Szentmihályi János, a magyar könyvtár- és tájékoztatástudomány kiemelkedő, külföldön is ismert személyisége, az irodalomtudományok kanditátusa, egyetemi docens a könyvtárosi pályára viszonylag későn, 41 évesen került. A könyvtáros szakember teljes életútja Sebestyén György meglátása szerint arról tanúskodik, hogy:

Szentmihályi János (1908–1981) – Könyvtártudományi Szakkönyvtár

Szentmihályi János ügyvéd családba született Budapesten 1908. július 23-án. Pályaválasztásában elődei példáját követte: a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát. A bölcsészet iránt erősen érdeklődő, és e fakultás egyetemi előadásait is látogató fiatalember az újságírással is eljegyezte magát a felsőoktatásban eltöltött évek alatt: a 8 Órai Újság törvényszéki tudósítójaként működött. Jogi diplomájának megszerzése után, 1931-ben nagyapja Londonba küldte, hogy tökéletesen megtanuljon angolul. Egy év múlva jött haza, ügyvédjelölt lett, majd évekig banktisztviselőként dolgozott. Szentmihályi a két világháború között gazdag nyelvtudással, és sokoldalú műveltséggel pályára lépő értelmiségi generáció egyik képviselője volt:

1935-ben cége Debrecenbe helyezte, ahol a hivatalnoki munka mellett művészet- és zenekritikáival a cívisváros kulturális életének krónikása lett. Emellett publikált zenetörténeti és zeneelméleti témájú cikkeket is. Szentmihályi felkészültségéről és érdeklődéséről a debreceni éveket regisztráló Bényei Miklós megállapította:

Írásai a Debreceni Független Újság (1938. május 15-től: Tiszántúli Független Újság) hasábjain jelentek meg. 1936-ban munkatársa lett a Debreceni Színház című hetilapnak is. Ez utóbbi folyóirat kiadója Horváth Árpád (1899–1944), a Debreceni Csokonai Színház 1936-tól kinevezett igazgatója volt, aki igényes műsorpolitikával a korszerű színjátszás megteremtésére törekedett, de elképzeléseit 1939-ben feladni kényszerült.

Horváth Árpád (1899–1944), a Debreceni Csokonai Színház igazgatója 1936 és 1939 között – Színháztörténeti és Zeneműtár, SZT KA 5236/4.

Horváth Árpád baráti köréhez tartozott Szentmihályi János is, aki a Csokonai Színház opera-és balettelőadásairól, a teátrum prózai bemutatóiról is írt kritikákat. Írásaiban messzemenően támogatta Horváth művészi elképzeléseit. 1935 és 1939 között, közel négy év alatt, több mint hatvan zenei tárgyú publikáció jelent meg, amely egyértelműen Szentmihályihoz köthető. Közleményeit általában aláírással, vagy szignóval látta el, de Bényei Miklós szerint elképzelhető, hogy névtelenül is jelentek meg – eddig azonosítatlan – írásai. Így írt a Szentmihályi tiszteletére szerkesztett emlékkötetben:

Figyelemmel kísérte Debrecen zenei életét: a színházi előadások bírálatai mellett kritikái jelentek meg a városi zeneiskola növendékeinek nyilvános fellépéseiről, a helyi zenekarok és együttesek koncertjeiről és a városba látogató szólisták és zenészek művészi teljesítményéről. Kritikáiban elnézőbb volt a műkedvelő előadók produkcióival szemben, a hivatásos művészek előadásait sokkal szigorúbb kritériumok alapján bírálta:

1939-ben elvesztette állását. Ismét a fővárosban élt, angol nyelvórákat adott, cikkeket írt, és műfordításokat készített, így Thorton Wilder Sorsom az ég című regénye is Szentmihályi magyarításában látott napvilágot. A második világháború eseményeinek hatására, a tért nyerő antiszemitizmus fenyegetettségében élő Szentmihályi 1943-ban csatlakozott az illegális kommunista párthoz. Pártmegbízásai és 1945 utáni, rövid életű politikai pályafutása is főként a kultúrához kapcsolódott. A háború alatt a baloldali elkötelezettségű Codex Kiadó munkájában vett részt. 1944-ben Debrecenben az Ideiglenes Nemzeti Kormány Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumában dolgozott. 1945-től Budapesten agitációs-propaganda osztályán tevékenykedett, 1947 és 1949 között a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tisztviselője, majd főosztályvezetőjeként a külföldi Collegium Hungaricumok munkáját szervezte, állami támogatás juttatásával a hazai könyvkiadás újraindításán dolgozott. Szentmihályi ebből az időszakból a munkatársaival együtt szervezett képzőművészeti kiállításokra volt legbüszkébb, erről a Vértesy Miklósnak 1978-ban adott interjúban beszélt.
1949, a „fordulat éve” Szentmihályi életében is gyökeres változást hozott: elbocsátották a minisztériumból és kizárták a pártból. Kérésére az Egyetemi Könyvtárba helyzeték, ahol még e naptári évben megkezdte a munkát. Szabó Sándor Szentmihályi János szakmai pályájának egyik összegzésében így írt a könyvtárosi hivatás iránti elkötelezettségéről:

Mátrai László igazgató szívesen fogadta a művelt, pályakezdő munkatársat. Szentmihályi számára meghatározó volt az Egyetemi Könyvtárban töltött időszak. Elsőként az olvasószolgálati katalógus revízióját és korszerűsítését végezte el. Javasolta az állandó tájékoztató szolgálat létrehozását, az akkori gyakorlat, az alkalmi megbízások rendszere helyett. (Az olvasói kérdéseket alkalmanként más-más könyvtáros válaszolta meg). Szentmihályi ötletét Mátrai László egyetértéssel fogadta, és megbízta az új szervezeti egység megszervezésével és vezetésével. Szentmihályi tizenegy évig vezette az Egyetemi Könyvtár referensz szolgálatát, és 1978-ban is azt vallotta:

Szentmihályi visszaemlékezésében beszélt az Egyetemi Könyvtár kedvező személyi- és forrásadottságairól is. Az egyetemi hallgatók, oktatók és a kutatók magas szintű szakirodalmi ellátását kellő nyelvismerettel, forrás- és segédkönyv ismerettel rendelkező, gyors felfogású és az olvasókkal jól kommunikáló munkatársakkal együtt, korszerűen gyarapított, kitűnő segédkönyvtár segítségével végezte. A Tájékoztató Szolgálat munkatársai a segédkönyvtár használatához – a gyakorlati szempontok figyelembevételével – szakkatalógust készítettek.
Szentmihályi a bibliográfia, a tájékoztatástudomány könyvtári szakterülete mellett az Egyetemi Könyvtárban kötelezte el magát.

Munkatársaival 1954-től a felsőfokú oktatás szakirodalmi tájékoztatására tankönyvsorozatot indított Bibliográfiák az egyetemi oktatás számára címmel. E sorozatban társszerzőként Szentmihályi több segédletet is jegyzett: A Budapesti Tudományegyetem a Tanácsköztársaság idején; Thomas Mann magyarul megjelent művei és a magyar irodalom; A természettudományok történetének tanulmányozásához szükséges segédkönyvek válogatott bibliográfiája. Szabó Sándor az elméleti és gyakorlati bibliográfus szakember Szentmihályi portréját megrajzoló tanulmányában írt arról, hogy az egyetemi oktatás számára készített segédletek vezettek a Vértesy Miklóssal közösen szerkesztett Útmutató a tudományos munka magyar és nemzetközi szakirodalmához című másodfokú bibliográfia összeállításának gondolatához. Sebestyén György az Útmutatóval kapcsolatban Szentmihályi Jánosról írt nekrológjában megállapította:

A szerzők segítséget kívántak nyújtani az egyes szakterületek kutatóinak az őket érdeklő irodalom megismerésében, és a tudományterületek szempontjából átfogó, korszerű segédkönyvet adni a könyvtárosok kezébe a tájékoztatási feladatok ellátásához. A kötet bevezetőjében ismertették a bibliográfia szerkesztésének alapelveit, a válogatás szempontjait. Egy-egy szakterület megközelítéséhez és tanulmányozásához szükséges alapvető szakirodalmat regisztrálták, jórészt bibliográfiákat, és az egyes tudományterületek legjobb, legmodernebb kézikönyveit.  A válogatás egyik szempontja volt az is, hogy az adott külföldi szakirodalom megtalálható volt-e valamelyik hazai könyvtárban: 

Bizonyos esetekben a szerkesztők megszegték ezt a szabályt.

A segédkönyvben helyet kaptak szótárak, fogalomtárak, lexikonok, enciklopédiák is, követve ezzel nemzetközi, hasonló indíttatásból született másodfokú bibliográfiák Louise-Noëlle Malclès Les sources du travail bibliographique, Constance Mabel Winchell Guide to reference books szerkesztőinek gyakorlatát.
Az Útmutató… egyik recenzense, Horváth Tibor üdvözölte a szerzőknek a másodfokú bibliográfia e tágabb értelmezésének alkalmazását, széleskörű forrásanyag regisztrálását.

