Blogsorozatunkat a 200 évvel ezelőtt született tudós-költő, Madách Imre legismertebb műve, Az ember tragédiája című monumentális drámai költemény színpadi ősbemutatójának közelgő 140. évfordulója kapcsán indítjuk el. 1883. szeptember 21-én hangzottak föl első ízben a madáchi verssorok a Nemzeti Színház színpadán.

Bubik István mint Ádám és Tóth Éva mint Éva a Tragédia 1983-as centenáriumi előadásában. Fotó: Ikládi László

Az ember tragédiája Madách alkotta szellemi világa hatalmas, magasröptű és végtelenül mély gondolati konstrukció, út- és magyarázatkeresés. Az emberi lét alapvető kérdéseinek, dilemmáinak költői formába öntése. A szerző éveken át érlelte a gondolatot és kereste e gondolatoknak a megfelelő műfajt, egész gondolkodói és alkotói pályája kiteljesedését és Himalája-magas csúcsát jelenti drámai költeménye.
Ádám és Éva álma, melynek során követhetjük az első emberpárt az élet és a közösség (a társaság, a társadalom, a kultúra) lehetséges alternatívái labirintusában, inkább kudarctörténet, csalódások és újra-föltámadó remények hullámvasútja. De a folytonos kiábrándulás a „csábító”, az embereket a mindentudással és örökléttel kecsegtető Luciferre éppúgy vonatkozik, mint az első – teremtőjüktől szabad akarattal függetlenedni vágyó, önálló döntéseket vállaló – emberekre. Lucifer csalódását lehet – akár optimistán – végül az értékek, az Istennel tartó, mégis önálló teremtmények győzelmének is tekintenünk. De a célhoz nem érő keresést – pesszimistán – a szuverén emberi akarat eleve sikertelenségre ítélt értelmetlenségeként is értelmezhetjük.
Madách álma, Ádám álma, az olvasók gondolatmenetét meghatározó művészi élmény és hétköznapi élettapasztalat, egy közösség (ha akarjuk, egy nemzet vagy az „emberi nem”) történeti emlékezete dönti el, éppen miképp érzünk, hogyan döntünk, optimistának vagy pesszimistának olvassuk-e a költeményt.

140 év álom a színpadon. Madách Imre: Az ember tragédiája. Díszlet- és jelmeztervek, fényképek, filmadaptációk. A Színháztörténeti és Zeneműtár, valamint a Történeti Fénykép- és Interjútár interaktív kiállítása. Plakát, 2023. június 24.

A művet alkotóként olvasók saját álmai azután hozzáadódnak a Madáchéihoz. 140 év álom jelenik meg a színpadon 1883 szeptembere óta, s tovább. (Könyvtárunk Színháztörténeti és Zeneműtárának, valamint Történeti Fénykép- és Interjútárának munkatársai 2023. június 24-ére, a Múzeumok Éjszakájára 140 év álom a színpadon. Madách Imre: Az ember tragédiája. Díszlet- és jelmeztervek, fényképek, filmadaptációk címmel állítottak össze interaktív kiállítást a Tragédia első színre állításának 140. évfordulójára és az azóta született bemutatók legizgalmasabb szcenikai újításaira és a mű mozgóképes adaptációira irányítva a figyelmet.)

Az ember tragédiája a világirodalomban

A Tragédiát már színpadra kerülése előtt is tovább álmodták, ahogyan ma is, a fordítók. (A Tragédia fordítástörténetének gazdag irodalmából többek között lásd: Radó György–Andor Csaba 2014; Praznovszky Mihály 1995; Praznovszky Mihály 1999; Enyedi Sándor, 2008). Közülük szokás kiemelni az elsőket, esetleg azokat, akik a legtöbbször vagy a leginkább egzotikusnak tartott nyelvre fordították a művet vagy részleteit, színpadra „húzott” szövegváltozatait.
A Kisfaludy Társaság ajándékköteteként (ugyan 1861-re datált, de valójában) 1862 januárjában napvilágot látott első kiadás után alig pár nappal Madách néhány verssora már meg is jelent németül. A Tragédia első fordítója, A[dolf] D[ux] volt, aki a Pester Lloyd 1862. január 26-i és következő számaiban közölt részleteket Madách művéből. Ezt hamar követte az első teljes német nyelvű kiadás is. (Alexander Dietze 1863-tól készülő fordítása 1865-ben jelent meg először.) Az 1860-as években a közép-európai művelődés a 18. századtól kialakított német mintákat követte a művészetek és az intézményrendszer tekintetében, s miközben a saját identitást a német hegemóniával szemben is megjelenítő nemzeti romantikák művei születtek, továbbra is szükség volt a német nyelv közvetítésére az európai és a világszínpadra lépéshez. Természetes volt az is, hogy a német nyelvű fordításokat a szomszéd országok nyelvein megjelenők követték. Irodalmunkat, európai kultúránkat, nemzeti értékeinket ebből a korszakból, a 19. század második felétől Petőfi és Madách közvetítésében ismeri a világ. Soha rosszabb „követeket”! Amikor azután 1883 őszén színre került a drámai költemény (legalábbis szövegének közel 65%-a), megélénkült a külföldi érdeklődés is a Madách-mű és a színpadi szöveg iránt.
Az irodalomtörténet-írásban elterjedt adat szerint a Tragédia „mintegy 40 nyelven” olvasható – legalább részleteiben. A külföldi olvasók azonban nemcsak irodalmi szövegként találkozhatnak a Tragédiával, hanem színpadon, rádiójáték formájában is, és nemcsak nálunk születtek parafrázisok, továbbírások, akár posztmodern áthallások a műhöz kapcsolódva.
Az ember tragédiája teljes szövegének vagy részleteinek fordítása a következő nyelveken olvasható: angol, arab, azerbajdzsáni, bolgár, cseh, dán, eszperantó, észt, finn, flamand, francia, galego, georgiai (grúz), héber, hindi, horvát, indonéz, (izlandi), japán, jiddis, katalán, (kínai), latin, lengyel, lovari cigány, (macedón), (mongol), német, norvég, ógörög, olasz, orosz, örmény, portugál, pular, (rétoromán), román, ruszin, spanyol, svéd, szerb, szlovák, szlovén, török, ukrán, (vietnami) (azaz 40/46 nyelven). Huszonöt olyan nyelv van, melyen több fordítás is készült az első átültetéseket követően és azok számos kiadást értek meg, a Tragédia fordításainak száma tehát száznál többre rúg (kb. 115–117). A színházi és rádiós bemutatók száma pedig (15 nyelven) megközelíti a hetvenet.

A legnagyobb érdeklődés német nyelvterületen, Szlovákiában, Észtországban, valamint az olasz és az angol nyelvű fordítók és olvasók körében kíséri Az ember tragédiáját. A hat szlovák nyelvű Tragédia közül a legutóbbi 2020-ben jelent meg, Jitka Rožňová fordításában. Nem véletlen, hogy a Madáchok történelmi birtokán figyelmet kelt a „sztregovai remete” műve. Madách Imre és a család kapcsolata a szlovákokkal és a szlovák nyelvvel organikus volt.

Az ember tragédiája észt fordítása: Inimese tragöödia: värssdraama, ford. Jaan Kross (Tallinn: Eesti Raamat, 1970) – Törzsgyűjtemény

Az észt közönség számára Jaan Kross (1920–2007) 1970-ben kiadott, majd 1971-ben Tartuban színre is került Tragédia-fordítása a nemzeti öntudat ébresztője volt. Az észt színházi bemutató pedig (a magyarországi vendégjáték alkalmával) fölszabadította a hazai rendezőket is a műre 1883 óta rámerevedett koncepció (a történeti képeskönyv bemutatásának kényszere) alól. Az irodalomtudósok kiemelik a bolgár Georgi Krumov (1933–) fordítását, mint amely a leginkább megközelíti Madách eredeti szövegének művészi erejét és mondanivalóját. Krumov kötetét eredetileg az 1964-ben, a költő halálának 100. évfordulójára szerveződött emlékévben szerették volna (közös, magyar–bolgár kiadásban) megjelentetni, ám az végül 1968-ban Szófiában látott napvilágot. A bolgár fordítás mellett szinte tökéletesként értékelik a román Octavian Goga (1881–1938, fordítása először 1934-ben jelent meg, korábban részleteket adott ki, már 1909-ben), a már említett észt és a Kalocsay Kálmán (1891–1976) készítette, eszperantó nyelven, először 1924-ben kiadott Tragédiát is.

Az ember tragédiája színpadi és filmes vízióiról

Paulay Ede álmodta először színpadra a Tragédiát. Az ősbemutatóról blogsorozatunk záró részében olvashatnak majd részleteket, az elsőség jogán azonban itt is hivatkozunk erre a bemutatóra. A 20. század legjelentősebb színházi rendezői és tervezői általában többször is visszatértek a Madách-művet illető vízióikhoz. A színházi stíluskorszakváltások, a technikai lehetőségek megújulása (megújítása) és a művészi-emberi érdeklődés újabb és újabb változatok létrehozására indította, indítja a látványművészeket a díszlet- és jelmeztervező szcenikusoktól a színházi, rádiós és filmrendezőkig, az operatőröktől a fotográfusokig, a képzőművészektől a koreográfusokig, de épp így a kapcsolódó művészeti ágak (irodalom, zene) területén innovatív dramaturgokig, zeneszerzőkig.

Ádám és Éva a bábszínpadon, Bóbita Bábszínház, 2014.

A legizgalmasabb színpadművészeti megoldások például Hevesi Sándor, Oláh Gusztáv, Baja Benedek, Németh Antal, Viski Balás László, Milloss Aurél, Dohnányi Ernő, Farkas Ferenc, Harangozó Gyula, Major Tamás, Epp Kaidu, Illés István, Lengyel György, Ruszt József, Szinetár Miklós, Szikora János, Vidnyánszky Attila, Alföldi Róbert, Sardar Tagirovsky, Jeles András, Bozay Attila, Silviu Purcărete, Gyöngyösi Levente, Visky András alkotásaiként jöttek létre… És a jeles színészeket alig is említettük. Közülük többen is tollat ragadva közreadták a madáchi szerepeikről megfogalmazódott gondolataikat. (Básti Lajos 1962, 259). Sorolhatjuk a neveket, mindig szubjektív, elfogult és esetleges lesz a lista.

A legtöbb alkotóról korábbi blogjainkban már szóltunk: Oláh Gusztáv tervezett elsőként vetített díszletet 1934-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok színpada mögé. Hevesi Sándor először rendezett misztériumjátékot a Tragédiából, szakítva a Paulay időszakában kialakult „történeti képeskönyv”-koncepcióval. Baja Benedek expresszionista tervei, a Viski Balás László által Németh Antal kamaraszínpadi bemutatójának kereteibe illeszthető „oltárképei” vizuális újítást hoztak. Dohnányi kantátája vagy Farkas Ferenc színpadi kísérőzenéje alkotóik pályáján is kiemelkedő jelentőségűek. Epp Kaidu tartui rendezése mind az észt, mind a magyar közönség számára revelatív volt 1971–72-ben. A hazai színpadokon rendre újabb értelmezések közelítették egymáshoz az irodalmi klasszikust és a kortárs közönséget. Jeles András filmje különleges, új perspektívába helyezte a naivnak-ártatlannak is ábrázolható istenteremtmények magukat és létük értelmét kereső küzdelmét.

Az ember tragédiája a televízióban, 1969

A Madách által költőileg megfogalmazott örök emberi kérdések és dilemmák minden nemzedék, minden alkotó, s minden olvasó számára újrateremtődnek, a válaszaink időről időre változnak, ahogy magunk és korunk is. Újra- és továbbgondoljuk a kérdéseket, melyek a Bibliában, majd egész európai kultúránkban, filozófiánkban és művészetünkben a középpontban állnak. Az ember tragédiája ma is hat, világirodalmi és színházművészeti jelentőségét nem lehet túlbecsülnünk. 

Irodalom:

• Básti Lajos (1962) Mire gondolsz, Ádám? Budapest: Magvető Kiadó
• Enyedi Sándor (2008) A Tragédia a színpadon. 125 év. Bibliográfia, Budapest: Madách Irodalmi Társaság.
• Praznovszky Mihály, szerk. (1995) Madách Imre: Az ember tragédiája. (A fordítások jegyzéke), Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum
• Praznovszky Mihály, szerk. (1999) Madách Imre: Az ember tragédiája a világ nyelvein; Az ember tragédiája a színpadon / The Tragedy of Man in the languages of the World; The Tragedy of Man on Stage. Szakirodalmi válogatás 1983–1998, Budapest: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet–Országos Széchényi Könyvtár, 1999.
• Radó György–Andor Csaba (2014) Az ember tragédiája a világ nyelvein, Balassagyarmat–Szeged: Madách Irodalmi Társaság

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A sorozat további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 7. rész