„Így csak az tud mosolyogni, aki nem készül rá...”

2022. február 10. 06:00 - nemzetikonyvtar

100 éve született Göncz Árpád író, műfordító, politikus, a Magyar Köztársaság első elnöke

Családja, szülei

Göncz Árpád 1922. február 10-én született Budapesten, Göncz Lajos és Heimann Ilona fiaként. A Göncz család egyébként a muraközi Csáktornyáról (Ma Čakovec, Horvátország) származott. Itt Göncz Árpád dédapja patikus volt. Ugyanez a dédnagyapa, mint a magyar függetlenség lelkes támogatója, Csáktornyáról vonult be az 1848-as szabadságharc alatt a zalai zászlóaljba. A vági csatában megsebesült, a szabadságharc bukását követően kilencévi börtönbüntetést kapott, mintegy előre vetítve dédunokája sorsát. Egy írásában Göncz Árpád ezt a dédapját névtelen hősként emlegeti, aki erejéhez mérten hozzájárult a magyar demokrácia alapjainak lerakásához. A dédapa ’48-as forradalomban való részvétele, ennek emléke büszkeséggel töltötte el Göncz Árpádot, aki szerint Magyarország modern kori történelmének két sorsfordító mozgalmát, a ’48-as és ’56-os forradalmat a demokratikus szellemiség továbbélése köti össze.

goncz_arpad_1_opti.jpgGöncz Árpád köztársasági elnöki dolgozószobájában az Országházban (1990). In: Dae Soon Kim: Göncz Árpád. Politikai életrajz, Budapest, Scolar Kiadó, 2012. – Törzsgyűjtemény

Saját visszaemlékezései szerint szülei közül személyisége kialakulására édesanyja nagyobb hatással volt, mint édesapja, aki sokat tartózkodott külföldön, és már csak ezért sem alakulhatott ki apa és fia közt igazán mély érzelmi kapcsolat. Az anyai befolyásnak tulajdonítható, hogy Heimann Ilona visszafogottsága, szelídsége, kedvessége lett az alapja Göncz Árpád életszemléletének, és politikai felfogásában, nézeteiben is ez mutatkozott meg később.

Gimnáziumi évei, bekapcsolódása a cserkészmozgalomba

1932-ben, a négy elemi befejezése után Göncz a Werbőczy Gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait. Az ott töltött nyolc év során a cserkészmozgalomba is bekapcsolódott. 1933-ban Magyarországon, Gödöllőn zajlott le a negyedik Cserkész Világtalálkozó (World Jamboree, magyarosan világdzsembori). Göncz Árpád ifjúként e mozgalom keretei közt szembesült először a két világháború közti Magyarország társadalmi valóságával, ezen belül a falusi szegényparasztság sorsával, a földreform kérdéskörével. Így tehát kamaszkori cserkészélményei, majd pedig egyetemista korában a Teleki Pál Munkaközösségben kifejtett tevékenysége központi szerepet játszottak politikai gondolkodásmódja kialakulásában. Nem is volt véletlen a Teleki Pál Munkaközösséghez való csatlakozása: nyilván egyfajta közös alapot, eszmei kontinuitást látott a cserkészet és a Teleki Pál Munkaközösség között.