Kőhalmi Béla, a Magyar Könyvszemlében hasonlóan fogalmazta meg az Útmutató...  jelentőségét:

Kőhalmi Béla recenziójában néhány tudományág regisztrált forrásait tekintette át abból a szempontból, hogy az adott szakterülethez hány bibliográfiai műfajból sorolt szakirodalmat az Útmutató... és Malclès Les sources du travail bibliographique című összegzése. A számok azt mutatták, hogy a Szentmihályi–Vértesy tájékoztatási segédkönyv az egyes tudományágak forrásainak műfaji sokféleségében – ahol erre lehetősége volt – nem maradt el a kétszer olyan terjedelmű, neves francia bibliográfia mögött. Az Útmutató... szerkesztői az egyes szakterületeken belül a szakirodalom ismertetését az általános kérdésekkel foglalkozó munkákkal kezdték, ezek után következtek a részproblémákat tárgyaló források. A bibliográfia szerkesztése során Kőhalmi Béla megállapítása szerint a szerzők:

Horváth Tibor is minőségében a szerzőknek mintául szolgáló nagy külföldi összegzések Louise-Noëlle Malclès Les sources du travail bibliographique és Constance Mabel Winchell Guide to reference books című művei mellé helyezte az Útmutatót...:

A szakrendi összeállítás fejezetei élére tömör, rövid bevezetők kerültek. Horváth az Útmutató... erényeként kiemelte a tételek művelődéstörténeti adalékokat is tartalmazó, magyarázó jegyzeteit (annotáció). Jogosnak tartotta ugyan a szerzők szándékát, hogy a magyar szakirodalom teljesebben szerepeljen a bibliográfiában, de véleménye szerint ez a törekvés a tartalom minősége szempontjából heterogén összeállítást eredményezett. A színvonal egyenetlenségének magyarázata lehet, hogy a kötet összeállítói a hazai szakirodalom regisztrálásakor a gyakorlati használat mellett tudománytörténeti szempontokat is figyelembe vettek:

Szentmihályi és Vértesy hiánypótló bibliográfiája név-, cím-, és tárgymutató nélkül jelent meg, erre Horváth Tibor és Kőhalmi Béla is felhívták a figyelmet.
Szentmihályi Jánosnak gyakorlati bibliográfusi tevékenysége, tájékoztató könyvtárosi működése mellett pályája kezdetétől jelentek meg szakmai publikációi. Érdeklődése egyre inkább a bibliográfia különböző területeinek tanulmányozása felé fordult. Közleményei jelentek meg a bibliográfia elméleti és történeti kérdéseiről. Szentmihályi Jánost leginkább a bibliográfia fogalma, értelmezése, a bibliográfiai tevékenység értékelése foglalkoztatta. Kiemelten kezelte, szívügyének tekintette a hungarika bibliográfia kérdését. A Magyar Könyvszemle 1958/2. számában megjelent tanulmányában a hungarika fogalmának tisztázása mellett kijelölte a bibliográfiai feltárással kapcsolatos feladatokat is. A könyvtárosszakma változásai, a könyvtárosképzés témakörében is publikált. Fordított idegen nyelvű szakirodalmat, magyar és külföldi könyvtárszakmai munkákról írt ismertetései jelentek meg szaklapokban.

Foskett, D.[ouglas] J.[ohn]: Tájékoztató munka a könyvtárakban, ford.: Szentmihályi János, Budapest, OSZK–KMK, 1962. – Könyvtártudományi Szakkönyvtár

1953-ban felkérésre előadásokat tartott az ELTE Könyvtártudományi Tanszékén. Később helyettesítette Kőhalmi Bélát, akiről így nyilatkozott:

Kőhalmi tanszékét, nyugdíjazása után, az idős egyetemi tanár kérésére Szentmihályi János vette át 1964-ben. A bibliográfia (forrásismeret) és dokumentáció tantárgyat adta elő, amelynek oktatását az ő javaslatára és közreműködésével korszerűsítették az ELTE Könyvtártudományi Tanszékén. Széleskörű műveltsége, nyelvismerete lenyűgözte tanítványait. Szigorú tanár hírében állt, elvárta a felkészültséget.

Hazai tudományos és könyvtárszakmai szervezetek mellett, a FID, a Nemzetközi Dokumentációs Szövetség képzési bizottságának magyar tagja volt, tevékenyen részt vett a szervezet munkájában. Külföldi folyóiratokban publikált, és nemzetközi konferenciákon adott elő a tájékoztatás és oktatásának problémáiról.
1960-ban kinevezték a Könyvtártudományi és Módszertani Központ tudományos és szakkönyvtári osztályának élére. E minőségében a következő évben megszervezte az Országos Bibliográfiai Munkaértekezletet. A szakmai tanácskozás négy szekcióban (nemzeti bibliográfiai, társadalomtudományi és természettudományi szakbibliográfiai, ajánló és helyismereti bibliográfiai) folyt. Az 1961. szeptember 18. és 20. között megtartott gödöllői rendezvényen a nemzeti bibliográfiával kapcsolatos ajánlások között a Haraszthy Gyula vezetésével működött munkabizottság a külföldi hungarikumok kartotékrendszerének és a nemzeti bio-bibliográfia (személyi bibliográfia) címanyaga összeállításának fontosságát hangsúlyozta. A szakmai eseményről Szentmihályi János írt összefoglalót az OSZK Híradóban. 

Szentmihályi János (1908–1981) – Könyvtártudományi Szakkönyvtár

Sebestyén Géza és Pajkossy György hívására Szentmihályi az Országos Széchényi Könyvtárban folytatta pályafutását. 1964-ben Bélley Pállal és Windisch Évával vállalkozott a nemzeti könyvtár Várba tervezett költözése kapcsán az ottani kézikönyvtárak kialakítására, de ez a munka az építkezés elhúzódása miatt rövid időn belül aktualitását vesztette. Ezt követően Szentmihályi János munkája a hungarika bibliográfia kérdésköréhez, gyakorlati megvalósításához kapcsolódott. Ennek bibliográfiaelméleti alapjait már korábban, a Magyar Könyvszemle 1958/2. számában megjelent, A hungarica-bibliográfia néhány problémája című tanulmányában megfogalmazta.
Ebben a tanulmányában Szentmihályi János áttekintette retrospektív nemzeti jellegű bibliográfiáinkat, azt vizsgálta, hogy a szerkesztők milyen szempontokat vettek figyelembe egy-egy kiadvány hungarikaként való regisztrálásakor. Megállapította, hogy a korai hungarikabibliográfiák összeállítói, Szabó Károly, Petrik Géza, Kertbeny Károly, Ballagi Aladár, Apponyi Sándor, Kont Ignác és Gragger Róbert:

Tanulmányában fontosnak tartotta tisztázni a fogalmakat, vagyis, hogy a külföldön megjelent magyar vonatkozású művek közül melyeket tekinthetjük hungarikumnak. Szentmihályi e tanulmányában rögzítette, hogy a hungarika fogalmába a magyar vonatkozású idegen nyelvű műveket kell érteni, de azokat a magyar nyelvű kiadványokat, amelyek külföldön jelentek meg, a nemzeti bibliográfiának kell regisztrálnia. Kégli Ferenc a Könyvtári Figyelő 1998/2. számában felvázolt egy, a nemzeti bibliográfia körébe tartozó kiadványcsoport, az 1919 és 1944 között külföldön nyomtatott, magyar nyelvű kiadványok regisztrálását célzó adatbázis tervét. Közleményében utalt arra, hogy:

Szentmihályi tanulmányában sürgette a külföldön megjelent magyar nyelvű művek regisztrálását a Magyar Nemzeti Bibliográfiába, utalt a francia, német, angol nyelvű könyvészetek gyakorlatára. A hungarikadokumentációra vonatkozóan is tett ajánlásokat, például arra vonatkozóan, hogy ki tekinthető külföldön publikáló magyar szerzőnek.

Mohor Jenő a Könyvtári Figyelő 1981/2. számában megjelent cikke bevezetőjében összefoglalta a hungarikabibliográfia-készítés történetét. Az 1945 előtti időszakot (Szabó Károly, Petrik Géza, Szinnyei József, Apponyi Sándor stb. művei) „nagy egyéni teljesítmények” jellemezték. 1945 után újraindult a területi hungarikumok (Magyarország területén kiadott nyomtatványok) számbavétele a kurrens Magyar Nemzeti Bibliográfia és a Magyar Folyóiratok Repertóriuma köteteiben. A tartalmukban magyar vonatkozású művek (tartalmi hungarikum), illetve a külföldi magyar szerzők munkáinak (személyi hungarikum), a külföldön kiadott magyar nyelvű könyveknek és folyóiratoknak (nyelvi hungarikum) regisztrálása még váratott magára.

A hungarikadokumentáció létrehozásának elméleti útjelzői voltak Szentmihályi János a Magyar Könyvszemlében publikált tanulmányán kívül a magyar vonatkozású adatok gyűjtését sürgető Hankiss János cikke a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának Évkönyvében 1955-ben, és a már említett 1961-es Országos Bibliográfiai Munkaértekezlet ajánlásai. Nemzetközi szakmai állásfoglalás már korábban született az ún. patriotika irodalom (területi, nyelvi, személyi, tartalmi patriotikum) nemzeti irodalomhoz tartozásáról az 1957-es varsói bibliográfiai konferencián. Az 1960-as években az Országos Széchényi Könyvtárban az elvi alapozást gyakorlatban is jelentkező kísérletek követték, mert mint Haraszthy Gyula írta:

1966-ban az Országos Gyarapodási Jegyzék egy száma hungarikamelléklettel jelent meg, de ez a megoldás nem bizonyult tartósnak. 1970-ben a 3. Országos Könyvtárügyi Konferencián fontos megoldandó feladatként határozták meg a kurrens hungarikairodalom regisztrálását.
Szentmihályi János 1958-as elméleti alapvetése után Szentmihályi lehetőséget kapott arra, hogy a hungarikabibliográfia elindításában, szerkesztésében a gyakorlatban részese legyen e fontos szakmai vállalkozásnak. Sebestyén Géza, az Országos Széchényi Könyvtár akkori főigazgató-helyettese támogatta Szentmihályi János tervezetét, és a Magyar Folyóiratok Repertóriuma mellékleteként megindította a Hungarica Külföldi Folyóiratszemlét, amely 1970-ben egy próbaszámmal jelentkezett. A válogató jellegű, időszaki kiadványok közleményeit összegző hungarikabibliográfia 1971-től kezdődően negyedévenként jelent meg Szentmihályi János szerkesztésében. A Hungarica Külföldi Folyóiratszemle külföldön megjelent folyóiratok magyar vonatkozású tartalmairól tájékoztatott, így a magyar szerzők külföldön, idegen nyelven megjelent magyar vonatkozású tanulmányait, és a külföldön napvilágot látott, magyar vonatkozású művek könyvismertetéseit is regisztrálta. Hiányzott azonban a külföldön kiadott magyar vonatkozású könyvek, és a magyar szerzők idegen nyelven kiadott köteteinek összegzése, a könyvek hungarikabibliográfiája. Ezért 1977-től e dokumentumtípust is regisztrálta a negyedéves kiadvány, amely ezután Hungarika Irodalmi Szemle címmel jelent meg 1989-ig. A bibliográfia Szentmihályi haláláig az ő szerkesztésében, Horváthné Szerb Judit társszerkesztésével jelent meg. A hungarikadokumentáció kiegészült a Külföldi Magyar Nyelvű Folyóiratok repertóriumával, amely szintén negyedéves lapként 1972-től jelent meg rendszeresen, és átvette a Hungarica Külföldi Folyóiratszemle magyar nyelvű anyagát. 1977-ben indult útjára a Hungarika Irodalmi Szemle „párjaként” az Orvos Mária szerkesztésében megjelent Külföldi Magyar Nyelvű Kiadványok, amely a magyar nyelvű hungarikakönyvek bibliográfiája volt.

Szentmihályi János időskori fényképe – Könyvtártudományi Szakkönyvtár

Szabó Sándor Szentmihályi kiemelkedő pályája legjelentősebb teljesítményeként értékelte a hungarikakutatásban elért eredményeit. Kanditátusi értekezését is ebben a témakörben írta A magyar és magyar vonatkozású irodalom regisztrálásának motívumai címmel 1973-ban.
Kégli Ferenc így jellemezte Szentmihályi Jánost az embert, és a szakembert: 

A cím idézetének forrása: Szakom: tájékoztatás, bibliográfia, dokumentáció: beszélgetés Szentmihályi Jánossal. [Riporter] Vértesy Miklós. In. Könyvtáros, 28. évf., 1. sz. (1978), 19.

Felhasznált irodalom:

• Bényei Miklós: Szentmihályi János pályájának debreceni szakasza. In. Szentmihályi János-emlékkötet, szerk.: Nagy Anikó, Budapest, Osiris, (Nemzeti Téka), 2000, 13–19. (Elektronikus változat, lapszámozása eltér a nyomtatott változattól)
• Haraszthy Gyula: A magyar nemzeti bibliográfia rendszere. In. Könyvtáros, 16. évf., 5. sz. (1966), 287–288. 
• Horváth Tibor: Szentmihályi János–Vértesy Miklós: Útmutató a tudományos munka magyar és nemzetközi szakirodalmához In. Könyvtáros, 13. évf., 11. sz. (1963), 693–694.
• Szentmihályi János bevezetője. III–IV. In. Hungarica Külföldi Folyóiratszemle. A Magyar Folyóiratok Repertóriuma negyedéves melléklete, 1971. 1. évfolyam, 1–2. füzet, szerk.: Szentmihályi János, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 1971.
• Kégli Ferenc: Szentmihályi János nyomdokain. Az 1919-1944 között külföldön nyomtatott magyar nyelvű könyvek bibliográfiai adatbázisának programja. In. Könyvtári Figyelő, 8. évf., 2. sz. (1998), 244–250.
• Kovács Katalin: Szentmihályi János (1908–1981) (Kézirat) 1–3.
• Kőhalmi Béla: Szentmihályi János–Vértesy Miklós: Útmutató a tudományos munka magyar és nemzetközi szakirodalmához. In. Magyar Könyvszemle, 80. évf. 1. sz. (1964), 102–103.
• Mohor Jenő: Kérdőjelek a külföldi hungarika-irodalom kurrens bibliográfiai feltárása körül. In. Könyvtári Figyelő, 27. évf., 2. sz. (1981), 101–109.
• Nagy Anikó-Jávori Ferencné: Szentmihályi János-bibliográfia. In. Szentmihályi János-emlékkötet, szerk.: Nagy Anikó, Budapest, Osiris (Nemzeti Téka), 2000, 45–75. (Elektronikus változat, lapszámozása eltér a nyomtatott változattól)
• Sebestyén György: Szentmihályi János pályaképe. In. Szentmihályi János-emlékkötet, szerk.: Nagy Anikó, Budapest, Osiris (Nemzeti Téka), 2000, 10–12. (Elektronikus változat, lapszámozása eltér a nyomtatott változattól)
• Szabó Sándor: Szentmihályi János (1908–1981). In. Magyar Könyvszemle, 98. évf., 3. sz. (1982), 278.
• Szabó Sándor: Szentmihályi János a bibliográfia elméletéről és metodikájáról. In. Könyvtári Figyelő, 44. évf., 2. sz. (1998), 239–243.
• Szakom: tájékoztatás, bibliográfia, dokumentáció. Beszélgetés Szentmihályi Jánossal. [Riporter] Vértesy Miklós. In. Könyvtáros, 28. évf. 1. sz. (1978), 19–22.
• Szentmihályi János: A hungarica-bibliográfia néhány problémája. In. Magyar Könyvszemle, 74. évf. 2. sz. (1958), 109–117.
• Szentmihályi János: Az Országos Bibliográfiai Munkaértekezlet előkészületeiről. In. OSZK Híradó, 4. évf., 7/8. sz. (1961), 171–172.
• Szentmihályi János: Az Országos Bibliográfiai Munkaértekezlet után. In. OSZK Híradó, 4. évf., 9/10. sz. (1961), 197–199.
• Szentmihályi János-emlékkötet, szerk.: Nagy Anikó, Budapest, Osiris, (Nemzeti Téka), 2000. (Elektronikus változat, lapszámozása eltér a nyomtatott változattól.)
• Bevezetés. In. Szentmihályi János–Vértesy Miklós: Útmutató a tudományos munka magyar és nemzetközi szakirodalmához, Budapest, Gondolat, 1963, 3–7.

A témában készült szakdolgozatok bibliográfiái:

• Ercsényi Diána: Szentmihályi János és életműve. (Szakdolgozat), Eger, Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, 1999, 46–48.
• Hanus Diána: Szentmihályi János munkássága. (Szakdolgozat), Budapest, ELTE BTK IKI, 2007, 35–36.
• Némethné Varga Ibolya: Szentmihályi János (1908–1981) (Szakdolgozat), Budapest, ELTE BTK IKI, 2006, 48–51.
• Szeberin Krisztina Katalin: Szentmihályi János munkássága. Szentmihályi János bibliográfiával kapcsolatos kutatásai és a könyvtárosképzés fejlesztése érdekében végzett munkája, Budapest, ELTE BTK, IKI, 2007, 30.

Borvölgyi Györgyi (Könyvtártudományi Szakkönyvtár)