Mindjárt az egyházi év kezdetén, december 8-án ünnepli az Anyaszentegyház a megváltás nagy napjának fényes hajnalcsillagát, dicsőítve azt a hittitkot, hogy Mária Isten különös kegyelméből, Jézus Krisztus érdeméből az eredendő bűn minden foltjától mentes maradt. Ezen ünnep gondolatkörét a középkor végéig élénken vitatták a teológusok. A meddővé vált skolasztikus spekulációknak Johannes Duns Scotus (1265/66–1308) ferences szerzetes, egyháztanító (latin becenevén Doctor Subtilis) tanítása vetett véget. Eszerint emberi származásánál fogva Szűz Mária is rászorult Jézus Krisztus megváltására, de illett, hogy megváltása tökéletesebb legyen, mint a többi emberé; és ez abban állott, hogy az üdvözítő Messiás ereje őt előre megóvta a bűntől. Természet szerint ő is Ádám lánya volt, idő szerint, illetve Isten örök terve szerint előbb volt a Szentháromság fogadott leánya (theopais), egészen sajátos és abszolút jelentőségű rendeltetéssel, hiszen a teremtés fejének, Krisztusnak anyjául volt kiszemelve. Ezért Ádám bűnének törvénye neki is szólt ugyan, azonban nem teljesedett be rajta; a Megváltó saját anyjával szemben azzal igazolta megváltásának erejét, hogy a megváltást elővételezte nála (praeservatio, praeredemptio, redemptio praevia). „Másokat a bukás után emel föl, Szűz Máriát mintegy esés közben tartotta, hogy el ne essék.” Ezt a gondolatot Scotus még nem mint biztos igazságot, hanem csak mint teológiai lehetőséget és nagyon valószínű nézetet képviselte.

Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása. In. Officium Rákóczianum, avagy Külömb-féle ajtatosságok az Istennek imádására, Nagy Aszszonyunknak, Máriának és minden szenteknek tiszteletére. Kassán, az Akadémiai Betűkkel, 1771. – Törzsgyűjtemény

Az ünnep rövid története

A domonkos szerzetesek többsége ellenkezett Duns Scotus ezen tanításával, ugyanakkor az is igaz, hogy ennek a korszaknak egészen napjainkig híres és elfogadott hittudósa, a domonkos rendi Aquinói Szent Tamás (1225–1274) Summa Theologiae című nagy szintézisében (Pars III. quaestio 27. articulus 1.) azt tanítja, hogy Szent Pál apostol szerint (1 Cor. 15. v. 44.) lelkes test vettetik el, lelki test támad fel (seminatur corpus animale, surget corpus spirituale). Vagyis a megszentelő kegyelem által születik újra az ember lélek szerint az Isten Fiában (spiritualiter in Filium Dei). A szentséges Szűz pedig anyja méhében megszentelődvén, mentes maradt az eredendő bűntől olyan értelemben, hogy oltalmat kapott egész életére minden személyes bűn ellen (quantum ad maculam personalem), ám az eredendő bűnnek az egész emberiségre kiterjedő kötelékéből ő is csak Krisztus áldozata révén szabadult meg, úgy, mint a régi atyák, akik Krisztus előtt éltek.
A szeplőtelen fogantatás tana Duns Scotus tanítása nyomán egyre szélesebb körben terjedt. X. Leó pápa idejében már megszámlálhatatlan volt a tanítást követők tömege, fél évszázaddal később pedig Canisius Szt. Péter (1521–1597) jezsuita szerzetes elégedetten nyugtázta, hogy az ellenzők vajmi kevesen vannak. Az egyházi hatóságok bölcs tartózkodást tanúsítottak ezekben az évtizedekben, de a tanítás hitigazsággá nyilvánítása már útban volt. A skizmatikussá vált bázeli zsinat már 1439-ben ünnepélyesen kimondta a szeplőtelen fogantatást. IV. Sixtus pápa (1483) megtiltotta az ünnep ellenzését és a tanítás támadását, a tridenti zsinat pedig az eredeti bűnről szóló határozatában kimondja: „Ugyanezen szent zsinat azonban kijelenti, hogy nem szándéka az eredeti bűnről szóló határozatába belefoglalni a boldogságos és szeplőtelen Szűz Máriát, Isten Anyját, hanem erre nézve meg kell tartani a boldog emlékű IV. Sixtus pápa szabványait.” V. Pál és XV. Gergely pápa is megtiltotta a szeplőtelen fogantatást ellenző vitákat (1616 és 1622). XI. Kelemen pápa 1708-ban a szeplőtelen fogantatást az egész egyház számára nyilvános ünneppé tette (festum fori), és mikor IX. Pius pápa 1849-ben a hittétel ünnepélyes kimondását illetően kérdést intézett az egyház püspökeihez, 543 püspök közül 484 kívánta az ünnepélyes kimondást.

