140 éves Az ember tragédiája – 2. rész

2023. augusztus 17. 06:00 - nemzetikonyvtar

A Tragédia a 21. században

Blogsorozatunkat a 200 évvel ezelőtt született tudós-költő, Madách Imre legismertebb műve, Az ember tragédiája című monumentális drámai költemény színpadi ősbemutatójának közelgő 140. évfordulója kapcsán indítjuk el. 1883. szeptember 21-én hangzottak föl első ízben a madáchi verssorok a Nemzeti Színház színpadán.

Az ember tragédiája, melyet Madách Imre 1860-ban fejezett be, s melynek első nyomtatott kiadása 1862 januárjában látott napvilágot, máig a romantikus magyar irodalom kánonba foglalt olvasmánya. A nógrádi szerző drámai költeménye 19. századi drámairodalmunk három legjelentősebb alkotásának egyike (Katona József Bánk bánja és Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje mellett).
Mit jelent, mit mondhat számunkra, mai olvasók, nézők számára a 21. század első harmadában ez a több mint 160 esztendeje született szöveg? Szól-e, szólhat-e hozzánk az idő távolából, működik-e Madách műve ma is? Vagy éppen talán másképp, jobban (?) hat, jobban működik, mint korábban?
Az ember tragédiája nem a történelemről, nem az idő múlásával változó dolgokról, értékekről szól, hanem a legfontosabbakról, melyek nem vagy alig változnak, melyek nem vagy alig veszítenek fontosságukból: az emberről, az ember lehetőségeiről, szabadságáról a döntésben, választásban. Az önálló akarat korlátairól, az embernél nagyobb erőről, magasabb tudatról, s arról, vajon fölismerjük-e a helyünket a teremtett világban, vagy folyton csak keressük, soha nem találjuk.
Mai, s mindenkori létünk alapkérdései ezek, mondhatjuk, egzisztencialista problémák, s nem puszta történeti narráció, amint Madách keresi a válaszokat. Drámai helyzetek, drámai, időnként tragikus feleletek találhatók a műben, amit időről időre újraolvashatunk. Az olvasó korról korra saját válaszait is „beleolvassa” a szövegbe, s így volt ez már a kezdetektől – amúgy „posztmodern” módra.
Ma – már talán túl a posztmodernen is – kortársunkként találkozunk Madách legnagyobb művével. A Tragédiát színre állító vagy más médiumra adaptáló művészek mind hozzáteszik saját értelmezésüket, elhelyezik a műben saját hangsúlypontjaikat, s a néző-hallgató Madáchon kívül az ő gondolatmenetükkel is megismerkedhet, csatlakozhat hozzá vagy épp vitathatja, elvetheti az alkotók következtetéseit, mondandóját.
Milyen is hát a kortárs, a posztmodernen túli Tragédia?
A 21. század elején nyílt meg Budapesten az első, kimondottan a Nemzeti Színház intézménye, társulata számára épült ház. 2002. március 15-én ünnepi, színháznyitó előadásként mutatták be színpadán Az ember tragédiáját Szikora János rendezésében. Emlékezetes, jelentős előadás született, melyben a hagyományoktól eltérően az Úr hangja sem volt hallható, szavait (mint szöveges üzeneteket, SMS-eket) kivetítve olvashattuk. A Tragédia mindenki által ismert utolsó mondata: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”, nem is jelent meg – az Úr utolsó, biztató gesztusát egy, a színpad mélyéről föltörő vízsugár pótolta, mely lemosta a szennyet az első emberpárról, hogy zavaros álmuk után tisztán, megtisztultan indulhassanak küzdelmes emberútjukra. (A főszerepekben Szarvas József, Pap Vera és Alföldi Róbert volt látható.)

Az elmúlt két évtizedben további különleges és fontos új produkciókat is megismerhetett a közönség. Közülük csak néhányat említünk, szemezgetve az élményekben, nem törekszünk teljességre.
Az új Nemzetiben 2011-ben Alföldi Róbert rendezte meg a Tragédiát, a 2002-es előadás emlékezetes Lucifere. Így fogalmaznak az alkotók a színház honlapján.

„Évát és Ádámot két törékenyen fiatal ember játssza – Tenki Réka és Szatory Dávid –, akikhez a gyermekkor naiv álmodozó ártatlansága még közelebb áll. Útjuk a történelmi képeken keresztül a felnőtté válás, az önmegismerés küzdelméről is szól. Kalandjuk korántsem veszélytelen, mert a felfedezőút tétje legvégül a szerelem és a boldogság maga. Lucifer, a fényt hozó – László Zsolt – inkább játékostársa a fiataloknak, ki nem mondott kételyeik és kétkedéseinek hangadója, mintsem mitologikus gonosz. Az Úr – Blaskó Péter – nemcsak a mű elején és végén jelenik meg, hanem az események sorát ugyanúgy végigköveti, mint Lucifer. Nem egy bölcselkedő aggastyán, hanem tevékeny gondolkodó, aki kíváncsian és aggódva figyeli teremtményei metamorfózisát.”

Madách Imre Az ember tragédiája című drámájáról a Nemzeti Színház oldalán

Ugyanebben az esztendőben a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri színpadán is Az ember tragédiáját láthatta a közönség. Az előadás rendezője, Vidnyánszky Attila, aki akkor a Debreceni Csokonai (Nemzeti) Színház direktora volt, 2013-ban a hajdúsági nagyvárosban is bemutatta Tragédia-verzióját. S miután 2013-tól ő lett a budapesti Nemzeti vezérigazgatója, 2018-ban már ott állította színre az újabb Tragédiát

A színházi bemutatók mellé 2011-ben egy sokáig húzódott vállalkozás, Jankovics Marcell animációs filmadaptációjának elkészülte is csatlakozott.

2023-ban szintén Vidnyánszky Attila nevéhez fűződik a legfrissebb változat, melyet a X. Színházi Olimpia keretében sorra került Madách-projektben részt vevő színiakadémisták, 200-nál több egyetemi hallgató (4 kontinens 11 országából) adott elő tíz nyelven egy körülbelül 8 órás előadásban. A produkció valószínűleg a valaha volt legmonumentálisabb előadása Madách művének, méreteit tekintve mindenképpen.

Az ember tragédiájának 2019-ben született egy más szempontból egyedülálló előadása is: Sardar Tagirovsky tatár származású rendező, aki különösen érzékeny a 19. századi klasszikus/romantikus irodalmi szövegekre (amint azt a szatmári Harag György Társulattal 2021-ben bemutatott Csongor és Tünde is igazolja), társaival egy teljes szövegű Tragédiát adott elő Szentendrén. E formában tekinthetjük ősbemutatónak a „nagyravágy több részben” alcímű, (szintén) mintegy 8 órás produkciót.

„Esztétikai értelemben a koncepciónk sok lehetőséget ad az előadás megvalósítására. Színről színre úgy haladunk, hogy felboríthatjuk, és következetesen fel is borítjuk az előző szín stílusát. És egy idő után már a következetességet is következetesen felborítjuk. Olyan sokrétű, mint maga az emberi történelem. Keressük mindegyik színben a kortárs kapcsolódást, de úgy, hogy többnyire végig tartjuk a Madáchi szöveget. Ez lesz az első olyan előadás, ami húzás nélkül adja elő Az ember tragédiáját az elmúlt szűk másfél évszázad alatt. Ebben az értelemben ősbemutató lesz.”

Nagy Enikő: Azért csináljuk Az ember tragédiáját, hogy leszedjük magunkról az ember tragédiájának terhét. Interjú Sardar Tagirovsky rendezővel. In: Librarius. Kortárs kult magazin, 2019. 05. 26.

Hogy Az ember tragédiája szövegét nemcsak a Paulay Ede legelső húzásainak megfelelő terjedelemben és szerkezetben lehet fölhasználni, arra a Kolibri Színház 2021-ben színre került előadása a példa. A színház dramaturgja, a drámaíró Horváth Péter játssza Lucifer szerepét a madáchi színeket részben átrendező produkcióban, melyet Novák János rendezett. Az újítások mellett a Kolibri előadása ugyanakkor Madáchhoz hűséges abban, hogy visszatér a szerzői utasításokba foglalt koncepcióhoz, mi szerint Ádám a történeti színek során egyre öregszik, míg Éva megőrzi paradicsomi szépségét és ifjúságát. (Nyirkó Krisztina Évája mellett Ádámok: Nizsai Dániel, Fehér Dániel, Krausz Gábor, Bodnár Zoltán, Mészáros Tamás, Tóth József, Szanitter Dávid, Ruszina Szabolcs, Mult István, Gazdag László és Kormos Gyula.) (A 2018-as Nemzeti-beli előadásban sokkal kevésbé volt indokolt egyidejűleg 5 Lucifer szerepeltetése.)

Visszakanyarodva a 21. századiak közt elsőként említett, 2002-es budapesti előadáshoz, illetve rendezőjéhez, Szikora Jánoshoz, mindenképpen említést érdemel két székesfehérvári produkció, Az ember tragédiája 1. (2018) és Az ember tragédiája 2.0. Mindkettőt négy rendező jegyzi, közülük az egyik a Vörösmarty Színház igazgatója, Szikora János. Társai Horváth Csaba, Hargitai Iván és Bagó Bertalan voltak, akik a négy részre tagolt Madách-művet négy különböző szereposztással állították színre. A projekt folytatása egy fölkérés volt – a kortárs drámaírók közül Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál részére –, hogy írják tovább a Tragédiát. A kötetben is megjelent művek ősbemutatójára 2021 őszén került sor Székesfehérváron.

„Madách Imre drámai költeményét Az ember tragédiája 1. címmel 2018 decemberében mutatta be a székesfehérvári Vörösmarty Színház, négy rendező közös alkotásaként. Őket már akkor megkísértette a gondolat, hogy milyen érdekes volna folytatni Ádám és Éva történetét. Vajon merre és hogyan vezette az embert a huszadik század, és milyen utat mutat neki a huszonegyedik? »Minket az izgatott, vajon milyen alkut kötne ma az Úr Luciferrel, és milyen történetekbe sodorta Ádámot és Évát a huszadik század« – így vezette fel az olvasópróbát a Vörösmarty Színház igazgatója. Erre a kérdésre keres választ a mai magyar irodalmi élet négy kiváló személyisége[…]”

Darvasi László – Márton László – Tasnádi István – Závada Pál: Az ember tragédiája 2.0, Budapest, Kossuth Kiadó, 2020.

A négy új „színt” tartalmazó kötet elnyerte a Színházi Dramaturgok Céhétől az Évad Legjobb Drámája-díjat.
Az egyik legutóbbi, különlegesen izgalmas bemutatóra Temesváron került sor. Silviu Purcărete, a világhírű román rendező és Visky András dramaturg-drámaíró Tragédia-előadása 2020 őszén készült. A korábban említett maratoni, monumentális produkciók után egy részben, két órában, de hihetetlen intenzitással meríti el a nézőt Purcărete Madách remekének gondolati világában. Visky András írja az előadásról:

„Purcărete összetéveszthetetlen humora, legendás kedvessége és szerénysége Az ember tragédiáját is váratlan közelségbe hozza: a nehéznek tűnő, 19. századi nagy madáchi költészet élővé és befogadhatóvá válik, elvont filozófiája-teológiája meg bizony átélhetővé. Odahajol a nagy klasszikushoz, elmélyült dialógust folytat vele, és meghívja őt, legyen a vendégünk ebben az ellentmondásokkal, félelmekkel és szorongásokkal, sőt már nem is leplezett kétségbeesésekkel terhes korunkba”

Madách Imre: Az ember tragédiája, Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Temesvár, Románia), In: Interferences, 7. International Theatre Festival 2020.

2023-ban Madách Imre születésének bicentáriuma tiszteletére Gyöngyösi Levente Visky Andrással egy, a Tragédiától inspirált operabemutatóra készül, a négyfelvonásosra tervezett mű címe Tragoedia temporis. Első felvonását 2023 áprilisában hallhattuk a Müpában.
Egy korábbi operaváltozat, Eötvös Péter Paradise Reloaded – Lilith című műve is a 21. században született és szólalt meg, előbb Bécsben (2013), majd itthon is (2014). Eötvöst már 2010-ben is foglalkoztatta a Tragédia-motívum. Az ördög tragédiája címmel Albert Ostermaier librettójára komponált operát, melyet Münchenben mutattak be. 2015-ben Dobos Attila 1990-ben készült Tragédia-operáját is bemutatták az Operaházban. Bozay Attila utolsó, 1999-ben elkészült opuszából (Az öt utolsó szín, bemutató: 2000) 2015-ben készült operafilm, majd két évvel később ismét látható volt az Operában.

Balettszínpadon is láthattuk a Tragédiát: a Kocsák Tibor zenéjére készült koreográfiát (Barbay Ferenc) 2001-ben, a Magyar Fesztiválbalett (Markó Iván) előadását Faltay Csaba zenéjére 2013-ban. Topolánszky Tamás rendezte és koreografálta a GG Tánc és az egri Gárdonyi Géza Színház Emberi tragédia című előadását (2018), mely Johann Sebastian Bach és Gergely Attila zenéjével a kortárs tánc és a színjáték elemeit egyesítve jelenítette meg a madáchi szellemet. A Nagyvárad Táncegyüttes és László Csaba rendező-koreográfus bemutatójára, a Tragédia című táncjátékra 2010-ben került sor, majd 2023-ban a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes és az Aradi Kamaraszínház produkciójában ifj. Zsuráfszky Zoltán koreografált Tragédiát Könczei Árpád zenéjére.

Hogy milyenek is ezek a 21. századi Tragédiák? Ma már nincsenek korstílusok, irányzatok kavargó áramlatai között élünk, választunk (alkotók és befogadók egyaránt). Az a már sokat emlegetett „posztmodern” irány sem jelent stíluseszközöket, inkább trendet, mely új technikákat keres a művészet és a hétköznapok, az alkotók és az olvasók/nézők összekötésére, gondolatok és tapasztalatok összekapcsolására. Ahogy tanítani szoktuk: a posztmodern műveknek van néhány olyan jellegzetessége, amelyek nem az 1980-as években jelentek meg, korábban is alkalmazták azokat poétikai eszközként, de szignifikáns sűrűségben mégis a legutóbbi évtizedekben váltak jellemzővé. Ilyen például az idézetek (vendégszövegek, ahogy Esterházy Péter nevezte őket), az utalások, allúziók nagy száma, más műalkotások bevonása a műbe (irodalomban zene, képzőművészeti alkotás, film stb. „beidézése” és viszont). Vagy a művészi alkotás és attitűd közelítése a hétköznapi élethez, a befogadóhoz (kortárs vagy klasszikus műalkotások megjelenése „inadekvát” helyeken – buszmegállóban, étlapon, porcelánedényen, divatékszeren, pólón, „miniszobrok” stb.). A legfontosabb azonban talán a „posztmodern” alkotások működésének új módja, jelesül a „nyitott mű” fogalma. Korábban azt tanultuk esztétikából, hogy a műalkotás világosan elkülöníthető a „valóságtól”, zárt egység, vannak egyértelmű (szellemi és/vagy fizikai) határai. A nyitott mű – miközben természetesen megkülönböztethető a nem művészi valóság elemeitől – nem korlátozza a befogadását és értelmezését a művészi esztétikában otthonos befogadókra, hanem lehetőséget ad számos saját értelmezésre/műértésre, kinek-kinek saját élet- és művészeti tapasztalatainak a beépítésére az adott alkotás nyitott helyeire. Az irodalom és a színház is sok-sok eszközzel „nyithatja ki” a művet, s ezekre láttunk is számos példát a fentiekben.
A 21. századi kultúrát azonban művészeten kívüli hatások is befolyásolják (ahogyan ez mindig is tapasztalható volt). A 2020 tavaszán kitört pandémia meglehetősen nagy, hosszú ideig nem múló hatást tett a színházi, a művészeti életre, a közönségre, így minden új alkotás, minden új értelmezés magán viseli immár nem csak a 20. és a megkezdődött 21. század eseményeinek, társadalmi és egyéni traumáinak jegyeit, de annak következményeit is, hogy jó néhány hónapig voltunk kénytelenek elkülönítetten, karanténban létezni. Ahogy a kultúrtörténetben korábban is megtapasztalt krízisek és járványok nyomot hagytak a hétköznapokon és a műalkotásokon, várható, hogy erre a soha ilyen világméretekben meg nem tapasztalt járványhelyzetre és a körülötte kialakult kommunikációra, következményeire is különféle reakciók fognak születni. Csak emlékeztetünk, hogy Az ember tragédiájában Madách nemcsak a járvány témáját, de számos más társadalmi krízist is megjelenít, különféle megoldásokat mutat be olvasók, nézők számára. Variációkat ad a jövőnkre nézve.

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A sorozat további részei: 1. rész; 3. rész; 4. rész 5. rész; 6. rész; 7. rész

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3418194075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása