A nemzeti könyvtár 2022. március 14-én megnyílt kiállítása három emlékezethellyé vált költeményünk legitimációtörténetét mutatja be. A Himnusz és a Szózat mellett a harmadik vers Petőfi Sándor Nemzeti dala.
Emlékezeti helyek
Az emlékezethely vagy emlékezeti hely kifejezés a Pierre Nora szerkesztésében napvilágot látott hatalmas munka, a Lieux de mémoires (Az emlékezet helyei) megjelenése óta a társadalom- és kultúrtörténet megkerülhetetlen fogalmává vált. Bár az elnevezésben a hely kifejezés szerepel, az emlékezethely nem feltétlenül szó szerinti értelemben vett földrajzi hely, hanem lehet személy, tárgy, sőt, egy régió, ünnep, történelmi esemény, irodalmi alkotás vagy nemzeti jelkép is. Az emlékezethelyek egy adott közösség számára felidézik a múlt közös és közösen átélhető részleteit. A Nemzeti dal is ilyen önmagán túlmutató költemény, emlékezethely. Több mint vers.
A kézirat(ok)
A költeménynek két kézirata maradt fenn, az egyiket a nemzeti könyvtár, a másikat a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattára őrzi. Arra nézve, hogy melyiket mikor és miért vetette papírra a költő, a történészek és irodalomtörténészek véleménye nem egységes.
Amikor a pozsonyi országgyűlés 1848. március 3-án elfogadta Kossuth Lajos javaslatát, hogy a legfontosabb nemzeti követeléseket petíció formájában terjessze a Ház elé, a szöveg előkészítésére a Fiatal Magyarország egyik tagját kérték fel. Az ifjak március 19-re „reformlakomát” terveztek (a korábbi országgyűlési helyszín miatt szimbolikussá vált) Rákoson, hogy az országos vásárra várható tömeggel elfogadtassák a követeléseket. Petőfi erre az alkalomra írta – visszaemlékezései szerint – március 13-án a Nemzeti dalt. A Bécsben kitört forradalom híre azonban a következő napon elért Pest-Budára, és az események más fordulatot vettek.
„A Nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-án írtam azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-én akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmarad. Míg én az egyik asztalnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.”
Lapok Petőfi Sándor naplójából, Pest, Landerer és Heckenast, 1848, 7. (1848. március 17-i bejegyzés) – Törzsgyűjtemény
Petőfi Sándor: Nemzeti dal, kézirat – Kézirattár
Az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében őrzött Nemzeti dal-kézirat tisztázat, de egyértelmű forrás nem bizonyítja, hogy mikor vetette papírra Petőfi. A kéziraton egy csillaggal jelzett, utóbb kitörölt megjegyzés látható:
„E költemény buzdította márczius 15kén a pesti ifjúságot. Elszavaltam először az ifjak kávéházában, azután az orvosi egyetemben, azután a seminárium terén (most már 15dik márczius tere), végre a nyomda előtt, mellyet erőszakosan elfoglaltunk a hatvani utczában (most szabad sajtó utcza). A szabaddá lett sajtó alól ez a költemény került ki legelőször.”
Petőfi Sándor költeményei. Harmadik kötet 1848‒1849, kiad.: Varjas Béla, Budapest, Akadémiai, 1951 (Petőfi Sándor összes művei III.), 330. – Törzsgyűjtemény
A vers mint tett – 1848. március idusa
Petőfi Sándor emblematikussá vált költeménye elválaszthatatlanul összeforrott 1848. március 15-vel. Műfaji meghatározására vonatkozóan többféle vélemény olvasható. Van, aki toborzónak, más indulónak, riadónak, ódának, dalnak, kiáltványversnek, drámai monológnak vagy imaversnek tartja. Dávidházi Péter irodalomtörténész meglátása szerint:
„… a vers egésze mint váltogatott szerepű megszólalások sora leginkább egy olyan toborzási és fölesketési jelenetre vall, melyben a verbuválás sikerrel jár.”
Dávidházi Péter: „A magyarok istenére esküszünk”. A Nemzeti dal történelmi beszédaktusa és a toborzó vers poétikája In: Uő: „Vagy jőni fog”. Bibliai minták nemzetiesítése a magyar költészetben, Budapest, Ráció Kiadó, 2017, 168. – Törzsgyűjtemény
A költemény előadásra készült, így minden szónak azonnal kell(ett) hatnia. E hatást nagymértékben fokozza, hogy a vers világos, az azonosulást megkönnyítő etikai ellentétpárokat alkalmaz. Motívumai a közönség minden tagját képesek megszólítani. A Nemzeti dal emellett már első sorával megdöbbenést kelthetett, hiszen:
„Van-e még magyar vers, sőt, van-e még vers a világon, amelyik a talp szóval kezdődik?”
Vas István: Megannyi adu. A Nemzeti dalról. In: Uő: Az ismeretlen isten. Tanulmányok 1934‒1973, Budapest, Szépirodalmi, 1974, 991. – Törzsgyűjtemény
A Nemzeti dal már 1848. március 15-én többször elhangzott és nemcsak írott szövegként, hanem hangzó élményként is befogadhatóvá vált. Maga a költő is négyszer szavalta el aznap, s a vers nemcsak tartalmával, hanem a szerző (és mások) előadásával is hatott, lelkesített és mozgósított. A kortárs visszaemlékezések közül számos említi, hogy a tömeg együtt mondta a refrént és az eskü szövegét. Petőfi színészi képességei mellett a vers párbeszédre hívó struktúrája, valamint ismétlődő refrénje is azonnal könnyen bevonta a hallgatóságot, a szavalat aktív részesévé téve a résztvevőket. Azzal, hogy a tömeg az esküformulát a költővel együtt mondta el, a szöveg Szilágyi Márton irodalomtörténész megállapítása szerint:
„immár nem egyszerűen irodalmi alkotás lett, hanem éppen a kollektív eskü inkorporált gesztusa miatt szakralizált szöveg is”
Szilágyi Márton: A vers napja. Nemzeti dal. In: Uő: A magyar romantika ikercsillagai. Jókai Mór és Petőfi Sándor, Budapest, Osiris, 2021, 169. – Törzsgyűjtemény
A Nemzeti dal március idusán: ahol Petőfi elszavalta aznap költeményét és ahol nem
1848. március 15-én reggel az első találkozóhely Petőfiék lakása volt a Dohány utcában, a fiatalok innen siettek a Pilvax kávéházba, majd onnét az egyetemi diáksághoz, hogy velük és az utcán hozzájuk csatlakozó tömeggel végül a Landerer és Heckenast nyomdához érjenek.
„Lelkesedéssel és a sors iránti bizalommal mentünk vissza a kávéházba, mely már tele volt ifjakkal. Jókai a proklamációt olvasta föl, én Nemzeti dalomat szavaltam el; mind a kettő riadó tetszéssel fogadtatott. […] A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetem ifjúságot s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy munkát. […] Az orvosi egyetem udvarában ismét fölolvasta Jókai a proklamációt és én elmondtam a Nemzeti dalt. […] A jogászok rohantak ki az utcára, hogy velünk egyesüljenek. […] Jókai ismét fölolvasta a proklamációt s a tizenkét pontot s énvelem elszavaltatták a Nemzeti dalt. Mind a kettőt fanatikus lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövő »esküszünk«-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt. […] Landerer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvárit, Vidácsot és engem neveztek kiküldötteknek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük a nép nevében s a tizenkét pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. […] Dél felé elkészültek a nyomtatványok s ezrenként osztattak szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére s a sokaság eloszlott.”
Lapok Petőfi Sándor naplójából, Pest, Landerer és Heckenast, 1848, 6‒8. (1848. március 17-i bejegyzés) – Törzsgyűjtemény
A Landerer nyomda épülete Carl Vasquez 1837-es térképén – Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár
Több irodalomtörténeti tanulmányban olvasható, hogy a Landerer és Heckenast nyomdában március 15-én a költő emlékezetből újra leírta a költeményt, mert a kézirat nem volt nála. Egyes vélemények szerint otthon felejtette, Szilágyi Márton irodalomtörténész meglátása szerint szándékosan nem vitte magával (így nem lehetett nála kompromittáló irat, ha esetleg kedvezőtlenül alakul a helyzet). Így azonban a költőnek a nyomdában (újra) le kellett írnia a verset. Kerényi Ferenc a kutatásai alapján úgy vélte, hogy a (PIM-ben őrzött) kéziraton látható szakadás/ szakítás arra utal, hogy a szedés meggyorsítása érdekében kettétéphették a lapot, s míg az első felét már szedték, addig Petőfi írta a folytatást. S minthogy a kéziraton a refrén csak egyszer szerepel, a második lap szedése során azt vélhetően diktálták a szedőnek. Hermann Róbert ezzel szemben 2022-ben megjelent tanulmányában e kéziratot fogalmazványnak tartja és – a korabeli lapok és folyóiratok tudósításai, valamint a kortársak akkori és későbbi visszaemlékezései következetlenségei és ellentmondásai alapján – felveti annak lehetőségét, hogy a költőnél ott volt a (letisztázott) kézirat a nyomdában, és azt nem kellett ismét leírnia.
A Nemzeti Múzeum épülete Carl Vasquez 1837-es térképén – Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár
Délutánra az ifjak tömeggyűlést hirdettek a Nemzeti Múzeum elé. Petőfi itt – a későbbi hagyománnyal szemben – nem szavalta el költeményét. A tévhit elterjedésében az a metszet játszhatott közre, amely a Pesti Divatlap mellékleteként 1848. április 22-én jelent meg a Nemzeti dal Kálózdi János-féle megzenésítése kottacímlapján.
„Petőfi Nemzeti dala, mely Kálózdi János által zenére s énekre alkalmazva lapunk mai számához van mellékelve, zeneértők véleménye szerint az eddig megjelentek közt legjobb, legjellemzőbb. — E hangjegyeket igen érdekessé teszi a címlap is, mely a múzeum terén tartatni szokott népgyűléseket igen híven tünteti fel. — Az oszlopos lépcsőzet egyik fal[á]n állnak a nép szónokai, kik közt Petőfi is gyakran szerepelt főleg versei előadásával. Ez általunk kiadott Nemzeti dal Pesten szerkesztőhivatalunkban, több mű- és könyvárusnál, s vidéken is többeknél kapható 30 pkrért.”
Pesti Divatlap, 1848. április 22. – Törzsgyűjtemény
Nemzeti dal Petőfitől. Zenére s énekre szerzé Kálózdi János, kiadja Vahot Imre, Budapest, 1848 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Jelzet Z 4.329/a
A legenda megszületett és egyre terjedt. Illusztrációk láttak napvilágot és filmrészletek „idézték fel” a jelenetet, amint Petőfi a Nemzeti Múzeumnál szavalja költeményét március idusán, sőt, 1900-ban – Beöthy Zsolt korábbi javaslatára – emléktáblát állítottak a Nemzeti Múzeum oldalában, amely erre a – valójában meg nem történt – történelmi pillanatra hivatott emlékeztetni.
A Petőfi-emléktábla leleplezése a Magyar Nemzeti Múzeumnál március 15-én. In: Vasárnapi Ujság, 1900. március 25. – Elektronikus Periodika Archívum
A forradalmi nap azonban ekkor még nem ért véget. Este a Nemzeti Színház meghirdetett előadása helyett műsorváltozással Katona József Bánk bánját adták, de amikor a Táncsicsot börtönéből kiszabadító tömeg beözönlött a színházba, megszakadt az előadás. Egressy Gábor elszavalta a Nemzeti dalt, majd a költemény felcsendült öccse, Egressy Béni megzenésítésében is, Erkel Ferenc vezényletével. A zeneművet Szerdahelyi József alkalmazta kórusra és zongorakíséretre.
„A lelkesedés este a színházban kimondhatatlan magas fokra emelkedék. Az előadás mindjárt kezdetén félbeszakasztatott azon tömérdek ezerek zajától, kik Budáról Stancsiccsal megérkezének. Megkérdeztetvén a nép: mit kíván, azt nyilvánítá: miszerint Hunyadi Lászlóból »Meghalt a cselszövő« szövegű énekrész, a Hymnus, Hattyúdal, Szózat, s más kedvenc darabok játszassanak; aztán Petőfi Nemzeti dala általam elszavaltassék, s végül kar által eldaloltassék: zenéjét Egressy Béni akkorra már elkészítvén. – Az eskü szavait, a szavalás közben ezerek keble visszhangzá. Ilyen volt az est képe.”
Egressy Gábor: Képek a’ pesti forradalomból martius 15-kén. In: Életképek, 1848. március 26., 14. szám, 408. – Törzsgyűjtemény
Az összeállítás további részei itt olvashatók: Második rész; Harmadik rész.
Dede Franciska
(MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport ELKH)