A Teleki Pál Munkaközösség – szellemi fejlődésének biztos alapja

A Teleki Pál Munkaközösséget 1936 őszén az egyetemi hallgatók számára úgynevezett társadalmi szemináriumokat szervező pesti piaristák alapították, főként a cserkészmozgalomra alapozva. Ezek a szemináriumok egy határozott világképpel és erkölcsiséggel rendelkező, jövőbeni vezető réteg kinevelését tűzték ki célul. A nevelési program fő támogatója gróf Teleki Pál volt, aki úgy gondolta, hogy a magyarság fejlődésének irányát nem a politikusoknak kellene meghatározniuk, hanem magának a társadalomnak. A Munkaközösség fő célja a magyar ifjúság öntudatra ébresztése volt. Ehhez a legfontosabb eszköznek a nemzeti oktatás fejlesztését tartották. A magyar jelleg megőrzése érdekében elengedhetetlennek tartották a magyar történelem és földrajz minél alaposabb ismeretét, a család, a barátok, a közösség és a nemzet iránti felelősségvállalást. Egyfajta fórumként szolgált ez a munkaközösség, amelynek keretein belül az egyetemisták összegyűlhettek, hogy megvitassák a társadalmi gondokat: leginkább a szegényparasztság sorsáról és a lehetséges megoldásokról vitatkoztak.
Miután Budapestet 1944. március 19-én megszállták a németek, a Teleki Pál Munkaközösség kiszélesítette a tevékenységi körét. Már nem csupán ifjúsági vitafórumként működött, hanem, csatlakozva az ellenállási mozgalomhoz, harcot hirdetett a megszállók ellen. Csicsery-Rónay István alelnök szamizdat újságot alapított, Játzkó Pál pedig a németek elleni szabotázsakciókat irányította. Így a Munkaközösség tagjaként Göncz Árpád is aktívan részt vett a fegyveres ellenállásban.

 A Magyar Értelmiség Demokratikus Szövetsége 

A II. világháború után a Teleki Pál Munkaközösség a Magyar Értelmiség Demokratikus Szövetségeként szerveződött újjá, amely alapító kiáltványában új akciótervet fogalmazott meg. A háborút követő években fő célként a magyar értelmiség mozgósítását jelölték meg abban a reményben, hogy az értelmiség központi szerepet vállalhat a magyar társadalom demokratikus újjászervezésében:

„Magyar Értelmiség! Egy új társadalom felépítésének roppant arányú munkája vár Rád... Neked kell az elpusztított magyar ipart újjáépíteni, megszervezni és vezetni. Neked kell egy tisztult új szellemű nemzedék felnevelését vállalni. Bocsásd szaktudásod az új Magyarország felépítésére! Harcolj a munkássággal és a parasztsággal együtt: a fasiszta zsarnokság és önkény ellen! A független, szuverén Magyarországért! A demokratikus emberi jogokért! A vallás- és lelkiismereti szabadságért! A földreformért!”

Dae Soon Kim: Göncz Árpád. Politikai életrajz, Budapest, Scolar Kiadó, 2012, 28. – Törzsgyűjtemény

Annak ellenére, hogy 1947–1948 során a Magyar Értelmiség Demokratikus Szövetsége sikeresen működött közre a nemzeti politika átalakítási folyamatában, a többi politikai erő mellett ezt a szervezetet is feloszlatták. Magyarországon ugyanis ekkorra a kommunisták ragadták magukhoz a hatalmat. Az úgynevezett szalámitaktika révén sikerült kiiktatniuk politikai ellenfeleiket, és a többi kelet-európai országhoz hasonlóan 1949-ben Magyarországon is megtörtént a bolsevik hatalomátvétel, és szovjet mintára kikiáltották a népköztársaságot. A Magyar Értelmiség Demokratikus Szövetségének vezetőit letartóztatták, sokan börtönbe kerültek vagy kénytelenek voltak elhagyni az országot.

Göncz Árpád politikai fejlődésének biztos alapját, szegletkövét egyértelműen a Teleki Pál Munkaközösség jelentette. Visszaemlékezéseiben így vallott erről:

„Lélekben, gyakorlatban én a Teleki Pál Munkaközösséggel, tehát a centrummal azonosultam. Egyrészt, mert ez volt az egyetlen együttes, amelynek teljesen kimunkált elképzelései voltak egy demokratikus intézményrendszerre vonatkozólag. Amelyiknek bizonyított és fogható ellenállási múltja volt, s amelyiknek a demokratikus átalakulásról és annak módszereiről, következményeiről, népi alapjáról, jog- és iskolarendszeréről teljesen konkrét elképzelései voltak. Mi erre készültünk éveken keresztül, mindent végiggondolva, megbeszélve. Ha mai szemmel olvasom az 1945-ös Teleki Pál Munkaközösség emlékeit, lehet, hogy naivak, rosszul fogalmazottak, de nincsen bennük semmi olyan, amit ne lehetne vállalni ma is.
[…]
A Teleki Pál Munkaközösség ugyanakkor a Piarista Gimnázium cserkészcsapatának a szüleménye volt. A volt piarista öregdiákoknak a liberális politikai mozgalmából, mozgolódásából keletkezett. A vezetése – Hám Tibor, Jaczkó Pali, Saláta Kálmán, Lukács Gyuszi, talán az egy Bognár Jóska kivételével – közvetlenül a Piarista Gimnáziumból került ki. Ez az együttes nagyon közel állt az én világszemléletemhez. Az egyetemlegességre való törekvésével, a nyitottságával. Mindenesetre a munkaközösség teljesen demokratikus módon szerveződött, szabad vitákban, állandó tájékozódásban, nagy műveltségű, nyelvet ismerő emberekkel... mikor már kitört a háború, egyértelműen számítottak a német vereségre. A liberalizmusával és nyitottságával olyan volt számomra ez az egész, mint valami felüdülés.”

Dae Soon Kim: Göncz Árpád. Politikai életrajz, Budapest, Scolar Kiadó, 2012, 29–30. – Törzsgyűjtemény 

A Független Kisgazdapárt

A Magyar Értelmiség Demokratikus Szövetségének erőszakos feloszlatását követően Göncz Árpád belépett az 1945. november 4-én megtartott első szabad általános választáson abszolút parlamenti többséget szerzett Független Kisgazdapártba. A pártvezető, Kovács Béla személyi titkára lett. Kovács Béla személyiségét tekintve szókimondó, elszánt, megalkuvást nem ismerő ember volt, aki a kommunisták hatalmi monopóliumát elfogadhatatlannak gondolta. Kommunistaellenessége magától értetődően a kommunista párttal és Rákosi Mátyással való összetűzéshez vezetett. Göncz Árpád visszaemlékezése szerint Kovács Béla egyszer így szólította meg Rákosit:

„»Te Mátyás, hát nincs neked nyakad!? Mire fogunk téged fölakasztani?« Állítólag ezzel pecsételte meg Béla a sorsát.” 

Dae Soon Kim: Göncz Árpád. Politikai életrajz, Budapest, Scolar Kiadó, 2012, 43. – Törzsgyűjtemény

goncz_arpad_2_opti.jpgII. János Pál pápa Göncz Árpáddal Budapesten (1991. augusztus). In: Dae Soon Kim: Göncz Árpád. Politikai életrajz, Budapest, Scolar Kiadó, 2012. – Törzsgyűjtemény

A Petőfi Kör és az 1956-os forradalom. A börtönévek

A Petőfi Kör olyan fórum volt, amelynek keretén belül az értelmiség és a nagyközönség egyaránt részt vett a társadalmi vitákban. Göncz Árpád ennek a nyilvánosságát használta fel arra, hogy elmondhassa a szovjet kolhozalapú földművelési modellel és annak magyarországi alkalmazásával kapcsolatos kritikáját. Vezető szerepe ugyan nem volt a Petőfi Körben, itteni szereplése mégis jelentőséggel bír. Litván György szerint ez a kör „rést ütött a rendszeren, utat nyitva ezzel a jövőbeni szellemi forradalom számára.” 1956. október 17-én Göncz Árpád is részt vett agronómusként a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tartott Kert-Magyarország? című mezőgazdasági vitán. Itt arra mutatott rá, hogy a hatalmas területeket igénylő szovjet „extenzív” mezőgazdasági modell nem alkalmazható a magyarországi viszonyok között. Helyette az intenzív agrármodell bevezetését javasolta, amely a kisebb területet igénylő növények termesztése esetében kedvező eredményeket ad. Nyilvánvaló ebből Göncz Árpád ellenzéki hozzáállása és az, hogy a mezőgazdasági politikával kapcsolatban eltért a véleménye a pártvezetés hivatalos álláspontjától.
Barátaival, Antall Józseffel, Tildy Zoltánnal, Bibó Istvánnal, Kardos Lászlóval és másokkal közösen részt vett az 1956-os forradalom szervezésében, eseményeiben. A forradalom leverése után, 1957. május végén Göncz Árpádot is letartóztatta a titkosrendőrség a Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló cselekmények vádjával. Miközben Göncz, Bibó és társaik semmiféle hasznos tanácsot nem kaptak ügyvédjeiktől, számos ember nyújtott nekik erkölcsi támogatást. Göncz Árpád esetében ezek közt volt felesége, Göntér Mária Zsuzsanna és érdekes módon a per megbízott ügyésze, Kovács János is. Társával, Bibó Istvánnal együtt halálos ítélet fenyegette. Mohamed Ataur Rahman indiai követségi ügyvivő visszaemlékezése szerint kettejük megmenekülése, az ítélet életfogytiglani börtönre való enyhítése főként egy indiai katonai attasénak volt köszönhető, aki baráti kapcsolatban állt a szovjet katonai vezetés egyik magas rangú tisztjével, a KGB alelnökével, Ivan Alekszandrovics Szerovval.
A börtönben tanult meg angolul, itt kezdett el műfordítással foglalkozni. Börtönbüntetését az Elnöki Tanács 1962-ben 15 évre mérsékelte. Hat évet töltött börtönben, végül 1963-ban ő is amnesztiát kapott, és június 19-én egyéni kegyelemmel helyezték szabadlábra. Az 1989. XXXVI. tc. alapján ítéletét az Országgyűlés semmissé nyilvánította.

Irodalmi munkássága

1963–1964-ben a Veszprémi Vegyipari Egyetem szakfordítója volt, majd 1964–1965-ben a Talajjavító Vállalatnál mint talajvédelmi munkavezető dolgozott. 1965-től 1974-ig műfordításaiból tartotta fenn magát: angol, amerikai, japán klasszikus és kortárs prózai műveket fordított magyarra, majd az Irodalmi Alap tagjaként 1990-ig szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként tevékenykedett. Talán napjainkig legismertebb műfordítása J. R. R. Tolkien A gyűrűk ura című regénytrilógiája fordításának befejezése, melynek első tizenegy fejezetét Réz Ádám ültette át magyar nyelvre. Műfordításai gördülékenyek, eléggé pontos, de nem szolgai fordítások. Itt-ott egy-egy szót is kihagyott az eredetiből, illetve a magyaros, könnyen érthető kifejezésmód végett néha betoldott valamit a szövegbe. Az eredeti szöveg hangulatát, stílusát próbálta megragadni, és ez legtöbbször sikerült is neki. Nagy terjedelmű prózai műveket, főleg regényeket fordított. Íróként, műfordítóként nem tartott igényt nagy elismerésre, noha az évszázadokat valószínűleg írásművei, műfordításai által fogja túlélni. Elbeszéléseiben, drámáiban gyakran visszatérő motívum a háború, az emberi gonoszság okozta borzalmak, a megmaradásra, belső egyensúlyra, kitartásra törekvő ember külső-belső küzdelmei a történelem néha abszurditásig fokozódó helyzeteiben. Mint például a Mérleg című színjáték első részének vége felé:

FÉRFI Tudod, ki ma a világpolgár? Az igazi? Aki foggal-körömmel védi azt a tanyányit... azt a kevéske megmaradtat... és bekaparja, mint a kutya a csontot. A hűséget, a...
(hidegen) Ahelyett, hogy fölmutatná. Hadd világítson. (Halkan.) Az emberséget...
FÉRFI (felhevülten) Kinek?
NŐ Bárkinek. Bárhol. Csak ember legyen.

Göncz Árpád: Mérleg. In. Uő: Kristályrács. Hat dráma, Budapest, Ulpius Ház, 2005, 238. – Törzsgyűjtemény

Drámáit a hetvenes évektől több külföldi színház, rádió és televízió is műsorára tűzte.

Ellenzéki tevékenysége a Kádár-korszak utolsó évtizedében

Első jelentős ellenzéki tevékenysége a nyolcvanas években a Bibó-emlékkönyv szerkesztése volt, amelynek kiadását a Gondolat Könyvkiadó visszautasította. Rendszeresen részt vett a demokratikus ellenzék aláírási akcióiban is. 1987. január 31-től 1990-ig az Írók Szakszervezetének elnöki tisztét is ellátta. 1988-tól a Holmi című lap szerkesztőbizottságának tagja volt. 1988 júniusától a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja és alelnöke, részt vett programjának kidolgozásában is. 1989. december 20-tól 1990-ig a Magyar Írószövetség elnöke volt.
1989-ben az Emberi Jogok Magyar Ligája budapesti tagozatának ügyvezető alelnökévé is megválasztották. 1990-től az Írószövetség tiszteletbeli elnöke, 1994-től a Magyar Pen Club tiszteletbeli elnöke.
1988. május 1-jén a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd 1988 őszén a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) alapító tagja, 1988–1989-ben ügyvivője, 1989–1990-ben az SZDSZ Országos Tanácsának tagja. 1990 áprilisában az SZDSZ budapesti területi listáján választották képviselővé.

goncz_arpad_3_opti.jpg

Göncz Árpád feleségével, 90. születésnapján. In: Dae Soon Kim: Göncz Árpád. Politikai életrajz, Budapest, Scolar Kiadó, 2012. – Törzsgyűjtemény

A rendszerváltás után. A pályakép kiteljesedése

1990. május 2-án az Országgyűlés elnöki tisztét nagy szavazattöbbséggel nyerte el, s ezzel a törvény értelmében ő lett a harmadik Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke. Országgyűlési jogkörével a továbbiakban nem élt, parlamenti bizottságnak sem volt tagja. Az Országgyűlés vezetését először ideiglenesen megbízott elnökként, majd a ciklus végéig Szabad György vette át. 1990. augusztus 3-án ténylegesen is Göncz Árpádot választották köztársasági elnökké. Új hivatala miatt képviselői mandátumáról, az Országgyűlés elnökének funkciójáról és 1990. október 2-án az SZDSZ Országos Tanácsában viselt tagságáról egyaránt lemondott. 1995. június 19-én ötéves elnöki megbízatásának lejártakor a parlament ismét őt választotta köztársasági elnöknek, így elnöki hivatalát egy évtizeden át, 2000. június 6-ig viselte.
Elnöki pályáján mindvégig tiszta szándék jellemezte. Döntéseit nem a párthűség, pártfegyelem határozta meg elsősorban, hanem kivételes műveltségén, nagy élettapasztalatán alapuló saját meggyőződése. „Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.” – mondta a parlamentben elnökké választása pillanatában, 1990. augusztus 3-án. Ezt a személyes meggyőződésből fakadó etikai célkitűzését elnöki pályája alatt mindvégig hangsúlyozta, újévi köszöntő beszédeiben is.

„Köszönjük, Elnök Úr!” – hangoztatták az újságok szalagcímei nyugalomba vonulásakor.

Írótársa, Görgey Gábor e szavakkal köszöntötte őt a 2007-ben megjelent Visszanézve című interjúkötet végén:

„Így csak az tud mosolyogni, aki nem készül rá, és nem készíti elő. Nem píárszakértők műhelyében preparálják. Mégsem naiv bonvivánmosoly. Mögötte ott a történelem, megannyi súlyos tapasztalatával. Ott a sors. Az ellenállás. A kommunizmus. A börtön. Mindaz, amitől meg lehet keseredni. Acsarkodóvá lenni. Bosszúért lihegni. De ki is lehet hámozni belőle az emberség magvát. A megszenvedett toleranciát. A gyűlöletből kibontani a világmegértés derűjét.”

Görgey Gábor: A mosoly. In: László György – Wisinger István (szerk.): Visszanézve. Beszélgetések Göncz Árpáddal, Budapest, Glória Kiadó, 2007, 369–370. – Törzsgyűjtemény

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr3017323362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása