„Én úgy szeretnék írni, mint a kígyó”

2022. február 27. 06:00 - nemzetikonyvtar

105 évvel ezelőtt született Devecseri Gábor költő, író, műfordító

Devecseri Gábor fordításainak lektora, Szilágyi János György (1918–2016) klasszika-filológus szerint:

„Devecseri lényeges kérdésekben nem tudott hazudni, erről maga is írt élete utolsó művében arról beszélve, hogy a »szeretlek« szót soha nem volt képes kimondani, ha nem érezte igaznak, pedig sokszor várták tőle; vagyis amit tett, mindig akkori teljes meggyőződésében tette vagy mondta, épp olyan őszintén, ahogy később tévedéseivel is szembenézett. Nekünk, kortársainak, akik közül ezt olyan kevesen mondhatják el magukról, már csak ezért sincs mit számon kérni tőle (…).”

Szilágyi János György: Portrék. Devecseri Gábor (1917–1971). In: Uő: A tenger fölött. Írások ókori görög és itáliai kultúrákról, Budapest, Gondolat, 2011. 352. Törzsgyűjtemény

devecseri_gabor_szep_versek_wiki_opti.jpgBalla Demeter: Devecseri Gábor. Fotó. In: Szép versek 1971, Budapest, Magvető, 1972. (A kép köteten belüli sorszáma: 13). A kép forrása: Wikipédia 

Csodagyerek

Devecseri Gábor 1917. február 27-én született Budapesten. Szülei Devecseri Emil bankhivatalnok és Devecseriné Guthi Erzsébet műfordító voltak, egy öccse volt, Devecseri Péter. A család baráti viszonyban volt Karinthyékkal, Kosztolányiékkal, a korszak más jelentős kulturális szereplőivel, így Devecseri Gábor együtt nőtt fel Karinthy Gáborral, Karinthy Ferenccel, Kertész Tamással, Kosztolányi Ádámmal. Rendkívül tehetségesnek tartották. Első, Karinthy Gáborral közös verseskötete már tizenöt éves korában megjelent, és Somlyó Zoltán írt hozzá előszót. Sárközi György Készülő költők című, a kötetről a Nyugatban megjelent méltatása szerint:

„Az egyik ifjú anyai, a másik apai ágon írócsaládból származik s így kézenfekvő volna öröklött tehetséget, vagy irodalmi terheltséget emlegetni. A vér rokonsága kétségkívül jelentheti is bizonyos fokig a szellem rokonságát, – de számba kell venni, hogy ezen materiális adottságon kívül mennyi más, szellemi és nem szellemi erő alakítja a fiatal egyéniséget, gyakran épp a szellem lázadó szembefordulása az anyagi összetartozás ellen. (…) Devecseri Gábor szemlélődő hajlamú, a dolgok mögé húzódó érzékeny egyéniség, aki a költő életet teremtő ösztönét nem saját vitalitásában, hanem a szemlélt világ megelevenítésében éli ki. Ha erre a roppant erőkifejtésre gyakran még gyönge is a karja, máskor nagyon fínom eszközöket talál célja elérésére. Egy egyszerű inverzióval föl tud duzzasztani, érzékelhetővé tud tenni holtan lapuló szavakat.”

Sárközi György Készülő költők. In: Nyugat, 25. évf. 12. sz., 1932. június 16. – Elektronikus Periodika Archívum

dev105_1_opti.jpgA Lónyay utcai Református Gimnázium 1890–1910 között. – Budapest Főváros Levéltára. A kép forrása: Hungaricana

Meghatározó volt számára a Lónyay utcai Református Gimnáziumban kialakult társaság, az önképző kör, ahol elindították a Hangszóró című lapot, amelynek állandó szerzője volt. Latintanára, Máthé Elek szintén nagy hatással volt rá.

A Stemma kör

Az egyetemre nem tudott beiratkozni anyagi okok miatt, az érettségi után egy évig tisztviselőként dolgozott. Devecseri barátja, Szilágyi Endre hallgatott klasszika-filológiát, ő került először kapcsolatba Kerényi Károllyal, akinek az előadásaira elhívta Devecseri Gábort is.

„Mint mondtam, először a bátyám került Kerényivel kapcsolatba, és már csak az ő halála után Devecseri, aki először nem tudott beiratkozni, mert nem volt pénzük. Valami vasgyárban volt tisztviselő, és mindig a fiókban tartotta az olvasmányait, azt pedig gyorsan be kellett csukni, amikor jött a főnök, de a bátyámtól – ezt is megírta – meghallotta, hogy van az egyetemen egy különleges ember – ez Kerényi volt –, akinek az órái élményt jelentenek, és a vallástörténet, itt valami nagy élményről van szó. Devecseri azt mondta, hogy ezt az embert nekem meg kell ismernem, és (jellemző rá egyébként) keresztfélévesként, másfél év múlva beiratkozott az egyetemre, úgy, hogy csak egy fél év választott el minket.”

Egzisztenciális tudomány. Interjú Szilágyi János Györggyel I. rész. In: Enigma, 23. évf. 87. sz. (2016) 28–123. 50. – Elektronikus Periodika Archívum

1938-ban lefordította és Kerényi Károly bevezetésével jelentette meg Catullus összes verseit, amely munkájáról a Catullust 1901-ben lefordító Csengery János komoly kritikát írt az Egyetemes Philologiai Közlönyben. Ebből érdemes idéznünk, ugyanis általában érinti Devecseri műfordítói módszerét.

„Nagy baj, ha a fordító a mérték kényszere alatt kénytelen – jobb tudása ellenére is – mást mondani, mint amit az eredeti mond; mert mit ér az olyan alakhűség, amely a lényeg meghamisítását vonja maga után? […] Dícsérnők az eredeti metrumok megtartására fordított gondot, ha nem éppen ennek a kedvéért, azaz ennek a kényszere következtében vétett volna a fordító annyit a hűség és világosság ellen. (…) Hallom, hogy a fordító még egészen fiatal ember, philologiae candidatus, egyúttal máris jónevű poéta s így elmondhatnám: »Macte, puer, virtute…« tagadhatatlan az is, hogy Catullus-fordításából nem hiányoznak a tehetség és komoly törekvés nyomai. Azonban a nem kis igénnyel megjelent ú j Catullusszal szemben ítéletemet azért nem változtathatom meg és jó lélekkel kimondhatom, hogy Devecseri Gábor Catullusát az in magnis et voluisse sat est értelmében legfeljebb mint jóakaró ifjúi törekvést méltányolhatom.”

Csengery János: Caius Valerius Catullus összes költeményei Devecseri Gábor fordításában, Kerényi Károly bevezetésével latinul és magyarul az Officina kiadásában. In: Egyetemes Philologiai Közlöny, 62. évf., 1938. 232, 236. Törzsgyűjtemény

devecseri_gabor-somlyo_gyorgy_opti.jpgDevecseri Gábor és Somlyó György költői versenye Balatonbogláron. 1940–1941. In. Borsodi Csaba, Tüskés Anna: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának története képekben 1635–2010, Budapest, ELTE BTK, 2010, 169.

Devecseri Gábor válaszolt a recenzióra. Válaszának csak utolsó, jellemző bekezdését idézzük:

„Hálásan köszönöm azonban Csengery professzor úrnak, hogy csaknem harmadfélezer sor között négy csakugyan hanyag sorra rámutatott, amelynek tökéletesebb megoldására törekedni fogok.”

Devecseri Gábor: Válasz Csengery János bírálatára. In: Egyetemes Philologiai Közlöny, 62. évf., 1938. 405. – Törzsgyűjtemény

Devecseri Gábor e vita után egy évvel, 1939-ben szerzett diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetem görög–latin szakán, miközben a Nyugatban és a Szép Szóban folyamatosan publikálta verseit. 1941-ben doktorált, disszertációjának címe: A művészi tudatosság Kallimachosz költészetében. Ugyanebben az évben feleségül vette Huszár Klára operarendező, dalszövegíró, műfordítót. A doktorátus megszerzése után nem alkalmazták az egyetemen, és két évvel korábban a Baumgarten Könyvtár könyvtárosa lett. Erről Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni a következőképp írt naplójában:

„1939. december 20. A Baumgarten-könyvtárosságot a Devecseri Gábor kapta mégis. Ez az igazság. A szervilis és homoszexuális Basch Loránt a szép fiú javára döntött, aki bizony igen-igen vértelen tehetség, és amellett korrupt. A kedves, charme-os modor mögött éles hasznossági szempontokat figyelő tekintet bújkál. Ő az, aki otthon lakik, a családjánál, egyedülálló fiatal fiú, és amellett nem zsidó, nem történnek vele mellőzések, ő kapta meg. Nagyon keserves ez, különösen Miklóst nagyon lesújtja. Jaj, hát szegény Devecseri, sajnálni kell, mert meghalt az öccse, az a nyurga fiatal gyerek, talán 19 éves volt, mindig együtt jártak, de hát ez nem ok azért arra, hogy ilyen módon vigasztalják. – Miért vagyunk mi még zsidók? Miért vagyunk ebben a kalodában, ebben a rettenetes megoldatlanságban?