Szeplőtelen Szűz Anya. In. Cserey Farkas: Isten Annyának, a Boldogságos Szeplőtelen szép Szűz Máriának Lórétomi Litániában lévő nevezetek rendin folyó dicsérete, Bécs, Trattner János Tamás, 1772. – Törzsgyűjtemény

Liturgiájának kialakulása, helye a katolikus ünnepek sorában

Az ünnep a keleti egyházban már a VII. században megvolt, és a IX. században már a nyugati katolikus egyházban is ismerték. Fő terjesztői a bencés szerzetesek voltak; a szeplőtelen fogantatás első jelentős teológusa Eadmer angol bencés volt. IV. Sixtus pápa 1476-ban vezette be a római katolikus egyházba. 1622-ben XV. Gergely pápa a „Conceptio B[eatae] M[ariae] V[irginis] Immaculata” címet adta neki. 1693-ban XII. Ince pápa másodrendű ünneppé emelte, nyolcaddal. Mint már említettük, 1708-ban XI. Kelemen általános ünneppé emelte. 1863-ban IX. Pius egy új zsolozsmát és misét rendelt el erre a napra, címét pedig „Immaculata Conceptio”-ra változtatta. 1879-ben XIII. Leó pápa elsőrendű ünneppé emelte, vigiliával. 1883-ban a lorettói litánia titkaihoz hozzáadta: Eredeti bűn nélkül fogantatott királyné (Regina sine labe originali concepta). 1891-ben engedélyezte Franciaországban a szeplőtelen Szűz lourdes-i megjelenésének ünneplését. 1904-ben X. Pius pápa ugyanezt az egész világegyházban bevezette. Ezen jelenések során a Szűzanya saját maga nyilatkoztatta ki az ebben az időben még írástudatlan gyermek, Soubirous Szt. Bernadett számára, hogy „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”. Bernadett elbeszéléseit kezdetben hitetlenség fogadta, de a kislány a legszigorúbb kihallgatások alatt is ragaszkodott kijelentéseinek igazságához. A lourdes-i forrás mellett pedig hamarosan csodás gyógyulások tanúja lett a kis falu népe. A számos csoda világhírűvé tette, és ma Lourdes a világ legnagyobb Mária-zarándokhelye.

A szeplőtelenül fogantatott szent Szűz magasztalása bibliai, költői képekben

Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának dicséretére számos metafora, hasonlat és egyéb költői kép született az évszázadok során. Így méltán nevezik őt az élet fájának (arbor vitae; Genesis 2. v. 9.), hiszen ő volt az a sérelem nélküli, drága fa, amelyből testi fertelmesség nélkül, mint a fából a gyümölcs, származott az a Fiú, aki kinyilatkoztatta magáról: Én vagyok az út és az igazság és az élet (Ego sum via et veritas et vita – Joan. 14. v. 6.). Nevezik epe nélküli, szelíd galambnak is (columba sine felle), hiszen az Énekek énekében a király így beszél az ő szerelméről: Egy az én galambom, az én tekélletesem (Una est columba mea, perfecta mea – Cant. 6. v. 8.). A szóban forgó könyv keresztény értelmezése szerint pedig ez a tökéletes, tiszta galamb az Anyaszentegyházat, illetve a Szűzanyát jelképezi. Mondják őt romlatlan szép háznak is (domus sine ruina), hiszen Salamon király példabeszédeiben ezt olvashatjuk: A Bölcsesség házat épített magának (Sapientia aedificavit sibi domum – Proverb. 9. v. 1.) Ez a tökéletes ház, az igaz boldogság háza pedig az említett bibliavers misztikus értelmezése szerint nem más, mint a szeplőtelen Szűzanya, aki szíve alatt az örök Igét, az igaz Isten bölcsességét hordozta. Nevezik továbbá polyva nélküli tiszta búzának is (granum sine palea), hiszen az ő szent testéből, mint minden bűn szennyétől mentes, legtisztább búzából lett a Megváltó, aki ezt mondta magáról: Bizony, bizony mondom néktek: nem Moyses adott néktek kenyeret az égből, hanem az én Atyám ád néktek igaz kenyeret mennyből. Mert Isten kenyere az, a ki mennyből alászállott, és életet ád e világnak (Amen, amen dico vobis: non Moyses dedit vobis panem de caelo, sed Pater meus dat vobis panem de caelo verum. Panis enim Dei est, qui de caelo descendit, et dat vitam mundo – Joan. 6. v. 32, 33.) Nevezik őt hajónak is, hajótörés nélkül (navis sine naufragio), hiszen a Példabeszédek könyvében ezt olvassuk: Lött, mint a kereskedő hajója, messziről hozván az ő kenyerét (Facta est quasi navis institoris, de longe portans panem suum – Proverb. 31. v. 14.) Bernardus de Busto misztikus értelmezése szerint ez a hajó nem más, mint Mária, aki a szüzesség cédrusából, a szeretet ciprusából, a kegyesség olajfájából és az alázat platánjából építtetett. Vitorlája, árboca maga Jézus Krisztus, és az erények és kegyelmek drága portékáival van megrakva.
(A magyar bibliai idézetek Káldi György 1626-ban megjelent bibliafordításából valók, kissé modernizált helyesírással, a latin bibliaversek pedig a Vulgata Clementina szövegéből.)

Makula nélkül való Anya. In. Cserey Farkas: Isten Annyának, a Boldogságos Szeplőtelen szép Szűz Máriának Lórétomi Litániában lévő nevezetek rendin folyó dicsérete, Bécs, Trattner János Tamás, 1772. – Törzsgyűjtemény

A költői képek sorát hadd zárjuk Szabó Imre (1814–1881) szombathelyi püspök Máriát dicsérje lelkünk kezdetű himnuszának első három szakaszával. Ezzel az énekszöveggel Szabó Imre megnyerte a Religio 1858. évi pályázatát. Dallamát Mátray Gábor szerezte:

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)