, vagy teljes professzori kinevezését („full professor”), pártfogója, Bunsen a következő szavakkal üdvözölte:

„Most biztos alapja van földi existentiájának és szép hatáskör tárul fel Ön előtt az istenáldotta, biztos és szabad szigeten, még pedig oly pillanatban, midőn nehezen mondhatnók, vajjon a fejedelmek trónjai vannak-e nagyobb veszélyben, vagy a népek szabadságai.”

Goldziher Ignác: Müller Miksa (1823–1900). In: Nyelvtudományi Közlemények, 1900 (30. kötet), 464. – Törzsgyűjtemény

A Rigvéda fordításának első kiadása hat kötetben jelent meg 1849 és 1874 között a Kelet-indiai Társaság támogatásával („Published under the patronage of the honourable of the East-India Company”), míg a második kiadás négy kötetben 1890 és 1892 között Vidzsajanagara mahárádzsájának anyagi hozzájárulásával. Ebből a kiadásból küldött egy példányt 1893-as budapesti látogatása után a Nemzeti Múzeum könyvtárába is.

A mű első kiadásának megjelenésekor kritikusai felrótták neki, hogy nem tartott lépést a Védákkal kapcsolatos legfrissebb szakirodalommal, így többek között a himnuszok kronologizálásának új eredményeit sem építette be. Müller több mint két évtizedig tartó munkája alatt Bunsen arra bíztatta őt, hogy ne csak a fordítással foglalkozzon, hanem a témába vágó kisebb esszéket, tanulmányokat is közöljön:

„Most nagyon szép életfeladat van Önre bízva és sokéves munkába fog kerülni, míg e hatalmas tuskót megdolgozza. De ne feledje el, hogy időről időre néhány szálkát is várunk műhelyéből”.

Goldziher Ignác: Müller Miksa (1823–1900). In: Nyelvtudományi Közlemények, 1900 (30. kötet), 465. – Törzsgyűjtemény

Így született meg Chips from a German Workshop („Szálkák egy német műhelyből”) címmel esszéinek gyűjteménye három kötetben, amelyet Bunsen emlékének ajánlott. Max Müller ezekben az esszékben dolgozta ki az összehasonlító nyelvtudomány, vallástörténet és mitológia módszereit is, amelyek ezt követően az ő nevével fonódtak össze. Az új tudomány módszereit előadássorozatain fejtette ki, melyek Hibbert Lectures, Gifford Lectures, Burnett Lectures címen váltak ismertté.
Az 1861-ben és 1863-ban a Royal Institution-ban a nyelvtudományról tartott előadásait hamarosan több nyelvre is lefordították.

Max Müller: Vorlesungen über die Wissenschaft der Sprache; [deutsch] bearb. Carl Böttger, Leipzig, Mayer, 1863–1866. Belső címlap – Törzsgyűjtemény

„Nem túloz, aki azt állítja, hogy e fölolvasások, melyek mindjárt megjelenésük után kiadást kiadás után érve az összes művelt népek nyelvein megtették a világ körüli útjokat, alkották meg legelőször a kapcsolatot a nyelvtudomány kérdései és a közműveltség között, legelőször törtek utat ezen régebben a tudósok kalamárisára szorított elmélkedéseknek az általános műveltségi tudatban. Ebben áll a Felolvasások legnagyobb és legmaradandóbb érdeme”

Goldziher Ignác: Müller Miksa (1823–1900). In: Nyelvtudományi Közlemények, 1900 (30. kötet), 459–460. – Törzsgyűjtemény

A művet 1875-ben Steiner Zsigmond [Simonyi Zsigmond] fordította magyarra.

Müller Miksa fölolvasásai a nyelvtudományról, ford. Steiner Zsigmond, Budapest, Ráth, Bécs, Holzhausen Ny., 1875, VIII, 447. Belső címlap – Törzsgyűjtemény

1873-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán Indoeurópai Nyelvtudományi Tanszéket állítottak fel, amelyhez Trefort Ágoston vallás és közoktatásügyi miniszter Max Müllertől kért ajánlást a szanszkrit professzori állás betöltésére. Müller Treforthoz írt levele a Budapesti Közlöny hasábjain is megjelent, amelyben többek között azt írta:

„Ismerek egy fiatal kitűnő sanskritistát, ki most Poonában a sanskrit nyelv tanára. Classicus miveltségű, kitűnő az összehasonlító nyelvészetben, s nyolcz éves indiai tartózkodása folytán a sanskrit irodalomnak több pontjában egyik legkitűnőbb ismerője. Jól ismerem, szeretetreméltó egyéniség s tudományos, és erkölcsi jelleméről teljesen jót tudnék állani. Van sanskrit nyelvtana, s több sanskrit szöveget kiadott. Nem rég házasodott meg s úgy hiszem, kedvező ajánlat visszahozná Európába. Czime: Professor Dr. Kielhorn superintendent of Sanskrit Studies, Deccan College, Poona Bombay Presidency. Ha nagyméltóságod kívánja, magamra vállalnám a közvetítést, de nem hiszem, hogy 3000 tallérnál kevesebbet lehetne neki ajánlani. Ezen kívül van tudomásom több tudományos, derék fiatal sanskritistáról és nyelvbúvárról, de nem ismervén őket személyesen, tartózkodom őket határozottan ajánlani. […] Legszívesebben saját szolgálataimat ajánlanám fel nagyméltóságodnak, s húsz év előtt szerencsésnek éreztem volna magamat közreműködtetni Magyarország nyilvános tanügye reorganizálásának nagy művében. Mindenesetre mindig szerencsémnek s örömömnek fogom tartani nagyméltóságodnak minden szakomba vágó dologban felvilágosítással szolgálhatni. Kitűnő tisztelettel stb.

Müller Miksa”

Nevelés és oktatásügy. In: Budapesti Közlöny, 1873. március 29., 613. – Törzsgyűjtemény

Franz Kielhorn 1881-ben tért vissza Európába, ahol a göttingeni egyetem szanszkrit professzora lett, míg a budapesti egyetemen Mayr Aurél kinevezésével indult el a szanszkrit nyelv tanítása.
Egy évvel később, 1874. május 28-án az Akadémia I. Osztálya külső tagjai sorába választotta Müller Miksát. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője e szavakkal ajánlotta a tudóst.

„az oxfordi egyetemen az új nyelvek és irodalmak tanára, a nagy érdemű és hírű szanszkrit philologus és szellemes nyelvész”

A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, 1874, 131. – Törzsgyűjtemény

1881-ben a Budapesti Szemle hasábjain Goldziher Ignác méltatta az összehasonlító vallástudomány megalkotásában szerzett érdemeit.

„Müller Miksa, a híres oxfordi tanár volt az, ki a legutolsó évtizedek egy új tudományának megalkotására kiadta a jelszót: az összehasonlító vallástudományénak. E tudomány nem valamely adott vallásból indul ki, melynek történetét, fejlődésének lefolyását kutatja, hanem a lelki élet azon hatalmas tüneményéből, melynek kisugárzásai az egyes vallások.”

Goldziher Ignác: Az összehasonlító vallástudomány jelen állásáról. In: Budapesti Szemle, 1881. 26. köt. 53. sz., 203–205. – Törzsgyűjtemény

Jóllehet az új tudományt Müller Miksa nevével kapcsolták össze, de Goldziher hozzátette:

„Az igaz, hogy Müller volt az, ki ez észrevételnek közkeletet szerzett, és mint még e czikk folytán látni fogjuk, különösen a vedicus vallás fejlődése történetében érvényesítette, de nem az ő eredeti gondolatja az; találkozunk vele már Schelling vallásphilosophiai előadásaiban is. Egyáltalán elmondhatjuk, hogy a philosophusok között Schelling tűnik ki az által, hogy az összehasonlító vallástudomány kiinduló pontját képező kérdések föltevésére a legtöbb befolyást gyakorolta.”

Goldziher Ignác: Az összehasonlító vallástudomány jelen állásáról. In: Budapesti Szemle, 1881. 26. köt. 53. sz., 203–205. – Törzsgyűjtemény

1893 augusztusában Max Müller ellátogatott Budapestre, amelyről a napilapok is részletesen beszámoltak. Az eseményről Híres tudós Budapesten címmel adott hírt a Vasárnapi Ujság:

„Müller Miksa, az oxfordi egyetem nagynevű tanára, ki mint nyelvész és történelmi régiség író a legelső tekintély jelenleg, a közelebbi napokban nejével együtt Budapesten időzött, hol a tudományos körök megillető tisztelettel fogadták. Müller német származású, de már fiatal korában Angliába, Londonba került, ahol az éleseszű, nagyszorgalmú ifjú magára vonta a híres Bunsen tanár figyelmét. Az ő ajánlása révén jutott be Müller az angol tudós világba. Műveiben több ízben érinti Magyarországot is, és különös elragadtatással szól a magyar nyelvről, amelynek szép hangzását dicséri és a melyet »bámulatos szép«-nek mond. A kiváló tudós most körülbelül hetven éves és 46 év óta él állandóan Angliában.”

Vasárnapi Ujság, 40- évf., 4. sz. (1893. augusztus 20.), 577. – Elektronikus Periodika Archívum https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/1022507

A Magyar Hírlap a tudós életpályájának bemutatása után kissé részletesebben írt a látogatásról:

„Budapestre érkezve, Müller Miksa mindenekelőtt felkereste kiváló tudósunkat, Vámbéry Ármin egyetemi tanárt, a jeles orientalistát, akit már régebben ismer. Az ő kalauzolása mellett tekintette meg azután Müller mindazt, ami Budapestből érdekelte. Sorba látogatta tudományos intézeteinket, amelyek közül különösen nemzeti múzeumunk érdekelte; nagy elismeréssel nyilatkozott a múzeum gazdagságáról és a nagy régészeti kincsekről.
Meglátogatta az egyetemi könyvtárt és ennek dús tartalmáról dicsérettel szólott. Az akadémiát – amelynek ő is tagja – szintén meglátogatta és csodálkozott ez intézetünk fényén, gazdagságán.”

Egy világhírű tudós Budapesten. (Saját tudósítónktól). In: Magyar Hírlap, 1893. augusztus 15., 7. – Törzsgyűjtemény

Vámbéry sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy legkiválóbb tudósaink, köztük Goldziher Ignác, aki ekkor éppen Erdélyben nyaralt, nem tartózkodtak a fővárosban, mert bizonyára fényes ünnepséget rendeztek volna a híres tudós tiszteletére. A tudósítás szerint Pulszky Ferenccel azért sikerült találkoznia.
Néhány héttel később a Magyar Könyvszemlében emlékeztek meg Müller Miksa budapesti látogatásáról annak kapcsán, hogy ígéretéhez híven elküldte ajándékba a Rigvéda második kiadásának köteteit viszonzásképpen a Múzeumtól kapott Halotti beszéd fakszimiléjéért.

„Az oxfordi egyetem világhírű tanára Konstantinápolyi útja alkalmából pár napig Budapesten időzött s augusztus 14-én Vámbéri Ármin kíséretében meglátogatta a M. Nemz. Múzeum könyvtárát. Itt különösen a Corvin-codexek, és a halotti beszéd érdekelték, melyekről jegyzeteket is készített. A könyvtár tisztviselői ez utóbbinak sikerült facsimiléjével kedveskedtek neki. Végül megtekintette a könyvtár összes helyiségeit, melyek pompás méreteikkel szerfölött meglepték. Ekkor jutott tudomására, hogy az ő nagy hatkötetes Rigveda-kiadását a könyvtár még nem szerezte meg. A szíves fogadtatás viszonzásául, melyben a könyvtár tisztikara részesítette, megígérte tehát, hogy a hiányzó müvet ajándékul meg fogja küldeni. A küldemény a M. Tudományos Akadémia czímére érkezett meg s benne a drága kiadványnak három példánya volt. A két váratlanul érkezett példánnyal Müller Miksa az akadémiai és egyetemi könyvtáraknak szerzett örvendetes meglepetést.”

Müller Miksa ajándéka. In: Magyar Könyvszemle, 17. évf., 1–4. sz., (1892), 379. – Elektronikus Periodika Archívum

Egy évvel később Fiók Károly az Akadémia Könyvtárának küldött példány alapján méltatta Müller fordítását, bár azt ő is megjegyezte, hogy éppen a nagy mű fordítása alatt fejlődött nagyot a véda-kutatás, ahogyan ezt már más tudósok is megjegyezték. Előadásának rövid kivonatát az Akadémiai Értesítő is közölte, melyben többek között ezt írta:

„Müller maga is úgy nyilatkozott az ő Rig-editiójáról, mint életének fő munkájáról: »the work of my life.« Ez töltötte be hosszú élete folyamát munkával, aggodalommal és örömmel. Kivált e második kiadás, melynek példányaival minket megtisztelt, az, melyre önérzettel és nyugodtan tekinthet vissza a szanszkrittudományok híres, ősz bajnoka. Mert mialatt az első kiadás rendezésével, nyomtatásával hosszú ideig – egy egész emberöltőn át – foglalkozott, épen azon idő leforgása alatt voltak legerősebb forrásban, úgy nyelvi, mint tárgyi tekintetben a véda-búvárlás nagy problémái; ezen idő alatt lett az a feldolgozók erős kezei alatt szilárd alapokra rakott épületté, megállapodott tudománnyá, így azután kivált első kötetei a 6 nagy kötetben megjelent kiadásnak – Müller maga is kijelenti – nagyon rászorultak volna egy második, a tudomány újabb vívmányain alapuló, javított kiadásra. De az elsőnek szerfelett hosszúra nyúlt pályafutása után e második kiadás lehetőségére gondolni is alig merészelt az élet alkonyán álló férfiú. Idő és roppant pénzáldozat kellett volna hozzá. És íme egy indiai mahárádzsa nemes ajánlata, ki az egész második kiadás költségeit magára vállalta, meghozta az agg tudósnak ezt az örömet is, melyet annyi lelkes munkásság, buzgó fáradozás után valóban megérdemelt. Megjelent 1890–92-ben a második kiadás átdolgozott s úgy a nagy mű szellemi becséhez, mint a kiadó hírnevéhez méltó, javított alakban. Sőt a rádzsa bőkezűsége azon kellemes helyzetbe hozta az editort, hogy »barátait tiszteletpéldányokkal ajándékozhatta meg«. És ő barátai közé számított e tekintetben minket is! Mi nem tudunk érte egyebet adni, mint köszönetünket.”

Müller Miksa és a Rigvéda. (Kivonat Fiók Károly április 9-én tartott előadásából). In: Akadémiai Értesítő, 1894. 8. sz., 456–463. – Törzsgyűjtemény

A Rigvéda fordítása mellett volt még egy szintén hatalmas vállalása Max Müllernek. Sacred Books of the East címmel a szakemberek mellett a művelt nagyközönség figyelmére is számító sorozatot indított útjára, amelyben a Kelet szent könyveinek filológiai pontosságú, jegyzetekkel ellátott angol fordításait adták közre avatott tudósok közreműködésével. A sorozat első darabjaként az ő fordításában jelent meg az Upanisadok első kötete.

1900 őszén tartották meg Párizsban az első Vallástörténeti Kongresszust, amelynek tiszteletbeli elnökéül Max Müllert választották meg, aki ekkor már nagybetegen csak távolról köszönhette meg az elismerést. Pár héttel később, október 28-án hunyt el. A Budapesti Hírlap ezekkel a szavakkal tudósított a haláláról:

„A világosság hatalmas fáklyája lobbant ki Oxfordban Müller Miksa elhunytával”.

Müller Miksa. In: Budapesti Hírlap, 1900. október 30., 4–5. – Törzsgyűjtemény

Munkásságát Indiában is megbecsülték, amit nemcsak indiai barátainak nagy száma bizonyít, hanem az is, hogy tiszteletük jeléül külön névvel tisztelték meg, Móksa-múlának (az üdvösség gyökerének) nevezték el.

Irodalomjegyzék:

Max Müller: Vorlesungen über die Wissenschaft der Sprache; [deutsch] bearb. Carl Böttger, Leipzig, Mayer, 1863–1866.
Müller Miksa fölolvasásai a nyelvtudományról, ford. Steiner Zsigmond, Budapest, Ráth, Bécs, Holzhausen Ny., 1875, VIII, 447.
Max Müller: Alte Zeiten – alte Freunde: Lebenserinnerungen; übers. von H. Groschke, Gotha, Perthes, 1901.
Goldziher Ignác: Az összehasonlító vallástudomány jelen állásáról. In: Budapesti Szemle, 1881. 26. köt. 53. sz., 203–225.
Müller Miksa ajándéka. In: Magyar Könyvszemle, 17. évf., 1–4. sz., (1892), 379.
Egy világhírű tudós Budapesten. (Saját tudósítónktól). In: Magyar Hírlap, 1893. augusztus 15., 7.
Müller Miksa és a Rigvéda. (Kivonat Fiók Károly április 9-én tartott előadásából). In: Akadémiai Értesítő, 1894. 8. sz., 456–463.
The Upanishads: p. 1–[2]., transl. by F. Max Müller, London–Oxford, Milford, 1900. (The sacred books of the East. 1; 15.)
Müller Miksa. In: Budapesti Hírlap, 1900. október 30., 4–5.
Goldziher Ignác: Müller Miksa (1823–1900). In: Nyelvtudományi Közlemények, 1900 (30. kötet), 458–468.
The second third, and fourth books of the Hitopadeśa. Handbooks for the study of sanskrit, 2. ed. by Max Müller, London, Longman, Green etc., 1865.