A Molière álnevű láncszem

2022. január 15. 06:00 - nemzetikonyvtar

400 éve született Jean-Baptiste Poquelin

A francia irodalom, az európai komédiarepertoár egyik legnépszerűbb szerzője, a dél-francia falu után művésznevet választó színházcsináló, akit így csak Molière-ként ismerünk, ragyogó gyöngyszem abban a klárisban, mely összefogja a hivatásos színjátszók által sok évezrede sikeresen vitt vígjátékhagyomány későbbi korszakait az antik mintákkal. Összeköti a formálódó polgári társadalom önmagára ismerő, magukon (is) nevető csoportjainak szórakoztatását az udvari elit irodalmi kánonjával, a barokk színház kifejezőeszközeit az éppen születőben lévő, felvilágosult szellemű új dramaturgiával. S mindezeken túl olyan láncszem és kapocs szerzőnk, aki (Shakespeare-hez vagy Csehovhoz hasonlóan) a magyar színi irodalomnak és a hazai karakterformáló színpadi hagyománynak is részévé vált darabjai fordítás- és színpadtörténete során.

nsz_18420603_opti.jpgCharles Desnoyer, Eugène Labat: Egy színész élete, színlap. Nemzeti Színház, 1842. június 3. – Színháztörténeti és Zeneműtár

A párizsi királyi kárpitos fia, Jean-Baptiste 1622. január 15-én jött világra, polgári elit nevelésben részesült a jezsuita kollégiumban (College de Clermont), latinul is olvasott, a filozófusok mellett antik auktorok, köztük a komédiaszerzők, Plautus, Terentius műveit is megismerte. Elvállalta a kollégium könyvtárának gondozását, első (elveszett) fordítását is ott készítette Lucretius, római filozófus De Rerum Natura című munkájából. 1640-ben apja címe és hivatala utódjaként beajánlotta XIII. Lajos udvarába, így találkozott a későbbi XIV. Lajossal (uralkodott 1643/1654–1715).
1643-ban szerelmével, Madeleine Béjart-ral és annak testvéreivel színtársulatot alapítottak L’Illustre Théâtre (Híres Színház) néven, mely azonban két év után csődbe jutott, Molière pedig az adósok börtönébe került. Apja kölcsöne mentette ki a rács mögül, hogy vándorszínészként járhassák tovább Franciaországot. Lyonban gyakran játszottak, s ott került kapcsolatba Corneille-lel és Racine-nal, akik azonban a drámaírás-színházcsinálás más útjait választották, mint a Molière vezette társulat. 1858-ban Párizsban, a Louvre színházában sikerrel mutatkoztak be és elnyerték a Troupe de Monsieur (a király fivérének társulata) címet. Az együttes ekkor összeolvadt az egyik ismert párizsi olasz commedia dell’arte társulattal. 1659 novemberében mutatták be a Petit-Bourbonban Molière első sikerdarabját, a Kényeskedőket.

og51_p005_opti.jpg

Oláh Gusztáv: Kényeskedők, díszlettervvázlat, cca. 1917 – Színháztörténeti és Zeneműtár. Limbus OG 51/5

További udvari sikerek után 1662-ben a Théâtre Palais-Royalba költözött a társulat, s a Nők iskolájával, valamint a direktor különös házasságával meglehetős vihart keltett. (Elvette ugyanis Madeleine Béjart titkolt kapcsolatból született lányát, akit az asszony húgának gondolt.)
Jeles udvari támogatók és ellenfelek, irodalmi-színházi vetélytársak és pártoló mecénások csaptak össze Molière és társulata feje fölött, különösen, miután 1664-ben Verailles-ban sor került a Tartuffe bemutatójára. A király felfüggesztette a Tartuffe, és betiltotta a következő mű, a Don Juan vagy a kőszobor lakomája előadásait, de a társulat kincstári támogatását fönntartotta.

nsz_18480427_tartuffe_opti.jpgMolière: Tartuffe, színlap. Nemzeti Színház, 1848. július 27. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Molière a szórakoztató, könnyed polgári komédiák után mélyebb emberi és társadalmi problémákra reflektáló műveket írt és mutatott be, s ezek nehezebben találtak utat a közönséghez (A mizantróp, Amphitryon, Dandin György vagy a becsapott férj). A fösvény azonban ismét nagy sikert hozott. Molière Lullyvel, az udvari zeneszerzővel társulva zenés darabokat is írt, például Az úrhatnám polgárt vagy a Psyché című tragikus balettet.

Az 1670-es évtized elején betegségei és Madeleine Béjart halála miatt Molière egyre nehezebben írt és játszott, de ekkor született művei közül a Scapin furfangjai, a Tudós nők vagy a Képzelt beteg fogadtatása korábbi sikereit is szinte fölülmúlta. Ez utóbbi komédiája egyik, 1673 eleji előadásán a színpadon lett rosszul, s néhány órával később meghalt. Mivel színészeket nem temethettek megszentelt földbe, özvegye, Armande és XIV. Lajos közbenjárása ellenére is csak éjszaka búcsúztathatták. Hamvait azonban 1792-ben a Panthéonba, majd 1817-ben a Père-Lachaise temetőbe helyezték át.
1677-ben királyi rendelet egyesítette Molière tárulatát a Bourgogne-színházzal, s így jött létre a francia nyelvű hivatásos (később nemzeti) színház állandó együttese, a Comedie Française.

Molière legsikeresebb művei komédiák, melyek a közönség szórakozás iránti igényét a legkorszerűbben elégítették ki. Az antik komédia témái, dramaturgiája volt az alapja (s máig az) e hagyománynak, mely egyszerű, de mindig működőképes eszköztárral szolgálja a nevettetést. A jellem- és a helyzetkomikum forrásai lényegüket tekintve legalább 2300 éve változatlanok, a dramaturgiai felszín és az elsődleges humor alatt-mellett azonban – a drámai szövegigény erősödésével – megjelenik több rétegnyi gondolatiság, kritikus ábrázolás, szatirikus, ironikus, később abszurd és groteszk elem. A késő barokk polgári komédia szereplői már nem pusztán a commedia dell’arte – szintén évszázadok során – állandósult típusainak (tipi fissi-inek) vonásait őrzik, hanem plasztikusan jelenítenek meg kortárs (szinte realisztikusan, nem fekete-fehéren ábrázolt) alakokat – a nézők-olvasók szomszédait és ismerőseit. Molière a kapocs, a közvetítő Plautus, a commedia dell’arte (és a 20. századra művészidollá nemesült szolgafigura, Arlecchino), valamint a finomabb, összetettebb humorral operáló 19. századi romantikus és realista, majd a későbbi virtuóz vígjátékdramaturgia (pl. Molnár Ferenc), a börleszk, a kabaré, a groteszk közt.

nsz_18480417_a_fosveny_opti.jpgMolière: A fösvény, színlap. Nemzeti Színház, 1848. április 17. – Színháztörténeti és Zeneműtár

A könnyedebb vagy komolyabb, társadalmi mondandóval is bíró komédiák mellett Molière írt úgynevezett misztériumjátékokat, azaz antik mitológiai vagy filozófiai témákat a klasszicizmus szellemében megújító, párizsi közegbe helyező színjátékokat, késő-barokk operák librettóit, balettek szüzséjét és karaktereit. De elsősorban színházcsináló volt, dramatikus szövegeit nem olvasásra, hanem színpadra szánta, a színházban ugyanis a kor olvasóközönségének sokszorosát érhette el.
Invencióit, újításait a színpadi gyakorlat igazolta: karaktertípusai közt megjelent a rezonőr, a cselekben és intrikában művész szobalány, komédiái nevetségessé válásra és bukásra ítélt (szinte tragikus, de legalábbis tragikomikus) alakjai kevés kivételtől eltekintve kisemberek, nem hasonlítanak a korábbi vagy a későbbi stíluskorok drámai hőseire. A vándorszínészet gyakorlatában Molière sokszor azonos vagy hasonló nevet viselő alakjai új, polgári típusokat foglaltak szerepkörökbe, melyek részben máig, de legalábbis a 19. század közepéig működtek a szószínpadokon, a zenés műfajok pedig egészen napjainkig őrzik ezt a szerepkörhagyományt. Többször alkalmazta a cselekmény lezárására, pozitív végkifejlet nagy fordulattal történő elérésére a fogalomként szintén a görög drámákból örökölt, de immár nem technikai, hanem dramaturgiai eszközt, a deus ex machina megoldást.
A magyar nyelvű iskolai és hivatásos színjátszók már a 18. század végén játszani kezdték Molière darabjait, s a fordítóknak, a színészeknek, rendezőknek köszönhetően jól ismert és kedvelt, szinte hazai szerzőként jelent és jelenik meg a repertoáron. (A fordítók között Kazinczy Ferenc, Döbrentei Gábor, Szász Károly, Arany László, majd Paulay Ede, Hevesi Sándor, azután Kosztolányi Dezső, Gábor Andor, Heltai Jenő, később Illyés Gyula, Vas István, Szabó Lőrinc, Mészöly Dezső, Hubay Miklós, Petri György szerepelnek.)

nsz_18420724_1_opti.jpgMolière: Botcsinálta doctor (Kazinczy-fordítás), színlap. Nemzeti Színház, 1842. július 24. – Színháztörténeti és Zeneműtár

A Molière alakja ihlette színház a színházban típusú művek is gyakran kerülnek közönség elé nálunk, s nemcsak a Bulgakov írta Molière avagy az álszentek összeesküvése, illetve az Őfelsége komédiása vagy az ennek nyomán Vajda János szerezte és 2021-ben bemutatott A képzelt beteg avagy őfelsége komédiása című opera, hanem a Spiró György által a lengyel nemzeti színjátszás születésének idejére lokalizált (s a magyar színház- és politikatörténettel párhuzamokat mutató) metaforikus és többsíkú Molière-reminiszcencia, Az imposztor (1983), vagy a Parti Nagy Lajos 2015-ös kötetébe összegyűjtött Molière-átiratok is. A közelmúlt magyar színpadi nagyjai közül Hevesi Sándor, később Major Tamás kötelezte el magát talán a leginkább Molière-rel mind színészként, mind rendezőként-fordítóként és színészpedagógusként.

Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr9316812510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása