A szimbolikus és az ikonikus jelek művészete

2022. június 02. 06:00 - nemzetikonyvtar

Előadás Jurij Lotman filmszemiotikája alapján

A Magyar Szemiotikai Társaság 2022. május 27-én konferenciát tartott Thomas Sebeok és Jurij Lotman 100 éve címmel, a két világhírű szemiotikus születésének centenáriuma alkalmából.
Az előadások a két tudós elméleteihez, munkáihoz kapcsolódtak. Jómagam Jurij Lotman 1973-ban írt és magyarul 1977-ben megjelent filmszemiotikáját (Filmszemiotika és filmesztétika) ismertettem, helyeztem szakirodalmi kontextusba, és gondoltam tovább. Az elmélet és a könyv fél évszázad múltán is meglepően friss; számos, ma is érvényes megállapítást tartalmaz, csak ki kell egészíteni az elmúlt évtizedek filmes gyakorlati és elméleti tapasztalataival.

06_01_deak_sarosi_jurij_lotman_filmesztetikaja_opti.jpgDeák Sárosi László A szimbolikus és az ikonikus jelek művészete. (Lotman megközelítése alapján) című előadása a Magyar Szemiotikai Társaság Thomas Sebeok és Jurij Lotman 100 éve című 2022. május 27-én megrendezett konferenciáján

Lotman a film kifejező eszköztárát az emberi nyelv analógiájára írta le, a nyelvi szinteknek megfelelően, de a különbözőség miatt nem merev kategorikussággal, helyenként inkább csak metaforikus összevetésben. A filmnyelv ugyan nem nyelv a szó szoros értelmében, hiszen az emberi nyelven kívül nem létezik hozzá mérhető bonyolultságra és absztrakcióra képes jelrendszer, de az összehasonlítás, párhuzamba állítás (nyelv – filmnyelv) lehetséges és termékeny. Annál is inkább, mert a filmnyelvnek egyik fő összetevője az emberi nyelv is, a hangosfilmkorszaktól fokozottan. A másik összetevő Lotman szerint a képi, mozgóképi reprodukció. Az első az egyezményes (vagy szimbolikus) jelek művészete, a másik az ikonikus jelek művészete, és a kettő paradox módon ellentmondásos, de dialektikusan egymást kiegészítő egységben olvad egybe.
Fontos tehát megkülönböztetni a filmes jelképzés alapján a szimbolikus és az ikonikus jelek művészetét, amelyek a jelképzés első szintjén egymás eljárását kölcsönzik. A szimbolikus jelek művészete (jellemzően az emberi nyelvé, az irodalom) a képi, az érzéki képzetek megidézésére törekszik; az ikonikus, képi jelek művészete pedig első lépésben fogalmiságra törekszik. Tovább gondolva Lotman e érvényes felvetését, a jelek további szinteken is törekszenek képi vagy absztrakt jelek létrehozására. A könyve a filmtörténeti modernizmus korszakának nagyjából a közepén keletkezett, és így az absztrakciót a reflexióval és a kritikai önreflexióval együtt a művek (filmek) kis-, középső és nagyszerkezetében is értelmezi. Ezért is hangsúlyozza kissé túl azt az önreflexív réteget, miszerint a filmnyelvnek, hogy egyáltalán kommunikációként érvényesülni tudjon, saját magát is tematikusan meg kell jelenítenie. Ugyanakkor Lotman kiemeli, ha nem is minősíti nyíltan, hogy mivel a film egyszerre művészet és tömegmédium:

„szokatlanul széles körben hatoltak be az elvont tudományos eszmék az emberek tudatába”

Jurij Lotman: Filmszemiotika és filmesztétika, [fordította Réthy Ágnes], Budapest, Gondolat, 1977, 128. – Törzsgyűjtemény

Ez tulajdonképpen megelőlegezi a szélsőségekbe és tényleges önellentmondásokba jutott filmtörténeti modernizmus kritikáját. A modernizmus elmélete és gyakorlata a mindent tagadó, 2011-ben készült A torinói ló (Tarr Béla) filozófiai tézisfilm után vált folytathatatlanná.

Deák-Sárosi László (Történeti Fénykép- és Videótár)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr5817844933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása