A hódolat ihletettségében

2022. június 16. 06:00 - nemzetikonyvtar

Válogatás a régi könyvek eucharisztikus ábrázolásaiból

Úrnapja (latin nevén Festum Eucharistiae) alkalmából régi nyomtatványok oldalain látható ábrázolások segítségével hívjuk elmélkedésre olvasóinkat. Nem történeti áttekintést nyújtunk, inkább a különböző korokban és műfajokban keletkezett művek válogatásával rácsodálkozunk az isteni kegyelemre.
A Régi Nyomtatványok Tárának gyűjteménye a korai hungarikák mellett jelentős számú vallásos tárgyú ritkasággal is büszkélkedhet. Mivel az Eucharisztiában egybeforr az Utolsó vacsora emlékezetének cselekménye és a legméltóságosabb áldozat jelenné tétele, ábrázolásában is ezen két összefüggő valóság kap hangsúlyt.
Méltó, ha szemlélésünket misekönyvekkel kezdjük. Az első képen a Velencében 1499-ben nyomtatott Missale Quinqueecclesiense két, egészbőr kötésben fennmaradt példányának lapjai láthatók. Johannes Emericus nyomdájában összeállított szerkönyv fametszeteit az Inc. 989-es hártyapéldányán gazdagon kifestették, a lap szélét aranypontozással és növényi ornamentikával díszítették. Míg az Inc. 990-es szerényebb kivitelű, vörös és fekete nyomással papírra készült.

„Te igitur clementissime Pater per Iesum Christum Filiuus tuum …”

„Valóban szent vagy, Istenünk, minden szentség forrása. Kérünk, szenteld meg ezt az adományt, áraszd le rá Szentlelkedet, hogy számunkra a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és † vére legyen.”

Római misekönyv. A Magyar Katolikus Püspöki Kar megbízásából, a hivatalos vatikáni kiadás alapján készült fordítás, Budapest, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1991, 448. – A Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet honlapja

A misekönyv Eucharisztia liturgiájának nyitólapján egy egész oldalt borító miniatúra szerepel. Ezen Krisztus keresztáldozata jelenik meg, amint angyalok kelyhekbe fogják fel az Ő szent vérét. A lappár írásos oldalán T-iniciáléban a szent áldozatot bemutató papot ábrázolja, ahogy épp ezt a könyvet használva mondja az átváltoztatás imájának szövegét. A Missale Strigoniense a bécsi Johann Winterburger nyomdájában 1514-ben készült, finoman cizellált grafikájával kompozíciói követik az említett Missale Quinqueecclesiense könyvet. A színezés elhagyását a részletek aprólékos kidolgozásával igyekszik pótolni.

„Ő, mielőtt önként átadta magát a szenvedésre, kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak adta, és így szólt: Vegyétek, és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem.”

Apponyi Sándor gróf metszetgyűjteményében találjuk Albrecht Dürer Az utolsó vacsora című fametszetének 1580 körüli levonatát, amely egy passiósorozat része. Az elrendezés arányos szerkesztésében ügyesen elhelyezett apró részleteket figyelhetünk meg. Különösen izgalmas, hogy a mimika és a tekintetek miként alakítják az asztalközösség kommunikációját. Az Oltáriszentség nagycsütörtöki alapításának nyomatékaként a Festum Eucharistiae avagy Solemnitas Corpus Domini ünnepét is csütörtöki napon ünnepli a katolikus egyház.

Albrecht Dürer: Az utolsó vacsora, 1580 körüli levonat. App. M. 1069 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka digitális tartalomszolgáltatás

Az Oltáriszentség tiszteletének az egyházban való elterjedésén és méltó ünneplésén két Julianna munkálkodott. Egyikőjük Lüttich mellett született és 1209 körül látomásokban részesült, melyek mind az Eucharisztiában valóságosan jelenlevő Krisztus hódolatára irányultak. Az isteni kinyilatkoztatás egy külön az Oltáriszentségnek kijáró ünnep alapításáról szólt. Az Úrnapját IV. Orbán pápa 1264-ben az egész egyház számára előírta, de bullája csak 1311-től vált gyakorlattá. Az Oltáriszentség körmenetben való hordozása csak később vált szokássá. A körmenet ábrázolása a Mátyás-gradualéban ugyanazon kezdőének okán a pünkösdhétfői liturgia miniatúrájába került. Ezért az Oltáriszentség ünnepénél más képtípust alkalmazott az illuminátor, a mannahullás („égi kenyeret adtál nékünk”), mint az utolsó vacsora alapításának ószövetségi előképe szerepel.
A másik Julianna a firenzei Falconieri nemzetségből származott és 1270 táján született Firenzében. A szervita világi rend alapítójaként számon tartott szentről halálával kapcsolatban ismerhetjük a legendát, miszerint gyomorbántalmai miatt nem áldozhatott, de az Eucharisztia iránti vágyakozásában kérte a papot, hogy a hódolattal való szemlélés után kegyeskedjék mellkasára teríteni a korporálét és arra a szentostyát. A szűz apáca Istennek szentelt szíve mint oltár fogadta magába az Eucharisztiát halála pillanatában, testén is nyomot hagyva.
IV. Orbán pápa parancsára Aquinói Szent Tamás megírta az Úrnapja ünnepi szentmise és zsolozsma liturgikus szövegeit, melyekbe az ótestamentumi előképek felidézése mellett az oltáriszentségről szóló saját himnuszait is bevette. A skolasztika nagymestere hangsúlyozza az ember gondolkodási képessége mellett az eucharisztikus misztériumhoz való viszonyában a természetfölötti hit szükségességét. A hit a megismerés elve, dogma és természet között nincs feloldhatatlan ellentmondás.

A 15. században működő Kempis Tamás a devotio moderna segítségével közelített a szentséghez. Krisztus követése című könyve IV. része 1. fejezetében így nyilatkozik:

„Sokan futkosnak mindenfelé, hogy a szentek ereklyéit fölkeressék, csodálkozva hallgatják nagy tetteiket, nézik fönséges templomaikat, csókolgatják selyembe és aranyba takart csontjaikat. Íme, te magad vagy itt jelen előttem az oltáron, Én Istenem, szentek szentje, emberek teremtője, angyalok ura. Azoknak látására gyakran a kíváncsiság meg az újdonság ingere hajtja az embereket, alig-alig van belőle hasznuk, javulásuk, kivált ahol csak elsietve, igaz töredelem nélkül végzik a zarándoklást. Itt pedig, az Oltáriszentségben egészen jelen vagy, én Istenem, ember Krisztus Jézus, itt az üdvösségnek bőséges gyümölcse nyerhető, valahányszor csak méltón és áhítatos figyelemmel magunkhoz veszünk. Erre pedig nem indít elsietett szándék, sem kíváncsiság vagy élménykeresés, hanem csak a szilárd hit, a figyelmes remény és az őszinte szeretet.”

Kempis Tamás: Krisztus követése IV. könyv I. fejezet IV. Ford.: Jelenits István, Budapest, Ecclesia Szövetkezet, 2019. 318–319. – Törzsgyűjtemény

Boldog Suese/Suso Henrik szerint az Eucharisztia a szeretet legnagyobb és legkedvesebb jele. A misztikus dominikánus nyomatékosan ajánlja a megholtakért való felajánlást, hiszen az ártatlan vér áldozata élők és holtak számára is gazdag kegyelmi ajándék. Vallotta, hogy az Istennel való tökéletes egyesülés legbiztosabb útja az Oltáriszentség vétele által valósul meg.

Az Eucharisztia titkának szemlélésében segítségünkre lehetnek a Szentséget felmutató személyek, akik életpéldájukkal, csodákkal mutatnak rá Krisztus Testének tiszteletére.
Az 1493-ban keletkezett Schedel-krónika lapjain felfedezhetjük Szent Klárát és Szent Borbálát, amint a monstranciát felemelve hirdetik az Úr dicsőségét. Gyönyörködhetünk az egyik fametszet ikonográfiai megoldásában, mely szerint maga Krisztus áldoztatja meg híveit. Ez utalás arra, hogy a szent liturgia végzése közben a pap személye mintegy felolvad Jézus Krisztus felmutatásában.
Az Oltáriszentséghez való hűség, annak akár a saját élet árán is való megvédelmezése mellett – ahogy az ókorban élt ifjú Tarzíciusz, vagy a közelmúltban Boldog Brenner János és a stigmatizált Galgóczy Erzsébet példáján ismerhetjük –, meg kell említenünk a középkor szentjét, aki példájával a jelenhez is szólhat. Szent Konrád, akiről a 12. században keletkezett életrajza megemlíti, hogy amikor konszekráció közben egy mérges pók ereszkedett a kehelybe, a Szent Vér iránti tisztelete és szeretete jeléül a pókkal együtt vette magához a szentséget, ám csodálatos módon nem esett baja. Ezért, ahogy a krónika színezett fametszetén is láthatjuk, a pók a hűség és a feltétlen bizalom jeleként társul alakjához.

Érdekességként tűnt elő az I. József magyar király koronázását ábrázoló rézkarcon, milyen jelentős szerep jutott az Oltáriszentség főségének hangsúlyozásának. A két változatban is kiadott metszeten a Szentség előtt hódoló király, mint az keresztény országokban szokásban volt, Istentől kapja megbízatását a kormányzásra, amelyet a Szent Korona jelenléte is megpecsétel. Elnézve I. József békességet szorgalmazó bel-, kül- és egyházpolitikáját, feltételezhetjük, hogy számára valósággal bírt az Eucharisztiával való élő kapcsolat.
Gyűjteményünk kiapadhatatlan forrásként mutatkozik témánk tekintetében, melynek gazdagsága megsejtet valamit a szent elődök hitéből: „Minden forrásunk belőled fakad.”