1683 nyarán az Oszmán Birodalom ambiciózus vállalkozásba kezd: Kara Musztafa nagyvezír tatár lovassággal felduzzasztott óriási seregével elindul, hogy leszakítsa az „arany almát”, bevegye Bécs városát és végleg eldöntse az évszázados Habsburg–Oszmán vetélkedést. A török krónikás, Mehmet Rasid így ír az előkészületekről:
„A pokolra való hitetlenek országának feldúlása és elpusztítása végett [a szultán a nagyvezírt] szerdar ekremmé [a hadjárat teljhatalmú vezérévé] nevezte ki, s a dicső prófétának – Allah áldja és szentelje meg őt – zászlaját a legnagyobb tisztelettel régi szokás szerint fővezéri kezébe adta.”
Rasid efendit idézi: Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon, Budapest, Zrínyi, 1986, 84. – Törzsgyűjtemény
A törökök és krími tatár vazallusaik közeledtére a dunántúli magyar várak meghódolnak. A császári sereg fővezére, Lotharingiai Károly, a „csendes herceg”, I. Lipót császár sógora feladja Magyarországot és Bécs felé vonja vissza csapatait, hogy még az ostromlók előtt a városba érjen.
„Amikor a táborban lévő hitetlenek a tatár sereg rohamát látták, félelem szállta meg őket, a tatár sereg pedig darazsak módjára meglepte őket, úgy hogy végre az ellenállás lehetőségéről kétségbe esvén, futva Bécs felé vitték felforgatott zászlóikat.”
Rasid efendi Magyaróvár feladásáról. Idézi: Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon, Budapest, Zrínyi, 1986, 93. – Törzsgyűjtemény
Tárih-i Rásid. In: Mehmed Rásid: Tárih-i Rásid efendi, Istanbul, Ibrahim Müteferrika, 1741. Jelzet: H. 3107 – Régi Nyomtatványok Tára
A kortárs térképész, természettudós és hadvezér, Luigi Ferdinando Marsigli így ír a hadjáratról:
„A Bécset ostromló Kara Musztafa nagyvezír a csarkadzsi – aki akkor Mehmed pasa volt – és a tatár kán vezérlete alatt álló elővédet arra használta fel, hogy felprédáltassa velük Alsó-Ausztriát, szörnyű pusztítást okozva azon a területen.”
Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház, 2007, 185.
Bécsben kitört a pánik, a császár elmenekült. Lotharingiai Károly csapataival a török fősereg előtt érkezett meg, eközben a korábbi Habsburg–lengyel szövetség értelmében III. (Sobieski) János lengyel–litván uralkodó a császárváros felmentésére indult. A János király vezette egyesült lengyel–német seregek szeptember 12-én, a Bécs melletti Kahlenbergnél szétverték és megfutamították Kara Musztafa erőit. A front megfordult, a menekülő törököket a szövetségesek Magyarországon is üldözték. Október elején a párkányi hajóhídért vívott csatában a keresztények súlyos vereséget mértek a védőkre, a visszavonulók alatt szétlőtték a hidat, a Párkányban rekedt harcosokat pedig levágták. A bécsi és párkányi vereség demoralizálta a törököket: Esztergom rövid ostrom után kapitulált, a hadjáratból hazainduló lengyelek pedig gyors egymásutánban foglalták el Felső-Magyarország oszmán helyőrségeit (pl. Szécsényt, Hollókőt, Bujákot).
A sorozatos győzelmek után a császár, tartva XIV. Lajos francia király támadásától, békét ajánl a Portának, ezt viszont a nagyvezír elutasítja. A francia támadás be is következik: a Habsburgok megerősödésétől tartó Napkirály offenzívát indít Luxemburg ellen. Lipót így kénytelen megosztani erőit.
1684-ben, XI. Ince pápa közbenjárásának köszönhetően létrejön a Szent Liga, egy nemzetközi szövetség, melynek feladata a török terjeszkedés megállítása és az Oszmán Birodalom kiszorítása Európából. A szerződő felek vállalják, hogy saját területeiken felveszik a harcot a törökökkel és nem kötnek különbékét. A Liga alapja a korábbi lengyel–Habsburg védelmi szerződés, melyhez ezúttal Velence is csatlakozott. Ez később a német fejedelemségek, végül Oroszország belépésével bővült. IV. Mehmed szultán így többfontos háborúra és erői megosztására kényszerült Magyarországon, a Balkánon, Moldvában, Havasalföldön és a Krímben.
Még ebben az évben a császár új hadjáratot indít, melynek fő célja Buda visszafoglalása. A Luxemburg elleni francia támadás miatt ugyan a csapatok egy részét a Birodalomba kellett vezényelni, de a megmaradt 35 ezer német és 8 ezer magyar katona magabiztosan menetel a Duna mentén, Lotharingiai Károly vezetésével. Nyáron Visegrád kapitulál, de közben Buda erősítést kap és egy másik oszmán sereg Károly megállítására indul. A csendes herceg Vácnál legyőzi őket és július közepén kezdetét veszi Buda ostroma.
Azelt, Johann: V. Károly, Lotaringia hercege. Rézmetszet és rézkarc. In: Boethius, Christoph: Ruhmbelorberter triumpleuchtender und glantzerhöheter Kriegshelm dero Röm. Kaiserl. ... Bundsverwandten wider den ... türckischen Tulband…, Nürnberg, Johann Christoff Lochners, 1687. App. H. 3091 és App. H. 3290. – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka. Digitális tartalomszolgáltatás
„Buda városa nagy szorultság és zűrzavar napjait élte át, mert a császár – növekedjék dicsősége – serege elfoglalta Visegrád várát is, ami csupán félnapi járás Budától, és ha abban az időben odamennek, hogy megostromolják Buda városát, fáradság és vesződség nélkül elfoglalják, mivelhogy csak kis létszámú hadnép tartózkodott benne, s az is gyenge volt, és szíve elbátortalanodott tőlük, meg harci eszközeik sem voltak, mivelhogy a vezír mindet elvitte magával.”
Schulhof Izsák: Budai krónika, Budapest, Magyar Helikon, 1981, 21–22. – Törzsgyűjtemény
A negyedévnyi ostrom során a császáriak nehézségek és hibák egész sorával kénytelenek szembenézni. Eközben a törökök elkeseredetten védekeznek, kitöréseikkel folyamatosan zaklatják a támadókat. Végül november elején az ostromlók elvonulnak Buda falai alól.
„Talán el sem hinné senki, ha elmondanák nekik, mekkora volt az ínség a városban és a városon kívül, a császár őfelsége seregének táborában – ott a táborban már úgy éheztek, hogy a katonák élelem és eleség híján már sem állni, sem ülni nem bírtak […] és jobb volt azoknak, akik kardtól vesztek el, mint azoknak, akik éhségben pusztultak, mivel sokféle […] betegségben és nyavalyában hulltak el és haltak meg. Midőn látták, hogy nem maradhatnak meg ebben a nyomorúságban, elvonultak a város alól.”
Schulhof Izsák: Budai krónika, Budapest, Magyar Helikon, 1981, 27. – Törzsgyűjtemény
A császári hadvezetés rájött, hogy Buda megszerzéséhez előbb Érsekújvárt (az utolsóként megszervezett magyarországi vilajet központját) kell elfoglalni. Ezt már az 1684-es budai ostrom során is javasolta Károly herceg helyettese, a korábban Bécset védő Ernst Rüdiger von Starhemberg, de a főparancsnok figyelmen kívül hagyta alárendeltje felvetését. 1685 nyarán a császáriak ostrom alá veszik Érsekújvárt. A törökök, hogy elvonják a támadók figyelmét, Esztergom ellen vonulnak. Károly megosztja seregét: ő maga a szorongatott vár megsegítésére indul, miközben Enea Silvio Caprara tábornagyot hátrahagyja az ostrom folytatására. A lotaringiai herceg Tát mellett, a dunai mocsárban legyőzi a támadó törököket. Néhány nappal később a császáriak rohammal beveszik Érsekújvárt. A Buda felé vezető út nyitva áll…
Török katona Marsigli Az Oszmán Birodalom… című művének kétnyelvű (olasz–francia) kiadásából. Marsigli, Luigi Ferdinando: Stato militare dell'Impe`rio Ottomanno, incremento e decremento del medesimo, del signore conte di Marsigli..., Haga–Amsterdam, Pietro Gosse, e Giovan Neaulme, Pietro de Hondt, Adriano Moetjens–Herm. Uytwerf, Franc. Changuion, [1732] App. H. 2436 – Régi Nyomtatványok Tára
1686-ban a császári hadak újra az egykori főváros ellen indulnak. Sikerült kieszközölni Franciaország semlegességét és a német fejedelemségek katonai támogatását, így Lipót minden erejével Magyarországra koncentrálhatott. A lovasság június 18-án elvágja a várost a külvilágtól. Két nap múlva a sereg körülzárja Budát. Elkeseredett harc kezdődik. A törökök megpróbálják felmenteni a várost, de az elsáncolt császári csapatok visszaverik őket.
„…Megérkezett a vezír harmincezer lovas és más katonával, csupa válogatott vitézzel. Ő és egész serege felállott egy hegyen, szemközt a várossal, és meg akarták támadni a császár – növekedjék dicsősége – seregét, de nem bírták, mert a sereg tábora körös-körül meg volt erősítve rőzsekévés ostromfallal, […] olyan jól el volt rekesztve és zárva, akár valamilyen megerősített város.”
Schulhof Izsák: Budai krónika, Budapest, Magyar Helikon, 1981, 34. – Törzsgyűjtemény
A vár őrsége is időről időre kitör, de eredménytelenül. A Budával szemben állomásozó nagyvezír megpróbál erősítést bejuttatni a városba, de őket a császáriak megsemmisítik.
Az ostromban részt vevő Henrik szász herceg, a brandenburgi lovasság parancsnoka írja:
„Napkelte után […] lárma hallatszott, s egy szempillantás múlva a fürdők és az ezeket környező hegyek felől jövő ellenség megkezdte a támadást. Svadronjainkat [lovas csapatainkat] a kellő készültségben találta, s bár tüstént néhány sortűz köszöntötte őket, mégis továbbjutott mintegy 400 emberük. Minthogy azonban a parancsnokló von Gronsfeld ezredes oda vonta össze a svadronokat, a maradék megrémült, s ezek számára le is zárult a továbbjutás lehetősége. Az átvergődött 400-at úgy fogadták, hogy nemcsak a városba vezető utat zárták el előlük, hanem nagy részüket ott helyben lelőtték, lovastul.”
Henrik szász herceg naplója Buda visszafoglalásáról. In: Sinkovics István [szerk.]: Magyar történeti szöveggyűjtemény 1526–1790. II., Budapest, Tankönyvkiadó, 1968, 677. – Törzsgyűjtemény
Az ostromlók a felmentősereg jelentette fenyegetés és a kitörések ellenére folyamatosan lövetik a várat. A gyalogság újra és újra rohamra indul a falak ellen, de hiába, a törökök elkeseredetten védekeznek.
„Éjjel és nappal folyt a csata a városért, és a császár -növekedjék dicsősége- serege szünet nélkül szórta a bombákat, és pattantyúival szurkot és ként lőtt a városra. Házak dőltek romba, falak omlottak le. […] Tizenkét ízben rontottak nagy robajjal a falakra, hogy felhágván rájuk, erőszakosan elfoglalják a várost, […] és aki a falakon állt, mindenkit leöltek. A törökök, összeszedvén minden erejüket, megfutamították őket.”
Schulhof Izsák: Budai krónika, Budapest, Magyar Helikon, 1981, 32. – Törzsgyűjtemény
A törökök helyzete kétségbeejtő. Az ostromlók sáncaikból védekeznek a külső és belső támadásokkal szemben, miközben folyamatos tűz alatt tartják Budát. A hadjáratban részt vevő Marsigli szerint:
„1686-ban Abdi basa, a vár parancsnoka, látván Buda ostromának számára szerencsétlen kimenetelét, fegyverszünetet kért és követeket menesztett Lotharingiai Károlyhoz, felajánlva azt, hogy ha abbahagyja Buda ostromát, cserébe ő átadja a császárnak Eger várát és Székesfehérvárt. Ezt visszautasította, nem csak azért, mert nem állt jogában egy ilyen súlyú ügyben egyedül döntést hozni, hanem azért is, mert arra kapott parancsot, hogy harcoljon és foglalja el Budát, ami később meg is történt.”
Luigi Ferdinando Marsili (Marsigli): A Magyar Királyság történetének kivonata, Máriabesnyő–Gödöllő, Attraktor, 2009. – Törzsgyűjtemény
Roham rohamot követett, míg végül, szeptember 2-án a keresztény seregek megtörték a védőket. Az ostrom idején a városban rekedt Schulhof rabbi így emlékszik vissza az eseményekre:
„A császár – növekedjék dicsősége – katonái rettenetes hirtelen és […] nagy harci lármával nekirontottak a falnak. Tudomásukra jutott ugyanis, miszerint ezalkalommal a törököknek az a csapata, amely a falat őrzi, íme, csekély, mivel a város harcosai közül a legtöbben, akik alkalmasak lettek volna a helytállásra, fáradtak és eltörődöttek lévén, elmentek, hogy kipihenjék magukat. […] Nem volt tehát senki, aki ellenállt volna a császár – növekedjék dicsősége – katonáinak.”
Schulhof Izsák: Budai krónika, Budapest, Magyar Helikon, 1981, 35. – Törzsgyűjtemény
Henrik herceg szerint:
„Beözönlött a katonaság a városba, miután a zsákmányra éhes katonák két másik helyen is megmászták a falat, és megnyitották a nagykaput. […] A városban általános lett a zsákmányolás, s az ellenség már csak a várnak volt ura, ahol védte is magát. […] Estefelé végre megegyeztek a harcoló felek, s az ellenség feltétel nélkül megadta magát a [bajor] választófejedelemnek. […] 6 óra felé gyulladt ki, s annyira elterjedt a tűz, hogy kilenc óra tájban már minden lángokban állott, s a város képe Trójának volt a mása.”
Henrik szász herceg naplója Buda visszafoglalásáról. In: Sinkovics István [szerk.]: Magyar történeti szöveggyűjtemény 1526–1790. II., Budapest, Tankönyvkiadó, 1968, 697. – Törzsgyűjtemény
Eközben a Buda mellett táborozó törökök tehetetlenül nézik végig a vilajetközpont elestét.
„A fővezér csak közel ott vala Budához az egész táborával együtt, s nézte a szemeivel, mikor a keresztények ostrommal megvevék Budát, a konytát [turbánját] a földhöz verte haragjában, de semmiképpen a német tábor körül lévő erős sánc miatt Budát meg nem segítheté, hanem nagy gyalázattal s bosszúsággal a város megvétele után elmene alóla.”
Cserei Mihály: Erdély históriája [1661–1711], Budapest, Európa, 1983, 195. – Törzsgyűjtemény
A szövetségesek fényes győzelme megrendítette a magyarországi oszmán helyőrségeket. Károly herceg gyors egymásutánban foglalt el több várat, majd Szeged mellett legyőzte a török–tatár hadakat.
Arnoldo Van Westrhout: Buda 1686-os ostroma, [S. l.], Arnoldo Van Westerhout, [1686]. Rézmetszet és rézkarc. App. M. 599 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka. Digitális tartalomszolgáltatás
„Ugyanazon esztendei expedítióval [hadjárattal] a keresztények Magyarországban Kalocsa városát, Simontornyát, Pécset, Csanádot, Szegedet, Siklóst, Dárdát, Kapusvárát [Kaposvárt] […] sok többi helyekkel együtt szerencsésen a töröktől visszanyerik és a török tábort Szegednél erősen megverik.”
Cserei Mihály: Erdély históriája [1661–1711], Budapest, Európa, 1983, 195. – Törzsgyűjtemény
Ugyan 1686-ban még nem dőlt el a háború, de Buda visszafoglalása mégis szimbolikus jelentőséggel bírt. Revans a régen esett szégyenért – akárcsak a következő évben vívott „második mohácsi csata”. Az ország egykori fővárosa végre felszabadult az oszmán iga alól.
Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)
Felhasznált irodalom:
- Hermann Róbert [főszerk.]: Magyarország hadtörténete II., Budapest, Zrínyi, 2020.
- Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon, Zrínyi, Budapest, 1986.
- Várkonyi Ágnes: Magyarország visszafoglalása 1683–1699, Budapest, Tankönyvkiadó,, 1987.
- Sugár István: Lehanyatlik a török félhold, Budapest, Zrínyi,1983.
- Zachar József: Magyarország felszabadítása és Európa, 1683–1718. Egy pogány? Két pogány? Három pogány! In: Zachar József: Válogatott hadtörténeti írások (XVII-XVIII. század), Budapest–Eger, EKF Líceum Kiadó, 2008.
- Cserei Mihály: Erdély históriája [1661–1711], Budapest, Európa Könyvkiadó,, 1983.
- Henrik szász herceg naplója Buda visszafoglalásáról. In: Sinkovics István [szerk.]: Magyar történeti szöveggyűjtemény 1526–1790. II., Budapest, Tankönyvkiadó, 1968.
- Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház, 2007.
- Luigi Ferdinando Marsili (Marsigli): A Magyar Királyság történetének kivonata, Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2009.
- Mehmed Rasid: Tárih-i Rásid efendi, Istanbul, Ibrahim Müteferrika, 1741.
- Schulhof Izsák: Budai krónika, Budapest, Magyar Helikon, 1981.
