A 16. században a reformáció megjelenésével a különböző nyomdatermékek, a röplapok és terjedelmesebb könyvek új funkciót kaptak, a hittételek terjesztésében töltöttek be fontos szerepet. Ezt mind a katolikus egyház, mind a protestáns felekezetek tagjai igen hamar felismerték és igyekeztek ki is használni. Az egyes területek birtokosai és uralkodói politikai megfontolásból törekedtek befolyásolni alattvalóik felekezeti meggyőződését, ezért nagy hangsúlyt fektettek a nyomdák létesítésére és megtartására birtokaikon, hiszen ez kulcsfontosságú lehetett a helyi lakosság új hitre térítése vagy eredeti hitében megerősítése szempontjából.
Szapolyai János Zsigmond (1540–1571), aki az oszmán hódítás után önállósuló erdélyi területen 1570-ig magyar királyként, majd erdélyi fejedelemként uralkodott, személyesen is pártolta a protestáns felekezeteket. Bár katolikus családba született, előbb a lutheránus, majd a kálvinista tanításokat vallotta magáénak, végül pedig az első unitárius fejedelemként vonult be a történelembe. Uralkodóként saját hatalmának megszilárdítása eszközéül is használta egy-egy felekezet támogatását, amelynek híveire így biztos támogatóiként számíthatott.
János Zsigmond magyar király portréja (Nyomdász és megjelenési hely nélkül, 1566). Jelzet: RNYT App. M. 18 – Régi Nyomtatványok Tára
Valószínűleg ilyen meggyőződések és gondolatok vezették János Zsigmondot akkor is, amikor 1566. április 28-án a váradi (ma: Nagyvárad, Oradea) káptalan elkobzott házai közül egyet Melius Juhász Péter debreceni református püspöknek adományozott, és ezt egy szőlőbirtokkal is kiegészítette, amelynek jövedelme a könyvnyomtatáshoz szükséges tőkéhez járulhatott hozzá. A királyi adomány jelzésértékű János Zsigmond hitbéli fejlődésének, alakulásának szempontjából is, hiszen rámutat, hogy ekkortájt még a kálvinista-református tanokat hirdető Meliust támogatta az unitáriusokkal szemben.
Debrecenben azonban 1566-ban nem működött egyetlen nyomda sem, így felmerül a kérdés, mi célt szolgált az adomány. A város „bizonytalan közállapotai” (értsd: tűzvészek és fegyveres fosztogatások) ellehetetlenítették a helyi nyomdászok (Török Mihály és Raphael Hoffhalter) tevékenységét, így ők 1565 szeptemberét követően Váradra költöztek, Hoffhalter pedig fel is állította nyomdáját. Bár az első kiadványa már ebben az évben elkészült, az adománylevél megfogalmazásából („ut ipse typographiae … melius consulere possit”) ítélve a király rövid időn belül javítani kívánta a nyomda működési körülményeit.
Az első Váradon megjelent nyomtatvány címlapja. Melius Juhász Péter: A Szent Jób könyvének a zsidó nyelvből és a bölcs magyarázók fordításából igazán való fordítása magyar nyelvre (Váradon nyomtattatott Raphael Hoffhalter által M.D.LXV [1565]). Jelzet: RNYT RMK I. 58/1. péld. – Régi Nyomtatványok Tára. Digitális Könyvtár
Az adományozást rögzítő oklevél szövege már a 19. században is ismert volt, Bunyitay Vince azonosította a levéltár Acta Jesuitica gyűjteményében egy per iratai közt megőrzött szöveget, majd közölte is A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig című munkájában. Az eredeti példány (Digitális másolat, Szövegkiadás) viszont a legutóbbi időkig a Becsky család levéltárában pihent, majd a Magyar Nemzeti Levéltár Reformáció 500 projektje keretében került újra napvilágra.
II. János nagyváradi házat adományoz nyomda céljára Meliusz Juhász Péternek (kelt: Gyulafehérvár, 1566. április 28.) – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára. Jelzet: HU-MNL-OL-P 1821-52.-2. 2.
Az eredeti dokumentum több szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt az adománylevél mint irattípus jól olvasható, igényes írásképének, a király nagyméretű pecsétjének és saját kezű aláírásának („Joannes electus rex”) köszönhetően tárgyként is látványos, tetszetős. Másrészt a levél szövegét megvizsgálva olyan sajátos fogalmazásmódot vehetünk észre, amely a 18. századi másolat és az erre alapuló 19. századi nyomtatott megjelenés során elveszett. Az 1750-es másolatban a házhoz csatolt szőlőbirtokról azt írta a másoló, hogy Hobicz Márton szőlője mellett helyezkedik el („situata”). Ezt a meghatározást – amely GPS koordináták és helyrajzi számok híján az egyetlen pontos helymegjelölési módszer volt – az eredeti oklevél lényegében ugyan nem módosítja, de abban azt olvashatjuk, hogy az említett Hobicz szőlője mellett kapálják („pastinata”) a Meliusnak juttatott birtokot. Ez a különbség jelentéktelennek tűnhet a múlt megismerése szempontjából, mégsem teljesen elhanyagolható.
Az írott ügyvitelt bonyolító királyi kancelláriákon a jogi dokumentumokat (birtok- és címeradományozásokat, ítéleteket stb.) a titkárok unalomig ismételt kész szövegekből, vagyis formulákból állították össze, ahogy napjaink szerződései és bírósági határozatai is jogi bikkfanyelven megfogalmazott, előre gyártott paragrafusokból épülnek fel. Az adományozási formula kreatív módosítása mégis arra utal, hogy az adománylevelet kiállító írnok igyekezett saját stílusát, egyéniségét belevinni monoton hivatali munkájába. Ez pedig azt a jelentős szellemi változást mutatja, az önálló személyiség megerősödését, amely az egyéni vallási formák és új felekezetek, tehát végső soron a reformáció iránti igényt is kialakította a 16. századi emberekben.
A nyomda új épületében sajtó alá került az eklézsia használatára („in usum ecclesiae”) a Váradi énekeskönyv (RMNy 222), Melius Juhász Péter egy további, a Jelenések könyvéről szóló műve és mára elveszett Újszövetség-fordítása. Viszont a kálvinista Melius rövid időn belül összekülönbözött az unitárius Hoffhalterrel, aki a következő év augusztusára már Gyulafehérváron rendezte be műhelyét, ezzel pedig a váradi nyomdászat első szakasza véget is ért.
Nagyvárad madártávlati képe (Köln, Anton Hierat, Abraham Hogenberg, 1618). Jelzet: RNYT App. M. 561 – Régi Nyomtatványok Tára
Felhasznált irodalom:
- Bánfi Szilvia, V. Ecsedy Judit: A 450 éves váradi nyomdászat rövid története¸ in: Magyar Grafika 2015/4, 54–61.
- Bunyitay Vince: A váradi püspökség története 2, A váradi püspökség káptalanai s monostorai a püspökség egyházai a püspökség alapításától 1566. évig, Nagyvárad, Franklin nyomda, 1883.
- Csohány János: Melius Juhász Péter. A Debreceni Kollégium 475 éves jubileumára, in: Egyháztörténeti Szemle, XIV(2013)/4, 105–106.
- Csűrös Ferenc: A debreceni városi nyomda története, Debrecen, Városi nyomda, 1911, 21. v
- Kanyaró Ferencz: Dávid Ferencz, in: Keresztény Magvető, XLI(1906)/2, 65–80.
- Dokumentumok az MNL Országos Levéltárából, szerk.: Künstlerné Virág Éva, Budapest, Magyar Nemzeti Levéltár, 2018, 36–37. (Forrásaink a reformációról)
Szovák Márton (Régi Nyomtatványok Tára)