Több mint vers. Második rész

2022. április 05. 06:00 - nemzetikonyvtar

Néhány szó a Nemzeti dalról

A nemzeti könyvtár 2022. március 14-én megnyílt kiállítása három emlékezethellyé vált költeményünk legitimációtörténetét mutatja be. A Himnusz és a Szózat mellett a harmadik vers Petőfi Sándor Nemzeti dala.

Emléktárgy (Az első nyomtatott példányok)

„Petőfi […] rögtön emléktárgyként kezelte az első nyomtatványokat. Tudatában volt annak, hogy ami a nyomdánál történt, az tárgyi emlékek révén is felidézhető, sőt, felidézendő […] nem egy hagyománykövető, hanem tudatosan hagyományteremtő eseménysort terveztek meg, vagy inkább rögtönöztek végig a márciusi ifjak” – írja Szilágyi Márton.
Ezt mutatja Petőfinek az a gesztusa is, hogy a nyomdagépből kikerülő – állítása szerint – első röplapot rövid rájegyzéssel elküldte Arany Jánosnak.

„Az ide mellékelt verset nyomta ki legelőször a magyar szabad sajtó. Tedd el emlékül e példányt belőle.”

Petőfi Sándor levele Arany Jánosnak, Pest, 1848. március 21. Arany János levelezése (1828–1851), s. a. r. Sáfrán Györgyi, Bisztray Gyula, Sándor István, Budapest, Akadémiai, 1975 (Arany János Összes Művei XV. kötet), 195. – Törzsgyűjtemény

A Nemzeti dal első nyomtatott példánya Petőfi kéziratos rájegyzésével: „Az 1848^diki marczius 15^kén kivívott sajtószabadság után legeslegelőször nyomatott példány, s így a magyar szabadság első lélekzete. Petőfi Sándor” – Kézirattár

A dokumentumot Arany később a költő fiának, Petőfi Zoltánnak adta át, akinek halála után Petőfi Istvánhoz, majd a nemzeti könyvtár gyűjteményébe került.
Egyes források szerint a költő és Jókai Mór még március 15-én átadott egy példányt Kubinyi Ágostonnak, a Nemzeti Múzeum igazgatójának a frissen nyomtatott röplapokból. Az Országos Széchényi Könyvtár két röplapot őriz, amelyen Petőfi kézírásos rájegyzése is olvasható.

A Nemzeti dal nyomtatott példánya Petőfi kéziratos rájegyzésével: „Nyomatott 1848. Mart. 15. délelőtt Landerer és Heckenast nyomdájában, délelőtt, mint a 2-ik szabad nyomtatvány. Petőfi Sándor” – Kézirattár

A Nemzeti dal elterjedése és tiltása

A költemény azonnal országszerte elterjedt. Más városokban is kinyomtatták, országos és helyi lapokban tették közzé a szövegét, és más nyelvekre is lefordították. Megszülettek az első megzenésítések is. A vers olyan népszerű lett, hogy egy képrejtvény megfejtésébe is bekerült.

A Képes Ujság (a korábbi Ábrázolt Folyóirat) 15. számában közzétett ’képtalány’ megfejtése: Pári[z]s eseményei és a sajtó szabadsága villanysebességgel a világon örömnapokat és diaDALt szült. – Törzsgyűjtemény

Az önkényuralom idején tiltották a forradalom és szabadságharc évfordulójáról szóló megemlékezéseket. 1860-ban, a tiltás ellenére egyetemisták megemlékeztek a forradalmi eseményekről, de a kivezényelt fegyveresek összetűzésbe kerültek a tüntetőkkel. Hatan megsebesültek, köztük Forinyák Géza joghallgató olyan súlyosan, hogy 19 nappal később belehalt a sérüléseibe. A kiegyezés után tartott temetői megemlékezések során az emlékezők az ő sírjához is elzarándokoltak.

„Március 15-én a fiatalság a templomokat óhajtván látogatni, de be nem bocsáttatván, a Kerepesi úton csődület támadt, melynek eloszlatása alkalmával egy ifjú puskagolyó által találva halva maradt, a fiatal Forinyák pedig nehéz sebbe esett. […] april 4-én ment végbe a sebe következtében elhunyt Forinyák Géza temetése. – A temetés 4 órára volt kitűzve; Prottmann rendőrfőnök azt üzente a családnak, hogy a temetés 2 órakor tartassék meg. – Forinyák osztrák hadseregbeli kapitány, az elhunytnak fivére, erre Prottmannak azt üzente: az élő felett a rendőrség, a halott felett a család rendelkezik, s így tehát a temetés 4 órakor menend végbe.
E temetésen körülbelül 50,000 ember volt lábon; a rend fenntartására 70-en vállalkoztunk, este égő fáklyákkal kezünkben; Forinyák kapitány nem vehetett részt öccse végtisztességén, mert az üzenet következtében a »porkoláb«-hoz kellett vándorolnia; a temetőben elénekeltük a Szózatot s Vezerle Géza felszólítására éltettük Forinyákot – úgy került aztán Vezerle is fogságba.”

Podmaniczky Frigyes: Naplótöredékek 1824–1887. III. kötet 1850–1875, Budapest, Grill Károly, 1888, 93, 95. – Törzsgyűjtemény

1867 után, bár szabadabbá vált a megemlékezés és a lakosság 1898-ig nemzeti ünnepként emlékezett meg március 15-éről, az évforduló hivatalos megünneplése továbbra is kényes kérdés maradt. Az 1848-as forradalom 50. évfordulója alkalmából 1898-ban hivatalos nemzeti ünneppé vált április 11-e, az 1848-as törvények szentesítésének napja. Az évforduló azonban nem szervesült, az alulról jövő kezdeményezések (beleértve az iskolai ünnepségeket is) továbbra is március 15-én tartottak megemlékezéseket. Az 1927. évi XXXI. törvény március tizenötödikét nemzeti ünneppé nyilvánította, 1951-ben azonban kormányrendelet mondta ki, hogy március 15. rendes munkanap. 1967 és 1987 között a Kádár-rendszer ünnepségsorozatban összekapcsolta március 15-ét, március 21-ét és április 4-ét, és Forradalmi Ifjúsági Napok elnevezéssel a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) keretében rendeztek emlékezést. 1989-ben március 15-e munkaszüneti nap, 1990-ben nemzeti ünnep lett. Ezen a napon osztják ki a Kossuth- és Széchenyi-díjakat és ez a nap lett a magyar sajtó napja. Magyarország Alaptörvénye Magyarország nemzeti ünnepei között sorolja fel március 15-ét.

A vers mint tett

„A vers forró fővel, de hideg szándékkal készült. Aki írta, politikusnak is kitűnő: tudja, hogy a tömeg, melyhez e szavakkal fordul, a pillanatban, mely válságos, az erkölcsi felszólítást pattogó, sallangos csomagolásban hajlandó csak elfogadni. A vers az utcára készül, s ennek megfelelően öltözik. Hangütése, ostorcsattogtatásra emlékeztető rövid sorai, karakán kiállása, a megszólítás közvetlen hetykesége, mindez tudatosan hordóra készült – csak éppen nem a politikus beszél e szavakkal a hordóról, hanem a költő, aki az alkalmi helyzetben a célszerű szavakkal is az örökkévalót mondja ki. »Talpra magyar!« – kiáltja a vers, s útszélibb keresetlenséggel már nem is lehet egy nemzetet megszólítani. De e megszólítás hanglejtése mégis varázsos, ünnepi. Ma, évszázad múltán, áhítattal ismételjük e szavakat: az alkalmi vers oly mélyen él a nemzet lelkének öntudatában, mint a törvénytábla vésett sorai.”

Márai Sándor: Ihlet és nemzedék. In: Budapesti Szemle, 1944, 266. kötet, 12. – Törzsgyűjtemény

A Nemzeti dal nemcsak 1848. március idusával forrott össze elválaszthatatlanul, hanem 1956-ban is magától értetődően szavalták az ország különböző pontjain. Sinkovits Imre október 23-án a Petőfi-szobornál mondta el a költeményt.

„A színház előtt elvonuló, MEFESZ táblát vivő és nemzeti színű zászlót lengető nagyobb csoporthoz csatlakoztam, s velük mentem a Petőfi térre. Itt már hatalmas tömeg töltötte meg a játszóteret s a Március 15. teret. […] Egy személykocsin Kuczka Péter robogott be, s közölte, hogy Piros belügyminiszter végül is (a 12 órai tilalom ellenére) engedélyezte a tüntetést. Odaszólt nekem, Imre, addig szavalj valamit! Egyszerre valami furcsa izgalom vett erőt rajtam. Ilyet még nem éreztem. Fölszaladtam a lakásba! […] Kati a hír hallatára lázba jött – s mint régen ’48-ban Laborfalvi Rózáék –, asszonyi kezei kokárdát tűztek kabátomra. Fölkaptam az Ady- és a Petőfi-kötetet, és sietve megcsókoltam szeretteimet, s a robogtam le a térre.
Már ott álltam a szobor talapzatán, mikor még egyre áramlott a tömeg. Rövidesen megláttam a Színiakadémia csoportját a nemzeti zászló alatt. A fiúk felkiabáltak, hogy várjam meg őket. Lassan csend lett, s elkezdtem. Először Batsányi A franciaországi változásokra, majd a Látó című versét mondtam el, utána Petőfi Feltámadott a tengert, Kutyák és a farkasok dalát, s a forradalom versét: Ady Endre Fölszállott a páva. Végezetül a Nemzeti dalt! Megrázó volt, a több tízezres tömeg velem együtt visszhangozta: A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!!! Gyönyörű volt. Életemben ezt a csodálatos érzést még nem éreztem. Utána még felolvastam a MEFESZ kiáltványát és az egyetemisták pontjait.”

Ablonczy László: Talpon a magyar. 1856. október‒december. In: Uő: Sinkovits Imre a Hargitán. Fél évszázad töredékei a Nemzeti Színház 175 esztendejéből, Budapest, Kairosz, 2013, 97, 99. – Törzsgyűjtemény