Gérecz Attila alakja viszonylag ismeretlen a magyar irodalmi és történelmi köztudatban. Az 1956. november 7-én, nem egészen 27 évesen hősi halált halt költőt ismerő irodalomtörténészek mind egyetértenek abban, hogy alakja tiszta, sőt mitikusan hősszerű, egy vékony kötetben elférő életműve pedig méltánytalanul elfelejtett értéke a magyar irodalomnak.
Gérecz Attila (1929–1956). A kép forrása: Gérecz-hagyaték honlap
Élettörténetében valóban bőven találunk – Jankovics Marcell szavaival – „már-már zavarbaejtően mesébe illő” mozzanatokat, a megpróbáltatások feletti győzelmei egymást érik rövid életében: 15 évesen Németországban katonai alreálos növendékként franciaországi hadifogságba esett 1945-ben, ahonnan csak 1946. október 23-án tért haza. A kényszerű lemaradások miatt egy év alatt három évfolyam tananyagából tesz sikeres különbözeti vizsgát a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Az első világháborúban vitézi címet nyert édesapja és saját múltja miatt egyetemre nem jelentkezhetett, ezért vasesztergályos képesítést szerezve helyezkedett el a Rákosi Mátyásról nevezett csepeli gyárban. Katonai neveléséből adódó képességeit felhasználva 1948-ban részt vesz első hivatalos öttusaversenyén, egy évvel később pedig már a Magyar Öttusa-válogatott kerettagja. A helsinki olimpiára azonban nem juthatott ki, 1950 decemberében „hűtlenség” vádjával letartóztatják és 12 évnyi börtönbüntetésre ítélik. Az ügyben szintén vádlott barátai közül hármat kivégeznek. 1951-től 1956. november 7-én bekövetkezett haláláig összesen mintegy 10 napot töltött szabadon, a váci és márianosztrai börtön és a budapesti Gyűjtőfogház falain kívül. Verseit kivétel nélkül ezekben a börtönökben írta, legtöbbet közülük a Vácon együtt alkotó „füveskerti költők” körében. Rajta kívül többek között Béri Géza, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Kecskési Tollas Tibor és Tóth Bálint voltak a kör tagjai. 1954-ben, a tetőző Dunát átúszva és további szinte hihetetlenül kalandos körülmények között megszökik a váci börtönből, de elárulják és Budapesten elfogják. Két szabadon töltött nap után már szigorított fogságba kerül vissza. Rabságának utolsó helyszínéről, a Gyűjtőfogházból a forradalom szabadítja ki november 1-én. Gyerekkori szerelmével, Drechsel Máriával november 4-én eljegyzik egymást, másnap pedig csatlakozik a szabadságharcosokhoz. November 7-én, az alkonyat beállta előtt a Klauzál utcában esik el szovjet harckocsiból érkező gépfegyvertűztől, miután – a szóbeszéd hagyománya szerint legalábbis – két ellenséges tankot is hatástalanított.
A hétéves Gérecz Attila családjával 1936-ban. A kép forrása: Gérecz-hagyaték honlap
Életműve csekély mennyiségű. Mintegy 43 ránk maradt verse, 14 műfordítása közül a legelső művek utánérzésektől sem mentesek és egyes későbbi verseiben is – az alkotás sajátosan tragikus, sőt sokszor lehetetlen körülményeivel magyarázhatóan – a zsengékre jellemző egyenetlenségek fedezhetők fel. De a teljes, bő két év alatt létrehozott életmű, töredékes jellegében is tökéletes egységbe rendeződő, ösztönös és intellektuális zsenialitást egyaránt mutató, néhol világirodalmi színvonalra felnövő, páratlan líra, amely különböző okok miatt a mai napig nem nyerte el az őt megillető figyelmet.
‘56 lánglelkű költője Rákosi börtöneiben, a társadalomtól elrekesztve alkotott abban az időszakban, amikor Hajnal Géza szavaival:
„a magyar társadalom krémjét záratta be és őrizte ugyanannak a társadalomnak a söpredéke.”
Hajnal Géza: A Gérecz-hagyaték: Előmunkálatok a nagymonográfiához, Budapest, Kortárs, 2016, 87. – Törzsgyűjtemény
Kéziratos művei, amennyiben sikerült őket lejegyezni, két alkalommal juthattak ki a cellafalakon kívülre. Publikációról, saját kiadványokról, intézményi fedezettel rendelkező irodalmi körről, az ahhoz köthető kritikusok működéséről vagy bármilyen mértékű kulturális kölcsönhatásról szó sem lehetett. Így a közvetlen hozzátartozókon kívül senki sem tudhatott a folyamatos alkotómunka létezéséről, sem irodalmárokkal, sem olvasókkal nem érintkezhettek. Gérecz Attila minden versét börtönben írta – „Sztálin”-vécépapírra, ceruzacsonkkal – vagy csak fejben alkotta meg. Költőként és a szabadságharc hőseként történő teljes tabusítása ebből a helyzetből indult el halála után és folytatódott egészen 1989-ig.
Amire azóta szinte minden szerző felhívta a figyelmet, az Gérecz életművének látszólagos töredékessége, mely az egyes művekben is megjelenik, részként utalva az egészre. Ám paradox módon ebben a töredékességben teljesül be az életmű, marad egységes egész, az önként beteljesített sorsszerű adottságokkal a legszorosabban összefüggő módon. Göncz Árpád köztársasági elnök találóan köszöntötte Gérecz Attilát 1991-ben annak első, Klauzál téri emléktáblájának avatásán.
„Hányunk épségében mennyi csonkaság! S mekkora épség az ő töredékességében!”
Göncz Árpád bevezetője. Részlet. In. Gérecz Attila, a költő – 1956 mártírja, [... szerk. Kárpáti Kamil], [Budapest], Stádium, 1991, 7. – Törzsgyűjtemény
Fontos azonban hozzátenni, hogy nem pusztán egy elvontabb, magasrendű eszmei teljességről beszélhetünk. Szörényi László irodalomtörténész szavaival:
„...ami a költészete egészére vonatkozik: hallatlanul megszerkesztett életműről van szó akkor is, ha töredék.”
Szörényi László előadása – Elhangzott 2001. november 2-án, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Sorsod művészete megjelenésére rendezett ünnepségen. In. Sorsod művészete 2., Budapest, Stádium, 2006, 116. – Törzsgyűjtemény
A költő Klauzál téri emléktáblája. A kép forrása: Köztérkép
Teljességre való törekvése az imitatio Christi küzdelmesen és a művekben nyomon követhetően belsővé vált – így a szövegeit is szervező – elvén keresztül nyilatkozik meg. Erre hívják fel a figyelmet az életműről készült legátfogóbb elemzések szerzői, Pomogáts Béla és Rónay László. A rab költő a folyamatos halálközelségben és szorongattatásban, életének abban az időszakában, amikor családot alapíthatott és karriert építhetett volna, együttérez nem csak a fogolytársakkal (Óda a bajtársnőimhez, Fuit), de hihetetlen módon még a fogvatartóival is (A gyűlöletről, Daróc a szürkéhez). Ennek a belsővé lett magatartásnak legdöbbenetesebb dokumentuma a Kiáltvány címmel ránk maradt prózai szövege, melyet november 3-án maga olvasott fel a POFOSZ Benczúr utcai székházában.
„Legyen elég végre a vérből és az örökös bosszúállásból. És ezt mi mondjuk: az ÁVH volt foglyai. Mi, akiknek kivégezték apját, testvérét, bajtársát. Mi, akiket gumibottal ütöttek és kurtavasba húztak éveken keresztül. Mi, akiket bitangnak és fasisztának szólítottak, akik a börtönökben töltöttük ifjúságunkat és vesztettük el az egészségünket. Elég volt a gyűlöletből. Kezünket nyújtjuk mindenkinek, aki tévedett, akit félrevezettek, és aki tanult és belátott.”
Gérecz Attila: Kiáltvány. In. Gérecz Attila összes művei, szerk.: Hajnal Géza, Budapest, Kortárs–Tau-terv, 2017, 126. – Törzsgyűjtemény
Ezzel a naivitáson túli, érett szeretettel azonosul végül Krisztus áldozatával:
„Ím vedd Uram a sorsom; úgy lankad Elébed,
mint Krisztus-fő amely már tövisekkel érett!”
Gérecz Attila: Az Isten balján. In. Gérecz Attila összes művei, szerk.: Hajnal Géza, Budapest, Kortárs–Tau-terv, 2017, 16. – Törzsgyűjtemény
Kevés verset írt. Keveset írhatott. De ezek esztétikai és intellektuális értéke elválaszthatatlan attól a ténytől, hogy a határhelyzetekben bizonyítottan megálltak, a klasszikus formafegyelmükkel is a szellem mindenféle vonatkozásban teremtő és ellenálló erejét képesek felmutatni. Az egyes irodalmi életművek közül éppen ezért talán az ő lírája eleveníti fel a legméltóbb módon az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét.
Irodalom:
- Göncz Árpád bevezetője. Részlet. In. Gérecz Attila, a költő – 1956 mártírja, szerk.: Kárpáti Kamil, Budapest, Stádium, 1991, 7.
- Hajnal Géza: A Gérecz-hagyaték: Előmunkálatok a nagymonográfiához, Budapest, Kortárs, 2016.
- Jankovics Marcell: Gérecz Attila, a hős. In. Sorsod művészete: Gérecz Attila versei és utóélete, Budapest, Stádium, 2001, 7–11. [10.]
- Pomogáts Béla: Az Isten balján: Gérecz Attila helye a magyar költészetben. In. Hitel, 10. évf., 1997. 3. sz., 92–95. [91.]
- Rónay László: Csillagfény a börtönökben. In. Sorsod művészete 2., Budapest, Stádium, 2006, 140–157. [143.]
- Szörényi László előadása. In. Sorsod művészete 2. Gérecz Attila versei és utóélete, szerk.: Kárpáti Kamil, Budapest, Stádium, 2006, 115–121. [116.]
Fehér István (Régi Nyomtatványok Tára)