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló I. 1935–1946, [sajtó alá rend. Ferencz Győző, Nagy Zsejke; a jegyzeteket és az utószót írta Ferencz Győző], Budapest, Jaffa, 2014. 465. – Törzsgyűjtemény

Ez a keserű irigység persze saját helyzetükből adódott. A könyvtárosi fizetés egyfajta ösztöndíjat jelentett, ami megélhetésében sokat segített Devecseri Gábornak is. A vészkorszakot a svájci nagykövetségen élte túl családjával, Harald Feller, a svájci követség első titkára segítségével, tehát ő is „zsidó” maradt, hiába a pár évvel ezelőtti előnyös helyzetét hangsúlyozó kortárs értékelés. Egy, a huszadik század bizonytalanságát megrendítően magában hordozó anekdota Devecseri Gábor gyerekkorából, amit felesége mesélt el Karinthy Mártonnak:

„Én [Karinthy Márton]: hogy is van az a történet, a Devecseri Gabi, uraság?
Huszár Klári: Devecseri Erzsi mesélte. A történelem szemlélhető azon, ahogy Devecseri Gabi társaságban bemutatta nagypapáját. Akit szintén Devecseri Gabinak hívtak.
Én: Akkor lehetett ötéves a kis Devecseri Gabi.
Huszár Klári: Csak három. 17-ben született.
Tehát: 1918-ban: Devecseri Bagi, oroság. /sic!/
1919-ben: Devecseri Gábor, elvtárs. /sic!/
1920-ban: Opapa egy büdös zsidó. /sic!/”

Karinthy Márton: Ördöggörcs. Utazás Karinthyába. I. rész, Budapest, Ulpius-ház, 2013, 210. – Törzsgyűjtemény

A már említett Catullus-fordítás után Kerényi Károly javaslatára Devecseri Gábor Homérosz himnuszait is magyarította, majd sorra jelentek meg Plautus-, Platón-, Hérodotosz-, Arisztophanész-fordításai és 1945-ben publikálta Az élő Kosztolányi című esszékönyvét és az Állatkerti útmutató című, gyermekek számára írt verseskötetét.

Önkéntes határőr

1944 novemberében név szerint is megszólította Örkény István az Igaz Szó hasábjain, Levél a magyar írókhoz című írásában:

„A magyar népnek a Vörös Hadsereg oldalán kell harcolnia a német fasizmus elleni végső tusán, másként elsüllyed és gyalázat övezi emlékét. Katonáink egy része még nem tudja ezt: meg kell mondani nekik! Az új magyar demokráciának ti adjatok formát, értelmet, irányt. A ti hallások érzékeny. A ti fületek már régen meghallotta keleten az óriási Szovjet nép szíve dobbanását és ti mindig tudtátok, hogy ez a lüktetés egy demokratikus nép demokratikus életének üteme. De ezt holnap már mindenkinek tudnia kell. Az új Magyarország minden polgárának úgy kell ápolnia a szolidaritást a Szovjetunió bátor és munkás népeivel, mint a hűséget saját hazája iránt.”

Örkény István: Levél a magyar írókhoz. In: Igaz Szó – A magyar hadifoglyok lapja a Szovjetunióban, 3. évf., 46. sz., 1944. november 12., 4. – Törzsgyűjtemény

A háború után Devecseri Gábor belépett a Magyar Kommunista Pártba. A budapesti tudományegyetem görög tanszékén irodalomtörténetet, a Színművészeti Akadémián művészettörténetet tanított. 1948–1954 között őrnagyi rangban oktatott irodalmat a Magyar Néphadsereg Tiszti Akadémiáján, 1949–1951 között a Magyar Írószövetség főtitkára volt. 1953–1956 között a Néphadsereg Szabad Hazánkért című irodalmi és művészeti folyóiratának szerkesztője volt. Közben mestere, Kerényi Károly, akit a fasizmus szekértolójának tituláltak, az emigrációt választotta.

dev105_3_opti.jpgKerényi Károly. A kép forrása: Wikipédia

A többéves hadifogságból hazatért Szilágyi János György Devecseri Önkéntes határőr című elbeszélő költeménye megírásához köti a fordulópontot, aminek megírása után egy évig nem jártak egy társaságba:

„Én megértettem a barátaim lelkesedését. Mindig ezt mondtam – már úgy magamban, és később már nyilvánosan is –, hogy én nem tudom, ha ’45-ben itt lettem volna, nem léptem volna-e be a pártba. Megértettem azt, hogy azok után, amik itt történtek, egy ilyen programhoz, amelyik az emberiség végső boldogságát ígéri, csak éppen egy pár apró nehézséget kell megoldanunk, hogy egy ilyen programhoz lelkesen csatlakoztak azok, akik azt átélték, amit átéltek. Úgyhogy én egyáltalán nem voltam a barátaimmal szemben türelmetlen, de óvatos igen. Egy bizonyos pontig. Folytak ezek a vasárnapi összejövetelek, és 1950-ben vagy ’49 végén Devecseri, aki mindig fölolvasta újabb műveit, egy határőr-eposszal lepett meg minket. (…) Az Önkéntes határőr című határőr-eposszal, amelyiknek a témája az volt röviden – ma már nemigen olvassák –, hogy a jugoszlávok egy kémet akarnak átdobni, de egy kislány, aki ott valamelyik határmentén lakó család tagja, leleplezi a kémet (…) Általános volt a lelkesedés. De Devecserinek finom füle volt, és egy idő múlva azt mondta, hogy Jancsi, te még nem mondtál semmit. Szerinted milyen? És én azt mondtam, hogy szar. Ami némi konsternációt keltett a társaságban. Utána hazamentünk, és este Devecseri fölhívott telefonon (akkor még minden telefon 3 Ft- ba került, vagy 1 Ft-ba, vagy 20 fillérbe, nem tudom, szóval, nem számított a hosszúság), és azt mondta, hogy Jancsikám, nagy zaj volt, meg tudom, hogy kiabáltak össze-vissza, nem tudtál úgy figyelni, most még egyszer fölolvasom neked. És akkor este 10-től kezdve még egyszer fölolvasta az egész határőr-eposzt, amire én nem változtattam meg a véleményemet. Akkor egy évig nem jártam a társaságba.”

Komoróczy Géza (szerk.): Szilágyi János György – Örvények fölé épülő harmónia I. Interjúk, dokumentumok, levelek. Szilágyi János György interjúi: Egzisztenciális tudomány I., Budapest, Gondolat Kiadó 2018, 128–129.

1947-ben jelent meg először az Odüsszeia-fordítása. Az Iliász 1952-re készült el, majd a teljes Homérosz egy kötetben, 1960-ban jelent meg. Ezért a munkájáért Devecseri Gábor 1953-ban Kossuth-díjat kapott. A forradalom mindent megváltoztatott, Devecseri Gábor kiadott egy nyilatkozatot 1956-ban, ami miatt a pártközpontba is behívatták és bár közéleti, kultúrpolitikai funkciói megszűntek ugyan, de továbbra is népszerű és exponált író, költő maradt.

dev105_5_opti.jpgDevecseri Gábor költő nyilatkozata 1956. október 27-én. – A Kisnyomtatványtár 1956-os különgyűjteménye

Eddigre már sokan eltávolodtak tőle. Szabó Magda, akinek esküvői tanúja volt, például csak 1971-ben látogatta meg, mert addig nem tudta neki megbocsátani, hogy kizárta Szobotka Tibort az Írószövetségből. Devecseri Gábor egy majdnem egy évig tartó, munkásságát tekintve termékeny küzdelem végén, 1971. július 31-én, 54 évesen elhunyt. Páratlan tehetségét soha senki nem vitatta. Halála előtt utolsó szavai – Karinthy Frigyest köszöntve – ezek voltak: „Szervusz, Frici bácsi.” Arról, hogy miért nem lett elmélyült tudós kutató, verse árulkodik, amelyből bejegyzésünk címét is kölcsönöztük:

„Én úgy szeretnék írni, mint a kígyó
ír a sziklákra görbe vonalat,
mely láthatatlanul sétáit őrzi
s amíg csak él, folyton tovább halad. 

De úgy irok csak, mint a hal,
ha olykor a felszínen táncos-magasba csap
s utána tán még ő maga se tudja,
hol bujdokol a szürke víz alatt.”

Devecseri Gábor: Kígyó. In: Uő: Margitszigeti elégia, Budapest, Officina, 1945. 56. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált források:

Orsós Julianna (MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr5317765576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása